Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

( TOLNA N _ 6 NÉPÚJSÁG 1986. szeptember 20. ■ - Megmutatná a cipőjét? A talpát is.- Tessék. Ezt bárki megnézheti. De el­hiszi, hogy pontosan tudom, miért akarja szemrevételezni? ■ - El. Persze.- A mondás miatt, amit szerintem gyakran elég pocsékul mondanak, llgy, hogy a „suszter lyukas cipőben jár...” Mi az, hogy suszter? Annyi, mintha a szabó­ra azt mondanák, hogy „kecske”. Szóval engem a suszter megnevezés nagyon sért. Meg tulajdonképpen a mondás is. Mert szerintem a rossz cipésznek rossz a cipője. I- Az ön cipője jó, mi több, szép. Tehát jó ci­pésznek tartja magát.- Hogy milyennek tartom magamat, az lényegtelen. Bizonyos szempontból per­sze. Az a fontos, hogy azok milyen mes­ternek tartanak, akik hozzám járnak, ke­zemre bízzák cipőjüket. Egyébként ezt a cipőt, amit rajtam lát, magam csináltam. Persze’; az idők folyamán megkopott a talpa, kicseréltem fröccsöntöttre. Aztán eredetileg az egész hasított bőrből ké­szült. Az eleje tönkre ment, így sima bőr­ből megfejeltem. Csakhát tudni kell azt, hogy a lábbelit nem akkor kell elvinni a cipészhez, amikor az már teljesen rozo­ga. Mert akkor bizony alig lehet mit kez­deni vele. I- Sajnos, egyre gyakoribb, hogy szinte új ci­pővel vagyunk kénytelenek bekopogtatni a ci­pészhez.- Jól látja! De erre elmondok egy érde­kes történetet. Abból az időből, amikor még Dobler István volt a Bonyhádi Cipő­gyár igazgatója, aki egyébként engem kedves barátjának tartott. A lényeg az, hogy az ország négy különböző cipő­gyárának az igazgatója volt a vendége Csatáron Vass István tanyájában. Én is átmentem. Beszélgettünk, szó szót köve­tett, hát gondoltam magamban, hogy „négyet egy csapásra...” S megkérdez­tem, hogy lehet olyan rossz minőségű ci­pőket csinálni, mint amilyenek elhagyják a gyárakat? Erre, tudja mit mondott egyi­kük? Azt, hogy a cipő, vagy a cipők leg­nagyobb része nem közszükségleti cikk, hanem luxus.- Sajnos e vélekedést saját tapasztalataim is alátámasztják.- S ha elszakad az új cipőjének a pánt­ja, akkor mit tesz? Amit a legtöbben. El­hozzák ide, vagy máshova javíttatni. És nem viszik vissza az üzletbe. így van?- Jószerével így. De a gyakorlat diktálja ezt. Mert mondjuk, megveszem a fiamnak télire a csizmát. Fizetek érte hét-nyolcszáz forintot. Két hét múlva leválik a talpa, Visszaviszem, de az üz­letben azt mondják, hogy nem cserélik ki, hanem megjavíttatják. A javítási idő minimum egy hét. Addig ne menjen a gyerek iskolába? Vagy min­den szezonra vegyek két pár csizmát, amikor a következő télre úgyis kinövi?- Igaza van. Mert én, vagy bármelyik kollegám ilyen esetben másnapra meg­csinálom. Csakhát azzal, amit elmondott, engem igazolt. Vagyis azt, hogy a cipő­gyárak egyszerűen nem is tudják, hogy mennyi jogos reklamáció érheti, vagy éri termékeiket. Mert tíz hibás párból ha egy visszakerül hozzájuk... Szóval joggal hi­szik, hogy jó cipőket gyártanak... Elné­zést egy pillanatra... / I- Természetesen, csak végezze a dolgát, ve­gye át a hölgytől a cipőket.- Fémsarkat tegyek rá? Jól van. Három nap múlva készen lesz... Viszontlátásra... Tessék nézze meg. Ez a körömcipő szin­te vadonat új. Talán kétszer, vagy három­szor volt a hölgy lábán. A flekk már elko­pott, s ami megmaradt belőle, az is elfer­dült. Tessék! Három pici szöggel erősí­tették föl a sarokra. I- Ördögi kör az egész. Mert ha fémsarokkal készülnének a .gyárban a cipők, akkor önnek, önöknek nem lenne munkájuk. Mondhatjuk, hogy így van ez jól!?- Azért nem egészen. Mert ezek a munkák az embereknek felesleges pénzkidobást jelentenek. I I- Hol szerzi be ezeket a kis kopogós sarko­kat?- Hát, látja, ez megint egy külön fejezet. Már ami a beszerzést illeti... Ügy másfél hónappal ezelőtt minden értesítés nélkül megszűnt az egyetlen Tolna megyei szerzőhelyünk, itt az Arany János utcai bőrkereskedés, amit „kilós-boltként” emlegetnek a leggyakrabban. Ott lehe­tett megvásárolni a bőrt, a különböző talpnak való anyagokat, meg - elsősor­ban akkor, amikor még a KIOSZ üzlete volt - a millió féle .apróságot, melyekre nap-mint nap szükségünk van. Nekem az a szerencsém, hogy az idősebb fiam, aki irodagép-műszerész, jár Pécsre, s meg­hozza nekem mindazt, amire szükségem van. I- Tehát akkor van még egy fia. ö mivel foglal­kozik?- Felszolgáló a Szász-sörözőben. Ót Lászlónak hívják. Az idősebb pedig az én nevemet kapta, szintén György. De ha mégegyszer születne, akkor Jakab len­ne, vagy mit tudom én. ■ - Miért? Elégedetlen a nevével?- Dehogy! Csakhát a névazonosság miatt annyi kalamajkánk, bajunk volt... például az adóhivatalban. ■ - Mennyi az adója évente?- Én már nem fizetek sem adót, sem SZTK-t, hiszen már jó néhány éve nyug­díjasként dolgozom. De kénytelen va­gyok, mert a nyugdíjam havonta 2379 fo­rint, abból nemigen lehetne megélni. Kü­lönben az évi adóbevallásom 20 ezer fo­rint. I- Vagyis ennyit keres évente. Ezért hány pár cipőn kell dolgoznia?- Rengetegen. Egy-egy munkáért fize­tendő összeg öt és hatvan forint között van, de legtöbb az aprópénzes. Egyéb­ként a hivatalos „rezsi-órabérem" hetven forint. Azaz, hogy lenne, mert az apró ja­vításokkal, melyek időigényesek, még a felét sem tudom megkeresni. I- És ennek ellenére sem hagyta ott a kaptafát, sőt, nem lépett be a ktsz-be sem. Miért?- A második világháború után három és fél évig hadifogságban voltam. Nem akarok panaszkodni, de eléggé tönkre mentem. Nyikorgott a vállam, fájt a ka­rom... Így egyszerűen nem mehettem a szövetkezetbe. Lassabban dolgoztam, mint a kollegáim. Szóval a nyolc óra ke­vés volt, hogy eltartsam a családomat. ■ - Miért ezt a szakmát választotta?- Nem én választottam, hanem a szü­leim. Azt mondták, hogy ez kényelmes. Télen a kellemes meleg, nyáron meg a jó hűvös műhelyben dolgozhatok. Tizenkét éves voltam, amikor inasnak adtak. Há­rom év múlva segéd, majd huszonkét és fél éves koromban önálló. Az Arany Já- hos utca elején vették szüleim az első üz­letet egy cipésztől, aki Spanyolországba akart kivándorolni. ■ - S azóta is az Arany János utcában dolgozik.- Azért ez nem ilyen egyszerű. Vándo­roltam én annyit, de annyit... abban az épületben, ahol az első műhelyem volt, fölmondták, lebontották. Onnan a mosta­ni OTP helyére kerültem, aztán azt is le­bontották. Nem részletezem az én kálvá­riámat, de a lényeg az, hogy javasolták: menjek a lakásomba. Hát igen, de egy szobánk volt apósoméknál. Hova vigyem a berendezést? Egy gépkereskedő meg­sajnált, s megengedte, hogy a jelenlegi Kispipa étterem helyén levő portájának az utcai részén építhetek egy kis mű­helyt. Ott voltam öt vagy hat éven át. És mit gondol? ■ - Azt is lebontották.- Pontosan. Akkor ismét az első he­lyemre kerültem, majd a kisiparos udvar­ba, s hat évvel ezelőtt pedig újabb költöz­ködés ide, az Arany János utca 16-ba. Hát remélem, hogy ezt már nem bontják le. ■ - A vevők tudták követni?- Sajnos, sokat veszítettem el közülük. De azért valahogy jöttek az újak. ■ - És ahogy látom, jönnek is.- Ez is így van, csakhogy ez sem ilyen egyszerű. Mert egyre kevesebben va­gyunk Szekszárdon és az országban is cipészek. Meg kell, hogy keressenek bennünket. Mert mit gondol, hogy amikor önálló lettem, hány cipész-iparos volt itt a városban. Pontosan hatvanhárom. Az­után húsz-harminc segéd és ugyanennyi inas. És megéltünk. Pedig akkor tizeriva- lahány ezer lakosa volt Szekszárdnak, s a legtöbben nyáron vagy papucsban, vagy mezítláb jártak. Most meg? Majd­nem negyvenezren élünk itt. És mindenki cipőben jár... És van a kátéesz, és azon kívül csak ketten vállalunk javításokat a Prantner kollegámmal. És mi lesz néhány év múlva?. Elfogyunk, abbahagyjuk a mesterséget. Ez, a szakma nincs megfi­zetve. ■ - Hány éve is cipész?- Márciusban volt ötven, hogy önálló lettem. Ott van róla az írás a falon. I- Igen... „50 éves kisipari munkájának elisme­réséül arany gyűrűvel kitüntetve”. Ezen az oklevé­len „i”-vel írták a nevét. A bejárat fölött „y”-nal...- Á, a kinti nem jó, Csakhát a címfestő akart nemessé tenni egy kicsit. I- De maradjunk még az ötven esztendőnél. Egyetlen egyszer sem érkezett Tokai György el­len panasz a KIOSZ-ba. Meg rpáshová sem.- Most ezzel azt akarja kérdezni, hogy ezt hogy csináltam? Nagyon egyszerűen. Számomra nagyon fontos a szakma be­csülete. Azzal becsülöm meg saját ma­gamat, meg azokat, akik velem javíttatják meg a cipőjüket. Kényes vagyok, ennyi az egész. ■ - Milyen munkát szeret a legjobban csinálni?- A szőlővel kapcsolatos valahányat. I- Nem úgy gondoltam. Hanem a szakmájá­ban.- Nézze. Ennyi év után ugyanúgy ked­ves mindegyik, mint ahogyan egyik sem... Új cipőt már öt-hat éve nem csiná­lok, talpalást sem vállalok bőrből. Mind­egyikhez drága az anyag, s a munkadíj is megfizethetetlen volna. Úgyhogy az apró javítások jelentik most már az én munká­mat. I- Ahogy elnéztem hosszas beszélgetésünk alatt a kezét, úgy jár, mint a motolla. Egy percre se állt le. Csak amikor jött valaki.- Ilyenkor nyáron, azaz amikor jó idő van, s lehet a szőlőben dolgozni, gyorsan kell dolgoznom, hogy ne kelljen senkinek öt-hat napot várnia a cipőjére, szandáljá­ra. Ugyanis a telet kivéve naponta csak négy órát dolgozom itt a műhelyben. Utá­na pedig ebéd otthon, majd irány a Por­koláb-völgybe, a birtokra. I- Műhelye a város központjában van. A Mun­kácsy utcában lakik. Onnan pedig a Porkoláb­völgy. Nem kis távolságok.- Nem is gyalog teszem meg. Itt áll kint a kismotorom, a Simson. Az elvisz min­denhova. Hetenként egyszer még a Bóni öbölbe is - horgászni. I -Tudom, hogy úgy általában nem panaszkod­hat a fogásra. De szerszámainak fogására sem, hiszen azok csodálatosan idomultak a kezéhez.- Ebben van valami. Persze, nagyon régi szerszámok ezek. Ez a snitt-vas, a gleng-vas, az amposz, az abnémer, a kneip, falcang és sorolhatnám... I- Nem hagyták soha cserben gazdájukat. De gazdájuk sem volt „hűtlen” hozzájuk még egy napra sem.- Valóban. Soha nem voltam táppén­zen.- Kívánok továbbra is nagyon jó egészséget és legalább ilyen vitalitást és sok örömöt három unokájában, akikről oly nagy szeretettel beszél mindig. V. HORVÁTH MÁRIA MÚLTUNKBÓL Igaz-e vagy sem, hogy a rossz szom­szédság török átok - mi ma már ne ke­ressük, de tény, hogy a bírósági perek sokasága a szomszédok között zajlott le. S bizony a bíróknak sok gondot okozott, hogy kiderítsék az igazságot, elégtételt szolgáltassanak a sértetteknek. De az is gyakori volt, hogy a konkurenseket is rossz szemmel nézték, s ha tenni lehetett ellenük, azt megtették, hogy a verseny­társat erkölcsileg, politikailag, gazdasá­gilag lehetetlenné tegyék. Gyakran még a legsúlyosabb kockázatot is vállalták céljuk elérésére. A sok eset közül is kiemelkedik az az eset, ami Bölcskén történt 1923-ban. A bölcskei cséplőtulajdonosok és birtoko­sok közül három, ifj. Kosa József, Keresz­tes László és Bors József felbérelték a 23 éves ifj. Szili Mihályt, hogy az Öreg szige­ten lévő szérűt gyújtsa fel, ahol a konku­rens paksi cséplőtulajdonos munkát vál­lalt. A paksi Szuttner József sikeres vál­lalkozó volt, a bölcskeiek szívesen bízták rá gabonájuk cséplését. A felbujtók arra számítottak, hogy noha elhamvad az egész szérű, de ott veszik Szuttner csép­lőgépje is, s ezáltal megszabadulnak a konkurenstől. Ami igaz, igaz, a gyújtogatás jól sike­rült. Igaz, hogy a július 15-én felpirosló lángot kellő időben észrevették a helybe­liek és eloltották, de a július 29-i gyújto­gatás elhamvasztott egy hatalmas rozsasztagot és mintegy 12-13 millió ko­rona értékű szalmát is. A nyomozó szervek hamar megtalálták a gyújtogatót és a felbújtókat is. A bíró­ság úgy határozott - mivel sok tanú ki­hallgatását tervezték - nem a megye- székhelyen, hanem Bölcskén, kihelye­zett tárgyalást tartanak. Az érdeklődés igen nagy volt. Ennek okátaTolnamegyei Újság 1923. augusztus 18-án a követke­zőben látta: „A tárgyalás iránt Bölcskén és környékén óriási az érdeklődés, mert a felbújtók valamennyien vagyonos em­berek és egyiküknek kilencszáz hold földje is van.” Tegyük mi ehhez hozzá azt is, a gyújtogatás a statáriális bíróság elé tartozott, s ha ott halálos ítéletet hoznak, különleges szerencse kell, hogy valaki a bitót elkerülje. A tárgyalás idejére Bölcs­kére rendelték az állami hóhért is... A statáriális tárgyalás 1923. augusztus 19-én kezdődött. A községháza fogdájában levő vádlot­takra 16 főből álló csendőrkülönítmény vigyázott. A vádlottak kezén a bilincs - így vezették őket a tárgyalóterembe a szuronyos csendőrök. A falu négy tekin­télyes gazdája - az előbb említettek mel­lé letartóztatták id. Kosa Józsefet is - ösz- szeláncolva vonult a sok száz kíváncsis­kodó sorfala között. Az egykori tudósítások szerint a vád­lottak magatartása arra utal, hogy nem érzik tettük súlyosságát. A vádirat szerint a gyújtogatónak hat mázsa búzát ígértek a felbújtók. A négy vagyonos gazda természetesen tagadta tettét. A felsorakoztatott tanúk egy részét a rokonság hamis tanúzásra bírta. Ami­kor ez a per során kiderült, a bíróság megeskette valamennyi tanút. A bizonyítási eljárás végén az ügyész, dr. Szarvas János rámutatott a gyújtoga­tás veszélyére, és arra, hogy a falvaik­ban elég gyakran okoznak súlyos tűz­eseteket a bűnös kezek. A bosszúállás­nak egyik legkedveltebb formája a fal­vakban a gyújtogatás. Szükségesnek ítélte ezért a bíróság teljes szigorát. Vala­mennyi vádlottra halálos ítéletet kért. A vádlottak - az egykori tudósítás szerint - csak ekkor vették tudomásul, hogy mi­lyen nehéz helyzetbe kerültek. S a következő napon elhangzott az íté­let: „Ifj. Szili Mihály és ifj. Kosa József két rendbeli, Bors János egyrendbeli gyújto­gatás bűntettében bűnösök és ezért a rögtönítélő bíróság mindhármukat kötél­általi halálra ítéli. Keresztes Lászlót és id. Kósa Józsefet a vád és következményei alól felmenti.” A védők ettől kezdve megszűntek vé­dők lenni - egymást követően terjesztet­ték be az elítéltek nevében a kegyelmi kérvényt. A hozzátartozók siránkozása és jajgatása olyan fokú volt, hogy a csen­dőrség kénytelen volt kiüríteni a termet, csak az elítéltek és védőik maradhattak benn. A bíróság időközben kegyelmi tanács- csá alakult át... és kegyelemre ajánlotta az elítélteket. Pillanatnyilag tehát meg­menekültek, a hóhér dolgavégezetlen tá­vozott a községből. Október 17-én érkezett meg Szek­szárdi a kegyelem. Szili büntetését 10 évi, a felbújtó Kósa és Bors halálos ítéle­tét 15-15 évi fegyházra változtatták. Szerencsére a szándékos gyújtogatás „kiment a divatból”, a bosszúállásnak az emberek más formáját alkalmazzák. Csak ritkán kell a bíróságnak gyújtoga­tás miatt elmarasztaló ítéletet hozni. Húsz vagon gabona égett el a szekszárdi szérűn Folytassuk tovább is tűzzel. Ezúttal nem.derült ki, hogy gyújtogatás történt-e vagy valami más módon csaptak magas­ra a lángok a szekszárdi szérűn. Tény, hogy pirosra festette az eget a lángten­ger. A megyei lap 1923. augusztus 4-én adott hírt az eseményről. Idézzük: „Szerdán 14 órakor harangkongatás tette figyelmessé Szekszárd lakosságát arra, hogy tűz van. Az orkánszerű szélvi­harban mindenki riadtan szaladt az utcá­ra és hamarosan megállapították, hogy a vasútállomás mögött elterülő földeken, a zsidótemető és a vágóhíd közt elnyúló szérüsorozat közepe ég. A tűzoltóság és a rendőrség, valami számos vizhordóko- csi a lehető legrövidebb idő alatt a hely­színen termett és pár órai megfeszített munka után sikerült elfojtani a tüzet, amelynek három szérűn egybe hordott körül-belül húsz vagon búza és ennek a .szalmája és törekje esett áldozatul. A tűz tulajdonképen Gödé Lajos ref. lelkész földjén keletkezett, ahol Reich József és Erdős Nándor cséplögépjéböl kicsapott tűz felgyújtott egy kazlat, amelynek a lángja átcsapott a többi kazlakra és ha­marosan tűzbe borult Rácz Gyula rektor szérűje is, ahol Komlósi József gépje dol­gozott. A tűz itt sem állott meg, mert a ret­tenetes szél a szikrákat átvitte a Fréi Test­vérek szérűjére is, úgy hogy ott is elpusz­tultak a kazlak. A nagy tűzben elégett egy cséplőgép is, amelyet a gyorsan elhara­pódzó lángtengerből már nem bírtak ki­menteni. Az oltásnál segédkeztek a szek­szárdi cserkészek is, akik vonattal éppen akkor érkeztek meg a bátai táborozás­ból. A húsz vagon gabonának a meg­semmisülése a mai viszonyok között kö­rül-belül százötven millió korona kárt je­lent és a szerencsétlenség annál na­gyobb, mert sok részes aratónak és ré­szes cséplőnek egész nyári keresete ott veszett. A rendőrség széleskörű vizsgá­latot indított annak a megállapítására, hogy a tűz keletkezéséért kit terhel a fele­lősség.” A tűz okának vizsgálata meglehetősen hosszú ideig tartott, s csak 1924 február­jában ismertették azt a közönséggel. Ezek szerint: „Szekszárd város Tanácsa a m. kir. ál­lamrendőrség bevonásával még a múlt nyáron váratlan (?) vizsgálatot tartott a külhatárban dolgozó cséplőgépeknél, amely alkalommal megállapították, hogy több cséplőgéptulajdonos a legnagyobb szélvihar idején is dolgozott gépével. Ezért a város rendőri büntetőbírósága őket egyenként 10 napi elzárást helyette­sítő 50 000 korona fő-és 25 000 korona mellékbüntetésre ítélte. Ezt az ítéletet a terheltek fellebbezése folytán Tolnavár­megye alispánja a napokban helyben­hagyta.” Az elmúlt évi nagy tűz kapcsán tanult a megyeszékhely képviselő testületé - és június 28-án tartott közgyűlésében a me­zőgazdasági termények tűztől való meg­óvása érdekében úgy határozott, hogy a cséplés kezdetétől annak befejezéséig a városházán állandó tűzőrséget szervez és a városi villanytelepen egy gőzsziré­nát állít fel, amely 5 km körzetben - tűz­vész esetén - jelt ad a tűzoltóságnak az azonnali kivonulásra. A sziréna beszer­zésére az anyagi fedezetet a csépeltető gazdáktól kívánta a város beszedni, mégpedig úgy, hogy minden elcsépelt mázsa gabona után fél kiló terményt kel­lett a város részére leadni. Ezt az elszámolást a cséplőgéptulaj­donosoknak kellett elvégezni. Tanulni még későn is jobb, mint soha. K. BALOG JÁNOS Tokai György szekszárdi cipészmesterrel

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom