Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-29 / 281. szám
6 'wÊPÜJSÀG 1986. november 29. Buda Józsefnével, az Attalai Községi Közös Tanács elnökével- Bevallom, meglepődtem, amikor beléptem Ide, mert azonnal önnel találtam szemben magam. Az ember megszokta, ha tisztségviselőhöz állít be, akkor előszobát, benne titkárnőt talál, s legtöbbször egy párnázott ajtón nyer bebocsáttatást.- Amikor 1983-ban megválasztottak tanácselnöknek, és idekerültem, egy páncélszekrény állt az ajtóm előtt. Első dolgom volt, hogy azt elvitettem onnan. Aki akar, az nyugodtan jöjjön be, közvetlenül hozzám. Nem szeretem, ha közvetítőn keresztül kell találkoznom az emberekkel. Soha nem volt még ebből komplikáció, ha benyit valaki, és látja, hogy „foglalt” a szoba, türelemmel vár odakint, és biztos vagyok benne, így senki nem hiszi, hogy feleslegesen várakoznia kell. Ez az ajtó továbbra is nyitva fog állni mindenki előtt. I- Az imént említette, 1983-ban került ide. Ez az időszak két választási ciklus közé esik. Hogyan lett a közös tanács elnöke?- 1980 óta vagyok lakóhelyemen, Ka- pospula társközségben tanácstag. Elődöm, aki régi, nagyon tapasztalt tanácsi ember, nyugdíjba ment. Megkerestek, vállalom-e a tisztséget. Nem könnyen szántam rá magam, gondolkodási időt kértem, éjszakákat nem aludtam, minden este összeült a családi tanács, vitatkoztunk, elbírom-e, alkalmas vagyok-e a feladatra. Végülis úgy éreztem, el kell fogadnom, méltónak kell lennem a megelőlegezett bizalomra. Mertem vállalni azért is, mert magam is ott élek, és az attalai, alsóhetényi, szentiváni emberek közül is sokkal találkoztam addigi munkám során. Mielőtt erre a posztra kerültem, a dombóvári áfész felvásárlási osztályvezetője voltam. így aztán megpróbáltam, és az 1985-ös választások során megerősítettek pozíciómban. Úgy érzem, helyesen döntöttem, teljesen befogadtak a községek lakói, hiszen nem vagyok tősgyökeres a megyében.- Tudom, hogy hazánk egyik legszebb, legkülönlegesebb vidékére, az Őrségbe való. Ez a tájegység bizony messze esik innen, és jócskán különbözik is a Dunántúlnak ettől a részétől. Annak, hogy ilyen távolra került, bizonyára családi oka van. Jól tippelek?- Igen. 1972-ben végeztem a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen, ott ismerkedtem meg a férjemmel, aki kapos- pulai. Úgy döntöttünk, hogy itt telepszünk le. Ezt a vidéket hamar megszoktam és megszerettem, bár egészen más mint az Őrség. Nemcsak a táj. Az én szülőhelyemen mostohább körülmények között, gyengébb természeti adottságok mellett élnek az emberek. Ez aztán olyan erős összetartást, egymásra utaltságot fejlesztett ki bennük, ami azt hiszem, nem jellemző más vidékekre. Az ittenieket nagyon szorgalmas, dolgos, barátságos embereknek ismertem meg, de kicsit nehezen lehet közelebb kerülni hozzájuk. I- Ha már szóba kerültek a lakosok, mutassa be a tanácshoz tartozó településeket is.- Attalán és társközségében Kapos- pulán, valamint az idetartozó két pusztán Alsóhetényben és Szentivánon közel kétezeregyszáz ember él. A népesség, ha kis mértékben is, sajnos csökken, pedig az utóbbi időben elég sok fiatal család települt be. A csökkenés a régebbi időszakok következménye, mert sokan költöztek be Dombóvárra annak idején. Ez a folyamat már leállt, sőt negyvenhat új közművesített lakótelket alakítunk ki Kapospulán, ezeket jövőre kívánjuk értékesíteni. Mindkét községben van óvoda, általános iskola alsó tagozat, az alapellátás, úgy érzem biztosított. Helyben kevés a munkalehetőség, a Kapospulai Ezüstkalász és az Attalai Vörös Csillag Mgtsz nagyságrendjét tekintve a kisebbek közé tartozik, az intézményeink sem nagy létszámúak. A lakosok Dombóvárra és Kaposvárra járnak dolgozni, mivel főútvonal mentén fekszenek a községek, igen jó a közlekedés mindkét városban. I- Ha jól tudom, a két falut csak 1975-ben csatolták át Somogy megyéből. Gondolom, ennek érződik még a hatása.- Határozottan. Az emberekben erős nosztalgia él volt megyéjük iránt, még nagyon sok szállal kötődnek hozzá. Hiszen csak ha azt vesszük, Kaposvár sokkal közelebb van ide, mint a megyeszékhely, Szekszárd. Nyilvánvaló, hogy odajárnak bevásárolni, azt ismerik jobban a lakosok. Ez az alig több, mint tíz év, mióta az átcsatolás történt, túl kevés még ahhoz, hogy elszakadjanak Somogytól, ezt nem is lehet elvárni. Több évtized, és több tol-, nainak felnövő generáció kell hozzá.- A községek most közvetlenül megyei irányítás alá tartoznak, és idén megváltozott a tanácsi gazdálkodás rendszere is. Az imént említette, hogy elég távol esnek a megyeszékhelytől, és sok községben hallottam, bizony zökkenőket okozott az új gazdálkodási rendszer is. Önök hogyan birkóznak meg a feladatokkal?- Lehetetlen elvárni a megyei tanácstól, hogy kimerítően ismerje a községek gondjait. Ha minden kicsiséggel oda fordulnánk, az pedig nem állítana ki jó bizonyítványt a munkáról. Sokat segít tehát nekünft a kiszélesedett helyi önkormányzat, a nagyobb önállóság. De megnövekedett a felelősség is. Ha kell, minden segítséget megkapunk a megyei tanácstól, ez természetes, de a tizennégy tagú tanácstestületnek komolyan kell dolgoznia, hogy megfeleljünk az emberek elvárásainak. Mivel a testület kislétszámú, lehetőség van a vitára, és arra, hogy valóban állni tudjunk az önkormányzat adta lehetőségekkel. Erre törekszünk is. Mindkét községből heten tanácstagok, mindannyian jól ismerjük egymást, igazi együttműködésre van lehetőségünk. A kapospulai elöljáróság is jól működik, szinte minden hónapban összeülnek, megtárgyalják mindazt, amire a tanácsüléseken időszűke miatt nem volt idő, azonnal foglalkoznak a társközségekben felmerült gondokkal. A társadalmi munka szervezésében is lehet rájuk számítani. A tanácsi apparátus hét főből áll, nagyon közvetlen, családias a légkör. A megnövekedett feladatok persze szaporították a munkát, növelték a leterheltséget is. A kialakult jó légkörre, a kollegalitásra így aztán nagy szükség van, főleg ha egymás helyettesítéséről van szó szabadság, vagy betegség idején. A tanácsi gazdálkodás új rendszere nem okozott megrázkódtatást nálunk. Az éves költségvetésünk, amely általában hétmillió forint körül van, nem túl magas összeg, és kialakult az évek során az a gyakorlat, hogy minden évre tartalékolunk a kezdésre pénzt az előző évről, tehát volt miből indítanunk. Az állampolgáraink többségében tisztességes adófizetők, rendben jöttek a bevételek, gazdasági nehézségeink tehát nem voltak. Figyelembe vettük a kiadott gazdasági irányelveket, elsődlegesnek a meglévő intézmények fenntartását tekintjük, csak azután gondolunk a fejlesztésre. A tervezésnél pedig a lakossági javaslatokra alapoztunk, ezeket rangsoroltuk a szükségletek alapján. Igyekszünk arányosan fejleszteni mindkét falut, szerencsére a községek egyforma nagyságrendűek és fejlettsé- gűek, úgyhogy erre mód is van. Minden utat eláttunk már szilárd burkolattal, sokat számít a crossbar rendszerű telefon- hálózat, a jó közlekedés, a kielégítő alapellátás, a két város közelsége. Az infrastruktúrával tehát nincsenek különösebb gondjaink. Lassanként, de folyamatosan lépkedünk előre. Talán ennek a gyakorlatnak a helyességét igazolja, hogy az 500 forint tehót elsőre megszavazta a lakosság. I- A községek bemutatása után térjünk vissza ismét önre. Agrármérnök és tisztségviselőként dolgozik állam- igazgatási szervnél. Hogyan tudott „váltani”, és nem szakadt-e el így a szakmájától?- Nem volt nehéz a váltás, hiszen előző munkahelyemen is sok emberrel kellett naponta foglalkoznom, most is ezt teszem. Természetesen bele kellett jönni ebbe a másfajta jellegű szervezeti és testületi tevékenységbe, alaposan meg kellett ismernem a tanácsok működését, azt a sok feladatot, amelyet a helyi állam- igazgatási szervnek el kell látnia. Úgy érzem, mostanra ez már teljesen sikerült. A szakmámtól pedig egyáltalán nem szakadtam el, hiszen 1984-ben szereztem meg a szakmérnöki diplomát, 1985-ben írtam meg a disszertációmat a háztáji és kisegítő gazdaságok témaköréből, és idén avattak doktorrá a Keszthelyi Agrár- tudományi Egyetem mosonmagyaróvári karán. Foglalkozom a szakmámmal, nem akarok lemaradni. I- Lehet közhelynek hangzik, de úgy tapasztaltam, az önéhez hasonló pozícióban az emberek szívesebben látnak férfiakat. Nem érezte hátrányát annak, hogy nő?- Nem. Amikor kezdtem, éreztem az emberekben némi fenntartást, kíváncsiságot, vajon megfelelek-e a feladatnak. De úgy gondolom, ez természetes reakció, bárki került volna a helyembe, ugyanezt élte volna át. Mindegy, hogy férfi vagy nő a vezető, meg kell harcolnia azért, hogy elfogadják. I - Mi a vezetői hitvallása?- Nagyon fontosnak tartom, hogy nyíltan, őszintén, az igazságot kimondva beszéljek az emberekkel. A jóról ugyanúgy, mint a rosszról. Az egyenes beszéd megkönnyíti a munkát. Meg kell győzni azt is, akinek nincs igaza, sőt nemcsak meggyőzni kell, el kell fogadtatni vele a számára nem kedvező megoldást is. Ha nincs lehetőségünk valamire, meg kell mondani, mi ennek az oka. Pontosan, feltárva a helyzetet. Igen lényegesnek tartom azt is, hogy ha egyszer döntés született valamiről, azt maradéktalanul véghez is vigyük. Ennek persze az a feltétele, hogy kiküszöböljük az elhamarkodott döntést és a többség véleményének figyelembe vételével határozzunk. Ezeket az elveket otthonról, a szülői házból hoztam magammal. Édesapám gazdálkodó volt, hosszú évekig tsz-elnök a falunkban, Bajánsenyén. Tőle tanultam emberi tartást, határozottságot, azt, hogy mindig többet igyekezzek elérni. Apám például nem tanulhatott fiatal korában, akkor fejezte be az agrártudományi egyetemet, amikor a bátyám és én nappali tagozaton végeztünk. Apámtól sokat tanultam. Többek között azt is, hogy a tekintélyt soha nem cím vagy rang adja, hanem az ember szaktudása, magatartása, tettei. I- Hány agrárszakember van a családban összesen?- Öt. Apám, bátyám, sógornőm, férjem és jómagam. I - Lesz utánpótlás?- Nem tudom. Fiam hetedikes, lányom harmadikos általános iskolás. Túl fiatalok ahhoz, hogy már most döntsenek. Természetesen szeretném, ha a családi hagyományok folytatódnának, de nem kényszerítjük egyiküket sem, ha nem lesz kedvük hozzá. Tisztességes, egyenes, munkáját szerető embereket akarunk nevelni belőlük, ez a legfőbb célunk. I- Sok sikert kívánok további munkájához, céljai megvalósításához. Köszönöm a beszélgetést. WENTER MARIANN MÚLTUNKBÓL Tolna megye keleti határán hömpölyög a Duna, Európa második legnagyobb folyója. Rajta keresztül rév segítségével közlekedett a lakosság. A megfelelő átkelőhelyeken tutajjal, állatok úsz- tatásával keltek át a hódító seregek a népvándorlás korában, s nem ritkán ezt az eszközt vették igénybe még a Rákó- czi-szabadságharc idején is. A békés kereskedők, és a vándorok biztosak lehettek abban, hogy kisebb-nagyobb viteldíj, vám ellenében átviszik őket a túlsó partra. A révek gyakorlatilag olyan vízi utak voltak, amelyek a folyó két partjára futó, általában számottevő jelentőséggel bíró utakat kötöttek össze. Súlyos ütközetek zajlottak a második világháború idején is egy-egy átkelőhelyért - hídfőért -, például így volt ez Apatin-Batina térségében, Tolna megyében pedig Gerjen- nél, Madocsa-Bölcske térségében és Dunaföldvárnál is. S amikor elcsitultak a frontok nyugatabbra húzódtak, kiépültek a megfelelő szükséghidak is, például Baja és Paks térségében. Fontos utánpótlási vonalakat számítottak 1944 novem- ber-1945 márciusa között., Az átkelőhelyek birtoklása mindig jó * jövedelmet jelentett a tulajdonosnak és a bérlőnek egyaránt. Emiatt, egy-egy bérleti időszak végén többen is vetélkedtek a bérleti jogért. így volt ez Bogyiszlón is, a külső-bogyiszlói rév bérletét és az ott lévő kocsma használati jogát többen is igyekeztek megszerezni rí 935-ben. A Tolna Megyei Levéltár alispáni iratai között őrzik ennek a „bérleti csatának” iratait. Történt a dolog, hogy 1935-ben lejárt a bérleti szerződés, és a községi képviselőtestület az árverés mellőzésével, szabad kézből a korábbi bérlőnek ítélte oda a bérletet, noha lényegesen kevesebbet ígért, mint azt mások tették. A döntés ellen fellebbezett 1935-ben Sági Lajos faj- szi lakos, aki a Duna túlsó partján kocs- máros volt. A fellebbezést a bogyiszlói elöljárósághoz kellett benyújtani, s azt onnan továbbították az alispánhoz. A kísérő levélben, amelyet a községi bíró és a jegyző írt alá, megindokolták döntésüket. Idézünk a levelükből: „Antus József és neje, Travnik Julianna bogyiszlói lakosok Bogyiszló község tulajdonát képező ún. külbogyiszlói réven gyakorolható vámszedési jogot évi 211 pengő, valamint a külbogyiszlói révkocsma helyiséget évi 40 pengőért bérelik, előbb 1933. évi január 1., míg az utóbbit 1933. évi január hó 11. napjától kezdődőig az 1935. december hó 31. napjáig bezárólag. Nevezett bérlők szerződésbeli kötelezettségüket mindenben rendben teljesítik, nevezetesen a haszonbért pontosan befizetik, az épületet úgy kívül, mint belül a jó gazda gondosságával rendben tartják, a községi kompot és csónakokat anyag híjján állandóan használható állapotba helyezik és tartják, s így jó bérlők. Ezen szempont vezette a község képviselőtestületét akkor, amidőn a közmegelégedésre szolgáló haszonbérlőket a megfelelő és reális haszonbér mellett a bérletben további három év tartamára a szerződés szerinti feltételek mellett a bérletében meghagyta és velük a szerződést meghosszabbította.” S miért nem adták annak, aki 100 pengővel többet ígért a bérletért? „Beszerzett értesülésünk szerint a magas és irreális ajánlatot tevő Sági Lajos haszonbérlő azon egyszerű, de átlátszó okból tette ajánlatát meg, mert minden vagyona a kalocsai érseki uradalommal szemben nem teljesített, s magas haszonbérei miatt összes ingó és ingatlan vagyona bírói árverésen eladatott s így mitől sem kell félni vállalandó kötelezettségei tekintetében, s így könnyen tehet ígéretet, melynek be nem váltása képezi hátsó, de ki nem mondott szándékát.” A megye kisgyűlése, az alispán előterjesztésére, másodfokon elfogadta és jóváhagyta a községi képviselő testület döntését és elutasította a fellebbezést, azzal az indokkal, hogy így látja biztosítottnak a község érdekeinek képviseletét. Sági Lajos azonban nem hagyta any- nyiban a dolgot. Hamisnak minősítette a bogyiszlóiak állítását. Idézzük: „Én ellenem soha árverés még csak kitűzve sem volt, nemhogy ingó és ingatlan vagyonom ily úton eladatott volna. - Tény az, hogy az egyre romló gazdasági helyzetben csak nehéz küzdelmek árán tudtam eleget tenni kötelezettségemnek, de annak mégis csak eleget tettem, s amikor némi haladék engedélyezésére szükség volt, kérelmemre az érsekuradalom azt meg is adta. Adósságom is van, de 11 hold földem s lakóházam értéke legalább hat-hétszeres ösz- szegét teszik ki adósságomnak...” Ezt követően arról szól a fellebbező, hogy Antus József bérlőnek semmi vagyona sincs, sőt „egyébként a kommun alatti magatartásáért a bíróság által szabadságvesztés büntetéssel is sújtva volt...” Nem sérelmezi a határozatot, de az indoklást, s hogy a kisgyűlést a bogyiszlói bíró és jegyző félrevezette, és hitelrontást követett el azt fájlalja. Kéri az ügy ilyen jellegű vizsgálatát az alispántól, s ha ezt nem tenné, bírósághoz kíván fordulni. December 28-án a bogyiszlói elöljáróság azt jelentette, hogy a másodfokú döntés ellen a községhez nem adott be Sági fellebbezést. A község úgy vélte, hogy ezzel az ügy elintéződött, nem is sejtve, hogy időközben Sági, a községet megkerülve, az alispánhoz küldte meg panaszos levelét. Az alispán a bírói eljárással fenyegető levél kézhezvétele után, 1936. január 13-án magyarázatot kért a bogyiszlói elöljáróságtól. A község azonban hallgatott. Zavart okozott az alispáni leirat. S mert késett a válasz, az alispán február 6-án megsürgette az ügy elintézését, s 14-ig adott határidőt. Erre a község - mert ténylegesen nem volt birtokában semmi érdemleges adat Sági vagyoni helyzetéről - mint mondani szokás: blöfföltek -, határidőmódosítást kért március 15-ig. A község ki tudja iért, az általa megadott határidőt sem tudta tartani. Március 24-én a vármegyei irattáros kénytelen volt arról tájékoztatni az alispánt, hogy a kétszeri sürgetés is eredménytelen maradt. Úgy tűnik, az alispáni hivatal nagyon türelmes volt, a bogyiszlói jegyző iránt, két hónapon keresztül fektette az ügyet, de amikor még május 23-ra sem érkezett semmi, újabb sürgetés ment Bogyiszló- ra. Ott mintha olvasni sem tudtak volna, nem reagáltak. Június 3-án újabb sürgetés, majd még további három... Bogyiszló mély hallgatásba burkolódzott. Az alispán úgy vélte, eredményesebb lesz a dolog, ha a közvetlen főnök intézkedik az ügyben, ezért az egészet, úgy ahogy volt, átadta a központi járás főszol- gabírájának, tegyen rendet Bogyiszlón, s hamarosan látni szeretné a község válaszát. De a főszolgabírótól sem jött a kívánttájékoztatás, ellenben az ide is elküldött sürgető felszólításra a főszolgabíró is határidő-módosítást kért, augusztus 11-ig. Végre megérkezett a főszolgabíró értesítése, hogy elkészítette a község a jelentést - de a jegyző nyugdíjba megy... Valóban, megtalálható a községi jegyző jelentése az alispáni iratok között. Kimutatta, hogy volt háza és földje a fellebbezőnek, de töménytelen az adóssága, s csak nehezen tud eleget tenni kötelezettségének. Ságit védett adósnak minősítette - ezt azonban csak mint magánértesülést közölhette az alispánnal. Úgy tűnik az alispán is belefáradt az egész dologba, de őt kötelezte az ügyrend és válaszolnia kellett Ságinak. Kellemetlen helyzetben is volt, mert mint írta, a jegyző arról, „hogy Címed ingó és ingatlan vagyona bírói árverésen eladatott volna, jelentésében említést nem tesz. Ennek folytán az a körülmény amellett látszik szólani, hogy a törvényhatósági kisgyülés határozatában foglalt, az elöljáróság jelentése alapján Cimed által sérelmezett kitétel nem fedi a valóságot. Valótlan jelentés miatt az elégtételnyújtás módja a községi jegyző ellen a fegyelmi eljárás elrendelése volna. Lengyel József jegyző azonban időközben nyugdíjba vonulván,... fegyelmi úton nem vonhatom felelősségre, mert panasz tárgyává tett eljárása nem ok a hivatalvesztésre,-” Ez az utolsó fél mondat igazán ragyogó - hazudjon a jegyző, mondjon valótlant, emiatt hivatalvesztésre nem lehet ítélni. Igaz, az ő esetében amúgy sem, hiszen elment - nyugdíjba. Belebukott a valótlan jelentésbe... Az alispán azért egy jó tanáccsal szolgált: ha a fenti felvilágosítás és az „elégtétel" nem elegendő, és önmagának elégtételt óhajt szerezni a most már bukott jegyzővel szemben - forduljon bírósághoz. Ezzel a hivatalos szervek hivatalos módon, hivatalból befejezettnek tekintették a hivatalos ügyet... Erre nyugodtan mondhatjuk: a hivatal packázása. K. BALOG JÁNOS
