Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-22 / 275. szám
10 Képújság 1986. november 22. a nyelvérzékünk? Az utóbbi időben elszaporodott néhány magyartalanság, amely talán nem is figyelmetlenségből, hanem valamilyen megmagyarázhatatlan divat, fellengzős stílus hatására lát(hat) napvilágot. A magyar nyelv ékes öröksége az ige alanyi és tárgyas ragozása. A finnugor nyelvekben kialakult ősi szabály szerint: az egyik ragozás csupán az alany számát és személyét mutatja (látok - „én”), a másik ezenkívül a határozott tárgy személyére is utal (látom - „én", „őt”). Ezt a két ragozási rendszert a magyarul egészen jól beszélő külföldiek nem tudják teljesen elsajátítani, mert nem sikerül eldönteniük, mikor határozott és mikor határozatlan a mondat tárgya. A kérdés számunkra sem túl egyszerű, az egészséges nyelvérzék azonban mindig helyesen dönt. Mindig? Ha így lenne, nem sántítanának a következő mondatok: „Szívbeteg nő szeretne (helyesen: szeretné) igénybe venni egy megértő, türelmes, alkalmazkodni tudó társalkodónő segítségét." - Válasszuk ki (azaz: válassszunk ki) blindre egy tetszőleges példát!” - „Feszítőhuzalt és szállítást vidékre is ingyen kapja" (vagyis: kap). ...az osztrák autóklub úgynevezett s árga lapot ad, amely segít az esetleges megértési problémák tisztázását” (helyesen: segíti vagy segít a problémák tisztázásában.) Aki így fogalmaz, annak is legalább sárga lap járna. Érthetetlen „nagyzási hóbortot” fogalmaztak bele az alábbi mondatokba is: „Az áruház kollekciója úgy volt összeállítva, hogy reggeltől estig, férfiaknak és nőknek az elegáns öltözetet tükrözte.” - „A tájékoztatóról sok új ismeret birtokában és a jelentősebb külpolitikai események összefüggésében történő megismerésével távoztunk.” Az alábbi megfogalmazás viszont mintha a piaci Mariska nénitől származna: „A paradicsom szépjéért tehát nem mutatkozott túl nagynak az ár: 18-20 forintba esett kilogrammja.” Ne járjon a nyelv gyorsabban az észnél! - tartja bölcsen a mondás. És ha mégis gyorsabban jár, akkor még jobban kificamodik nyelvérzékünk. Nagy kár lenne érte, mert akinek még van „kificamítani való” nyelvérzéke, annak különösen fájna... Egy másik mondás úgy tartja, hogy amely követ sokat forgatnak, sosem mohosodik meg. Forgassuk meg hát a gondolatokat is, mielőtt kimondanánk vagy leírnánk! Dr. SALGA ATTILA Pákolitz István: Folytatásos ...és a példabeszédbeli Hetvenhétféle Nyavalyák percenként osztódással szaporodnak tovább bányadttá tébolyít a sűrű információ-zuhatag Kogutowicz földabrosza szerteszerint föl-fölszakad a vészmadár hírmondók reggel délben este huhognak manipulált életünk ócska bélése a pokol-bugyornak dühöng az erőszak minden mennyiségben mindenütt tenéyszik a mázas-mosolyú hazugság akár a tetü a telhetetlen világfogyasztó minden ehetőt fölzabái a világkoplalót gödörbe súvasztja a biztos éhhalál a földkerekség arzenáljai korszerű fegyverekkel tömvék futván futjuk a puskaporszagot mint az ördög a tömjént a nagyokos számítógépeket immár beprogramozták vájjon megérdemli-e az ember hogy elkerülje sorsát mérgezett vizeink a biztos pusztulást siettetik kölkeinknek aligha derül föl a nyugodt kétezredik s ha másodjára is eltévesztődik a pofonegyszerű gombnyomás nem lesz aki győzzön s megrendezze a magnum áldomást „...Gondoskodnunk illett a jövőről...” 150 éve alakult meg a Kisfaludy Társaság Az a hatalmas és áldozatos munka, melyet Bessenyei óta töretlen elszánás- sal végeztek íróink, már a múlt század első évtizedeiben azt eredményezte, hogy kialakult egy nagyjából egységesnek mondható magyar irodalmi nyelv és kultúra, melyet a nemzettudat legfontosabb ösztönzőjének láttak a kor művészeti életének legjelesebbjei. Pest nemcsak gazdaságilag gyarapodott magához vonzotta a tehetségeket is, akik egyre sürgetőbb szükségét érezték egy nyelvművelő és irodalmi társaság megteremtésének. Kisfaludy Károly körül verődtek össze az új szellemiség kezdeményezői, s 1830-ban bekövetkezett halála után természetesnek látszott, hogy a nemes cél, melyért egész életében munkálkodott, az ő szellemében lesz csak elérhető. Toldy Ferenc, a kiváló irodalomtörténész írta ezzel kapcsolatban: „Az egyes ember halandó, nekünk gondoskodnunk illett a jövőről is; gondoskodnunk, hogy barátunk emlékezete azon túl is intő példakép, a jövő nemzedékek legnemesebb erőinek állandó egyesitője maradjon azon célokra, melyekre ő a mostoha időkben oly fényesen, melyekre mi derűsebb időkben az ő nevében nem siker nélkül törekedtünk. Felállítottuk 1836 végén a Szépirodalmi Intézetet.” E Széptani Intézet lett a Kisfaludy Társaság, melynek alapító levele szerint az volt a célja, hogy a „hazának kivált fiatalabb íróit évenkénti jutalmak által a szép- literaturai pálya gondosabb megfutásá- ra” ösztönözze. E célt lelkesen támogatták a kor nagy írói, közöttük Vörösmarty Mihály is. Az első közgyűlést 1838-ban rendezték, amely „az Akadémia nagyérdemű másodelnöke gróf Széchenyi István és más számos mindkét nembeli vendégek fényes koszorújában folyt le.” A Következő években a Kisfaludy Társaság pályázatai a magyar irodalom fejlődésének mozgatói voltak, de hozzájárultak a kor színvonalát mértékének tekintő műfordításkultúra kialakításához is, hiszen 1842-ben a Társaság Külföldi regénytár megindítását tervezte, s ebből két év során 24 kötet meg is jelent, s a sikeren felbuzdulva Toldy Ferenc újra meg újra szorgalmazta egy Nemzeti Könyvtár megteremtésének ügyét is. A könyvsorozat 1843-ban indult, 1845-46-ban nyomdába kerültek Csokonai „Minden munkái”, Kis János versei és előkészületben volt Kisfaludy Sándor költeményének kiadása is. A Társaság székfoglaló tagjainak előadásai sok értékes új szemponttal gazdagították ezekben az amúgy is lázas években a magyar irodalomszemlélet nyitottabbá válásának ügyét. Erdélyi János 1842-ben a népköltészetről tartott előadást, s ezzel kezdeményezője lett az új irányzatnak. 1846-ban az első ízben meghirdetett Marczibányi-jutalomra már tíz pályázat érkezett, s ugyanez évben a hazai tárgyú vígeposz jutalmát Arany János nyerte el Az elveszett alkotmány című művével. 1847-ben megindult a Népköltési Gyűjtemény. 1847. január 23- án a Társaság újabb pályamunkák ügyében döntött, s a népies költői beszély kategóriájában egyhangúan a Toldit díjazták, s írója 1848-tól a Társaság rendes tagja lett, mégpedig Erdélyi ajánlására. A szabadságharc vérbefojtása után a Kisfaludy Társaságra is nehéz napok köszöntöttek. Újraalakulására csak 1860- ban kapta meg az engedélyt. Új elnöke Eötvös József lett. Az ügyvezető bizottság különös nyomatékkai szorgalmazta, hogy „az eredeti idomnak megfelelő” formában megszülessék végre a teljes magyar Shakespeare. Ez a vállalkozás a Kisfaludy Társaság történetének kiemelkedő pontja. 1864-ben, a nagy drámaíró születésének háromszázadik évfordulóján jelent meg az első kötet, a hatalmas vállalkozás azonban még tizennégy esztendeig tartott, s közben számtalan nehézség hátráltatta befejezését. 1861 -ben a Társaság tagságát alaposan megosztotta egy ismeretlen szerzőtől származó munka, Az ember tragédiája, melyből Arany olvasott föl részleteket. Az első újságközlemény szerzője még gúnyolódott, mondván, a szerző nem ismeri a helyesírást sem, műve pedig előadhatatlan, Greguss Ágost azonban „titoknoki jelentésében” egy „eddig... ismeretlen költői nagyság” jelentkezésén lelkendezett. Madách Imre egyébként 1862-ben lett a Társaság tagja, székfoglalóját Az esztétika és társadalom viszonylagos befolyása címmel maga olvasta föl. 1867 a Kisfaludy Társaság történetének is fontos eseménye volt: Eötvös József helyett-Kemény Zsigmond foglalta el az elnöki széket, aki nyomatékosan irányította a figyelmet a költészet és a nemzeti lét egymással való kapcsolatára. A Kisfaludy Társaság lelkesen igyekezett hozzájárulni a magyar irodalmi élet megújításához és színesítéséhez, de egyre több szervezeti és gazdasági nehézséggel kellett megküzdenie, s amikor 1879- ben Gyulai Pál lett elnöke, már elszakadt az irodalom központi vérkeringésétől. Beöthy Zsolt egyik ekkoriban kelt titkári jelentésében nem véletlenül foglalkozott azokkal a támadásokkal, amelyek a modern irodalmi törekvések szószólói részéről egyre gyakrabban érték a Társaságot. E támadások csak fokozódtak Arany János halála (1882) után, s kétségtelen tény, hogy a század első évtizedére a Kisfaludy Társaság már a konzervativizmus egyik bástyájának számított, s ezen az a tény sem változtatott sokat, hogy később tagjai közé fogadta például Kosztolányit és Babitsot is. Hivatalosan 1952-ben szűnt, meg, de jelentőségét már korábban elveszítette. Kezdeményezései, a magyar irodalom és a magyar nyelv ügyében játszott fontos szerepe azonban mindenképp az egyik legjelentősebb irodalmi szervezetté avatták, s működésének kivált első szakaszában a társadalmi haladás ügyének is zászlóvivője lehetett. RÓNAY LÁSZLÓ Mezey Katalin: Korunk hőse Mi folyik itt? Micsoda szégyen! Kiárad a folyó? Szélvihar dúl? Földrengés pusztít? És a sok mázsa hó? Ennek sosem lesz vége? Átszabni a folyókat! Pórázt arra a szélre! A hóvihart vissza az égbe! HEIL BUSSE: Mennyit érnek az elveim? Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Schulze mérnök vagyok, a helyi gyárban dolgozom. Keresetem 800 márka, s ehhez jön még a negyedéves prémium. A szabadságomat mindig augusztusban veszem ki. A nyári termelési tanácskozáson élesen megbíráltam az igazgató elvtársat a gyárban tapasztalható hiányosságok miatt. Erre az ez évi szabadságomat csak decemberre adták ki.- Nem kellene ennyit jártatni a szádat - mondta a szakszer- . vezeti bizalmi, amikor átadta a tengerhez szóló beutalót.- Semmi baj - válaszoltam -, még jobb is, hogy télen utazhatok üdülni. Egyrészt olcsóbb, másrészt nincs akkora tömeg. A lényeg: nekem az elv fontosabb, mint az üdülés! Egy idő múlva sajnos megint összetűzésbe kerültem az igazgatómmal. Szemére vetettem ugyanis, hogy milyen rosz- szul szervezik meg nálunk az anyagellátást. Erre egy másik osztályra helyeztek. A fizetésemet 600 márkára csökkentették, s a prémiumokat természetesen megvonták.- Miért kell neked mindennel foglalkozni? - kérdezték sokan.- Nem baj - válaszoltam-, legalább kevesebb nyugdíjjárulékot kell fizetnem. A prémiumnál pedig többet érnek az elveim! A gyárban minden visszásságra felfigyeltem, ami persze azzal járt, hogy többször megbíráltam „szeretett” igazgatóm vezetési stílusát. A vállalati ranglétrán egyre lejebb kerültem, fizetésemet most már a minimumra csökkentették. Az utolsó bírálatom után éjszakai portás lettem.- Most megnézheted magad - korholtak ismerőseim.- Ha ezt akartad, hát megkaptad.- Nem baj - válaszoltam nekik-, most legalább éjszaka kipihenhetem magam, nappal lesz elég időm; moziba járhatok, s azt csinálok, ami nekem tetszik. Nekem mindennél fontosabbak az elveim! De még ebben a beosztásban sem tudtam nyugodtan maradni. Már odáig jutottam, hogy a helyi lapnak is megírtam észrevételeimet. Beszámolómban az igazgató elvtárs természetesen központi helyet kapott. Ezek után más beosztásba már nem helyezhettek, mert nem járult hozzá a szakszervezet. Egy szép napon hivatott az igazgató.- Tulajdonképpen miért bírálsz engem mindig? - kérdezte? Mit akarsz tőlem? Mi hasznod van ezekből az állandó összetűzésekből?- Itt az elveimről van szó - mondtam -, azokból sajnos senki és semmi kedvéért nem engedek. Nem hagyhatom csak úgy, szó nélkül, mindazokat a hiányosságokat, amiket észreveszek a gyárban.- És mégis mennyit érnek meg neked az elveid? - kérdezte kicsit hunyorogva az igazgató.- Hát, 1000 márkát biztosan - válaszoltam szemrebbenés nélkül. Azóta kineveztek igazgatóhelyettessé. A fizetésem 1200 márka, természetesen a prémiumok nélkül. A fontos az, hogy az ember a végsőkig ragaszkodjon az elveihez. Fordította: SZABÓ BÉLA Csorba Győző hetvenéves A köszöntőnek könnyű dolga lenne, ha most a táj költőjéről kellene beszélni, a pannon költőről, Pécs szülöttjéről, - és nem is lenne a beszéd méltatlan, hiszen a táj sok-sok nagy elődöt és kortársat ihletett méltó módon, emlékezetbe tapadó eredménnyel. De Csorba Győző nem pannon költő. Az ő tájegysége az ember belső világa, a lélek mélysége. Persze hogy ezt a lelki tájat milyen kör szülötte hordozza, az ott izzik az életműben, de nem a derűs, napsütötte vidám mozdulásokban, hanem a komoly, olykor komor sorsfordulók lírai vetületeiben - tehát mindabban, amibe a huszadik század történései juttatták az itt élő embert. 1916-ban született, Pécsett élt, tanult, növekedett, itt vált költővé. Jogot végzett, 1943-ig köztisztviselő, azután könyvtári alkalmazott. Jobbára azonban irodalmi szerkesztő, lírikus volt amellett. Műhelyteremtő munkássága is figyelemre méltó. Első kötete, a Mozdulatlanság 1938-ban jelent meg, és szinte azonnal meghozza alkotójának az irodalmi beérkezést. Huszonkét éves ekkor, és Várkonyi Nándor értő támogatásával egycsapásra ismert ember lesz. Ha valaki a fejlődés ívét akarja megrajzolni a pályaív elejétől máig, keresvén az első sorok tétova hangleütését, meglehetősen zavarba jön. Szinte teljes fegyverzetben jelenik meg, az impresszionista képeket filozófikus megalapozottságú kötőszöveg kovácsolja egy szerkezetté, s talán csak egy-egy hagyományosabb formula, egy-egy költői közhely vagy épp ennek ellenkezője, a szemet ütő keresettség jelzi itt-ott, hogy első kötettel van dolgunk. De a köjtői attitűd, a lírai tartalom már pontosan tükrözi ennek a költőnek személyiségvarázsát, azt, amely a mai napig is az övé. Az ellenpontozás, a magányból való kitörés, a bizalmatlanság, költői kérdéseinek komolysága mind mind vannak a lírai tulajdonságnak a motívumai, amely Csorba sajátja. Ha az élet bele is szól - szükségszerűen - a versalkotási folyamatba; a háború és a háború utáni hatalmas társadalmi változás mind sajátos motívumkincsét gazdagította, de szinte konok egyéniségféltéssel zárta ki a közvetlenebb, publicisztikusabb hatásokat. Igazi költő, mondjuk ma. De volt idő amikor a hatalmas léptékű történelmi váltások mámorában néptribuni vátesz- ként szerették volna látni, s azt kérték tőle számon, ami nem az övé, nem az ő sajátja, és aminek nem is tudhatott volna megfelelni. Lírikus, a mesterség tudója, s ez nem kevés. Mesternek lenni a pályán, oly mesterek között, kik az ujjgyakorlatot a lobogás hevével pótolják - mindenképp dicsérendő, hiszen a költészet nemcsak megújulás, de tradíció is. A létrehozott formák és tartalmak csak úgy születnek újjá értő szellemünkben, ha tökéletesen csiszoltan kapjuk őket megint. Csorba Győzőnek segít ebben az a műfordítói munkásság, amely Janus Pannoniustól Goethén át Brechtig ível, és amely a részletek árnyaltságával, nyelvi pontosságával s a diszkréció szépségének egészével ragad el. Komoly költő, mondtuk, szándékosan használva ezt a költői dicséretre szokatlan jelzőt, mert noha sokan veszik komolyan a lírikus pályát, kevesen veszik olyan komolyan ennek mesterségbeli velejáróit, mint ö. Pedig egy életmű nem a sorok mennyiségével mérhető elsősorban, hanem a sorok minőségével. Minőséget pedig csak a lírai hitelesség alapozhat meg. Ezért becsüljük hát a mesteri költőt, ki saját érzésvilágát mesterségének komoly tudásával, pontosan, s ezért hitelessen nyújtja át nekünk. SZALONTAY MIHÁLY
