Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-11 / 214. szám
r \ SZEPTEMBER II Névnap: Teodóra A Nap kél 6.15 — nyugszik 19.07 órakor CSÜTÖRTÖK A Hold kél 15.06 — nyugszik 22.40 órakor Százhuszonöt éve született Juhani Aho (1861—1921) linn író. a finn kritikai realizmus egyik legnagyobb V __y Gyermekkórház Szekszárdin Megkezdődött a terület előkészítése bi a koraszülöttek részére-V. AZ MHSZ Tolna Megyei Vezetősége tegnap módszertani továbbiképzést tartott a sorköteles hallgatók politikai oktatói részére. A megjelentéket Takács 'András megyei titkárhelyettes köszöntötte, majd dr. Jeszenszky László, a palánki mg. szakközépiskola igazgatója Pedagógiai alapfogalmak címmel tartott előadást, ezt követően Vékony Ernő százados A Varsói Szerződés létrejötte, a védelmi szövetség honvédelmi politikája című anyagrészről beszélt, diasorozat felhasználásával. + A HARMADIK mély- furatú kút üzembe helyezését tervezik szeptember végére Szedresben. A kivitelezést a Szedres Községi Tanács és a Tolna Megyei Vizes Csatornamű Vállalat közösen végzi. A várható bekerülési költség 2 millió forint lesz, és percenként 300 —400 liter vizet ad a kút. # KÖRNYEZETVÉDELMI őrjáratot tartottak Bátaszé- •ken a nagyközségi közös tanács, a pártbizottság, a HNF, a KISZ és a Vöröskereszt 'képviselői. Az ellenőrzés folyamán feltárt hibák kijavítására már megtörténtek a konkrét intézkedések. 0 A KISZ Tolna Megyei Bizottsága mellett működő Dolgozó Fiatalok Rétegtanácsa ülést tartott. A résztvevők a működési szabályzatot, a szerződéses közösségi munkavállalás lehetőségeit és a féléves munkatervet vitatták meg. ^ SZÜRETELNEK a tanítóképzősök. A szekszárdi főiskola mindhárom évfolyamának hallgatói az Aranyfürt Termelőszövetkezetben szedik a héten a szőlőt. Munkájukért a szőlőmunkásokéval egyenlő fizetést kapnak.-x, HIDASON Maróti István 58 éves körzetmester, pécsváradi lakos tehergépkocsival áttért az úttest toal oldalára, és halálra gázolta Lovász Attila hatéves tanuló, helyi lakost. A vizsgálat eddigi adatai szerint a tehergépkocsi vezetője figyelmetlenül közlekedett. A rendőrség őrizetbe vette. — SZÁZADIK születésnapján köszöntötték szerdán Debrecenbe!-, a nagyerdei szociális otthonban 'Varga Istvánné debreceni lakost. Az unokák és dédunokák mellett a Hazafias Népfront, a Vöröskereszt képviselői és az úttörők fejezték ki jókívánságaikat és ajándékozták meg a nevezetes napon az idős asszonyt. — DACIA ÉS ZASTAVA átadó telep Szegeden. A Merkur és a szegedi Autó- fer Autójavító és Fémipari Vállalat megállapodása alapján hétfőtől az Autóker leányvállalatának szegedi telephelyén vehetik át a déli országrész lakói a befizetett: Dacia és Zastava személy- gépkocsikat. Az értékesítést a megrendeléstől a vevők értesítéséig ezentúl is a Merkur bonyolítja le, a szegedi vállalat csupán a kocsik műszaki vizsgálatát és átadását végzi. A szegedi telep létesítése a gyártó országok földrajzi közelsége miatt is előnyös, emellett .-a dél-magyarországi vásárlóknak ezentúl nem kell Debrecenbe utazniuk az új gépkocsikért. A Tolna Megyei Tanács Kórház és Rendelőintézete mindezideig nem rendelkezik külön erre a célra létesített gyermekosztállyal. En. nek a több évtizedes igénynek a megvalósításához most kezdtek hozzá az intézmény melletti részen. Első lépés-. Baromfiipari napok Debrecenben Az alapításának ötvenedik évfordulóját ünneplő Debreceni Baromfi-feldolgozó Vállalat rendezésében egy hétig tartó 'baromfi ipari szakmai napok kezdődtek szer- ■ dán. Debrecenben, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ - ban. Az ország minden részéből érkezett szakemberek előtt a megnyitó előadást Sebestyén György, az Orszá. gos Baromfiipari Egyesülés fejlesztési főmérnöke tartotta az iparág műszaki fejlesztésének fő irányairól. Elmondta, hogy a baromfiipar az élelmiszeripar legdinamikusabban fejlődő ágazata. Hazánkban évente mintegy négyszázezer tonna baromfit dolgoznak fel, ennek nagy része csirke, de növekszik a pulyka, valamint a kacsa és a liba részaránya. Az iparág termelésének mintegy 60 százalékát külpiacokon értékesítik, s az elmúlt években végzett fejlesztése^ két már a kiváltképpen kül. földön, de itthon is egyre magasabb igényekhez igazították. A gyárakban csaknem hátszázféle különböző terméket állítanak elő hazai és külföldi eladásra. A fejlesztésekről szólva kiemelte, hogy tovább kell növelni a feldolgozott termékek arányát, s korszerűsíteni kell a csomagolást, aminek különösen nagy jelentősége van az exportra szánt áruknál. Szarukán Miklós, a Debreceni Baromfi-feldolgozó Vállalat műszaki igazgatója ismertette az elmúlt időszakban a vállalatnál végzett jelentős fejlesztéseket, köztük a baromfihúsból töt telékárut gyártó üzem létesítését, amely évente több, mint ezer tonna terméket állít elő. Legújabb termékük a zömmel pulykahúsból készített debreceni páros kolbász. ként az egy hérttel ezelőu átadott, a kórház déli oldalánál található terület építményeinek lebontása van folyamatban, s ezt a munkát, október 31-ig kell befejezni. Mivel ez évben csak az előkészítés szerepel a tervben, a 100+30 (ez utóbA KISZ KB és a Magyar Üsző Szövetség csütörtökön és pénteken közösen rendezi meg az első nemzetközi „Balatoni szu perma na toni úszóversenyt” Keszthely és Balatonkenese között az északi parton. szolgál majd) ágyas gyermekkórház építésére, az alapozásra előreláthatóan jövő tavasszal kerül sor a Tolna Megyei Tanács beruházásában. Szeri Árpád Fotó: Gottvald Károly A rajt csütörtökön 14 órakor lesz Keszthelyen. Egyiptom, Belgium, Hollandia, Jugoszlávia, Csehszlovákia és Magyarország indítja férfi és hői versenyzőit. Kertbarátok Folytatva az új szőlőültetvények létesítésének és az. idős ültetvények felújításának főbb teendőit, néhány mondat erejéig vissza kell térni a talaj tápanyagokkal történő feltől tésének kérdésére. Szerves trágyával való l'eltöltésre mindenképpen legmegfelelőbb az érett is- tállótrágya. Helyettesítésére alkalmas a Cofuna humusztrágya, amelyből kb. 120— 160 kg (beszerzési ár 720— 960 Ft) szükséges, 1000 négyzetméter területre. Ha a mű trágya-fel töltést mono- készítményekkel végezzük, akkor 1000 négyzetméter területre 40 kg Pétisó, 110 kg Szuperfoszfát, és 120 kg Ká- liurnklorid vagy Káliumszul- fát szükséges. Mindezek a mennyiségek természetesen csak tájékoztató jellegűek. A ténylegesen kijuttatásra kerülő adagokat a talajanalízis eredménye alapján ösz- szeállított szaktanács szerint kell meghatározni. A kiadagolt műtrágyakészitmények kiszórása történhet előzetes összekeverés után egy menetben, vagy külön-külön is. de a követelmény mindenképpen az, hogy a területi elosztás egyenletes legyen. Még egy gondolat ennél a témánál. Termő ültetvényekkel kapcsolatosan már volt szó a Kálisó (Ká~ liumk'l orid) klórid-hatásárói. vagy másképpen, a káros sóhatásról. Űj telepítéseknél ez a ki orid-hat ás a gyökérzet károsításában nyilvánul meg. A Kálisó alkalmazása ezért csak olyan esetekben jöhet számításba, amikor a telepítés őszi mélyíorgatás után, tavasszal kerül kivitelezésre. Erre az időre a kálisó klorid-tartalma a leendő gyökérzónánál mélyebb rétegekbe mosódik. Ha azonban a telepítés az őszi mélyforgatás elmunikálása, illetve a talaj leülepedése után közvetlen megtörténik, csak a káliumszulfát felhasználása jöhet számításba. TALAJFERTÖTLENlTÉS Ez a művelet tapasztalataink szerint a telepítést előkészítő munkák egyik legfontosabb eleme. Legfontosabb elsősorban azért, mert a forgalomban levő általános talajfertőtlenítő szerek ültetvényekben már nem alkalmazhatók. A különböző készítmények olyan nagyságrendű dózisai, amelyek a talaj mindennemű károsító* mentességét biztosítják (rovarkártevők, fonálférgek, gombák, csírázó gyommag- vak) egyben az ültetvények menthetetlen pusztulását is eredményeznék. Másrészt pedig azért a legfontosabb teendő, mert talajainkban különösen borvidékeken, meglehetősen felszaporodtak azok az ültetvényeket károsító szervezetek, amelyek a talajban élnek, és felszámolásuk csak üres területen lehetséges. A kistermelőknek és a leendő szőlőgazdáknak jelenleg egy ilyen készítmény, a dazomet hatóanyag- tartalmú Basamid G áll rendelkezésére, amelyből 4—10 kilogramm szükséges ezer négyzetméterre. A magasabb dózis ^alkalmazása az úgynevezett „talajunt” területeken indokolt. A készítmény, a szerves trágyával egy menetben nem juttatható ki, mert a káros mikroszerveze- tekkel együtt a hasznosakat is elpusztítja, és ez gátolná a szerves trágya minél előbbi lebomlását. A kijuttatás optimális ideje ezért a feltöltő trágyák beszántása utáni és a mélyforgatást megelőző időszakban van. A Basamid granulátumot finom morzsás talajra kell k'szórni, és 25—30 cm mélységbe azonnal bedolgozni, majd harmadik menetként a talajfelszínt simítóval, vagy sima hengerrel le kell zárni, ez megakadályozza a gázzá alakuló granulátum eliltanását. BED A GYULA Tolna Megyei Növényvédelmi - és Agrokémiai Állomás Kiskereskedők akciója tart e héten a szekszárdi vásárcsarnokban. Naponta 8—10 szekszárdi kiskereskedő portékáit olcsóbban adja — főleg a nyári, szezonális és a gyermekruhákat. A Tolna Megyei KISOSZ vezetőségének tagja, Piri Lajosné szervezte ezt az akciót — a vásárlók érdekében. A forgalomból ítélve, nem volt rossz „húzás” ennek az akciónak a beindítása. Várjuk a folytatást, más szakmák művelőitől. Felszakadozó felhőzet Országszerte csökken a felhőzet. A szél időnként megélénkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok kozott alakul A KSH SZÜV SZEKSZÁRDI SZÁMÍTÓKÖZPONTJA munkatársakat keres — COMPUTER—M irodavezető és — MARKETING-ügyintézö munkakörökbe. Szakirányú egyetemi, vagy főiskolai végzettség a követelmény. (Számítástechnikai gyakorlattal és angol nyelvtudással rendelkezők előnyben.) Jelentkezni személyesen, vagy írásban, részletes önéletrajzzal lehet az alábbi címen: 7100 Szekszárd, Wesselényi u. 15. Telefon: 16-822. ((ifi OL VAST AM Jöjjenek a fiatalok Sok beszélgető társam akad; nap mint nap arról esik szó közöttünk, hogy a mostani harmincasok méltó utódaink lesznek. Tudásban gyarapodva jönnek az egyetemekről, a gyakorlati munka fogásait pedig mellettünk, jó ötvenesektől tanulják meg. öröm az számomra, ha két olyan fiatalemberről olvashatok, mint a Horváth házaspár, a tanácsi apparátust erősítő két fiatal káder példaképe, s mutatója is annak, hogy jó az utánpótlásunk. S még az a szerencse, hogy egyre több fiatal jelentkezik felelős posztra, lásd a vezetői állásokra kiírt pályázatokat, és ezek eredményét. En, a magam nem tudom-hány-éves újságírói munkám, beosztásom után is várom az új, a frissen gondolkodó fiatalokat, s örömmel mondhatom, az Olvasó tapasztalhatja, hogy mind több új névvel találkozhatunk lapunkban.- Pj Szupermaratoni úszóverseny a Balatonon iVEPUJSAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Egy a sok lebontásra ítélt ház -közül, háttérben a kórház egyik osztálya látható