Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-07 / 263. szám

1986. november 7. IvÉPÛJSÀG 11 Nyikolaj Tyihonov: Barlanglakó Megedzette lelkem egy ősi kovács, ki tűzböl a vízbe merít.- Add kezedet - hív a hegység - odaláss, hol ég veti csillagait. És napragyogós-keresztútjaimon mennyi aranyágú sugár feküdt elibém, hogy aranyhidukon elérjem a célt, ami várt! Liget kiabálgat^hogy hajtja fejét baltámnak alá szelíden, Ám hegyszakadékok - ott van menedék, hol otthonos lett a szívem. Bújtam üregekben, akár a hiúz, vérszomjasán - nem tagadom. n Nap égetett csontig, de szép a vigasz, hogy ajkamon étj dalom. Veress Miklós fordítása Andrej Gyementyev: A Volga A Volga nélkül nem létezhetem. Micsoda szép a málna-enyhű hajnal, s partján leülni, lélegezhetem, egész közel, Volga-mély sóhajjal. A Volga engem örvendezve vár. Ha megbántva, búval jövök is én. És megvigasztal, mindent értve már, és elúszik a bánat a vizén. Miként ha elgyengül saját, szelíden hullámtalan folyásán, zajtalan - ám jól tudom, milyen erő van itt lenn. ■ A csend mélyén a szenvedélye van. És nem törődik méltó nagy hírével - ringó hajók, száz széttört jégdarab... S a Volga, könnyen, semmit nem Ígér meg, és könnyedén soha semmit nem ad. «; Konczek József fordítása Nyikolaj Tyihonov: FÖLD I. A tölgyön fülemüle-gyilkos, Ájtatos-Aljoska - kuvik. Harmonika-jajra járják itt most Csörgődobra ők dübögik. S vízitündfer hallgatja - bongva Vizfenékrdl hogy zeng Kityezs, S áll túlnan, görbén, mint a donga Az égerbqtos kisöreg. Bűvöl-bájól medveerővel, S imbolyog, mint a gyertyaláng, Vállain hol rongyok redője, Hol meg rogyasztja kőbrokát. Tán vihar dönt tölgyet, azt hallja, Tán az égbolt szólt ekkorát - Nem, a sutban szendergő Hja Verte le hársfabocskorát. II. Kavarj s keverj guszlit s keresztet, Harangszóval csatarobajt. Düh, szánalom, bánat - mi lesz ez? Sólymok nyarán túl e moraj. Halni, vállalni, vállnak vállat! Falut rebbent fel új falu. Hová te, se madár, se állat? Oroszföld, ez a láng befut. Szószék billent meg és csapszék lett ­Minden férfi asszonya te, Nem elég a világ s az élet - Fenékig idd, s elölről kezdd! Szilágyi Ákos fordítása is olyan távoli Kara-Kum-sivataghoz -, aztán a szélső házakat, amelyek olyan nyomorúságosak voltak, hogy à Zajcsan teret, ahova most közeledett, nemcsak városnak, hanem kis jóindulattal város- központnak is lehetett nevezni. A tér és a Loktyev utca sarkán álló ház pedig ilyen összehasonlításban pompás emberi haj­léknak látszott. És attól, hogy most ehhez a pompához, új életének, újjászületésének a szimbólu­mához közeledett szép komótosan, de azért biztosan a zörgö szekér, oda, ahol már nem a körülmények irányítják őt, ha­nem ő a körülményeket, Pjotr Kornyilo- von is úrrá lett az izgalom. Vagy tán az öröm fogta el. Meg a felindultság, a lelke­sedés, az egész környező világ iránt, mindenekelőtt a játék, a komédia hatásá­ra, amelyet oly kiválóan és tehetségesen vezetett, miközben a kocsissal beszélge­tett, de csak a nőt figyelte, akinek az ar­cáról - remélte - hamarosan leolvad az ismeretlenség máza, és feltárulkozik a maga valójában... II. 1923. Tél ...1923 február 16-án, kedden éjfél előtt tizenöt perccel Kornyilov elrejtőzött a fehér spalettás házzal szemközti szűk mellékutcában, és még mindig remény­kedett. Hátha nem úgy lesz, ahogy az ez­redes elhatározta. De öt perccel éjfél előtt már tudta, min­den úgy fog történni. Öt perccel éjfél előtt három alak köze­ledett az Ötödik Zajcsan utcán az ezre­des hosszúkás és alacsony, fehér spa- lettás.háza felé - kettő puskával a vállán, a harmadik revolverekkel a derékszíján... Egyikük kint maradt az ablakok alatt, ketten átvetették magukat a kerítésen az udvarba... Aztán ajtókopogás hallatszott. Utána csend lett, az éjszaka sápadt volt, de nem sötét, felhők tarkállottak az égbolt felén, köztük csillagok pislákol­tak, meg halványan sütött a hold, most nerp sugallt semmit. Egyszer csak lövések dördültek a ház­ban. Tompán. Kétszer. Rövid szünet után még egyszer. A különleges rendeltetésű osztály vö­röskatonája, aki az utcán maradt, puska­tussal bezúzta a spalettát, üvegcsöröm­pölés hallatszott, a spaletta leesett, a ka­tona belőtt az ablakon, majd ahogy a lába bírta, elrohant lefelé az Ötödik Zajcsanon a városközpont felé. „Orvosért szalad! - gondolta Kornyi­lov. - Segítségért - egymaga nem tudja elvinni a sebesülteket. Meg a halottakat” - gondolta még, és odasettenkedett a ház falához, felállt a földpadkára, a deres ablaküveg bezúzott nyílásán benézett a szobába. A mennyezetről hetes petróleumlámpa lógott öblösen, feketén, hasonlított ah­hoz, amelyik két nappal ezelőtt fénnyel világított a „hajdaniak” gyűlésén Aul szemközti külvárosában. A levegő is ma- horkafüstös volt odabent, kékesszürke, de nem nagyon sűrű. „Az ezredes do­hányzóit - gondolta Kornyilov. - Do­hányzott, ahogy várta őket”. Kornyilov jobban a homlokába húzta rongyos, erre az alkalomra felvett sapká­ját, kezével félig eltakarta a szemét, bel­jebb hajolt az ablakon és bekiabált:- Mi történt itt? Mi történt? A szoba közepén egy vénséges öreg­ember állt kigombolt ingben, rongyos, lampaszos csizmanadrágban, és egy ugyancsak vén, kétrét görnyedt öregasz- szony. „A házigazdák! Hát ezeknek hozta az ezredes a vizet hétvedres hordóban”. És még egy ember egyik kezében szem­üveget, a másikat valamilyen kis üveget tartott. „A másik lakó. Besúgó. A vörösök fogadták fel!”- Mi történt, essen belétek a ragya!- Édes istenem, édes istenem! - hajtó-* gáttá levegőért kapkodva az öregember, és tépdeste szikár testén az inget. - Hát mér nem adta meg magát, édes istenem? Ellene szegült a hatóságnak?! Az élőkön kívül halottak is voltak a szo­bában. Egy pár szürke katona-nemez- csizma a hozzávaló lábakkal, s derékig tartó törzs feküdt az ajtóban, és bár a fel­sőteste nem volt látható, Kornyilov tudta: „Halott!” Félig ülve, fekve, háttal a falnak tá­maszkodva, jobb vállára hajtott fejjel, mintha pihenne - egy másik. „Az is...” Mahov ezredes hason elnyúlva feküdt a padlón, mintha futás közben vágódott . volna el, de arccal egyenesen az ablak felé nézett. Kopasz feje sértetlen, egy karcolás sincs rajta, egyetlen folt, egyet­len lyuk sincs az arcán meg a koponyá­ján, dfe hatalmas sötét tócsában feküdt, amely még egyre terjedt körülötte. Csak az őszes hajú hölgy, aki a minap karon fogva jött hazafelé Jevgenyija Vla- gyimirovnával, a „hajdaniak” gyűléséről, és aki az ezredessel együtt bement ebbe a házba, csak ő nem volt sehol. Semmilyen áruló jel nem volt az ezre­des szobájában, ami rá emlékeztetne - semmilyen holmi, ruhadarab... Tehát? Csak idejárt az ezredeshez, és időben kereket oldott. Az ezredes nem akart el­rejtőzni, de ő másként határozott... Kornyilov előtt felvillant ősz szálakkal tarkított kékesfekete frizurája, hatalmas sötétkék szeme, aztán eltűnt. Ebben a kis városban könnyen meg lehetett volna tudni róla egyet s mást, és aztán találgat­ni, nem ő volt-e az az aktívan gyengéd nő, az az ideál, akiről az ezredes oly szépen, oly meggyőzően tudott beszélni Kornyi- lovnak a gyűlésről hazatérőben. De minek? Minek bármit is megtudakolni - az ta­pintatlanság, sőt veszélyes is. Másnaptól Konyilov kivételes figye­lemmel olvasta, sőt tanulmányozta a Vö­rös Aul című újságot, a szürke meg sárga csomagolópapír-lapokat. Vastagok, egyenetlenek voltak a la­pok, a rossz minőségű nyomdafesték miatt helyenként lemaradtak a betűk, és olvasás közben ki kellett találni, hogy a M nt ősz vá an k z It k” azt jelenti: „Mint Moszkvában közölték”. De a Vörös Aul egy szót sem irt az ese­ményről, az Ötödik Zajcsan utcában f. év február 16-án keddről szerdára virradó éjjel történtekről. Jelenet a Rolan Bikov rendezte Bocsáss meg Madárijesztő! című filmből Az idén is november 7-én kezdő­dik az immár hagyományos ünnepi szovjet filmhét. Az aznapi díszbemutatón Elem Kli­mov „Búcsú” című filmjét mutatják be, amely Rasputyinnak jó tíz évvel ezelőtt hazánkban is megjelent „Is­ten veled Matyóra” című kisregénye alapján készült, egy kis faluról, ame­lyet eltörölnek a föld színéről, hogy helyet adjon az új vízierőműnek. A történet tulajdonképpen a szülőföld­höz való ragaszkodásról és az annak elvesztése miatti fájdalomról mond poétikus mesét. Ez a film egyébként hosszú ideig a Szovjetunióban is do­bozban várt a bemutatásra, s külföldi forgalmazását sem engedélyezték az illetékesek. Most, hogy a szovjet filmművészetben is friss szelek fúj­nak, a Búcsú a közönség elé került otthon is - hatalmas sikerrel -, és rö­videsen a magyar közönség is lát­hatja. Az ünnepi filmhéten még bemutat­ják „Az első lovashadsereg”, a „Bo­csáss meg, Madárijesztő!”, „A flotta kedvence” és az ugyancsak hosz- szabb „fektetés” után most nyilvá­nosságra kerülhetett „Ellenőrzés az utakon” cimű filmet. A szovjet filmművészet alkotásai egyébként az utóbbi években egyre népszerűbbek hazánkban. 1985- ben összesen hét és félmillióan te­kintettek meg különböző szovjet köztársaságokban készült játékfil­meket. Az utóbbi évek statisztikai adatai szerint a legtöbb nézője - 935 ezer - A huszadik század kaló­zai című produkciónak. Közel félmil­lióan látták a Katasztrófa földön égen, és az Agónia című filmeket is, de minden korábbi filmsikeren túl­tesz A kétéltű ember, amelyet jó né­hány évvel ezelőtti premierje óta kö­zel kétmillióan tekintettek meg. A szovjet filmstúdiókban évente át­lag 200 egész estét betöltő játékfilm készült, de ezek egy része - csak­nem a fele „házi fogyasztásra” alkal-_ mas. A másik százból válogatnak - a többi között - a magyar filmátvételi bizottság tagjai is, akik egy évben át­lag 30-35 szovjet filmet vesznek át itthoni bemutatásra. A napokban is­mét Moszkvában járt filmátvételi kül­döttségünk, és tíz új alkotást szemelt ki a hazai közönség számára, mozi- forgalmazásra, négyet pedig a televí­zió számára. Melyek ezek a filmek? Elsőnek emlitsük meg Egy halott levelei című tudományos-fantasztikus filmet, amely egy nukleáris világkatasztrófa utáni évekről szól, azoknak a törté­netéről, akik valamely szerencsés körülmény folytán még életben ma­radtak. Ez a film egyébként a nagydí­jat nyerte el a minap véget ért man- heimi (NSZK) nemzetközi filmfeszti­válon. Ugyancsak jelentősnek ígér­kezik Konsztantij Lopusanszkij új filmje, A téma, amely egy író alkotói válságát járja jörül. A kalandfilmek kedvelői bizonyára jól szórakoznak a Kazahsztáni asszony titkai című iz­galmas bűnügyi történeten, ugyan­csak a kalandfilmek sorába tartozik a tadzsik Csapda a sakáloknak, mai társadalmi dráma A kigyóvadász, amely már csak azért is tarthat szá­mot érdeklődésre a hazai közönség körében is, mert egy moszkvai ún. zöldséges maffiáról szól. Vígjáték a Férjhez menni egy kapitányhoz című film, és a fiatalabb közönség számá­ra készült az üzbég Isten veled, zöl­dellő nyár. A televízió képernyőjén láthatjuk majd a közeljövőben a Műanyag ka­rácsonyfa című filmet, a Régimódi csínyek, az Egymillió a menyasszo­nyi kosárban és a Hazám a zöld dombokon című új szovjet filmalko­tást. Külön kell szólnunk Szergej Szo- lovjov új filmjéről, melynek címe: Az idegen fehér és a tarka galamb. Már- csak azért is, mert ez a film a nagy te­kintélyű nemzetközi zsűri különdiját nyerte el, az Arany Oroszlánt a leg­utóbbi velencei nemzetközi filmfesz­tiválon. Az ünnepi szovjet filmhétre - ez is szép hagyomány - hazánkban is népszerű filmrendezőkből és film­színészekből álló delegáció érkezik majd Budapestre. Garai Tamás Friss szelek a szovjet filmművészetben

Next

/
Oldalképek
Tartalom