Tolna Megyei Népújság, 1986. szeptember (36. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-15 / 217. szám
1986. szeptember 15. /'Í5G£'\ 2 NÉPÚJSÁG Castro belgrádi tárgyalásai A Sinan Hasani és Fidel Castro vezette küldöttségek megbeszélése péntek délután három órán át tartott. Mindkét fél kifejezte készségét a bilaterális kapcsolatok hosszú távú, széles körű fejlesztésére. Hangsúlyozták a vállalatközi kooperáció, valamint a harmadik piacokon történő együttes fellépés fokozásának szükségességét. Leszögezték, a kétoldalú együttműködés bővítését nem zavarhatja, akadályozhatja meg az, hogy egyes kérdéseket különbözőképpen közelítenek meg és értékelnek. Nemzetközi témákat érintve megelégedéssel állapították meg, hogy az el nem kötelezett országok hararei csúcsértekezlete, eredményes munkát végzett. Hasani ismertette a földközi-tengeri-térség jugoszláv, Fidel Castro pedig a közép-amerikai történések kubai megítélését. Sinan Hasani péntek este a Föderáció Palotájában díszvacsorát adott a kubai elnök és kísérete tiszteletére. Fidel Castrót fogadta Milanko Renovi- ca, a JKSZ KB elnökségének elnöke is. Milanko Renovica és Fidel Castro megbeszélése szívélyes és baráti légkörben, a kölcsönös megértés jegyében folyt le. Megelégedéssel állapították meg, hogy a JKSZ és a Kubai KP, valamint Jugoszlávia és Kuba kapcsolatai sikeresen fejlődnek, s reális lehetőség van további elmélyítésükre. Tájékoztatták egymást országaik szocialista építőmunkájáról, s véleményt cseréltek a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom néhány kérdéséről. Végül hangsúlyozták, hogy az el nem kötelezett országok hararei csúcsértekezletének határozatait következetesen meg kell valósítani. Milanko Renovica díszebédet adott Fidel Castro tiszteletére. Belgrádban szombat este befejeződtek a legmagasabb szintű jugoszláv-ku- bai politikai tárgyalások, amelyeken a jugoszláv küldöttséget Sinan Hasani, az államelnökség elnöke, a kubait pedig Fidel Castro állam- és kormányfő vezette. A találkozóról kiadott közlemény hangsúlyozza, hogy a felek kölcsönösen a kétoldalú baráti kapcsolatok minden területre kiterjedő fejlesztésére törekszenek, s együttműködésük erősítéséhez jelentősen hozzájárul Fidel Castro jelenlegi látogatása. Fidel Castro kubai látogatásra hívta meg a jugoszláv államelnökség elnökét, aki a meghívást elfogadta. A kubai párt és állam vezetője vasárnap befejezi jugoszláviai baráti munkalátogatását. A kubai vezető és Sinan Hasani A Pravda a szovjet-amerikai kapcsolatokról „A genfi találkozó óta egy jottányival sem közeledtünk - a Szovjetunió minden erőfeszítése ellenére sem - a fegyverzet- csökkentésről szóló megállapodáshoz,, - idézi Mihail Gorbacsov a Rudé Právó- nak adott interjújában elhangzott szavait vasárnapi nemzetközi szemléjében a Pravda, annak kapcsán, hogy az óceánon túl olyan megállapítások hangzottak el: az esetleges szovjet-amerikai csúcs- találkozó „termékeny lesz, ha a szovjet fél azt akarja, hogy termékeny legyen”. Washingtonban tehát úgy állítják be a helyzetet, mintha „a labda a szovjet térfélen lenne” - állapítja meg a, Pravda. A lap a továbbiakban sorra veszi a tényeket: a Szovjetunió kidolgozta a nukleáris fegyverek felszámolásának a 2000. évig szóló szakaszos programját, javaslatot tett a fegyverek betiltására, az európai közepes hatótávolságú eszközök leszerelésére, a haderők létszámának lényeges csökkentésére. Minderre amerikai részről csak nemleges választ adtak, s Washington tényleges lépései pedig még negatívabbak. Szeptember 11-én már a huszadik nukleáris robbantást hajtották végre az egyoldalú szovjet moratórium meghirdetése óta. Washington azonban nemcsak a moratórium kölcsönössé tételét akadályozza. Erőltetett ütemben folyik a csillagháborús program végrehajtása és más, a rakétaelhárító rendszerek korlátozására vonatkozó szerződést megsértő lépéseket is tesznek. Bejelentés történt a SALT-2 szerződés előírásainak be nem tartásáról. Görögországi földrengés Súlyos földrengés rázta meg szombaton este a Görögország déli részén fekvő Kalámata kikötővárost. A vasárnap reggeli hivatalos összesítések szerint nyolc ember meghalt, mintegy 80-an súlyosan, több mint 200-an pedig könnyebben megsebesültek. A halálos áldozatok száma sokat emelkedhet, mert vasárnap reggel még legkevesebb 20 ember volta romok alatt és a sebesülték közül is többen válságos állapotban' vannak. A 40 ezer lakosú város házainak az első becslések szerint a fele rongálódott meg, egy ötemeletes lakóház és két templom ösz- szedőlt. Megsérült a kikötő, a helyi erőmű és több középület mellett a kórház is, amelyet ki kellett üríteni. Kalámata körzetét a görög hatóságok katasztrófa sújtotta területté nyilvánították. Pillantás a hétre A fémtechnikai egyesületek nemzetközi szövetsége - az UNIATEC - szeptember 15. éá 19. között a Budapest Kongresszusi Központban tartja kétévenként - felváltva kapitalista, illetve szocialista országban - esedékes kongresszusát. A rendező ezúttal a MTESZ Optikai, Akusztikai és Filmtechnikai Egyesülete. A szocialista országok szakemberei ötévenként nemzetközi konferencián tájékoztatják egymást arról, hogy milyen eredményeket sikerült elérni a hulladékszegény technológiák alkalmazásában. Idén erre a tanácskozásra Budapesten kerül sor szeptember 16-19. között, a MTESZ Kossuth téri székházában. Szeptember 16-18-án Balatonfüreden lesz a Poránál '86, nemzetközi III. Szemcseméret-analitíkai és portechnológiaí szimpózium a méréstechnikai és automatizálási tudományos egyesület rendezésében. A Szakszervezetek Országos Tanácsa szeptember 18-19- én kétnapos értekezletet tart a kulturális, agitációs és propagandamunka kérdéseiről, a szakmák és az szmt-k kulturális agitációs propagandátitkárai, osztályvezetői és oktatási intézmény vezetői részére. A tanácskozás színhelye: A SZOT Központi Iskola (Budapest II., Tárogató út 1 -3.) Válogatás a hét külpolitikai eseményeiből Világszerte óriási érdeklődés előzi meg Shultz és Sevard- nadze washingtoni talákozóját. A hírügynökségek előrejelzéseiből azonban kiderül, hogy a pénteki és szombati megbeszélések előtt is számos rendkívül fontos világpolitikai esemény várható. Közülük csak néhány kapott helyet válogatásunkban. Hétfő: dolgos napok köszöntenek a külügyminiszterekre. Az amúgy is reflektorfényben dolgozó politikusok most Tuniszban az Arab Liga, Brüsszelben pedig a Közös Piac értekezletére gyűlnek össze. Mindkét szervezetben jelentős belső ellentétek feszülnek, így igazán szükség lesz a külügyminiszterek diplomáciai érzékére. Kedd: New-Yorkban megnyílik az ENSZ-közgyűlés 41. ülésszaka. Az eseményre számos ország vezető államférfiai - illetve sok esetben vezető politikusnói - látogatnak az Egyesült Államokba. Szerda: Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszaka négy napon át Namíbia problémájával foglalkozik. Napjaink legnagyobb gyarmati területét a Dél-Afrikai Köztársaság tartja megszállás alatt, s az ENSZ ismétlődő felszólításai ellenére sem mutat hajlandóságot a namíbiai függetlenség garantálására. Csütörtök: Hatodik fordulójukhoz érkeznek az atom- és űrfegyverekről folytatott szovjet-amerikai tárgyalások. A közepes hatótávolságú „eurorakétákról”, a stratégiai csapásmérő eszközökről és a világűrbe telepítendő nukleáris fegyverekről három külön csoportban, de egy időben és egyaránt Genfben folynak a megbeszélések - eddig nem sok konkrét eredménnyel. Péntek: A kétnapos szovjet-amerikai külügyminiszteri találkozó célja Gorbacsov és Reagan idei tárgyalásainak előkészítése. Miután a két fél kölcsönös jóakaratot tanúsított a Daniloff-Zaharov ügyben és engedélyezte a két egyaránt kémkedéssel vádolt férfi szabadlábon való védekezését, remény van a hasonló szellemű folytatásra, immár a nagypolitikában. Szombat: Szöulban megkezdődnek a következő, 1988-as olimpia főpróbájának szánt ázsiai játékok. Az alkalmat kihasználva több politikus is felkeresi Dél-Koreát, így mindjárt a megnyitáson ott lesz Nakaszone Jaszuhiro japán miniszterelnök is. Vasárnap: Tartományi választásokat tartanak Stájerországban. Az osztrák kormánykoalíció válságba kerülésével váratlanul felértékelődött a mostani szavazás, hiszen az is lehetséges, hogy hamarosan, idő előtt általános választásokra is sor kerül. Mai kommentárunk Üres kézzel üres kézzel nem illik vendégségbe menni. Most mégis ezt teszi Simon Peresz izraeli miniszterelnök, aki ma Washingtonba látogat. Jóllehet a Fehér Ház igyekezett lelkesnek látszani a múlt hét végén megrendezett egyiptomi-izraeli csúcsértekezlet eredményeit illetően, senki előtt sem lehet kétséges, hogy Mubarak és Peresz tárgyalásai nem hozták meg a kívánt áttörést. Peresz most azért találkozik Ronald Reagan amerikai elnökkel, hogy beszámoljon az elsősorban washingtoni nyomás alatt létrejött tárgyalásról. A sok órás eszmecsere igencsak sovány eredménnyel zárult, hiszen a közös közlemény csak nagyon általános formában foglalkozik a kulcskérdésnek tekintett palesztin problémával. Nem konkrétabb a közel-keleti nemzetközi konferencia összehívását sürgető bekezdés sem, hiszen egyetlen szó sem esik az esetleges résztvevők köréről, márpedig ez minden megbeszélés kiindulópontja. Noha a két fél megállapodott a tabai földsáv hovatartozásának ügyében, ez a jelképes megegyezés inkább az ellentéteket szimbólizálja: a két futballpálya nagyságú területről éveken keresztül folyt az alkudozás, mi várható akkor a nagyságrendjében teljesen más problémák kapcsán. A csúcstalálkozó elsősorban Mubarak egyiptomi elnök személyes kudarca, mivel semmit sem sikerült elfogadtatnia követeléseiből. Nem csoda, ha most ismét romlik Egyiptom helyzete az Arab Ligában, s visszaesés következik be a korábban éppen helyreállni látszó kapcsolatokban. Peresz ezzel szemben bizonyos sikernek könyvelheti el, hogy egyáltalán módja volt Alexandriába utazni és valamelyest javítani a kormányzásáról kialakult képen. Peresznek már nem sok ideje van hátra a kormányfői poszton, hiszen októberben helyet cserél Samir külügyminiszterrel. így szól az izraeli nagykoalíció létrehozásakor létrejött megállapodás. Ez bizonyos fokig természetesen megkötötte a munkapárti politikus kezét, bár nem valószínű, hogy egyébként sokat engedett volna pozícióiból. Samir hatalomra kerülésével várhatóan ismét jobbra tolódik Tel Aviv politikája, s így jó ideig ez az izraeli-egyiptomi csúcstalálkozó lesz az egyetlen kézzelfogható, egyáltalán felmutatható eredménye a váltott vezetés alatt álló kabinetnek. Peresz pedig üres kézzel megy Washingtonba, de ez aligha izgatja túlságosan, hiszen a két ország kapcsolatai eddig sem voltak túlságosan kiegyensúlyozottak. A fontos az, hogyne kelljen üres kézzel hazatérnie, megszerezze Reagan további támogatását a koalíció számára. Ez pedig aligha lehet kétséges. HORVÁTH GÁBOR BONN NEW YORK Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet, külügyminiszter követelte a Pinochet- rendszer által kihirdetett ostromállapot megszüntetését Chilében. A Nordsee- Zeitung című újság számára írt cikkében megállapította: a Pinochet elleni merényletet jelenleg ürügyként használják fel arra, hogy leszámoljanak bármely, a rendszernek ellenszenves ellenzéki politikussal, és elhallgattassák az ellenzéki sajtót. A demokratikus pártok politikusainak, papoknak, újságíróknak a letartóztatása, valamint az utóbbi napokban elkövetett tisztázatlan gyilkosságok súlyos bizonytalanságot teremtettek, s visszavetették a demokrácia helyreállítására törekvő erőket. * A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) parlamenti csoportja vasárnap nyilatkozatban üdvözölte a genfi szovjet-amerikai fegyverkorlátozási tárgyalások szerdára kitűzött folytatását. Mint Rudolf Seiters, a CDU/CSU parlamenti csoportjának ügyvezetője kifejtette, a nyugatnémet uniópártok szeretnék, ha a mostani tárgyalási forduló eredményeképpen a felek között közeledést- lehetne majd tapasztalni az egész Európa - és ezen belül az NSZK - biztonsága szempontjából is fontos kérdésekben. ÚJ-DELHI Új és hatékony hozzáállást szorgalmazott Radzsiv Gandhi indiai kormányfő a vallási és népcsoporti szélsőségesség megfékezésére, nehogy „minden rom- badőljön, amit a függetlenség óta felépítettünk". A szombati lapok részleteket közöltek a nemzeti integrációs tanács kilencórás üléséről, amelynek fő témája a széthúzás és szembenállás jelenségeinek egyre erősödő veszélye volt. ZÁGRÁB Branko Mikulics, a jugoszláv kormány elnöke vasárnap délelőtt ünnepélyesen megnyitotta a zágrábi hagyományos őszi nemzetközi vásárt, amelyen 2100 hazai és 69 országból, köztük Magyarországról, 1150 vállalat mutatja be új és legújabb termékeit. A vásár - amelyen minden eddiginél több kiállító vesz részt - egy hétig tart. PEKING Noha az ENSZ már harminc éve foglalkozik az atomkísérletek problémájával, még nem merítette ki az összes lehetőséget arra, hogy megoldja ezt a kérdést. A közgyűlés közelgő, 41. ülésszakát arra is fel kellene használni, hogy a világszervezet tagországai gyakorlati lépéseket tegyenek az atomkisérletek betiltásáért - mondta New York-i sajtóértekezletén Alekszandr Belonogov, a Szovjetunió állandó ENSZ-képviselője. A diplomata egyebekben emlékeztetett arra, hogy a Szovjetunió még januárban javasolta az összes atomfegyvernek az ezredfordulóig való kölcsönös megsemmisítését. OSLO Közös záródokumentum elfogadásával fejeződött be szombaton Oslóban a NATO-tagállamokban működő szocialista és szociáldemokrata pártok képviselőinek harmadik találkozója. Az eszmecsere előterében elsősorban a leszerelés és a kelet-nyugati kapcsolatok bővítésének kérdései álltak. A résztvevők által elfogadott záródokumentum egyhangúlag támogatja a szovjet kormánynak azt a döntését, amellyel ez év végéig meghosszabította a szovjet kísérleti atomrobbantások moratóriumát. MEDFORD Az Egyesült Államok légvédelmének gépei pénteken kis híján leszállásra kényszerítették a JAL japán légitársaság Anchorage-ből Los Angelesbe tqrtó teherszállító repülőgépét. Japán tiltakozásra az amerikai légvédelem McChord-i támaszpontján közölték, hogy az elektronikus ellenőrző rendszer meghibásodása miatt a JAL repülőgépe azonosítás nélkül jelent meg a radarképernyőkön. Mivel a tévedés az elfogó repülőgépek felszállása közben derült ki, a gépek parancsot kaptak, hogy az éles akció helyett csupán gyakorló manővereket hajtsanak végre a JAL gépe körül. KARACSI Rövid időn belül ismét gyilkos merénylet színhelye volt a pakisztáni Karacsi városa: vasárnap reggel nagy erejű pokolgép robbant Irak karacsi alkonzuljának gépkocsijában. A robbanás következtében az alkonzul életét vesztette, egy másik közelben tartózkodó iraki diplomata súlyosan megsebesült. Csao Ce-jang kínai miniszterelnök vasárnap fogadta a dr. Hetényi István pénzügyminiszter vezetésével Pekingben tartózkodó magyar küldöttséget, amely a Magyar-Kinai Gazdasági, Kereskedelmi és Műszaki-Tudományos Együttműködési Bizottság második ülésszakán vesz részt. Hetényi István a bizottság magyar tagozatának elnöke. A találkozón jelen volt Iván László magyar nagykövet. BUDAPEST Vasárnap a Budapest Sportcsarnokban befejeződött az SOS nemzetközi szervezete által rendezett nemzetközi gála- és popkoncertsorozat. „Sztárok a gyermekekért" címmel három estén 10 ország 24 neves előadóművésze, illetve együttese lépett pódiumra több mint 25 ezer ember előtt.