Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-02 / 232. szám

OKTÓBER 2 CSÜTÖRTÖK Névnap: Petra. A /Nap kél 5.44 — nyugszik 17.24 órakor. A Hold kél 3.47 — nyugszik 17.02 Órakor­Száz éve 'született Térey-Kuthy /Sándor (1886—1955) költő, ügyvéd, író és műfordító, Debrecenben. A HONISMERETI MUN­KACSOPORT alakult szer­dán Szekszárdon, a Hazafias Népfront székházában, amely a népfront megyei művelődéspolitikai munka­bizottsága keretiében műkö­dik. Első ülésükön meghatá­rozták a helytörténet, a hon­ismeret területén megvaló­sítandó feladatokat Nép­frontaktivistákon kívül a társ szervek képviselői vesz­nek részt a csoport munká­jában. + ÜJFEHÉRTÓ külterüle­tén egy személygépkocsi elü­tötte a kerékpározó Páll Já­nos 60 éves nyugdíjas, helyi lakost. A kerékpáros a hely­színen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Páll Já­nos megsértette a kanyaro­dás szabályait. »V/ VÄSÄROK. Október 5- ére, vasárnap országos állát- és kirakóvásárt rendeznek Albertirsán, Bugacon, -Bujá­kon, Gyomaendrődön, Ka­posváron, Kisszálláson, Kis­teleken, Kókán és Pécsett, országos álla tvás árt Jászapá­tiban és Tamamérán, orszá­gos kirakóvásárt Debrecen­ben. Rendőrségi felhívás i A Szekszárdi Rendőrkapi­tányság bűnügyi osztálya büntető eljárást folytat csa­lás /bűntettének elkövetése miatt Balogh György Baja, Világos utca 11. sz. alatti la­kos ellen. A rendőrség kéri azoknak a személyeknek a jelentkezé­sét írásiban, vagy személye­sen a Szekszárdi Rendőrkapi­tányságon (Szekszárd, Vár­köz utca 4. sz. alatt), akik Balogh György műanyagre- dőny-készítő kisiparossal re­dőny vagy reluxa elkészítésé­re szerződést kötöttek, előle­get adtak át részére és a megrendelést a mai napig nem teljesítétte. # CSEH GÁBOR rendőr őrnagy festőművészt, közmű­velődési. tevékenységéért Szo­cialista Kultúráért kitünte­téssel jutalmazták. A művész az elismerést a fegyveres erők napján vette át. 0 VETÉLKEDŐ. Tegnap délután a Szekszárdi Ady Endre 505. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben az iskola KISZ-szervezete egész éves kulturális rendez­vénysorozatának első állo­másaként játékos vetélkedőt tartottak. Ennek a pákozdi győzelmet is megidéző prog­ramnak hiatéves múltja van. A tavalyihoz hasonlóan közel 180 diák, évfolyamonként 10—12 csapat vett részt az „All Buda még” címmel meghirdetett versenyen. 'v. A KIOSZ Tolna Megyei Szervezetének idtestova öt éve van eredményes kapcso­lata a drezdai iparkamará­val. Hradek Károly szekszár­di órásmester, a KIOSZ megyei vezetőségének tagja például már több éve ottho­nukban ismerteti meg a drezdai órásokat a japán és a hongkongi elektromos órák szervizelésével. Most — tekintettel arra, hogy a magyar piacra Ruhla kvaroóraszállítmány érke­zik az NDK-bői, a drezdai iparkamarai elnök vezetésé­vel négytagú órásküldöttség érkezett e héten megyénkbe, a Tolna megyei órások ven­dégeként. A KIOSZ keretében szer­vezett program során tegnap délelőtt a szervezet szek­szárdi, Mikes utcai székházé­ban a német órások bemuta­tót tartottak a Ruhlá-órák javításáról. A íT. M. Víz- és Csatorna­mű Vállalat, Szekszárd, ér­tesíti Tolna-Mözs és bogyisz­lói fogyasztóit, hogy 1986. október 3-án és 5-én karban­tartási munkák miatt nyo­máscsökkenés, illetve vízhi­ány várható. (x) Ifjúsági kölcsönzőboltot nyitott tegnap Szekszárdon, a Mészáros Lázár utcában az Ezermester Vállalat. Az üz­let elsősorban a turisztikát, sportot kedvelők részére áll rendelkezésre. A diákigazolvánnyal rendelkező fiatalok kedvezményes áron kölcsönözhetnek turisztikai és sport­cikkeket. Napsütés A várható időjárás az ország terü­letére ma estig: folytatódik a kelle­mes, napos őszi idő. Csapadék to­vábbra sem várható. A változó irá­nyú szél többnyire gyenge marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 fok körül vár ható. Bálint Endre-emlékkiállítás Szekszárdon Részlet a /Motívumaim természetrajzkönyvéből című mü­véből, mely 1975-ben készült Tegnap délután Szekszár­don, a Művészetek Házában megnyitották Bálint Endre Kossuth-díjas, Érdemes és Kiváló művész emlékkiállí­tását, mely az év végéig várja az érdeklődőket. Bevezetőt mondott Ury Ibolya művé­szettörténész, és a festőmű­vész emlékére, valamint a zenei világnap alkalmából harmincperces műsort adott Kurtág György zeneszerző és Kurtág Márta zongoramű­vész. Az alig négy hónappal ez­előtt elhunyt Bálint Endre azon kevés művészek egyike volt, akiről elmondhatjuk, hogy kiteljesedett, befeje­zett életművet hagyott hátra, és első posztumusz kiállítása alkalmából lehetőség nyílik alkotásainak számbavételére. A képzőművészetnek csak­nem minden ágát művelte, festő volt és szobrász, kitűnőd rajzoló, a legmodernebb^ technikákat felhasználó gra­fikus (fotómontázsokat, mo- notypiákat, kollázsokat ké­szített), emellett állandó könyvillusztrátor, író és művészeti kritikus is volt. Ilyen hatalmas munkásság áttekintéséhez hosszabb időre van szükség, ez a je­lenlegi, kisebb volumenű ki­állítás is alkalmas azonban Tegnap reggel 6 óra 50 perckor megtörtént Tamási­ban az új automata konténer telefonközpont átkapcsolása, így a város bekerült az or­szágos távhívóhálózatba. Az ezerállomásos központ egye­lőre a várost és a Tamási Állami Gazdaságot szolgálja ki. A posta szakemberei há­rom nyilvános telefont is felszereltek, egyet a posta- hivatal előtt, egyet a József Attila lakótelepen, egyet pe­dig Fornádon. Megváltozott valamennyi előfizető — ma­gán és közületi — telefon­arra, hogy az érdeklődők át­tekintsék életművének leg­fontosabb állomásait. Első­sorban a festészetre, és az utolsó korszak montázsaira helyeztek a kiállítók hang­súlyt. Műveinek különös, kissé nosztalgikus, irőnikus élet után vágyakozó, sejtel­mes hangulatát fedezhetik fel a látogatók. A Népszava munkatársaként művészeti kritikákat írt, 1934-ben kez­dett hivatásszerűen festeni. száma. Erről ezelőtt egy héttel értesítette az érdekel­teket a posta. Azoknak, akik Tamásiból akarnak telefo­nálni, a tudakozók — orszá­gosan — minden kapcsolási számot meg tudnak mon­dani. A város körzetszáma 714, ezt kell a 06 után tár­csázni, a körzetszám után viszont az új négyjegyű tele­fonszámot. A 75 millió fo­rintos beruházás költségei­hez a posta illetékesei sze­rint a korrekt partner, a vá­rosi tanács 15 millió forint­tal járult hozzá. rajzolni az iparművészeti iskola grafikai osztályának elvégzése után. Vaszary Já­nos és Aba Novák Vilmos növendéke az ötvenes évek­ben talál rá önmagára, és belső, tudat alatti szféráinak virtuóz módon való kifeje­zési formáira. „...nincs jogom panaszra: megéltem azt, ami adatott, és ami adatott, talán még­sem volt egészen haszonta­lan ..." — írta önmagáról. Helyreállt a vízszolgáltatás Pécsett Helyreállt a vízszolgálta­tás Pécs belvárosában, ahol kedden délelőtt mérgező anyag került a vízvezeték- rendszerbe. A pécsi vízmű szakemberei folyamatos öb­lítéssel teljesen megtisztítot­ták az elosztóhálózatot a szennyeződéstől. A Baranya Megyei KÖJÁL munkatársai közben többször is vízmintát vetitek, és láiboratJórium-ban vizsgálták mindaddig, amíg a mérési eredmények azt nem mutatták, hogy a viz szeny- nyezésmentes, emberi fo­gyasztásra alkalmas. Ennek eredményeként a szerdára virradó éjszakán ismét be­kapcsolták a belvárosi elosz­tóhálózatot a vízellátásba. A vízszennyezést követően több mint száz személy je­lentkezett orvosi felülvizsgá­latra, többségük a szükséges ellenőrzés után hazatérhetett. Az orvostudományi egyetem belgyógyászati klinikáin, va­lamint a megyei kórházban öt­ven embert tartanák megfi­gyelés alatt, néhányruk kivé­telével panasz- és tünetmen­tesek. A rendőrség az érin­tett műszaki és egészségügyi szakemberek bevonásával vizsgálja a vízszennyezés kö­rülményeit. Még kedden dél­után őrizetbe vették a cső­szerei őipari vállalat két dol­gozóját, akik a kamaraszín­házban műszaki szerelést vé­geztek és feltehetően az ő gondatlanságuk következté­ben jutott etí'éngWkol tar­talmú hűtőfolyadék a színház belső vízellátó rendszerébe, majd onnan a belvárosi el­osztóhálózatba. A kamaraszínház vízveze­ték-rendszerének megtisztí­tása a szennyező anyagtól hopszabb időt vesz igénybe, nehézséget okoz az intéz­mény munkájában. A pécsi balett nyomban, le is mondta a hu iapesti művészeti hetek eseményeként tervezett szer­da esti operettszínházi ven­dégszereplését, miivel nyolc táncosa még kórházban van. A nemrég elkészült kamara- színház egyébként október 10-én a Lear királlyal kíván­ja megnyitni az új évadját, s az igazgatóság most nagy erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a közbe­jött sajnálatos esemény élle­nére meg tudják tartani a ’ színháznyitó ünnepi előadást. KOSSUTH RADIO 1.20: Egy kis figyelmet kérek. 830: Zruno Walter vezényel. 9.33: Holland népdalok. 9.03: Ne­felejcs. 10.05: Diákfélóra. 1035: Hétszfnvirág. 11.05: Opera. 11.36: A planétás ember. 12.45: Inter- mikrofon. 13.00 : Zenekari mu­zsika. 13.40: Az alma becsülete. 14.10: A magyar széppróza szá­zadai. 14.35: Operett. 15.00: A csodák birodalmában. 15.27: Né­pi zene. 16.05: Révkalauz. 17.00: Goliuza úr halála. 17.60: Hama­rosan bálijuk őket. 19.15: Pega­zus istállója. 20.06: Nótaest. 21.00: Két szimfonikus költe­mény. 21.30: Pro és kontra. Köztudott, bogy a válások szá­ma igen magas Magyarorszá­gon. Felbomlóban a család? Szá­mos jelzés pontosan az ellenke­zőjét bizonyítja. Társadalmi okok, a nehezedő gazdasági helyzet, avagy az úgynevezett polgári erkölcs hiánya okozza a felelőtlen házasságkötéseket és válásokat? 22.20: Tíz perc kül­politika. 22.30 : Régi híres éneke­sek műsorából. 22.56: Az életnek tanulunk? 23.06: Francia mu­zsika. PETŐFI RADIO 8.05: Népdalok. 8.20: A Szabó család. 8.50: Tíz perc külpoliti­ka. 12.10: Filmzene. 12.30: Nem­zetiségeink zenéjéből. 13.05: Nosztalgiabullám. 14.00: Boldog születésnapot. 15.10: Operaslá­gerek. 15.45 : Törvénykönyv. 16.00: Régi magyar muzsika. 16 -15 : Rockhangversenyekböl. 17.08: Ion Baciu triója játszik. 17.30 : Zöld telefon. 18.30: Slá­gerlista. 19.05: Operett. 20.08: A Poptarisznya dalaiból. 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Szín­pada. 22.04: Slágerfilmek — filmslágerek. 22.46: Virágéne­kek. 23.20: Pat Metheny együtte­se játszik. Hl. MŰSOR ' 9.08: Magyarán szólva. 9.2.1 : Thais. 10J4: Üj melódialemeze­inkből. 10.57: Rodkartnvum. 11.35: Pillanatkép. 11.40: Kama­razene. 13.05: Kínával találkozni kell. 1335: Rossini operáiból. 1432 : Magyar zeneszerzők. 15.00: popbuUám. 16.00: Zenekari muzsika. 17.00: Diákfélóra. 1730: Opera-művészlemezek. 18.30: In limba materna. 19.05: A kamarazene kedvelőinek. 20.00 : Stendhal és a muzsika. 21.00: Cliff Richard összes felvétele. 21.40: Zenekari muzsikká. 2239: Kortárs zene az NDK-ban. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Bédekker, szerkesztő: Simon Márta. 18.00: Dái-dunántúli híradó — Lap- előzetes — Hírek 1830: Szerb­ia orvát nemzetiségi műsor. (Hí­rek — Panoráma. Kulturális magazin.) 19.00: Nemzetisége­ink zenéjéből. 19.05—1935: Né­met nemzetiségi műsor (Mező­gazdasági híradó. Szerkesztő: Josef Baling.) MAGTAR TELEVÍZIÓ 835: Tévét«ma. 830: Időzített gyújtó. NDK tévéfilm. 930: Kari Böhm próbál. NSZK film. 16.45: Hírek. 16.50: Ötszáz kád. Ju­goszláv tévékomédia. A napja­inkban játszódó komédia kö­zéppontjában a Sûmes nevű vállalatnál történt furcsa dol­gok állnak. Valaki kiderítetlen okokból félretett a vállalat raktárában 500 kádat. Nem .le­het tudni, ki, azt sem, kinek a tulajdona. A vállalati ellenőr kapja a feladatot, nyomozza ki az immár két esztendeje hú­zódó ügyet. 17.55: Oj Reflektor Magazin. 19.05 : Tévétoma. 1930: Esti mese. 1930: Híradó. 20.05 : Meghökkentő mesék. Angol tévéfilmsorozat. 20.30 : Ok hárman. Angol film. 20.55: Panoráma. 22.00: Tele­sport. 23.05: Híradó 3. 23.15: Himnusz. II. MŰSOR 18.10: Jelenés. Dokumentumjá­ték. 1830: A nősülés viszontag­ságai. Lengyel filmsorozat. 1930: Dalok, táncok üzbegisz- tánból. 19.50: Fehér alapon fe­kete-fehér négyzet. 20.00: Táj­kép. 20.40: A nősülés viszontag­ságai. Lengyel filmsorozat. 21.30: Híradó 2. 21.55: Apollinaire. Francia tévéfilm. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.10: Mese a színházi madár- ijesztőről. 1630: A mikrobiológia alkalmazása. 16.50: Gyógynövé­nyek. 17.00: Magyar nyelvű tv- napló. 1730: Híreik. 1735: Kró­nika. 17.45: A kis lázadó — so­rozat gyermekeknek. 1835: Tu­domány. 18.45: Tv-kalendárium. 1835: Vetélkedő. 19.15: Rajzfilm. 1930: Tv-napló. 20.00: Panorá­ma. 21.00: Kiválasztott pillanat. 21.10: Üt a tudás közepébe — vetélkedő. 22.15: Tv-napló. 2235: Plusz műsor. 2235: Hírek. IL MŰSOR 1830: Zágrábi körkép. 19.00: Slágerlista helyett. 1930: Tv­napló. 20.00: A ház — filmsoro­zat. 2130: Hírek. 2135: Művésze­ti est. OL VAST AM A 13, íme, nyerő! Most még ezek után merészelje valaki azt állítani, hogy a 13 a szerencsétlen számok közül való...! Hja, hogy mik után is?! Hát kérem, bizonyára olvasták Önök is, hogy az első gépkocsi-nyereménybetétkönyv húzáson a boldog tulajdonos 13-as számvégzödésű könyvével nyerte el az autót... Én magam is kifejezetten szerencsés számnak érzem a 13-at, már annál az egyszerű oknál fogva is, hogy ezen a napon születtem. Vagy tán kérdezzük csak meg azt a totózót, aki a 13-as találatával nyerte a millióit. Meg aztán a nóta is... 13 fodor van a szoknyámon. Nem is kívánom folytatni, ennyi lenyűgöző, súlyos érv után már gyanítom, hogy összesen 13-an sem lesznek azok, akik nem értenek velem egyet. Tamási a távhívásban j ~———---------------;— ■■ ^ ‘ . _ - ,. v >. . ' ' '. ' ~s ^ NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36.7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszü a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom