Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-01 / 231. szám
TOLNA MEGYEI Névnap: iMalvin A Nap kél 5.42 — ' nyugszik 11.26 órakor A Hold Ikél 2.32 — nyugszik 16.46 órakor Negyven évvel ezelőtt fejeződött 4>e Nürnbergben a Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt a náci háborús főbűnösök pere, amely 1945. november 20-án kezdődött meg. OKTÓBER i SZERDA # SZEKSZARDON ülést tartott a Szakszervezeteik Tolna Megyei Tanácsának elnöksége. Az ülésein beszámoló hangzott el a társadalmi munka- és rétegbizottságok helyéről, szerepükről és feladataikról. Megvitatta az elnökség a VII. ötéves tervidőszakára szóló vállalati kollektív szerződések megkötésének tapasztalatait. Ezután tájékoztató hangzott el a paksi szakmaközi bizottság munkájáról, kiemelten a térő let politika1 feladatok megoldásában való részvételre. ^ AZ ELSŐ NYERŐ. A Bátaszéki Takarékszövetkezet szekszárdi fiókjában váltott gépkoesi-nyereménybe- tétkönyvek közül az első a mostani húzáson nyert. Április elsején váltották a nyereménybetétkönyvet, és a számvégződés 13-as volt, a Dacia tulajdonosa nem járult hozzá, hogy nevét közöljük. A TAPASZTALATCSERE. Baja város és környékének huszonöt népművelője módszertani tapasztalatcsere-látogatáson vett részt tegnap — 30-án — Köles- den. B ács-Kiskun megyei vendégeink a művelődési ház munkájával, a Látás brigád tevékenységével ismerkedtek, és a vizuális kísérletben részt vevő óvodások részére szervezett foglalkozást nézték meg. 'V. SZEKSZÁRD város történetét, nevezetességeit dolgozza fel az a képes útikalauz, amely most jelent meg a Tolna Tourist gondozáséiban. A sok hasznos tudnivalót tartalmazó kiadvány a Tolna Tourist szekszárdi irodájában, és a vidéki ki- rend el tségek né] vásár álható meg. 0 PÉCSEN, a Bőrgyár kísérteti műhelyében Kru- dinszki Gáborné 24 éves vegyszeradagoló, helyi lakost festékadagolás közben a keverődob a padozat és a forgód ab közé szorította. Krudinszki Gáborné a helyszínen meghalt. A rendőrség szakértő bevonásával folytatja a vizsgálatot. Találkozás Fotó: Kapfinger András # CSILLAGHÄZ. Tegnap Dombóvár központjában sor került a megjelenésében eredeti, magas tetős, 36 lakásos ház műszaki átadására. A lakosság által csillagháznak elnevezett épület 53,6 milliós beruházásának kivitelezője a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat. 0 IFJŰSAGI — barátsági találkozót rendez október 3-án és 4-én a váraljai .parkerdőben a KISZ Bonyhád Városi Bizottsága. A résztvevők, Bonyhád város és környéke KlSZ-szervezetei- nek képviselői és a meghívott szovjet alakulat Kom- szomol szervezetének képviselői megemlékeznek a fegyveres erők napjáról és a Lenini Komszomoi megalakulásának évfordulójáról, valamint sport-, turisztikai és kulturális programon vesznek részt. A A MEGYEI értelmiségi klub tegnap tartotta nyitó foglalkozását a Tolnai Fókusz (Székszárd, Béla tér 6.) klubhelyiségében. A klubtagok megbeszélték az egész éves programot. # A SCHENKLENGSFELDI Trachten- und Volkstanzgruppe vendégeskedik október 11. és 17. között Mórágyon. Az NSZK-befli vendégegyüttes tagjai és a helyi hagyományőrző német nemzetiségi csoport október 12- én délután 2 árakor közös műsort adnak a művelődési házban. A vendéglátók Mohács, Siklós., Pécs és Harkány nevezetességeivel is megismertetik nyugatnémet vendégeiket. — ENESE KÜLTERÜLETÉN Kertai Gyula 24 éves kőműves, kónyi lakos személygépkocsijával az úttestről kisodródott és az árokba borult. Utasai közül Riigó Illés, 28 éves lakatos, kónyi lakos a helyszínen meghalt, a személygépkocsi vezetője és két utasa súlyos, egy utasa pedig könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Kertai Gyula nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett. — KARCAGON egy tehergépkocsi elütötte a kerékpáron közlekedő Tasi József 86 éves nyugdíjas, helyi lakost. Az idős ember a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Tasi megsértette az elsőbbségi szabályt. — CSURGÔNAGYMARTON külterületén, a szőlőhegyen Vass Győző 24 éves MÁV-dolgozó, helyi lakos traktorával a meredek partoldalon felborult, a gép alá esett, és a helyszínen meg- ■ halt. Kevés felhő Általában kevés felhőre számíthatunk, sok napsütéssel. Eső nem várható. Hajnalban kisebb körzetekben párás, néhol ködös lesz az idő. Az eleinte még erős északi, északnyugati szél fokozatosan mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 9 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul Képavatí a szaknukásképzíhei Kedves ünnepség heiye volt tegnap délelőtt Szekszár- don az 505. Számú Ady Endre Ipari Szakmunkásképző Intézet. Ekkor avatták fel és vették át az intézet hallgatói nevében dr. Difiért Jenő amatőr festő Gyökerek című alkotását. József Attila Ady emlékezete című költeményének elhangzása után Sajó Gézáné tanár méltatta az ajándékozó művész életútját. Elmondta többek között, hogy dr. Dittert Jenő kötődik az intézményhez, hiszen húsz évig fizika szakosként tanított benne, és évekig nagy sikerrel vezette az irodalmi színpadot. Nemcsak oktató munkájával, hanem kultúrával is foglalkozott. A Gyökerek című kép elemzésével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a gyökerek Tolna megye talajához, Szekszárd városához kötnek, az intézethez vezetnék le és összefogják a kultúrát, valamint a tudományt. A gyökerekből kinőtt fa a tudás fája, ami tanárt, tanulót egyaránt kötelez valamire: a tanárt arra, hogy megszerzett ismereteit a legjobb tudása szerint adja át tanítványainak, a tanulókat pedig arra, hogy ezt a tudást legjobb képessegeik szerint átvegyék. Üzenet is ez a kép, hangzott el az avatóbeszédben. Üzenet, mert tisztességre, becsületre és erkölcsre oktat. Sajó Gézáné ezután átvette és megköszönte a tanulók, valamint a tanárok nevében az intézménynek adományozott alkotást. OL VAST AM Folyt. köv.(?) Az utóbbi napokban egyre több furcsa és különleges hírről volt módunk beszámolni. Talán még nem csendesült el a szombati lapszámunkból megismert, agyarral dúsított, és közfogyasztásra szánt disznósajt ügye. Tegnapi lapunkban egyik tudósítónk jóvoltából pedig egyenesen meg is tekinthettük azt, a műszergyártás iránt érdeklődő méteres siklókígyót, amely a hétfői munkakezdést a szekszárdi mérőműszergyár egyik munkapadján várta. Elképzelem mindkét eset főszereplőinek döbbenetét. Agyar a disznósajtban? Kígyó a munkahelyen? Ezek után már igencsak kíváncsian várom az elkövetkező napokat. Már azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy vasárnap hajnalra telepített helyéről kiszabadul egy Commodore—64-es számítógép, vagy tüntetőleg megtagadják a bor tárolását a szekszárdi hordók. Természetesen ezekről is korrekt módon tájékoztatni fogtuk kedves olvasóinkat... szűcs Atomerőmű ifjúsági napok A Paksi Atomerőmű Vállalat KISZ Bizottsága, a Kivitelezői KISZ Bizottság, valamint a KISZ Paks Városi Bizottsága október 3—4. között rendezi meg az atomerőmű ifjúsági napokat. A szervezőbizottság gazdag programról gondoskodott. Október 3-án nagypályás futballmérkőzés lesz a Kivitelező és a PAV között az ASE sporttelepén, a KISZ- építkezés bezárására a MMK nagyklubjában kerül sor, ugyanott lesz Interklub ’86 címmel vetélkedő, és a színházteremben pedig meglepetés film. Az Atomerőmű Műszaki Szakközépiskolában délután 5 órától gólyabált tartanak. Október 4-én kispályás focibajnokság, gyermekműsor, aszfalt-rajzverseny, kerékpáros ügyességi verseny (gyerekeknek), autós ügyességi verseny, a Szélkiáltó együttes műsora, valamint a Lepke étteremben szalonzene, tánc, humorista, a Munkás Művelődési Központban pedig a Pécsi Nemzeti Színház Gőzben című előadása ad élményt az érdeklődőknek. Mindkét napon video- és számítógépesjátékokkal is szórakozhatnak a MMK közlekedőiben. Szovjet agrärszakenberek Szekszárdon és Dessen A mezőgazdasági, az élelmiszergazdasági szervezetek nemzeti szervezetei, a szocialista államok munkáját összehangoló testület szeptember 29. és október 4-e között tartja tanácskozását Budapesten. Az első napon a MÉM-ben tanácskoztak a nemzeti tagozatok vezetői. Kedden a Szovjetunió delegációja, G. A. Romanyenko, a Goszagprogram elnökhelyettese vezetésével a Mezőfalva: Mezőgazdasági Kombinátban tett látogatást. Délben Szekszárdra érkeztek. A KSZE növénytermelési rendszer központjában a szak- szolgálati munkával, a raktározási tevékenységgel és az oktatási programmal ismerkedtek. , A délutánt Decsen töltötte a szovjet agrárszakemberek hattagú delegációja. Először azokkal a szolgáltatási módszerekkel foglalkoztak, amelyeket a KSZE nyújt a taggazdaságainak. Határszemle következett ezután. A kukorica betakarítását, a vetéselőkészítést, és a gabona szórvavetését nézték meg. Elismerően nyilatkoztak a KSZE szolgáltatásairól, valamint a decsí téeszben látottakról. Városi Diáknapok ’86 Szekszárdon immár harmadszor tartják meg a városi diáknapok rendezvény- sorozatát, október 4—5-én. A , programokon minden kispajtást, középiskolást és főiskolás fiatalt vár a Diáktanács, aki a két napra átveszi a város „irányítását”. A két nap alatt lesz szellemi és sportvetélkedő, ' tanár—diák játék — amit Déri János vezet —, MHSZ repülőmodellezés, kismoto- ros- és kerékpáros-KRESZ, valamint ügyességi verseny és vízi vetélkedő. Két napig szüntelenül működik a Diáktanya a Babits Mihály művelődési központ márványtermében, _ahoj a kiulbosok és a művelődési központ KISZ-a!apszerveze- te számtalan meglepetést tartogatnak a fiataloknak. Vendégünk lesz: SK Jazz- roOk együttes és táncosai, Czuíkor László maidalénekes, a Zsarátnok együttes, a Szignál együttes. Tamási Ifjúsági zenekar. A Qadfo csoport az országos break ^bajnokokkal, Maksa Zoltán humorista, Komár László rockénekes, a Pingvin pantomim, a ,ß" Section. A Voga— Turnowszky duó pedig a Művészetek Házában ad koncertet. Vasárnap este fáklyás békefelvonuláson vehetnek részt a fiatalok, így tiltakozva minden, agresszió ellen, amely a világbékét veszélyezteti. Az iskolai pavilonok betekintést nyújtanak iskoláink életébe, a diáknapok hangulatába. A kétnapos diákünnepre hatoldalas újság is készült. Katonás Szőke, kerek arcú, kimenő ruhás őrvezetőt igazoltat a járőr. A fiú először vigyázzban, majd tanítani való pihenjben egykedvűen néz, hol az iratait böngésző egyik ellenőrző közegre, hol a rágógumit nyámmogó másikra. Nyugodtunk látszik, hisz a papírjai és az öltözete rendben, és a viselkedése sem kivetnivaló. Katonás. Nem úgy, mint a „kérődző” közeg. — él — MA NYÍLIK AZ EZERMESTER IFJŰSAGI KÖLCSÖNZŐ Szekszárdon, a Mészáros L. u. 3. sz. alatt. KÖLCSÖNÖZHETŐ: nyári és téli turisztikai eszköz, barkácsgép, fűnyíró, kapálógép, szőnyeg és kárpittisztító, csecsemőmérleg, videó, varrógép. Kulcsmásolás. Nyitva tartás: 7.30—17.30-ig, szombaton 12.30-ig. (67) Képújság A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Székszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Székszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Székszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Székszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a híriapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. y A Gyökerek című alkotás Babai Zoltán 'igazgató (balról) gratulál dr. Dittert Jenőnek