Tolna Megyei Népújság, 1986. október (36. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-02 / 232. szám

6 Képújság 1908. október 2. A HUSZONNEGYEDIK Órában Felharsant a hármas síp­szó, véget ért a Szekszárd-— Komló NB Il-es mérkőzés. A csapatok az öltözőbe vonul­tak, a sajtólelétón egyszerre két videós stáb pakolta össze berendezéseit. A kilencven perc történéseit a komlói ká­beltévé munkatársai és a későbbi szakmai értékelés céljából a szekszárdiak is szalagra rögzítették. A komlói szurkolók kóru­sa „Szép volt, fiúik !”-ikal kö­szöntötte a bányászok őszi első vidéki győzelmét. A lila- fehérekkel szimpatizálók pe­dig kifakadtak. — Ezzel a vereséggel elér­kezett a Dózsa a huszonne­gyedik órához. A változtatá­sok, a szükséges lépések meg­tétele tovább már nem odáz­ható el. Ha szüksége van en­nek a városnak NB 11-es csa­póira, akkor most cseleked­ni kell — hallottuk itt is, ott is a közönség soraiban a le­látón. Szó se róla, az a bizonyos lift úifent alacsonyra zu­A KÖZÖNSÉG IS ELÍTÉLTE Kettős megyei rangadót játszottak a területi bajnok­ság hetedik fordulójában. Ezek egyike, a Paksi SE— Dombóvári VMSE 90 perc volt a Duna-partiak pályá­ján. A mérkőzés színvonala és irama sokak egybehangzó véleménye alapján a köny- nyen feledtető események kategóriáját gazdagította. Nem is térnénk vissza erre a meccsre, ha nem került volna sor — hazai győzelem ellenére — egy elítélendő sportszerűtlenségre. A talál­kozó végén egy néző az egyik partjelzőt inzultálta. Magúik a paksi szurkolók is elítélték a történteket. Vass Zoltán, a Paksi' SE ügyvezető elnöke kategoriku­san Így fogalmazott: — A Paksi SE elnöksége és a labdarúgó-szakosztály vezetése nevében teljes mér­tékben elhatároljuk magun­kat a Paksi SE—DVMSE ta­lálkozó után történt sportsze­rűtlen eseményektől. Egyes, magukról megfeledkezett szurkolók olyan hangulatot teremtettek, mely sérti egye­sületünk hírnevét és érdekeit. Intézkedéseket tettünk, hogy a jövőben hasonló események ne forduljanak elő. Azok a nézők, ákik azt hiszik, hogy a pénzükért egyesületünk pá­lyáin rendezett eseményeken ranidalírozásüklkal zavarhat­ják a sportszerű légkört, azok tévednek, mert tetten­érés esetén örökre kitiltjuk őket sporttelepünkről. Ehhez igazán nem szüksé­geltetik kommentár. — fekete — hant a dózsásokkal..Túl va­gyunk az őszi évad felén, s a 19. helyet harmincszá­zalékos produktummal fog­lalja el megyénk reprezen­tánsa. Olyan hátrány ez, ami valóban figyelmeztető. Adós­ság, ami a fordulók gyors ritmusában máról holnapra oly tetemessé válhat, aminek a ledolgozása egyre kilátásta­lanabb végelszámolást ígér. Nincs szándékunkban ezúPal sem a vészharang kötelét rángatni, de aki egy picit is benfentese az NB II. ádáz küz­delmeinek, az tudja — az el­múlt évek megannyi példá­val szolgálták erre —, a tar­tós hullámvölgyért, a buk­dácsolásért drága árat kell fizetni. Három, illetve öt ponttal hagyták állva el­eddig a dózsás legénysé­get a kiesést jelentő utolsó négy helytől me­nekülő csapatok. Csak a szurkolók és a mi szemünk­ben tűnik ez figyelmeztető­nek? KERESZTES LABTÖRÉSE Egy hete ezeken a hasábo­kon egy súlyos sérülésről számoltunk be, ami a Báta- szék—Simontornya megye­bajnoki találkozón történt. Akkor a bátaszéki Takácsot szállították a szekszárdi kór­házba: egy durva szabályta­lanság következtében vált ágyban fekvő beteggé. Va­sárnap a teveli pályáról egy újabb fiatal játékost szállí­tott a mentő a báleseti sebé­szetre. A Döbrököz tizenegyét fo­gadta a Teveli MEDOSZ együttese. Mindössze tizen­hat perc telt el a játékidő­ből, amikor a hosszan előre­ívelt labdára Keresztes Lász­ló, a teveliek bal oldali kö­zéppályása rajtolt. El is csípte, az egyik védőn túlju­tott, ám a keresztező Enczel becsúszva szerelte őt. Ke­resztes átesett a döbrököz! hátvéd lábán és olyan sze­rencsétlenül zuhant a pálya talajára, hogy bal lábán síp­csont és szárkapocs-csonttö- rést szenvedett, A 24 éves fo­cistát még a késő esti órák­ban megműtötték a szekszár­di kórházban. 1983 nyarán igazolt át Bonyhádiról, egy évvel ké­sőbb bevonult katonának és a Honvéd Steinmetz SE csa­patában szerepelt. Ez év feb­ruárjában leszerelt, s azóta ismét Tevelen játszott. Mint megtudtuk: eddigi sportpá­lyafutása mindén sérüléstől mentes volt. Amíg a mentő érkezését várták, Keresztes és Enczel békésen tárgyalta meg a történteket. A döbrö- közi hátvédet maga a szenve­dő fél nyugtatta meg: ne Je­gyen lelki ismeretfurdalásod, hiszen vétlen vagy a történ­tekben. Igazi, sportbaráti gesztus. A megyebajnokság listavezetője, ,a Nagymányoki Brikett SE őrzi őszi veretlenségét. Vasárnap a .Zomba újonc le­génységét küldték haza 5—1-es vereséggel a brikettgyári­ak. Az első gólt Barabás fejelte a zombaiak hálójába. • Szirják (balról) beadásából egyenlített a Dózsa OlcflalHőlö Huszonöt dobogós helyezés Atlétika Somogy megye nyílt ifjú­sági bajnokságán szekszárdi, tamási, dombóvári és bony­hádi versenyzők is rajthoz álltak. A kedvezőtlen, hideg idő, a meg-megeredő eső el­lenére többen értek el jó eredményeket. A férfi disz­koszvetők — Nyirati és Lu­kácsi párharca révén — színvonalas küzdelmet vív­tak. Mindketten megerősítet­ték ifjúsági aranyjelvényes minősítésüket. Jobb eredmé­nyek: Nők, 100 m: Garam­völgyi (Tamási) 13,1, 200 m: Garamvölgyi (Tamási) 27,9. Távolugrás: Baráti (Sz. Dó­zsa) 568, Garamvölgyi (Ta­mási) 523, Gál ló (Sz. Dózsa) 509. Férfiak, 100 m: Csuta (Tamási) 11,5. 200 m: Csuta (Tamási) 24,0, 110 m gát: Bea (Bonyhád) 16,6. 400 m gát: Allvater (Bonyhád) 59,4. Távolugrás : Horváth (Sz. Dózsa) 675. Hármasugrás: Dávid (Sz. Dózsa) 12,86. Súlyüökés (6 kg): Lukácsi (Sz. Dózsa) 13,40, Husti (Sz. Dózsa) 13,10, 5 kg: Schwarcz (Bonyhád) 13,66. Diszkoszve­tés: Nyirati (Tamási) 54,40, Lukácsi (Sz. Dózsa) 52,66, Halmosa (Dombóvár) 40,88. MEGYEI MINŐSÍTŐ VERSENY A Tolna Megyei Atlétikai Szövetség újabb — maga­sabb minősítés elérésére jo­gosító — összetett versenyt rendezett serdülő korú atlé­ták részére. Örömteli tény, hogy további nyolc fiatal teljesítette az ifjúsági „B” aranyjelvényes szintet me­gyénkből a kétnapos rendez­vény során. Eredmények : Lányok, hatpróba : Csima (Tamási) 3585, Lengyel (Dombóvár) 3203, Mészáros (Sz. Dózisa) 3200, Jeles (Dom­bóvár) 3150, Sipőcz (Sz. Dó­zsa 3036, Papai (Dombóvár) 3033 ponttal. Fiúk, nyolc­próba : Varga (Dombóvár) 3006, Bencsik (Tamási) 2314 ponttal. Meghívásos számok: Férfiak, távol ugrás: Süveges (Dombóvár) 681. Nők, 10 000 m : Gergely (Dombóvár) 38:34,8. Távodugrás: Garam­völgyi (Tamási) 545. Miért szakított a ZTE Danái Antallal? Zalaegerszegen — de Bu­dapesten is — napok óta rebesgették a „jólértesültek”, mégis meglepetésként érke­zett kedden este a hír: a Zalaegerszegi TE szerződést bontott Dunai Antallal, az NB I-es labdarúgócsapat ed­zőjével. Szerdán Gáli And­rás, az MTI munkatársa a két érdekelt felet kérdezte a szakítás előzményeiről. — Péntekig klubunk nem ad hivatalos nyilatkozatot az ügyről — mondta Molnár József, a ZTE elnöke. — Dön­tésünk egyébként végleges, most már csak azt szeretnénk elérni, hogy közös megegye­zéssel történjék a szerződés- bontás. Azért kért két nap gondolkodási időt Dunai An­tal, hogy mérlegelhesse az előtte álló lehetőségeket. Egyébként már kedden is Szabó Rezső, az újonnan megbízott edző vezette a labdarúgócsapat foglalkozá­sát. Ismétlem : pénteken részletes nyilatkozatban is­mertetjük döntésünk hát­terét. A kárvallott edző, Dunai Antal, szerdán már buda­pesti lakásán nyilatkozott: — Először is némi magya­rázattal tartozom az eddig megjelentekkel kapcsolat­ban — mondta. — Mivel kedden délután a felmondó­levelet még nem kaptam kéz­hez. valóban azt mondtam, hogy hivatalosan nincs tudo­másom a dologról. Persze, szóban már értesültem arról, hogy a klub szakítani akar velem. Azok az emberek, akik öt nappal korábban még teljes támogatásukról bizto­sítottak, hirtelen ellenein fordultak. Talán a csapat kudarcso­rozata magyarázza a fel­mondást? — Július 10-én kötött ve­lem szerződést a klüb, s ak­kor arról volt szó, hogy hosszú távú, megalapozott fejlesztési programba fo­gunk. Jó két hónap alatt kiderült volna rólam, hogy alkalmatlan vagyok a feladat ellátására? Tudom, sokak­nak nem tetszett, hogy fe­gyelmet, az eddiginél ke­ményebb munkát akartam meghonosítani a csapatnál. De hát a nyáron éppen azzal a felkiáltással hívtak, hogy egy profi gondolkodású szak­vezetőre van szükségük. Most még nem tudom, hogy elfogadom-e a közös meg­egyezéses megoldást. Arról pedig még kevesebb elkép­zelésem van. hogyan alakul a jövőm. Pakson középpontban a cselgáncs Vasárnap rangos junior­versennyel avatják a paksiak új sportcsarnbkát. A stílsze­rűen „Atom Kupának” elne­vezett viadalon Magyaror­szág együttese a lengyelek­kel és nyugatnémetekkel méri össze tudását. Nem véletlen, hogy az új létesítményt éppen a „fehér sport” eseményéivel avatják. Az „atomvárosban” az Atomerőmű SE hét szakosz­tálya — 350 igazolt sportoló­ja van — közül a legnépsze­rűbb a cselgáncsozóké. Az egykori Európa-b'ajnok Tun- csi'k József négyéves mun­kássága eredményeként ma négyszázan csélgáncsoznaik, közülük 82 az igazolt ver­senyzők száma. Tuncsiik még női válogatott sportolót is adott a városnak.' Koaúríabú'a Nemzetközi tornagyőztes a DVMSE A Pécsi 'VSK kosárlabda- szakosztálya szeptember utolsó hétvégéjén nemzet­közi férfitomát rendezett. Azon a házigazdák csapatán kívül a SÁÉV, a Pécsi Pos­tás, a Cernomerec és Zapru- de (mindkettő jugoszíláv) és a Dombóvári VMSE együtte­se szerepelt. Pécsi VSK—DVMSE 97-94 (45-51). V.: Parádi, Cserfcu- ti. Ld.: Varaisdi (27), Rabb (21), Marijanovics (17), Nagy (16), illetve Miedzik (27), (Húsz (23), Ohudeusz (22). Zaprude (jugoszláv)—Pécsi Postás 99-72 (55-30). DVMSE—Cernomerec (ju­goszláv) 108-95 (52-39). V.: dr. Garamvölgyi, dr. Páli. Ld.: Miedzik (61111), Cfcude- usz (17), Czimbalek (14), il­letve Butigan (36), Budák és Szodimovics (13—13). Továb­bi eredmények : SÀÉV—Pé­csi Postás 71-67 (41-29), Cer­nomerec (jugoszláv)—PVSK 98-97 (50-44), SÁÉV—Zap- rude (jugoszláv) 100-92 (47-54). Vasárnap a helyosztókra került sor, amelyen nagysze­rű dombóvári siker született.' A DVMSE legénysége az el­ső helyért mérkőzhetett a SÁÉV csapatával, és maga­biztos játékkal1, végig vezet­ve, biztosan győzött, s nyer­te meg a tornát Eredmé­nyek: 5. helyért: Cemome- rec (jugoszláv)—Pécsi Pos­tás 94-69 (51-27), a 3. he­lyért: Zaprude (jugoszláv)— PVSK 93-79 (49-48). Az 1. helyért: DVMSE— SÁÉV 94-71 (49-36). V.: Pa­rádi, Kovacsevics (jugo­szláv). Ld.: Miedzik (38), Chíudeusz (17), illetve Kos- teneztoi (14), Monok (13). Végeredmény: 1. DVMSE, 2. SÁÉV, 3. Zaprude (jugo­szláv), 4. PVSK, 5. Cemo- merec (jugoszláv), 6. Pécsi Postás. ÍA torna legjobb dobója Miedzik (Dombóvár) lett, 126 ponttal. A sikeres főpróba után kíváncsian várjuk a folytatást, vasárnap elkez­dődik a pontvadászat az NB I-ben, ahol a DVMSE az újonc Honvéd Táncsics SE-t fogadja 11 órakor. Hírek A dombóvári városi teke- csaipatbaj.nokság élmezőnye a negyedik forduló mérkőzé­sei alapján: Nők: 1. Kesz­tyűgyár 14, 2. Gőgös Gimná­zium 12, 3. Sportvezetőség 7 ponttal. Férfiak: I. osztály: I. Unió I. 37, 2. Áfész I. 33, 3. Kesztyűgyár 28 ponttal. A II. osztályban: 1. Áfész II. 33, 2. Vasas 33, 3. Dombca- lor 27 ponttal1. * A Tolna Megyei Tájfutó Szövetség október 11-én 10 órai kezdettel rendezi meg a Gemenc Kupa tájfutóver­senyt a Sötétvölgyben. Az egyfordulós egyéni verseny­re október 6-ig lehet nevez­ni a Szekszárdi Garay Gim­náziumban. * A Tolna Megyei Asztalite­nisz Szövetség október 12-én 9 árakor III. osztályú fel­nőtt minősítő versenyt ren­dez a dombóvári Vasutas sportcsarnokban. * Lamport Gábort, a Dom­bóvári Spartacus ökölvívó- szakosztályánák vezető ed­zőjét az IBV szervezésében és lebonyolításában nyújtott kiemelkedő munkájáért Morvái Béla, az ÁISH fő­osztályvezető-helyettese ju­talomban részesítette. * A Szekszárdi Dózsa öreg­fiúk labdarúgócsapata Sza­badkán vendégszerepeit, és 4-3-ra legyőzte a hazai öreg­fiúkat. A szabadkai csapat elkeseredése érthető volt, hi­szen hat éven át veretlenek voltak. * A Palota Bőrdíszműgyár KISZ-szervezete és a KISZ Szekszárd Városi Bizottsága az ifjúmunkás napok prog­ramsorozat részeként női kispályás labdarúgótornát szervez. A Bőrdíszmű Kupa elnevezésű versenyre októ­ber 11-én 8.30 órakor kerül sor a városi sporttelepen. Ugyanezen a napon rendezi meg a BVK KISZ-«zerveze- te és a KISZ Szekszárd Vá­rosi Bizottsága a BVK Kupa férfi kispályás labdarúgótor­nát, amely szintén a városi sporttelepen kerül lebonyo­lítására. A SZEKSZÁRDI HÜSIPARI VÄLLALAT FELVESZ a sonkacsontozó üzemrészbe sonka színhás készítésére dolgozókat A munkára húsipari szakmunkások, valamint mindazon férfiak és nők jelentkezését várjuk betanított munkára, akik betöltötték 18. életévüket. Kereseti lehetőség: 5800—7500 Ft/hó 100 százalékos teljesítés ese­tén. Betanulási idő: 2 hónap. Betanulási bér: 4000 Ft/hó, amennyiben a teljesítménybér ezt az összeget nem éri el. Korlátozott létszámban munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés: Szekszárdi Húsipari Vállalat, munkaügyi osztály, Szekszárd, Keselyűsi út 24. (223)

Next

/
Oldalképek
Tartalom