Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-18 / 246. szám
4 rtËPÜJSÀG 1986. október 18. A tégla- és cserépipar sikerei és gondjai Jó a választék, csak a porotonért kell sorba állni Kinek és mivel falazzunk? Kezdetben vala a barlang. Aztán a bőrből gyártott sátor, majd a fűzvesszőből készített, lombokkal letakart „ház”, aztán a földbe ásott otthon, majd a sárral tapasztott lakás, és következett a tégla, amelynek egy római időkben gyártott darabja még birtokomban van, s következett a kisméretű tégla, amelyet kezdetben kazalban, majd Köhler-kemencében égettek ki, és következett a prés, s aztán a blokK- és most sorba kell állni a legkorszerűbb házépítő falazóanyagért a porotonért - Bátaszéken. A téglaipar sikereiről, gondjairól lesz szó ebben az írásban. Egy kis Tolna megyei visszatekintés Valamikor,-úgy harmincöt éve, amikor e sorok írója a Tolnai Naplóban először adott hírt a téglagyárak sikereiről, még két nagy vállalat, sok-sok gyárával működött. Volt az egyesülés, meg a tanácsi vállalat. Az előbbihez hat-nyolc nagy kapacitású gyár tartozott, míg a tanácsi cég összefogta a 12-16 kis gyárat. Abban az időben a megyei lakás- és egyéb építményekhez szüksége^ falazóanyagot megtermelték. Sőt: Mázán és Pakson az akkori évek legjobbnak tartott Keller-szárítós módját is alkalmazták a kisméretűtégla-gyártá- sának. Sőt: Tolna megyében még tetőfedőanyagot, cserepet is gyártottak. Aztán a téglaipart is megtépázta a centralizálás-decentralizálás divatja. Úgy, hogy megfogyatkozott a gyárak száma. Ki emlékszik még a zombai téglagyárra, a keszőhidegkútira, a tolnanéme- dire, a kisdorogira és a többiekre? Most egy kezünk elég a gyárak megszámolá- sához: Bátaszék, Dombóvár, Paks, Tamási - az állami gyárak, és két szövetkezeti működik még, a kölesdi és a teveli. A téglaipar helyzetéről kértünk információt a mostani helyzetről, a Baranya- Tolna Megyei Cserép- és Téglaipari Vállalat illetékeseitől. A jelen A vállalat úgy kétszázmillió kisméretű egységben számított falazóanyagot állít elő, ad el. A hőtechnikai rendelet - nevezzük így az energiatakarékosságai kapcsolatos több rendeletet - megjelenése óta csökkent az igény a tömör téglákból. Nőtt a kereslet a különféle blokkok, jó tulajdonságokkal rendelkező termékek iránt. Főleg a poroton lett a császár, ám a korábbi termékek, az „A”- blokk például, igen jó minőségű volt, s könnyen lehetett vele dolgozni, nem törött úgy mint a műanyag szemcsékkel kevert s így égetett mostani termék. Amely már szinte kerámiai árunak felel meg, hiszen a rácsszerkezet falainak vastagsága 6-7 milliméter. fViszont a blokkokból húzott falak vakojása olcsó: kevés anyag kell hozzá, és igén gyorsan lehet simítani. Egy blokkban az üregsorok száma 19. Az anyagszükséglet, a mérettől függően, 13-33 darab négyzetméterenként - azaz nem darabról van szó, hiszen egész falazóblokkról beszélünk, nem félről, negyedről, töröttről. A habarcsszükséglet pedig négyzetméterenként 0,01 -0,03 köbméter. Ez a falazóanyag azonban drága. Mégis sorba állnak érte, éppen igen jó tulajdonsága miatt. A bátaszéki árut elszállítják a Dél-dunántúli, a Budapest-kör- nyéki, az Alföldi és a Nyugat-dunántúli TÜZÉP-vállalatokhoz. Gazdaságosan A cserép- és téglaipar nem könyvel el nagy nyereséget. Minden üzemben kapacitáson alul termelnek, azaz a kivétel erősiti a szabályt, ez Bátaszék. A gyárak összévi kapacitása 215 millió kisméretű tégla, a piac igénye 190 millió, a gazdaságos termeléshez legalább a 200 milliós teljesítményt kellene elérni! Erre nem sok remény van, hiszen a piac ugyan 190 millió körül alakul, de augusztus végéig csak 90 milliót adtak el- bár tudjuk, sokan a jövő évi építkezésekhez szükséges mennyiséget még az idén megveszik. A termelés folyamatosságát a hagyományos agyagból dolgozó gyárakban - bár legyen termékük lyukas áru - biztonságossá tették. Bátaszéken voltak gondok: egyhónapos szállítási késéssel érkezett be az importált, a porotonba keverésre kerülő olasz, NSZK-beli illetve holland műanyag golyócska. (Ezek égetéskor „eltűnnek” a termékben, s a szerkezet ettől lesz porózus jellegű, könnyű, és jó hőtartó.) Sokan esküdnek a porotonra - annak ellenére, hogy a tervező mérnökök tudják, milyen falazóanyagból, hogyan kell házat építeni: több réteg, a téglák közé szigetelőt tenni, más kiegészítő hőszigetelőt felszerelni stb. Úgy tűnik, hogy a tervezők még nem nagyon ismerik a más lehetőségeket a protonon kívül, s valószínű nagyon tartanak az 1986. január elsejétől érvénybe lévő, energiatakarékos építési módot előíró rendelettől. Egyébként az országban öt gyárban készítenek a mostani igényeknek és rendeleteknek megfelelő korszerű falazóanyagot. Bátaszéken idén a gyárból körülbelül háromezer családi házhoz szükséges blokkot küldenek a felhasználókhoz. A kisméretű, illetve lyukacsos tégla iránti igényt a vállalat a jövőben is kielégíti. A paksi és a tamási gyárak „karbantartása” évről évre megtörténik, de nagyobb értékű fejlesztésre, éppen a fentebb vázoltak miatt, nincsen anyagi lehetőség. A kisméretű és a B-30-as téglákat gyártó üzemeket a hetedik ötéves tervben tehát nem tudják fejleszteni, korszerűsíteni. A jövőről Természetesen a különböző iparágakhoz tartozó gyárak távlati terveiket hétpecsétes titokként kezelik - érthető. Nagy a verseny, a piacon mindenki meg akar élni. Ha sorra vennénk a már közölhető terveket, a vállalat gazdaságpolitikai stratégiáját, és a termelés felfuttatásával kapcsolatos kérdéseket, körülbelül így foglalhatjuk össze:- mindenekelőtt a nehéz fizikai munka további csökkentése, a jobb munkakörülmények megteremtése, tehát az ember, mint termelő tényező van első helyen,- a szállítási és a technológiai fegyelem további szilárdítása,- erősíteni a kapcsolatokat a tanácsi szervekkel, a tervezőkkel és a TÜZÉP- ekkel, hogy a családiház-épitőket mind jobban kielégítsék, - új termékek, falazóanyagok, béléstestek stb. gyártásának kifejlesztésébe, majd piackutatás után termelésbe állítása. Az „A” blokk gyártását beszüntették A vállalati tervek szerint a hetedik ötéves tervben az iparágban a Tolna-Bar- anya térségre, sőt mint láttuk, távolabbi területekre szóló igényeket akarják kielégíteni. Ehhez nemcsak az eddigi érdemes munka, hanem a megalapozott tervek, a mérnökök, munkások tenni akarása is garancia. Szerdán jártunk Bátaszéken. Fél hétkor hat tehergépkocsi-szerelvény, négy nyergesvontató és kilenc maszek tehergépkocsi várt téglára. Pakson: a vasúti rakodón hatezer körüli kisméretű téglát láttunk. Tamásiban: nyugodt szállítási tempó, szinte órára ütemezetten érkeznek a szállítók, tégla van bőven. Dombóvárott: a rakodók közvetlenül a kemence előtt pakolták járműveiket. Hírek jártak arról, hogy a Tolna megyei gyárakat megszüntetik. A vállalat igazgatója Harag József azt mondja, hogy a termelés minimálisan tíz évig még fenntarthat0 PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: Cz. S. Szekszárd története (1849-1867) A magyar történelembeaaszabad- ■ ságharc bukása és a kiegyezés közé eső időszakot az önkény- uralom korának nevezzük. Az orosz segítséggel győztes császári hatalom megkísérelte Magyarország beolvasztását az egységes osztrák császárságba. Az ébredő nemzeti tudat időszakában ez csak az abszolutizmussal, a birodalom valamennyi népének elnyomásával mehetett végbe. Ugyanakkor a birodalom újjászervezőinek számot kellett vetni a forradalom vívmányaival, a polgári fejlődés számukra is fontos szükségleteivel. A két egymást keresztező törekvés ellentmondásos politikát eredményezett, amely belső feszültségei miatt sem lehetett hatékony, így a Bach-korszakon, az 1861. évi kiegyezési kísérleten, a provizóriumon át szükségképpen vezetett el az 1867. évi kiegyezéshez. 1849-ben a győztes császáriak a fegyverek jogán rendezkedtek be Magyarországon. A megtorlás nemcsak a szabadságharc politikai és katonai vezetőit sújtotta, hanem elhatolt a mezővárosok, falvak lakosságáig is. Újvári József szekszárdi plébánost Pécsett fogták el, Pestre hurcolták, a szerviták kolostorába zárták, ahol rövidesen meghalt. Börtönbe csukták, illetve megfosztották vagyonától többek között Borovszky László szekszárdi gyógyszerészt, Tóth István ügyvédet, Mehrverth Ignác főjegyzőt, Örffy Imre vármegyei mérnököt. A város élére ismét Prajmajer Gáspár bíró került. Az abszolutizmus érintetlenül hagyta a városi vezetés szervezeti felépítését: bíró 12 tanácsos, adószedő és az adminisztráció lebonyolítására 2 jegyző. A minden önállóságától megfosztott elöljáróságot a hatóságok rengeteg munkával látták el. A kézművesekből, parasztpolgárokból kikerülő városatyáknak sem felkészültsége, sem ideje nem volt az egyre bonyolultabb feladatok elvégzésére. 1857-ben újjászervezték a város igazgatását. Élére polgármesterként egy képzett jogász, Korbonits Elek került. Az ún. kültanácsba először került be a katolikusok és reformátusok mellett izraelita. Korbonits nem sokáig maradt hivatalában. 1857-ben zsidóellenes zavargások törtek ki Szek- szárdon. Az okot a fogyasztási adó izraelita bérlőjének visszaélései szolgáltatták. A rendet csak katonaság bevetésével tudták helyreállítani a városban. A lakos- ságggal rokonszenvező Korbonits 1858- ban lemondásra kényszerült, helyére Danczinger János került. A növekvő adók súlyos terhet jelentettek a városi lakosság számára. Egy-egy rossz termésű évben az emberek képtelenek voltak adójuk megfizetésére. Ilyenkora hatóságok katonai végrehajtást rendeltek el, tovább növelve a rendszerrel szembeni ellenszenvet. így azután az alkotmányosság 1861. évi átmeneti helyreállítása elsöpörte az egyébként korszerűbb szak- igazgatást biztosító polgármesteri hivatalt. A polgári átalakulással a város és ................ ■■ az uradalom viszonya is ■ változáson esett át. 1848 előtt az uradalom Szekszárd földesúra volt, most pedig mint jogi személy az került a város fennhatósága alá. A kérdést bonyolította, hogy ugyanakkor az uradalom még számos földesúri kiváltságát is megőrizte. Legsúlyosabb teher az 1848-ban egyszer már eltörölt, majd a császári hatalom által 1849-ben visszaállított bor- dézsma volt. 1858-ban a város 1864 szőlőbirtokosa 185 094 forintért megváltotta a 2969 hold területű városi szőlők dézs- máját. Az összeget tíz év alatt, féléves részletekben fizették ki. A bordézsma megváltásával párhuzamosan folyó birtokrendezési pernek kettős tétje volt: ki fizessen kártérítést az uradalomnak az elvesztett szolgáltatásokért, az állam vagy az érintett lakosság; milyen arányban osszák fel az uradalom és a szekszárdiak között a legelőt és az erdőt? A per 1875-ben indult és csupán 1874-ben zárult le. Kimenetele a város szempontjából kedvezőnek mondható. Az ítélet úrbéresnek, tehát állami kárpótlással felszabadultnak mondta ki a város földjeit, s 3600 hold legelőt juttatott Szek- szárdnak. Az uradalomnak csupán erdő jutott a felosztás során. A jogviszonyok rendezése mellett a vízszabályozás is jelentős lökést adott a város mezőgazdasága fejlődésének. 1843-1852 között átvágták a Tolna melletti borrévi kanyarulatot a Dunán, majd 1854-55-ben az eddig a város alatt, a mai vasút vonalában déli irányba folyó, több ágra szakadó, mocsaras Sárvizet a borrévi Dunaágba vezették. Ezzel megteremtődtek a várostól Keletre fekvő sík terület kiszárításának, művelésbe fogásának feltételei. A művelési ágak megoszlása azonban az 1850-es években még a régi állapotokat tükrözi. A kb. 13 000 kát. holdas határ alig 1/6 része volt szántó, az áradásnak kitett területeket rétnek, a dombvidék egy részét legelőnek használták. Szinte példátlan, hogy a szőlőterület nagysága meghaladta a szántóét, sőt tovább növekedett: 1852-ben 2157 hold, 1859-ben 2970 hold. A szőlőművelés kiemelkedő jelentőségében nemcsak a kedvező adottságok játszottak közre. A határ a lakosság számához mérten viszonylag szűk volt, a földművelésre alkalmas rész még kisebb. Ez a körülmény egy intenzívebb, nagyobb jövedelmet biztosító művelési ág meghonosítására kényszerítette a lakosságot. A gazdasági kényszer és a terület adottságai a szőlőtermesztésben szerencsésen találkoztak. Ennek hatására a bortermelés gyorsan növekedett: az évi ingadozásokat leszámolva az 1850-es évek elejének 50000 akós termése mintegy megduplázódott. A lakosság bevételeinek döntő hányadát biztosító bor értékesítése pesti és bécsi nagykereskedők kezében volt. A helyzeten az 1856-ban megalakult Borkereskedelmi Rt. sem változtatott alapvetően. A bort a folyószabályozás előtt szekéren Tolnára vitték, s ott hajózták be, később Gemencben rakodtak át a hajókra. Egy része a Bácskába ment, az onnan érkező gabona és marha ellentételeként, egy kisebb része pedig a birodalom és távolabbi országok piacára. A szőlőtermelés a város eaé—~■“ szének gazdasági életét meghatározta. A szőlőtulajdonosok száma - kb. másfél ezer - megegyezik a lakóházakéval. Tehát majd minden szekszárdi családnak volt átlagban 1 -2 hold szőlője. A kézművesek számára a szőlő nemcsak az iparűzésből származó jövedelem kiegészítését szolgálta, hanem termékeik fizetőképes keresletét is biztosította. A néhány főt foglalkoztató pálinkafőzőé, téglaégető, selyemgombolyító, az 1850-es években megszűnt posztógyár mellett Szekszárd ipara a kézművességen alapult. Amíg céhes keretek között dolgozó iparosok száma 1851-ben 553 fő volt, családtagokkal együtt a lakosság közel egyharmad részét tették ki. A közös vámterület, a gyáripar versenye azonban nehéz helyzetbe hozta a nagyszámú csizmadiát, takácsot, szabót, szűcsöt. Összesített számuk két évtized alatt 278- ról 96-ra csökkent. Ugyanakkor némi növekedés jelentkezett az építőiparban, és számos új szakma képviselője jelent meg a mezővárosban: esztergályos, kalapos, harisnyakötő, órás, réz- és aranyműves, cukrász; vagyis a korszerűbb igényeket kielégítő szolgáltató jellegű ágazatokban nőtt, más szakmákban csökkent az iparosok száma. Figyelembe véve, hogy ez idő alatt a lakosság száma 9000-ről 11 000-re növekedett, a mezőváros agrárjellege erősödéséről beszélhetünk. A monokultúrás szőlőtermelés segítségével a város képes volt kiküszöbölni a kézműipar hanyatlásának következményeit, de ez olyan egyoldalú gazdaságszerkezetet eredményezett, amely a várost rendkívül sebezhetővé tette, s végzetes következményei a filoxéra idején mutatkoztak meg. A gazdaság fejlődési iránya a társadalomra is rányomta bélyegét. A lakosság zömét a paraszti kézműves réteg tette ki. Életviszonyaira a 2-3 szobás, többnyire még nádtetős ház jellemző. Meghatározhatatlan annak a - a város társadalma alsó rétegét képező - csoportnak a nagysága, amely elegendő saját föld, szőlő hiányában .napszámos munkából tengette életét. A falusi háztenger övezte egyre városiasabb centrumban élt Szekszárd „elitje”. Gazdag kereskedők, orvosok, ügyvédek, vármegyei tisztviselők, a vidéki nemesség betelepülő tagjai alkották a rétegeket, amelyből egymáshoz közelítve a város polgári osztálya kialakult. Az ö szükségletei teremtették meg a városi főelemi iskolát, a leánynevelő intézeteket, a kaszinót, dalárdát, kölcsön- könyvtárat, gőzfürdőt, kávéházat, a kövezett utcákat, járdákat, a városiasodás megannyi jelét. Reprezentánsuknak Augusz Antalnak szólt Liszt Ferenc több szekszárdi látogatása. De a város régi álma, egy gimnázium létesítése a következő korszakra maradt. Tovább folyt a felekezetiig megosz---------------tott városban a katolikusok előretörése. Diadalmas terjeszkedésüket jelzi az újvárosi templom megépülése 1868-ban. A kis számú, de tőkeerős zsidó polgárság ekkor alakíthatott önálló egyházközséget, már ekkor kijelölték a mai helyén álló zsinagóga telkét, de megépítésére csak később került sor. Az 1850-60-as évek szerény, de folyamatos fejlődést hoztak a város számára. Hajtóerejét az agrárfejlődés adta. Ekkor még nyitva maradt a kérdés, képes lesz-e a város a növekedés új tényezőit fejlődésének szolgálatába állítani. DR. GLÓSZ JÓZSEF A dombóvári gyárhoz Gunarasból hordják az agyagot
