Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-11 / 240. szám
1986. október 11. KÉPÚJSÁG 13 í& N>; Jk e F * «. r 1 * a Jd. / 4*4 Sportműsor Sípszó előtt NB II. Szekszárdi Dózsa-Nyíregyházi VSSC: 14 óra. V.: Komáromi. Laki Zoltán: - Jelenleg olyan helyzetbe kerültünk, amikor csak a türelmes és céltudatos munka hozhat sikert. A felkészülésben mindent elkövetünk annak érdekében, hogy „pontos” legyen a vasárnapi szereplésünk. Kiállítás és sérülések okoznak gondot együttesünk háza táján. Hahn háromhetes eltiltást kapott, Szabó, Weitner II., Somodi és Petrovics sérülés miatt nem játszhat a Nyíregyháza ellen. Sőt, Weitner I. és Szirják szerepeltetése is kétséges.- Pólyák vagy Hundér - Gracza, Varga F., Lauer, Varga II. - Dienes, Kniesz, Márkus, Weitner I. vagy Ignácz - Varga I., Szirják vagy Kálmán. Kispadosok: Juhász, Kvanduk, Kiss. TERÜLETI BAJNOKSÁG Sellye-Bonyhád SE: 14 óra. V.: Szabó. Túrós József technikai vezető: - Hétközben megoldódott az edzőkérdés: Kovács Istvánnal, a Szekszárdi Dózsa volt vezető edzőjével kötöttünk kétéves szerződést. Az eddig jól szereplő Sellye otthonában már az ő irányításával lép pályára együttesünk, tudjuk nehéz mérkőzés vár ránk. Az elmúlt fordulók sikertelen szereplése miatt összeállítási és szerkezeti változások lesznek. Mindenképpen szeretnénk megszerezni legalább az egyik pontot.- Mucska - László, Hüber, Balázs, Fritsi - dr. Alföldi, György, dr. Sebestyén, Joó - Pfeifer, Darabos. Kispadosok: Szabó, Váli, Éppel, Beke, Juhász. Dombóvári Vasas- Kisdorogi MEDOSZ: 14 óra. V: Balajti. Horváth György: - Nagyon fontos, tipikus négypontos mérkőzés előtt állunk. Bízom benne, hogy játékosaink átérzik ennek jelentőségét, és mindent elkövetnek az eredményes szereplés, a győzelem érdekében. Fazekas sérült, Kovács I. pedig beteg, így rájuk nem számíthatok.- Csetneki - Szieber, Verbóczki, Banai, Elek - Tóth-Bagi, Tóth, Engert - Lamm, Vörös, Vass. Kispadosok: Szalai, Kollmann, Zsuró, Álló, Fekete. Kerekes Ágoston : - Horváth komoly sérülése igencsak nehezíti amúgy sem rózsás helyzetünket. Az újonccsapat ellen még tovább kell fokoznunk harci szellemünket csak így sikerülhet az általunk remélt pontszerzés. Óvatosságra int bennünket „szomszédaink” alapos veresége azon a pályán, ahol számunkra is sok az ismeretlen.- Kiss - Berning, Klein, Páli, Fábián - Palkó, Pap L, Spiel - Szabó, Kovács, András. Bóly-Dombóvári VMSE: 14 óra. V.. Hosszú. Bőzsöny János: - Az elmúlt hetek bajnoki mérkőzésein a csapat nem nyújtotta azt, amit képességei alapján joggal várni lehetett. Remélem, néhány labdarúgónk formája javulni fog, elsősorban a középpályásokra gondolok. A helyzeteinkből végre gólokat kellene lőni ahhoz, hogy ne maradjon el a várva várt győzelem.- Bien - Vészi, Banai, Mács, Barka - Urbán, Magyar, Nagy - Jakab, Herbst, Gyurkó vagy Kovács. Kispadosok: Péter, Pászti, Ughy. Paksi SE- Szigetvár: 14 óra. V-: dr. Csapó. Márkus József: - A bajnoki táblázaton elfoglalt helyünk önmagéért beszél. Tükrözi játékosaink munkához való hozzáállását és fegyelmét. A dobogós hely „felemel” és „nyomaszt”. Ezzel az érzéssel minden játékosunknak tisztában kell lenni. A Szigetvár ellen - közönségünk buzdítása mellett - nyerni kell, javítva ezzel további pozíciónkat. Sérülések miatt csak a mérkőzés kezdése előtt hirdetek csapatot. SZOMBAT Asztalitenisz: Az NB ll-ben: Kaposp- last-Tolna 11, VEGYTERV-TÁÉV (női) 11, Tolna-Kanizsa Üveg (férfi) 11 óra Kosárlabda: Az NB l-ben: Szekszárd— Sabaria SE 15.30, Ganz-MÁVAG-Dom- bóvár 11 óra. Az NB ll-ben: Atomerőmű SE-Kapsvár 11, Szekszárd-Szigetvár 13.30, Bonyhád-Nagykanizsa 15 óra Kézilabda: Az NB ll-ben: Környe-Du- naföldvár 15, Szekszárd-Herend 14,Tol- na-Nagykanizsa 14 óra. Megyei bajnokság: Nők: Zomba-Kocsola 9-10, Szed- res-Simontornya 9-10, Tamási-Tenge- lic 10-11 óra. Férfiak: Szedres-Simon- tornya 11, Hőgyész-Fadd 16 óra. Labdarúgás: NB-s serdülő és ifibajnokság: Szekszárdi Dózsa-Bp. Honvéd 11 és 12.30. Öregfiúk-mérkőzés: Báta- Bonyhád 14.30. Tájfutás: Gemenc Kupa 10 órakor a Sötétvölgyben. Tömegsport: Olimpiai ötpróba kerékpáros nagypróba Szekszárdon. Rajt 9 órakor a Dózsa sporttelepen. VASÁRNAP Asztalitenisz: Dombóvárott III. osztályú minősítő verseny 9 órakor a DVMSE csarnokában. Kézilabda: Megyei bajnokság: Nők: Annak ellenére, hogy a Szovjetunióban 93 millió ember sportol különböző szakosztályokban, klubokban, vannak még megoldásra váró problémák. Ma már sok munkahelyen és oktatási intézményben láthatunk tornatermeket, uszodákat. Ezek a létesítmények azonban gyakran üresen állnak, miközben a közelükben lakó, de a lakóhelyüktől távol dolgozó embereknek nincs hol sporSimontornya-Sárbogárd 10-11, Dal- mand-Dombóvár 9-10, Kocsola-Duna- földvár 10 óra. Férfiak: Aparhant-Gyönk 16, Simontornya-Fadd 12, Hőgyész- Szedres 10 óra. Labdarúgás NB II.: Szekszárd-Nyíregyháza 14 óra. Területi bajnokság: Sellye-Bonyhád, Dombóvári Vasas-Kisdorog, Bóly- DVMSE, Paks-Szigetvár 14 óra. Megyei bajnokság: Szakcs-Gerjen (Lehel), Simontornya-Tamási (Sajgó), Nagydorog-TÁÉV (Dörnyei), Hő- gyész-Atomerömű SE (dr. Berta), Te- vel-Bátaszék (Krómer), Aparhant-Duna- földvár (Pauer), Nagymányok-Döbrököz (Takács), Zomba-Tengelic (Fritschi) 14 óra. Körzeti bajnokság: Németkér-Duna- szentgyörgy (Taba), Paks ll-Pincehely (Albert), Madocsa-Kajdacs (Farkas), Pusztahencse-Pálfa (Csepregi), Tolna- némedi-Györköny (Csurkovits), Iz- mény-Bonyhádvarasd (Krekó), Harc— Kéty (Anczló), Báta-Bogyiszló (Bors), Középhídvég-Alsónána (Tölgyesi), Tol- na-öcsény (Hegyi), Kölesd-Sióagárd (Antlfinger), Kakasd-Cikó (Unyatinszky), 14 óra. Gyönk-Nak (Szijártó), Kurd-Re- göly (Tarr), Kocsofa-Kisvejke (Bányai), Kaposszekcső-lregszemcse (Igali), Ozora-Závod (Lengyelben, Krézli), Sza- kály-attala (Szuprics) 14.30 óra. tolniuk. Egy anyának például elég nehéz úgy intézni az ügyeit, hogy munkája után egy-két órát az üzemi sportpályán tölthessen. Hétvégeken sem jobb a helyzet: sok időt vesztegetne el azzal, hogy elmegy az esetleg messze lévő vállalati sporttelepre. Éppen ezért az utóbbi időben egyre terjed az olyan lakóhely szerinti központok szervezése, melyek egyszerre oldják neg a közművelődési és a Ökölvívás Dombóvári és Oroszlányban került megrendezésre a nyugat-magyarországi serdülő ökölvívó- bajnokság, ahol három paksi és hét dombóvári versenyző is ringbe szállt. Eredmények: Paksi SE: 60 kg: 2. Györgye Edgárd. Dombóvári Spartacus: 45 kg: 1. Szanyadi Attila. 51. kg: 1. Petrovics János. 54 kg: 3. Marácsi Gábor. 57 kg: 1 Koós Károly. 60 kg: 3. Forgács Attila. 71 kg: 2. Kónya Károly. 75 kg: 3. PantaZsolt. tömegsport feladatait. A létesítményeket művelődési és sportközpontoknak hívják. Ezekből már több mint 6 ezer működik az országban. így például a dnyepropetrovszki területen lévő Pokrovi Művelődési és Sport- központban hagyományosak a szparta- kiádok, staféták, a látványos sportbemutatók. Itt születtek az olyan népszerű játékos rendezvények is, mint az „Anyu, apu és én - a sportoló család”, vagy az „Irány a stadion”. A fiatalokat a „Fiatal házasok klubjai” vonzzák, ahol a szülők és a kisgyermekek együtt sportolhatnak. A lakóhelyi testnevelés legfőbb színhelyei az utóbbi időben az úgynevezett sport- és egyészségvéd'ő állomások lettek. Ezeket látogatják ma már azok is, akik eddig önállóan sportoltak. Az edzés után sokféle szolgáltatást vehetnek igénybe, például gyógyfürdőket, szaunát, masz- százst, inhalálálst, stb. Az első sport- és egészségvédő központok Belorussziában alakultak, s mint kiderült, némi anyagi hasznot is hoztak annak ellenére, hogy a belépődíj mindössze 1 -1.5 rubel. Jelenleg Belorussziában 30 ilyen állomás működik. paksi sikerek Ezenkívül Petrovics János elnyerte a legtechnikásabb versenyzőnek, a dombóvári csapat edzője, Lampert Gábor pedig a legeredményesebb edzőnek felajánlott kü- löndíjat. A csapatversenyben a dombóváriak az első helyen végeztek. Az egyéni versenyben az első-második helyezettek jogot nyertek a november 13-16. között Esztergomban megrendezendő serdülő országos bajnokságon való részvételre. Kosárlabda NB ». Újoncot fogad a Dózsa Mától teljessé válik a kosárlabda NB I. őszi idényének küzdelemsorozata, hiszen a női együttesek is megkezdik a pontvadászatot. Szekszárdra a Sabaria SE újonc csapata látogat. Vertetics István, a Szekszárdi Dózsa vezető edzője így ítéli meg a várható esélyeket: - A Sabaria SE újonc az NB I. mezőnyében, így számunkra még ismeretlen a játékereje. A találkozót mindenképpen meg kell nyernünk, hiszen a hazai pálya előnye sokat számit. Kialakult stílusunkhoz a szombathelyieknek kell alkalmazkodni. Csak akkor változtatunk a taktikán, ha lépést tudnak tartani velünk. Játékosaink és jómagam is várjuk mára bajnoki nyitányt szeretnénk ha közönségünk ismét szép számmal látogatna ki a Zrínyi utcai csarnokba. Szurkolóink lelkes buzdítására az új évadban is számítunk. Autómodellezés A Budapesti Modellező Klub rendezésében nemrég fejeződött be a Budapesti Nagydíj R/C aütómodell-verseny. A szekszárdi MHSZ-BHG Honvédelmi Klub csapata R/C 8 Sportkategóriában öt, R/C 8 Forma-1 kategóriában hét főt indított. Eredmények: R/C 8 Sport: 4. Tímár László, 6. Müller György, 7. Fáik László (mindhárman bejutottak a nyolcas döntőbe), 14. Izsák Csaba, 25. Balogh Zoltán. R/C 8 Forma-1 : 4. Izsák Csaba, 6. Müller György, 14. Solti János, 17. Fáik László, 18. Mandulás László, 25. Tímár László, 28. Balogh Zoltán. A következő pontszerző verseny október 18-19-én, Orosházán lesz, Hungaropan Kupa néven. Az idén tízéves a Csehszlovák Olimpikon Klub, amely a maga nemében az első a világon. Ilyenfajta klub sehol nincs, amint azt Juan Antonio Samaranch a NOB elnöke az idei látogatása alkalmával méltatta. Az Olimpikon Klub tagsági feltétele az olimpiai helyezés: a kollektív sportágban legalább harmadik helyezés, az egyéni sportágakban legalább hatodik hely. Klubtagsági igazolványok száma e pillanatban 325, azonban a kritérium alapján a klubnak mintegy 450 tagja lehetne. Minden olimpia után minden arra érdemes olimpikon kap jelentkezési lapot. Aki akar, belép. A klub tagjai pedig, akiknek a sport révén sok közös élményük Atlétika Országos kismaratoni bajnokság Az országos kismaratoni bajnokságot Budapesten, a Népstadion környékén rendezték. A népes mezőnyöket foglalkoztató seregszemlén megyénkből a Szekszárdi Dózsa és a Dombóvári VMSE versenyzői értek el jobb eredményeket. Az ifjúsági lányok 15 km-es számának csapatversenyében a dózsások a dobogó harmadik fokára állhatták. Hárman - Gergelyffy Lea, Kófiás László (Sz. Dózsa) és Gergely Zoltán (DVMSE) - értek el ifjúsági aranyjelvényes minősítést. Eredmények: Fiúk, ifjúsági 20 km: 4. Gergely Zoltán (DVMSE) 1:07:36,0. Serdülő 15 km: 6. Kófiás László (Sz. Dózsa) 51:57,0. Lányok, ifjúsági 15 km: Csapat- versenyben: 3. Szekszárdi Dózsa (Cser Katalin, Bíró Katalin, Kesztyűs Krisztina, Szalók Ilona). Serdülő 10 km: 7. Gergelyffy Lea (Sz. Dózsa) 39:46,0. Megyei minősítő verseny ATolna Megyei Atlétikai Szövetség minősítő versenysorozatának hatodik - egyben utolsó - fordulóján néhány számban színvonalas küdelmet vívtak a résztvevők. A távolugrópálya avatóján aranyjelvényes eredmény ugyan nem született, de ketten is megközelítették a 710 cm-t - egyéni csúcsukkal. A dobószámok közül a férfi diszkoszvetés hozott jó versenyt, Nyirati (Tamási) újra bizonyított. Jobb eredmények: Férfiak, 200 m: Bé- zsenyi 22,8, Rick 22,9, Csirzó 23,3 (valamennyi Sz. Dózsa). 800 m: Banai (DVMSE) 1:58,1, Fáncsy (Sz. Dózsa) 1:58,4, Bíró (Bonyhád) 2:02,2. Távolugrás: Horváth (Sz. Dózsa) 702, Süveges (DVMSE) 691, Boldis (Sz. Dózsa) 681. Hármasugrás: Horváth (Sz. Dózsa) 13,57, Prantner (Paks) 13,35, Dávid (Sz. Dózsa) 13,22. Diszkoszvetés, 2 kg: Lukácsi (Sz. Dózsa) 42,90,1,5 kg: Nyirati (Tamási) 53,34, Schwarcz (Bonyhád) 42,30. Nők, 200 m: Csillag (Sz. Dózsa) 27,7, Gaál (DVMSE) 28,0. 800 m: Király (DVMSE) 2:47,8. Magasugrás: Bozsér (Sz. Dózsa) 150. van, évek múltán is szívesen összejárnak, összetartanak. A klub tagsági igazolványa tulajdonosát ingyen belépésre jogosítja az ország valamennyi sportpályájára, sportcsarnokába. A legidősebb tag a 84 éves Emanuel Löfler, a tornász, aki az 1928. évi olimpián nyert ezüstérmet lóugrásban: A legfiatalabb a 19 éves Jana Labáková tornász, aki az 1980. olimpián szerzett hatodik helyezést. Valamennyi klubtag igyekszik népszerűsíteni az olimpiai eszmét. A tíz év során az olimpikonok mintegy 1300 találkozón vettek részt iskolákban, vállalatoknál. A legaktívabb e téren Emil Zátopek, aki 1949-55. között mellesleg 18 világrekordot állított fel az 5-30 km-es futásban. Új formák a szovjet tömegsportban Páratlan klub Az olimpikonok összetartanak