Tolna Megyei Népújság, 1986. november (36. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-15 / 269. szám

4(ïÜÉPCUSÀG 1986. november 15. Pályarajz a harminc után „Ide tettem le a Sokan titkon esküsznek arra, hogy az állandóan jelenlévő bizonytalanságnál többszörösen eredményes lenne, ha olyan képességgel bírna az ember, hogy tíz-húsz évre előre látná önmaga sorsát Mások, már e gondolat hallatán is azonnal tiltakoznak, merthogy: akkor mi értelme is az életnek?! voksomat” Hiába a vágyakozása, ám felesleges a másik tiltakozása is. Igaz ugyan, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom jele­sei mindezt megírták. Csak hát az ő pro­duktumuk nyilvánvalóan mindig csak ol­vasmány marad. Mindegy, mindenki, lettlégyen akár­milyen szakma vagy hivatás művelője, a pályakezdését követően egy évtized után eljut oda, hogy meg merje kérdezni ön­magától: megérte? Engedelmükkel, ezt a kérdést most e sorok írója teszi fel. Alighogy elkezdtem a napot... Dr. Sűrű János, a Bölcskei Rákóczi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet főagronómusa a helyére kormányozza a Lada Nivát. Majd'vet egy pillantást mun­katársaira, utána érdeklődőként ő is megtekinti a Képcsarnok Vállalat üzlet­kötőinek ezúttal a téesz tanácstermében kiállított ajánlatait, azután már kész is a beszélgetésre.- Legutóbb egy éve találkoztunk - mondom. - Akkor még nem viselte a dok­tori címet a neve előtt. De mielőtt erre vá­laszolna, szeretném megtudni: idekép- zelte-e magát harmincöt éves korára? A hamiskás mosolyú, a növényter­mesztésben országos hírű szakember kész a válasszal.- Nem - feleli. - Nem is tudom, hogy hová gondoltam egykoron a pályámat. Engem mindig is foglalkoztatott az egye­temi oktatás gondolata, de a tudományos kutatásé is. Ám mégis itt kötöttem ki és nem bánom. Itt, a bölcskei termelőszö­vetkezetben alighogy elkezdem a napot, már este is van. Úgy röpülnek a napok, hogy szinte észre sem veszem.- Pályája, útja és boldogulásának ed­digi állomásai nem tekinthetők általános­nak. Alighogy túllépte a krisztusi kort, már neve van a szakmában, sok előadást tart, de publikál és oktat is.- Értse meg, én mindig is igyekeztem a lehetőségeket kihasználni. Nem vagyok várakozó típus. Mindig figyelek, kísérle­tezem.- Tehát, akkor az egyetemi doktori cím is...- Én igyekszem megtalálni mindazt, amely ennek az üzemnek, de magamnak is hasznos. Azt az életcélt, amely tovább­vezet. Mindig is voltak kutatói-kísérlete­zői ambícióim. Itt a téeszben pedig hosz- szú éveken keresztül vezettem egy nap­raforgó-kísérlet sorozatot. A végén a ku­tatási tapasztalatokat megírtam, és ebből lett a doktori disszertáció. Mégis ez a ku­tatás elsősorban az üzemnek lett hasz­nos.- Mikor avatták?- 1985. március 31-től vagyok mező- gazdasági tudományi doktor. Fontosabb a szakma- Ma még nagyon sokan elájulnak attól - mondom -, hogy nevük előtt ott szere­pel az a bűvös két betű. Aztán, főleg a család vagy a környezet igyekszik vi­selkedésében, magatartásában és tár­sasági életében is gyorsan átváltozni.- Mondja, mit akar ezzel mondani?- Csupán azt, hogy használja-e a el­mét? Nyomatott-e például névjegykár­tyát? Dr. Sürü János szeme kamaszosan vil­lan egyet.- Sem a bemutatkozáskor, sem hivata­losan, sem pedig az aláíráskor nem használom a doktort.- Változott-e valami a munkájában az­zal, hogy előrelépett a szakmában?- Abban az évben, 1985-ben lettem a Bölcskei Rákóczi Termelőszövetkezet főagronómusa. Sokkal nagyobb feladat­nak és elismerésnek tekintettem, hogy vezetőim alkalmasnak találtak a vezetői munka ellátására, minthogy doktorátust szereztem. Persze hazudnék, ha nem mondanám azt, hogy a szakmai környe­zetemben, kollégáim és főnökeim között azért valamit jelent ez a cím. Ennél a pontnál lép be aziajtón és kap­csolódik a beszélgetésbe Ulbert Ádám, a bölcskei termelőszövetkezet elnöke.- Sürü János szerepe és rangja na­gyobb lett a növényvédelemben - mond­ja. - Észre kellett venni, de nemcsak neki, hanem nekünk is, hogy a szakmában egyre inkább adnak a megfigyeléseire és a szavára. A földön látja... Ulbert Ádám mondja:- Dr. Sürü Jánosnak mindig is voltak elképzelései.- Persze - veszi át a szót a főszereplő - spekulálok, gyötrődöm és gondolko­dom állandóan. Egyszerűen megörül­nék, ha be lennék egy irodába kénysze­rítve. Nekem kint kell lenni a szabadban, a földön. Mert csak ott láthatja az ember munkájának valódi eredményét.- Főagronómus - mondom -, s egyút­tal munkahelyi vezető is.- A szakmai dolgok mellett arra is jut időm, hogy az emberek gondjaival fogla­kozzam. Ez nem könnyű. Mindenkinek minden gondja-baja fontos, mert az ter­mészetesen kihat a termelésre, az ered­ményre. Dicsérnem is kell, de figyelmez­tetni is.- Kemény embernek tartják. Melyikkel él inkább? Ismét ott a kamaszos mosoly az arcán.- Az utóbbival. Ha megérdemli az az ember, akkor megdicsérem. Ha kell többször is. Igaz, hogy nem hangosan, nagy szóval. Persze a büntetéssel és a megrovással is élni kell. Ha van egy ügy, akkor isten bizony „Voltak és vannak elképzeléseim” - dr. Sürü János sokkal rosszabbul érzem magam a fe­gyelmi tárgyaláson, mint az érintett.- Tapasztalat, hogy inkább a nők igyekszenek előregondolni sorsukra öt­tíz évet. Ellenben, most magát kérem arra, mondja el, hogy hová gondolja sor­sát és pályáját tíz év múltán.- Akkor is ide, a bölcskei téeszbe. Én nem akarok elmenni innen, én ide tettem le a voksomat. Nagyon remélem, hogy addigra végre olyan lesz a gazdasági és társadalmi fejlődés, hogy könnyebben boldogulhat az üzem és ember.- És az életének a másik fele?- Természetesen a gyerekek, őket pe­dig olyan irányba kell orientálni, hogy elérjék céljaikat Az ember a gyermek- születést követő első tíz évnek szabad­idejében a gyerekkel, a családdal törő­dik. Utána visszavonulhat a szakmához, önmagához.- Mennyivel honorálja meg a téesz dr. Sürü Jánost?- Havi 10 700 forinttal és az egyéb jut­tatásokkal. De ne felejtse el, hogy ez is, mint mindenki jövedelme, a termelőszö­vetkezet eredményes gazdálkodásától függ. SZŰCS LÁSZLÓ JÁNOS Szekszárd története A megyeszékhely 1914-1919 SZEKSZÁRD ÉLETE a világháború első napjaiban olyan volt mint sok ha­sonló településé: a mozgósításokkal járó izgalmak, a bevonult tartalékosok vissza­maradt családjának megsegítése, a hu­szárok hadbavonulása, soviniszta uszí­tás. S jöttek a kivételes törvények... Ha­marosan megírták az első tudósítást a te­metésről, mint olvashatjuk: „A háború első áldozatának temetése”. Ünnepélyes külsőségek közepette temették el a me­gye első áldozatát. Tolna megye és szék­helye szinte katonai erődítménnyé válto­zott. Hat pótzászlóalj, lovasság és hadi­kórház települt erre a vidékre. Elszálláso­lásukat a közigazgatási hatóság végezte. A hadkiegészítő parancsnokság székhe­lye is Szekszárd volt. Meghirdették az „Aranyat-vasért” ak­ciót. Az aranytárgyak ellenében vasból készült gyűrűt kaptak emlékül az adako­zók. A vasútállomásról induló vonatokat a bevonulás első napjaiban a megye és a város vezetői búcsúztatták, a lakosság szinte lakomaszerű vendéglátást bizto­sított részükre. S nem sokkal később fo­gadták a sebesülteket szállító szerelvé­nyeket. Hősöknek kijáró fogadtatásban volt részük. Hamarosan megkezdődött a termény- rekvirálás. A gabonaféléket szedték ösz- sze. -A háború első évének végén már megjelentek a közlemények a rossz ellá­tásról, a kenyértelenségről. Igaz, egy ideig ezt azzal magyarázták, hogy rossz a szállítás... Volt rá eset, hogy Kakasd segí­tette ki nehéz helyzetéből a várost... Az alispán 1915. augusztus 31-én ar­ról tájékoztatta a törvényhatóságot, hogy Szekszárdon 1147 család kapott össze­sen 101 865 korona 21 fillér hadisegélyt. Szekszárdon is mind gyakrabban kéz­besített gyászjelentést a posta. De jöttek levelek a frontról a frontbarátkozásokról is. 1916 májusában olvashatták a megyei lap hasábjain: „Úgy reggel hét óra tájban néhány orosz jött állásunk felé, fehér kendőt és zászlót lengetve, miközben ezt kiabálták: »Ne lőjj, Magyarszki«. Békés szándékkal jöttek, hát nem is lőttünk. Ami meg ezután történt, az meg egyenesen hihetetlen. Az egész fronton, ameddig a szem csak ellát, sűrű tömegben jöttek át az oroszok. Hoztak piros tojásokat, (hús­vét volt) fehér cipókat, cukrot, stb, ők vi­szont kaptak rumot, kolbászt, cigarettát. Ölelték, csókolták egymást, s a békés, szép állapot csaknem három napig tar­tott...” A FRONT mind több embert követelt. Egyre nagyobb lett a munkaerőhiány a hátországban, nőtt a társadalmi feszült­ség. Boda Vilmos, ki hosszú időn keresz­tül képviselője is volt a városnak, 1916 májusában „Osztályharc” címmel foglal­kozott ezzel a kérdéssel. „A legmunkabíróbb elemek távozásá­val, a munka végzésének nagy feladata az asszonyokra, leányokra, öreg embe­rekre hárult, akik a munkaadók súlyos helyzetét felhasználva, folyton fokozódó követelésekkel állnal elő, úgy, hogy a va­gyonnak haszonnal való felhasználása immár kétségessé vált. Különösen érez­hető ez a helyzet Szekszárdon, hol a bor­termelés a fő gazdasági ág... Hogy ez a munkásosztály és gazdaközönség közti ádáz erőfeszítéssel folyó küzdelem hol fog végződni, azt egész határozottsággal meg lehet jósolni." A szerző véleménye szerint a vagyonosok tönkremennek, a vagyon átmegy a vagyontalanok kezébe, s „lesz a háború után hazánkban egy va­gyontalan értelmiség, és egy felcsepere­dett kevéssé értelmes tömeg, mely az or­szág sorsának intézésére sokkal keve­sebb hivatással bír”. Úgy véli Boda Vil­mos, hogy ez a perspektíva csak akkor kerülhető el, ha hamarosan vége lesz a háborúnak. De ebben ő maga sem bízott. Ha a szerző álláspontjával nem is érthe­tünk egyet, azt azonban jól érzékelhetjük, hogy mind nagyobbak az ellentétek. S ezen az sem változtatott, hogy a szek­szárdi népkonyha 1917 első két hónap­jában 7510 adag meleg egytál ételt osz­tott szét a rászorulóknak. KELLEMETLEN perceket okoztak a szekszárdi asszonyok az alispánnak. Nagy csoportban vonultak hivatalába, pa­naszt tettek a rossz közellátásra. Az alispán csak megfelelő segítséggel tudta szabad­dá tenni hivatalát Persze az alispán azt is jól tudta, hogy a megye minden részében nö­vekedett az ellentét a társadalmi osztályok, rétegek között Jött ilyen jelentés például a bonyhádi járásból, és a megye középső ré­széből is. Több helyen sztrájk robbant ki... A hatóságok ilyen körülmények között tovább fokozták az elnyomást A város pol­gármesteréhez 1918. március 30-án meg­érkezett az alispántól az átirat amelyben a statárium kihirdetéséről intézkedik az olyan mozgalommal szemben, amely „az állam, a meglévő társadalmi rend megbontására irányul, s melyek túlzó szocialista és forra­dalmi törekvésekben, az állam ezeréves al­kotmánya és gazdasági berendezkedése ellen folytatott tervszerű izgatásokban nyernek kifejezést”. Szekszárd, eddigi egyetlen történeti mo­nográfiájában a szerző azt írta, hogy a város „háborús életének egyhangúságát nem zavarták meg a már másutt működésbe lé­pett szélsőségek nemzet- és hazaellenes szervezkedései, itt mindenki megfeszített erővel dolgozott, becsülettel tűrt és szenve­dett, várta a hosszú háború mielőbbi sze­rencsés befejezésér. Ezt az értékelést nem igazolták az eseméynek. Amikor ugyanis kirobbant a polgári demokratikus forrada­lom, a megyeszékhelyen is felgyorsultak az események, s ez csak úgy volt lehetséges, hogy itt is jelen voltak a forradalmi erők. Csak néhányat említsünk meg az esemé­nyek közül. 1918. november 2-án Szek­szárd város csatlakozott a Magyar Nemzeti Tanácshoz, 3-án megkezdték a polgárőr­ség szervezését. Havranek csendőr száza­dos irányította a munkát A rendet a forra­dalmi erőkkel szemben kívánták megvéde­ni. A polgárőrség alkalmasnak kínálkozott arra, hogy a frontról hazaérkező katonák lö­völdözésével szemben védjék a város nyu­galmát. November 5-től pedig már a nem­zetőrség szervezése is napirenden volt. Egyetlen hét alatt, ha hinni lehet a korabeli adatoknak, 300 személy teljesített szolgá­latot a nemzetőrség keretében. Igaz, jól fi­zették őket. Egy szolgálatért 10 koronát kaptak. A városi nemzeti tanács kinyilvání­totta óhaját a köztársaság iránt, egyetértett az annak kikiáltásáért felsorakozott polgári erőkkel. A HÁBORÚ végén leszerelési központ lett Szekszárd. Nemcsak a Tolna megyeiek szereltek itt le, hanem a Baranya megyeiek is - Pécs ugyanis szerb megszállás alatt volt Emiatt kerültek a Cséby testvérek is Szekszárdra. Itt szerelt le a 19-es honvéd­és az 52-es gyalogezred. A két katonai egy­ség között többször is fegyveres konfliktus­ra került sor a város falai között... A megyeszékhelyen élénk szervezeti életet éltek a szociáldemokraták. A szerve­zet irányítása fokozatosan a radikális cso­port kezébe került Segítette őket a pártköz­pont megbízásából Szekszárdra érkezett Koszorú Gyula és Zsédely Károly agitátor, szervező. Feladatuk volt, hogy biztosítsák a nyugalmat a termelést és a közbiztonsá­got A párt tagjai a forradalmi napokban je­lentős befolyásra tettek szert a városi nem­zeti tanácsban: A városi munkástanács ugyanis megalakulásakor bejelentette: ugyanannyi taggal kívánja képviseltetni magát a város önkormányzatában, mint amennyi tagja volt korábban a testületnek. December 23-án megalakult a Magyaror­szági Földmunkások Országos Szövetsé­gének szekszárdi csoportja. Ez a szervezet is beküldte képviselőit a tanácsba. A szer­vezet élnöke Bence Ferenc lett. Az önkormányzat régi tagjait gyakran megbotránkoztatták a munkások, parasz­tok, majd a katonák kevésbé csiszolt, „fara­gatlan” megnyilvánulásai. A fentiek ellenére a helyi nemzeti tanács, valamint a szekszárdi 48-as párt a belügy­miniszterhez küldött együttes jelentésük­ben ezt írták: „Örömmel és megnyugvással jelentjük, hogy Szekszárd város területén néhány jelentéktelen rendzavarás esetét kivéve, példás nyugalom és csend uralko­dik.” Jelentésükben felháborítónak tartot­ták, hogy a megyénél még mindig a régi re­zsim emberei vannak, s „törvényhatósági bizottsági tagok nagy többsége a német szövetségnekzengett dicshimnuszt”. Java­solták, hogy a helyzet megszü ntetése érde­kében dr. Mayer Gyula ügyvédet nevezze ki a kormány Tolna megye főispán-kormány­biztosává. Ez december 24-én meg is tör­tént 1919 JANUÁRJÁBAN, februárjában a város politikai életére a szociáldemok­raták aktivitásának fokozódása volt a jel­lemző. Erről nagyon részletesen írtKövendi Sándor a Sarló és Kalapács című, Moszk­vában megjelenő magyarnyelvű újságban. A többi között ezeket írta: „Ha a szekszárdi forradalomra és ellenforradalomra emlé­kezünk, akkor mindenekelőtt Kemény Sán­dor elvtársat kell említenünk, aki, mint hadi­fogoly jött haza a Károlyi-kormány alatt Szekszárdra, s igen sokban hozzájárult ah­hoz, hogy mi, akik itt már jelentékeny kis Fröccsöntők A címből sejlő szakma mesterei meg ne sértődjenek, írásomban egy fröccsö- ző asztaltársaságot idézek. Idő: novem­beri munkanap, 13 óra 59 perc. Helyszín: eszpresszó. A szomszéd asztalnál két hunédzser (húszon felüli fiatalember) ül. Fröccsöz- nek. A szóvivő megkocogtatja a vállamat:- Elnézést! Hány az óra?- Tizenhárom ötvenkilenc. Köszönöm nincsen. Elég zajosak, hogy ne halljam: a csendesebbik éppen kioktatást kap ha­zai munkarendünkről, és a kereseti lehe­tőségekről.- Hány éves vagy? ... Huszonhárom. Akarsz ötezernyolcszázat keresni?... Na­ná!... Ezután a munkahely leírása követ­kezik, a hangulat, a lányok, a kávézás mi­kéntje. - Tudsz széken aludni? ...Na lá­tod! A gép megy, csak nézed, mint a pók a mesekönyvet... Ha teli a láda a gép csönget. Odébb lököd, és máris jön a kö­vetkező láda...- Hány az óra? - kapom az újabb köz­vetlen hívást.- Tizennégy tizenöt.- De megy az idő, ha iszunk! - hallom a következő forduló bevezetését. - Én már öt éve... tanuld meg, ehhez nem ész, ha­nem orr kell... Most gyere az én orrom után, aztán szimatolj magad... Újabb fröccsök következnek, öntenek. A kétoldalú tanácskozás végét nem tu­dom kivárni. Ott tartanak, hogy Lajos bácsi, a por­tás, avatott ember. Napközben mindig ki lehet ugrani a Kókadt Liliomba (majd meglátod az öreglányt!) csak visszafelé egy üveg kőbányait beadni a porta abla­kán. Brigád ez, ha nem is szocialista... Bezötykölődök a busszal délutáni nyugdíjasmunkahelyemre. Megvárom a kétszeri piros lámpát is, mert a buszveze­tő az útkereszteződés sarkán lévő hotdo- gos nővel tárgyal, míg mi negyvenen ülünk némán várakozva. Ki és mikor fog itt rendet teremteni a munka, a munkaidő becsülete ügyében? Azon rágódom: hol van az a csontko­vács, aki ezt a ficamot ki tudja egyenesí­teni?... BENKÔ KÁROLY csoportot alkottunk, a kommunizmus útjára léptünk. Sokat beszélt nekünk az orosz for­radalomról, maga is internacionalista volta vörös hadseregben, s mindig azt mondotta, hogy itt még nem volt forradalom, de még lesz, eljön az idő is nemsokára. Aztán ösz- szeköttetésbe léptünk a kommunista párt­tal Budapesten, kaptunk Vörös Újságot amelyet először ingyen osztottunk szét s később már igen sok előfizetőt is nyertünk. A lap nagy hatást gyakorolt s így a további szervezkedés könnyebb lett Eleinte egy kis kocsmában tartottunk gyűléseket a vásár­téren, amely a nyomdászok tanyája volt Szekszárdon volt egy nagyobb nyomda és a nyomdászszervezetnek néhány igen kor­rupt szociáldemokrata vezére. A vitáknál verekedésre is sor került sőt egy Ribling nevű elvtársat meg is szurkáltak.” Kövendi Sándor leírta azt is, hogy a vá­rosban megalakult a Vörös Gárda és erő­teljes szervezést hajtottak végre a különbö­ző szakmákban. Ilyen viszonyok voltak a megyeszékhe­lyen, amikor futótűzként terjedt el a hír: Tol­na megye a közellátás fekete listájára ke­rült mert nem teljesítette a beszolgáltatási kötelezettségét a rekvirálások ellenére sem. Ez a fekete lista azt jelentette. hogy a megye nem kaphat ipari előállítású köz­szükségleti cikkeket. Ezt már nem tudta el­viselni a város. A szociáldemokrata párt a munkástanács, a földmunkások, és más szakmák vezetői sztrájkra szólították a vá­ros szervezett lakosságát s kezdeményez­ték, hogy tartsanak tiltakozó gyűlést a me­gyeháza udvarán. Az udvar zsúfolásig telt 1919. március 14-én. Az elégedetlenkedők . 11 tagú delegációt választottak, azzal bíz­ták meg: menjenek és tárgyaljanak a kor­mány emberével, a főispán-kormánybiz­tossal. A tárgyalásoknak az lett a vége, hogy leváltották - eltávolították - Mayer Gyulát tisztségéből és feladatát egy ötös direktó­riumra bízták. Dick György, Horváth Gyula, Bence Ferenc, Koretzky János és Appels- hoffer Ádám együttesen testesítették meg az új hatalmat Ezen a napon a városházán is az ottani vezető tisztségviselők mellé politikai meg­bízottakat neveztek ki a munkások követe­lésére. Gróf Pál, Fülöp György és Dürr Béla kapott itt feladatot. MÁRCIUS 21-ÉN a helyi munkás-, pa­raszt- és katonatanács tagjai, valamint az SZDP és a szakszervezetek képviselői a MÁV osztálymérnökségén tartottak - előre be nem jelentett - gyűlést. Igen fontos kér­désben hoztak döntést: a hatalmat át kell venni (valószínűleg az ötös direktórium mű­ködését nem tartották kielégítőnek). Arról is határoztak, hogy a pénzintézetek felett át- . veszik az ellenőrzést. K. B. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom