Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-30 / 204. szám

\ AUGUSZTUS 30 Névnap: Rózsa A Nap kél 5.59 — nyugszik 19.31 órakor SZOMBAT A Hold kél — nyugszik 17.28 órakor Száznegyven éve született Kresz Géza (1846—1901) orvos, a Budapesti Önkéntes 'Mentő Egyesületnek — a mai mentőszolgálat elődjének — megalapítója. V __ __y 0 A NÉPÚJSÁG Galériá­ban szeptember 1-én IS órai ■kezdettel nyílik a Nagyrná- nyokót és társközségeit be­mutató kiállítás. Megnyitót Teleki István, a nagyközségi közös tanács elnöke mond. # A KÖZLEKEDÉSBIZ­TONSÁG helyzetének javí­tása érdekében, megyénk minden iskolájában van már közlekedési szakreferens. Jelenleg 38 közlekedési út­törőszakasz 606 pajtással és 53 közlekedési szakkör 681 tanulóval tevékenykedik. Folyamatosan javul az isko­lai közlekedésre nevelés tár­gyi feltétele is. ^ LAPUNK ifotóriporte- reinek: Bakó Jenő, Czakó Sándor, Gottvald Károly és Kaptán g er András alkotásai­ból rendezett kiállítást a Tengelici Oktatási Központ. A nyolcvankét fekete-fehér fényképből álló bemutató december 1-iig tekinthető meg. 0 A FELNŐTTKÉPZÉS helyzete és feladatai a ma­gyar gazdaságban címmel kétnapos országos tanácsko­zás kezdődött péntek dél­előtt az Esztergomi Ipari Vezetőképző Intézetben. A tanácskozást — amely át­fogja a nem iskolarendszerű felnőttképzés teljes terüle­tét — a Szervezési és Veze­tési Tudományos Társaság az Országos Pedagógiai In­tézettel közösen szervezte + EGYÜTTMŰKÖDÉSI SZERZŐDÉST írtak alá a. Tok aj-hegyaljai Állami Gaz­dasági Borkombinát és a történelmi borvidék szőlő­termelő szakszövetkezetei­nek vezetői. A cél, hogy ha­tékony együttműködés jöj­jön létre a tokaji bor hír­nevének megőrzése, illetve a csaknem hétezer hektárnyi szőlőterület gyarapítása ér­dekében. A megállapodás értelmében a Tokaj-Hegyal- ja területén gazdálkodó ti­zenöt szakszövetkezet és öt szőlőtermelő szákcsoport a birtok ukban lévő ötezer hektárnyi szőlő termésének nyolcvan százalékát szőlő, must vagy bor formájában a boirkomibinátnak adja el. A korábbi alapár már az idén tíz százalékkal maga­sabb, mint a tavalyi volt; emellett a borkombinát öt- százalékos, a szőlőterület fel­újítását szolgáló felárat, s mintegy hétszázalékos nye­reségrészesedés címén jutta­tott plusz felárat biztosít. /\ DOMBÓVÁR Városi Tanácsa ez évben 2 millió 540 ezet* forintot fordít te­rület- és úttisztításra. A rendszeres tisztításba bevont közterület 208 ezer négyzet- méter. O A „BUDA VISSZAVÍ- VÄSA 1686” kiállításhoz kapcsolódóan szeptember 2- án a Magyar Posta által ki­bocsátott emlékbélyeget el­ső napi bélyegzéssel látják el 10 és 16 óra között, a Bu­dapesti Történeti ' Múzeum­ban (Budavári Palota, E émrletl Tanulás a szünidő utolsó napjaiban „Nulladik évesek” tábora Joó György fizikaórát tart. Az anyag, a munka és a tel jesítmény szerepe Több éve megkezdett és pedagógiailag hasznos hagyo­mányt folytat a szekszárdi 505-ös Ipari Szakmunkáskép­ző Intézet KISZ-bizottsága és tantestülete. Mint a korábbi években most is, augusztus utolsó nap­jaiban rendezték meg a Dom­bon KISZ-táborban a gyen­gébb tanulmányi eredmény­nyel hozzájuk érkezett és hátrányos családi körülmé­nyek között élő, elsőéves ta­nulók, vagy. ahogy ők neve­zik, „nulladik évesek" felké­szítő táborát. Az augulsztús 25-én kezdő­dött és ma záruló felkészítő, tanismeretbővítő és „össze­szoktató” tábornak 37 tanuló résztvevője van. Harminchét olyan elsőéves szakmunkás­tanuló, aki foníosnaik tartot­ta, hogy az önkéntes alapon szerveződött táborban, még a tanév megkezdése előtt igyekezzen elmélyíteni a ma­gyar irodalmi, matematikai, fizikai és történelmi ismere­teit. 'Megyénk tizenkilenc tele­püléséről a táborba érkezők­kel a tanári kar — Nyéki István, Tegzes József, Moizes Lajosné, Acélosné Solymár Magdolna, Joó György és Joó Györgyre — oldott, családias hangulatban foglalkozott a mindennapi tanórákon. A napi tanórák után pedig a szakmunkásképző intézet új növendékei az intézet KISZ- bizottsága által szervezett programokon vettek részt. Uj gépóriás Visontán Vlisontán, a Mátraaljai Szénbányák Vállalat Thorez Bányaüzemében új, nagy tel­jesítményű marótárcsás kot­rógép szerelését kezditek meg. A 930 tonnás gépóriás a vi- sontai szénmezőt borító ta­lajréteg eltakarításán dolgo­zik majd! Teljesítményére jellemző," hogy óránként 3500 köbméter föld megmozgatá­sára képes. A berendezést az ausztriai Voest Alpine válla­lattól vásárolták; szerelésén az osztrák és a magyar szak­emberek közösen dolgoznak. Az új kotrógép hernyótal­pakon mozog, és lejtős tere­pen is biztonságosan műkö­dik. Az osztrák cég hamaro­san leszállítja a berendezés­hez tartozó 1300 tonna súlyú hányórendezőit, valamint a 600 tonna súlyú szalagkocsit is. Az elektromos vezérléssel működő automatizált gép­egység a jövő év elején kezdi meg a munkát a visontai szénmezőn. OL VAST AM Örökzöld téma Fásítás. Fontosságához aligha fér kétség. Nincs olyan település, ahol a szervezett munkaakciók egyike ne a faültetés lenne. Környezetünk védelméről van szó. Nem egyeseket, hanem valamennyiünket érintő gondokróí. Hangsú­lyozom, gondokról! Egyik oldalon olyan magas az igény a különböző cserjék, facsemeték iránt, hogy a kielégítés is problémákba ütközik. A másik térfélen az ismeretlen tettesek siserehada, az örök pusztítók ban­dája. Az örökzöldek így gyakran tiszavirág életet élnek, és a fák sosem nőhetnek meg. Közös érdekünk tehát, hogy szükebb-tágab b környezetünk növényzete is örökzöld maradjon, és ne csupán újságban megíran­dó téma. dkj. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és .Lottó igazgatóság közlése szerint a Zalaszentgróton megtartott 35. heti lottósorsoláson a kö­vetkező' nyerőszámokat húzták ki: 27, 29, 30, 57, 83 Az augusztus havi tárgynyeremény-sorsoláson a 32. já­tékhét szelvényei vesznek részt. Magyar vállalatok a plovdivi vásáron A szeptember végén nyíló plovdivi nemzetközi Vásáron a magyar vállalatok mintegy 800 négyzetméternyi fedett és szabadtéri kiállítási terü­leten vonultatják fel export­ra kínált ipari újdonságaikat összesen 16 magyar külke­reskedelmi, illetve ilyen, jo­gokkal rendelkező iparválla­lat állít ki a HUNGEXPO szervezésében. A plovdivi vá­sárigazgatóság új helyet je­lölt ki a magyar kiállítók számára. A magyar kiállítók közül a legtöbb újdonságot a MO- GÜRT és a KOMPLEX vo­nultatja fel. A MOGÜRT standján a legújabb fejlesz­tésű városi és távolsági Ika­rus autóbuszok tekinthetők majd meg, a KOMPLEX ki­állításán pedig — ugyancsak új típusú — mezőgazdasági gépek, köztük a bolgár pia­con is keresett kúkoricacső- törő-adaptsrek és szárzúzók. A BUDA VOX első ízben mu­tatja be számítógépes hír­adástechnikai ellenőrző be­rendezését, az ELEKTRO- MODUL pedig a Primo sze­mélyi számítógépcsatádot vi­szi a plovdivi Vásárra. ■Kiállítják továbbá a Ganz Műszer Művekben készülő hőmérséklet-érzékelő műsze­reket, a NIKEX klórgázada- goló berendezését és a TECH- NOIiMPEX által exportált le­mezollókat. Néhány magyar vállalat, mint például a LE- HELEX, a CIIEMOLIMPEX és a LABOR-MIM informá- cióts irodát nyit a vásáron. Plovdivban a magyar ipar már évitizedek óta részt vesz a különböző vásárokon és szakkiállításokon, hagyomá­nyosan sok értékes üzletet kötnek a külkereskedelmi vállalatok képviselői. Ezúttal is annak reményében állíta­nak ki, hogy a magyar és a bolgár cégek alaposabban megismerjék egymás árukí­nálatát, az új fejlesztésű cikkeket, amelyekből lehető­leg már a következő években vásárolhatnak egymástól. Számítógépes műtrágyázást program Új szolgáltatásként számí­tógépes műtrágyázási prog­ramot készít taggazdaságai- nak a rákóczifalvi Gabona és Ipari Növények Termelési Rendszere, valamint a Szol­nok Megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás. A kezdeményezés célja a táp­anyagig a zdálko d á s haték o n y - ságának a növelése, az opti­mális műtrágya-felhasználás. Az adatok számítógépbe táplálásához a táblánként vett talajminta laboratóriumi elemzésével megállapítják a talaj összetételét, fizikai ál­lapotát. Tegnap nyitották meg ünnepélyes kereteik között a Tol­na Megyei Idegenforgalmi Hivatal és a Szekszárdi Bo­rászati Közös Vállalat együ ttes beruházásaként—mint­egy négymillió forintért — kialakított borozót, a régi vármegyeháza pincéjében. A csak szervezetten látogat­ható vendéglátó intézményt — melynek üzemeltetője a Tolna Megyei Idegenforgalmi Hivatal — stílszerűen „Vármegyeháza borozónak” keresztelték el, és a társ, a Szekszárdi Borászati Közös Vállalat termékeit forgal­mazzák. 17-22 fok A várható időjárás ma estig: csökken a felhőzet, és már csak fu­tó zápor fordulhat elő. A többfelé viharos szél később mérséklődik. A hőmérséklet 17, 22 fokig emelkedik. A hét végén tartós csapadék nem valószínű, legfel­jebb egy-egy zápor lehetséges. Az évszakhoz képest hűvös lesz az idő. A legalacsonyabb hajnali hőmérsék­letek 10, 15 fok között várhatók. A kora délutáni órák­ra a sok napsütés ellenére is csupán 19, 24 fokig emel­kedik a hőmérséklet. A jövő hét elejétől a nappali fel- melegedés erősödik, a hét második felében ismét gyak­ran felhős lesz az ég, záporesők. esők kialakulása va­lószínű, A minimumhőmérsékletek 12, 17 fok között a maximumhőmérsékletek 22. 26 fok között alakulnak Forgalom korlátozások Tolna megye területén szeptember 7-ig a követke­ző forgalomkorlátozások lesznek. Negyven kilométer/óra se­bességkorlátozó táblát he­lyeztek ki a 6-os út 101,6 ki­lométerszelvényben hídjaví- tás, a 65-ös út 57,3—60,3 kilo­méter között burkolatmeg­erősítés, a 28,8 kilométerszel­vényben burkolatsüllyedés, a 29,5 kilométerszelvényben pedig buszmegálló-öböl épí­tés, a 611-es számú út 2,5—3,5 kilométerszelvények között pedig aszf altszőnyeg-terítés miatt. Lezárják a 64-es utat Si- montornya belterületén. Ja­vítják a közúti-vasút szintbe­li kereszteződést. A forgalom az átjáró melletti terelőúton bonyolódik. Burkolatjelet festenek a 6-os úton Dunaföldvár— Paks között. A 4219-es úton kézijelfestés, Dombóvár bel­területén pedig csomópont­festés miatt lassul a forga­lom. Szalagkorlátot festenek a 6-os úton a 141—156 kilo­méterszelvények között. Földmunka miatt kell óva­tosabban közlekedni az 5603- as úton a 12—16 kilométer- szelvények, a 6535-ös úton a 0—0,2—1,4 kilométerszelvé­nyek között pedig kiegyenlí­tő aszfaltréteg-építés miatt. Hídépítés miatt félpályás lezárás és 40 kilométer/óra sebességkorlátozás van ér. vényben a bátai bekötőút 1,2—1,4 kilométerszelvények között. Felületi bevonások miatt sebességkorlátozás és előzni tilos korlátozás van a Kö- lesd—Pincehely öszekötő út 0—10 kilométer között, vala­mint a Gyönk—Miszla be­kötőút teljes hosszában. Építkezők figyelmébe! AZ AUGUSZTUS 31-IG MEGHIRDETETT KEDVEZMÉNYES TÉGLAAKCIÓT SZEPTEMBER 130-IG IMEGHOSSZABBlTJUK. 1000 'db kisméretű tégla 2000,— IFt. Egyetértés Mgtsz Téglagyára, Kölesd. Telefon: 74/36-055/35. (523) Figyelem / Tornacipővásár a BÁV-nál Gyermektomacipők reklámáron 21.— Ft. kapható a BÄV Ruházati Boltjában. Szekszárd, Garay tér 10. (508) ÏMËPÜJSÀG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRAS. Készült ofszet-rotációs eljárással, Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Oldalképek
Tartalom