Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-09 / 187. szám
1986. augusztus 9. TOLNA ' tïÊPÜJSÀG 11------------------------------------------------------------------------------------——-——----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I Mattioni Eszter kiállítása Mattioni Eszter művészete az európai festészet két évezredes hagyományaiból táplálkozik, de hatott rá a népművészet eleven, friss színvilága is. Pogány Ö. Gábor így jellemzi munkásságát: „megtalálhatók benne a hangsúlyozottabb szinellentétek épp úgy, mint a finoman hangolt árnyalatok, de mindig is egyfajta különös stilizáltság ritmusában, hullámzó ütemek közepette, derűs légkört árasztóan... A folklorisztikus forrás jelenlétével magyarázható, hogy képeiben töretlenül érvényesülnek a színek, s hogy szilárd rend uralkodik valahány kompozíciójában; egyaránt szabatos és gyengéd, egyértelmű és káprázatos, igaz és meghitt, reális és meseszerü minden műve; festményei tónusosán is tagolt hangvétellel készülnek.” Mattioni Eszter megújította a hagyományos mozaik faliképet, alkotásai „hí- meskő” néven váltak ismertté, s közülük jó néhány közintézményeinket gazdagítja. A budapesti Vigadó Galériában nyílt tárlaton Mattioni Eszter festményeit és kis méretű faliképéit augusztus 24-ig tekinthetik meg az érdeklődök. Gyümölcsös Madonna Sárközi menyecske csipkében Tihany Elégia Nyárvég dús lombjai alatt sétál egy karcsú ifjú pár, hajuknak bokros selyme ring, s szemükben játszi fénysugár. Az ég, ma felhőtlen-derűs, nap szalmája; arany-kazal. Áldozik madár és virág, magában mind verset szaval. Majd megáll a szép ifjú pár, fölöttük fák glóriája, s halkan a horizont mögött, fölbúg az ősz gordonkája... Böröndi Lajos: Összedrótozott remény amikor a sötétség majd fölszakad az ember fölnéz magára ismer ragyogva jön föl majd a nap és szétrohad minden fegyver hemzses zöld lesz a forradalom néven neveződnek az álmok lepkeszárnyat bontanak s elröpülnek a szivárványos virágok mikorra minden sötét fölszakad megtelik szeretettel a világ összedrótozódik a remény súrolja arcunkat az ág „Újrealisták” új nyara Ki hitte volna? Valamivel több mint negyed százada, amikor ezek a furcsa művészek összegyűltek egy párizsi művészlakásban, még a legújabb avantgárdot képviselték, a polgárpukkasztás és világ- hökkentés fenegyerekeit - ezen a nyáron viszont tiszteletteljes visszatekintő kiállításon emlékeznek meg hamar szét- bomlott, de mindmáig ható művészeti mozgalmukról. Az „újrealisták” ugyan mindennek nevezhetők, csak realistának nem, de mindenesetre látványos szakítást jeleztek a második világháború után a Nyugat művészeti életét meghatározó absztrakcióval. Ók aztán nem voltak elvontak, náluk az anyag ugyancsak vaskosan volt jelen, erről ma is meggyőződhet a modern művészetek párizsi - Szaj- na-parti - múzeumának látogatója. Annak a bizonyos lakásnak Yves Klein volt a bérlője, s a 12 irányzat-alapítót Pierre Restany, az energikus kritikus trombitálta egybe 1960 októberében. Mivel Klein találta fel azt a technikát, amelyben a festékkel bekent emberi test az „ecset”, az „újrealisták” egy közös kiáltvány mellett mindjárt „közös vásznat" alkottak ezzel a módszerrel. Bejelentették, hogy „tudatára ébredtek közös egyediségüknek”, amelyben az „Új Realizmus” a valóság új észlelésével ér fel. A Szajna-parti múzeum látogatói olyan művészekkel találkoznak, akik mára szinte klasszikussá váltak a nyugati világban, talán azért, mert „újrealizmusuk” csírájában már magában foglalta a későbbi irányzatokat, a koncept-művésze- teket, a happeninget és a pop-artot is. Az „újrealisták” legtöbbje az ipari társadalom termékeit és hulladékait emeli „műtárgy” rangjára, és közben határozottan elveti, hogy az esztétikum legyen a megítélés kritériuma. Ezeknek az alkotásoknak jórésze csúnyaságával tűnik ki. Elég felhívni a figyelmet valamilyen jelenségre, ábrázolni egy folyamatot, vagy visszájára fordítani valamely jelenséget, hogy ezzel belépjenek a kiállítótermek kapuján. 1960-ban ez itt még forradalomnak számított, ma már megszokottnak - sőt, értékesnek. Gérard Deschamps például tarka kelmét, porolót és seprűt gyűr képpé, Raimond Hains letépett plakátok együttesét állítja ki műalkotásként (e célból maga szaggatja le őket a hirdetőtáblákról, majd gondosan úgy ragasztja őket keretbe, mintha más által letépett papírok maradványai lennének). A csoport egyedüli hölgytagja, Niki de Saint-Phalle oly módon hozott létre kompozíciókat, hogy színes festéklövedékekkel tüzelt a különböző tárgyakból összeállított kollázsokra, Raysse pedig a legszörnyűbb áruházi műanyagtárgyakat fűzte össze tarka rémálmokká. A bolgár származású Christo, aki nemrég világszerte feltűnést keltett a párizsi Pont Neuf becsomagolásával, már ekkor is mindent beburkolt: például a hatvanas évek nagy sztárjának, Brigitte Bardotnak képét áttetsző nejlonba, amit aztán spárgával fűzött egybe; vagy éppen egymásra állított olajoshordókat. A művészet az ő munkásságukkal sajátos előfutára lett a környezetvédők mozgalmának, a 68-as diáklázadás min- dent-tagadóinak - furcsa reakció volt ez is a modern jóléti társadalom megannyi visszásságára. Amikor a csúfat és az értelmetlent minősítették műtárggyá, tiltakozásukat foglalták sajátos keretbe. Csakhogy ők sem bújhattak ki saját bőrükből: ma már legtöbbjük divatos művész - része a világnak, amelynek hagyományos értékei ellen lázadtak. Baracs Dénes Herceg Árpád: Azt a hajókirándulást a Mississippin Telefonálni kéne, felhívni barátokat, nőket ismeretlenül, mesélni csodás utazásról, tengerparti nyárról, s megemlíteni azt a hajókirándulást a Mississippin amelyre évek óta várok - Telefonálni kéne, fecsegni hogyvagyokról, madarak hajnali dalát csempészni odaátra, s fanyar kékfrankost ebéd utánra: emlékeztetni garabonciásokat kőlevesre, emlékeztetni egyszervolt közös pohárra Telefonálni kéne. Csörögni, csörömpölni, belerobbanni szikkadt csöndekbe, sörmagányba, feldúlni áporodott nászágyakat, mintha csak véletlen műve volna - Telefonálni kéne, mondom: s tétován, mint aki már leszámolt füttyös hajnalokkal, bimbamos delekkel s az alkony is tálcán kínálja a szívszakasztó izgalmakat fátyolos szemének: csak legyintek, lebeszélem magam minden elhatározásról. S maradok, gubbasztok a szivárványos képernyő előtt, fülelve lépcsőházi mocorgásra, pusmogásra: talán éppen engem keresnek - repülő halak képeit most hozzák el nekem. Tudósítás önigazgatói ülésemről Az önigazgatósági ülésen felkértem magamat az elnőklésre, aztán feszült figyelemmel hallgattam beszámolómat és előterjesztésemet. El kellett mondanom, hogy fenntartási, üzemeltetési és egyéb költségeim folyamatosan emelkednek, ezzel szemben költségvetésem bevételei stagnálnak, reálértékben pedig egyértelműen visszaeső tendenciát mutatnak. Számadatokkal, csekkekkel és fizetési felszólításokkal bizonygattam, hogy önüzemem krónikusan veszteséges, amely állapot megváltoztatására három megoldást vázoltam. Bevételeim növelését, kiadásaim csökkentését, végső esetben pedig a szanálást. A bevételek növelése csak termékszerkezetem átalakítása útján lehetséges. A különböző szellemi termékek világom piacán egyre kedvezőtlenebb cserearányokkal értékesíthetők. Termelésem minőségi javítása nem vezethet eredményre, mivel a nyomtatható irományokat sor-, vagy flekkdíjjal fizetik, így a minőségi mutatók az árakban nem jelentkeznek. Egyik javaslatom önüzemem megmentésére az volt, hogy az eddigi két ülőgumó helyett négyet kell növeszteni. A két új ülőgumó állásba helyezésével bevételeim megkétszerezhetők a hagyományos piaci viszonyok között, amikor is a jelenlétet és nem a teljesítményt fizetik meg. Ezt a javallatot szakszervezetem a szükséges orthopéd műtétre hivatkozva azonnal megvétózta. Szakszervezeti bizalmim a vöröskereszt titkára lett. Másik tervem kiadásaim komplex csökkentésére vonatkozott. A szesz alapú energiahordozók részarányának csökkentésén túl az árukban mérgező hatású zöldségfélék és egyéb luxuscikkek behozatalát kell korlátoznom. Előnyben kell részesítenem a BÁ V, az olcsó áruk boltja, a hatósági húsbolt és egyéb baráti relációjú termékeket a Gála, az S-modell, a Boutique és egyéb importokkal szemben. Külföldi utazási kedvemet (Budapest, Szilvásvárad, Szentendre) belföldi túrákra kell átterelnem, (például séta a ház körül). Szociálpolitikám támogatási összegét csökkentve be kell vezetnem a GHANDI (mezítláb, szellősen) akciót, kiskorú leszármazot- taim napköziotthonos ebédeltetése helyett a tejbegríz-általányt, oktatási intézménybe járás helyett pedig a „Fedezzük fel a kukákat!” nevű mélyhonismerti mozgalmat. Vöröskeresztes titkárom hatásvadász tiltakozása nyomán ezt a megoldást is el kellett vetnem, pedig legjobb ötletemet, a drasztikus családlétszám-csökkentésről még el sem mondtam. Vöröskeresztes titkárom - érdemei elismerése mellett - az Egyetértő Bizottság elnöke lett. Rövid vita után javaslatot tettem a szanálási eljárás megindítására. Önigazgatóságom nevében felkértem az OTP-t, a Nemzeti Bankot és a KST-t. Eddig érdembeli választ csak egy vándorbazárostól kaptam, aki néhány hónapos munkaerő-igénybevétel ellenében vállalná csődtömegem megszüntetését. Dúsa Lajos
