Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-26 / 200. szám

198«. augusztus 26. (/”t(XH*'N _ PÜJSÁG 5 Az országos konferencia előtt Az úttörőmozgaloia új útjai Úttörők Kisdobosok Úttörők Kisdobosok Megújul az Iskolatelevízió A korszerű oktatástechnika követelményeinek és a szé­lesebb értelemben vett köz­művelődés feladatainak meg­felelő műsorkínálat és szer­kezet megvalósítására törek­szik az új tanévtől az Iskola- televízió. Mint azt Kelemen Endre, az- ITV -vezetője az MTI munkatársának el­mondta: a profiliváltozást ha­marosan nevében is jelző tv — pedagógiai szerkesztőség — az iskola legjobb hagyo­mányainak megtartásával — elsősorban a permanens mű­velődést, a felnőttoktatást és az iskolai tanulást kiegészítő ismeretterjesztést kívánja szolgálni. Az iskolai képmagnók szá­mának növekedése, a video- technika elterjedése új kihí­vást jelent e szerkesztőség számára is, ezért ősztől meg­indítják a Videofelvételre ajánljuk című sorozatot. Eb­ben a hét minden napján, délelőttönként — olyan fel­vételeket sugároznak, ame­lyeket a legértékesebb tan­tárgyi sorozatokból, régi mű­sorokból válogattak ki, s amelyek az alsó tagozatban az esztétika, irodalmi és nyelvi, valamint kömyezetis- mereti oktatást, a felső tago­zatban pedig az új tanterv­hez kapcsolódó ismeretek feldolgozását segítik és egé­szítik ki. Az október 7-én in­duló ciklushoz kiadnak egy jegyzéket is, hogy az iskolák időben felkészülhessenek a műsorok felvételére. Délutánonként külön blok­kot sugároznak majd a nap­közisek számára, amelyben szórakoztatóbb, oldottabb, kevésbé didaktikus műsorokat láthatnák a diákok \ jövő évtől délután olya- agazi- nok is jelentkeznek . képer­nyőn, amelyek nemcsak a gyerekeknek, hanem a szü­lőknek is hasznos ismerete­ket nyújtanak. Ilyen lesz az Iskolán innen-iskolán túl című összeállítás, amelyben — hetente két alkalommal — értékes hazai és külföldi is­meretterjesztő filmeket mu­tatnak be. Tovább bővülnek a jövő­ben a szerkesztőség nemzet­közi kapcsolatai. Ezt jelzi az 1987-ben induló új spanyol nyelvlecke-sorozat, — amely a holland' felnőttoktatási te­levíziós szervezet produkció­ja — valamint a Tánc itt és másutt című táncpedagógiai sorozat, amelyet a hamburgi iskolatelevízióval' koproduk­cióban vesznek fel. Az első rész a hamburgi, a második pedig a budapesti balettinté­zet munkáját mutatja be. A tervek között szerepel a Híres egyetemek Európában című sorozat: az első epizó­dot a moszkvai Lomonoszov Egyetemen forgatják. Hama­rosan elkészül az Intervízió oktatási műsorainak kataló­gusa: ez tovább gazdagíthat­ja és bővítheti az értékes adások cseréjét és átvételét. Ez év decemberében ke­rül sor Salgótarjániban a IX. országos úttörővezetői konfe­renciára. Az ezzel kapcsola­tos csapatszintű értekezletek Tolna megyében már május -június folyamán lezajlottak. Ezeken a fórumokon a részt­vevők megvitatták a tovább­fejlődéssel kapcsolatos fel­adatokat, állást foglaltak az országos tanács dokumentu­mait illetően. A felkészülés további állomásairól Temesi Ágnes, a Magyar Úttörök Szövetségének Tolna megyei elnöke ad tájékoztatást. — Szeptember-októberben a városi szintű úttörővezetői konferenciákat rendezzük meg — mondja Temesi Ág­nes. — A megyei konferen­cia október 25-én lesz. A tanácskozók beszámolnak az 1983—1986-i,g végzett mun­káról, javaslatok hangzanak A paksi ifjúsági ház adott otthont nyáron az úttörőév Akáció- Vakáció „fedőnevű” programjainak. Minden hét szerdáján várták azokat a pajtásokat, akik érdeklőd­nek a textilfestés, a sárkány- és bábkészítés fortélyai iránit, illetve akik örömmel vesz­nek részt játékos vetélkedő­kön, szeretik a számítógépes játékokat, illetve a videofil­meket. Elsősorban közeli általános iskola napköziseire számítot­tak, de másokat is szívesen láttak minden foglalkozáson. A rendezvények iránt nagy volt az érdeklődés, de több­nyire csak a napközisek kö­rében. A résztvevők körül­belül negyed része volt csak az alkalmanként odacsapódó, csellengő gyerek. Gondoltak a szervezők a cseresnyés! úttörőtábor lakói­ra is, őket rendszeres film­vetítéssel örvendeztették meg. Az ifjúsági ház közre­működésével a nyáron elő­ször, hét paksi úttörő véti részt vándortáborozáson a Blikkben. Nagyjából elkészültek már a tervek a következő moz­galmi évre is. Az addig mű­ködő szakkörök, tanfolyamok, művészeti csoportok munká­ja folytatódik és ismét indul szombatonként a közkedvelt Tini-disco. Újdonságként pe­dig balett- és társastánc tan- folyamot szerveznek. Szekszárd A kisdobos és úttörő kor­osztály nyári foglalkoztatásá­ra, szórakoztatására alaposan felkészült a szekszárdi váro­Most, az új úttörőév prog­ramjának tervezésékor, fon­tos feladat, hogy minden egyes, gyerek, közösség kap­jon tájékoztatást arról, hogy milyen közösségi játékokban való részvétellel gazdagít­hatja éves tevékenységét. A közösségek jelentős részé­nek próbája „ráépíthető” egy-egy játékra a gyerekek érdeklődésének, a közösség hagyományainak és a veze­tők felkészültségének meg­felelően, A tapasztalatok sze­rint egy közösségi játék nem csupán egy évre értékes tevékenységi lehetőséget, ah­hoz igen sok őrs, raj marad hűséges hosszú időn keresz­tül. A Játékvár a közösségi játékok során szerzett ta­pasztalatok kicserélésének, s egyszersmind a saját játék­tevékenység fejlesztésének ad teret. Lényege végül is nem más, mint az, hogy kapcso­latépítési „lkaimat teremt az el az úttörőmozgalom te­vékenységével kapcsolatban, valamint ekkor választják meg a testületeket, azok ve­zetőit és a küldötteket, akik megyénket képviselik az or­szágos konferencián. — Mi ezeknek a különbö­ző szintű konferenciáknak a fő célja? — Az, hogy az adott hely­zetet elemezve megerősítést nyerjenek a korábbi doku­mentumok, illetve megtörtén­jen az új feladatok kijelölé­se. — Milyen változások vár­hatók az úttörőmozgalbm- ban? — Előreláthatóan nagyobb hangsúlyt kap a gyermek­szervezeti jelleg, a gyermek­központúság és az önállóság: Az alapdokumentumok olyan választási lehetőségeket biz­si úttörőház. Programok egész sora várta a szünidő­ben itthon maradó, vagy ép­pen városunkban vakációzó gyerekeket. iKülönösen nagy hangsúlyt helyeztek arra, hogy az isko­lák napközis csoportjait el­lássák látni- illetve tenniva­lóval. Három héten át napi két foglalkozással is várták a gyerekeket. Szerepelt a kí­nálatban daltanulás, ügyessé­gi vetélkedő, üzemlátogatás, túra és kirándulás. Emellett megkeresték a sötét völgyi és a dombori tábort, áhol a tá­borlakó gyerekek számára 8—10 helyen agyidőben tar­tottak kézműves-foglalkozá­sokat , kerékpáros ügyességi versenyt, bábkészítést, sőt, a televíziós játék mintájára „leg-leg-leg” versenyeket is. ■Mind a pajtások, mind a szervezők körében a tábori játszók aratták a legnagyobb sikert. Nagy-nagy lelkesedés­sel vettek részt rajtuk, és igazán jól érezték magukat a kicsik és nagyok. A táborokban és az úttö- rőházbam szervezett progra­mok látogatottsága kielégítő volt, összességében -íagy Volt az érdeklődés. Egy dolog azonban sajnálatos: a nap­közis gyerekeken kívül na­gyon kevés pajtás jelent meg, a céltalanul lézengőket, szü­lők nélkül otthon unatkazo­kat várták volna leginkább. Ki tudja miért, a kiadott szá­mos programfüzet, plakát sem tudta őket becsalogatni. . Tamási Az úttörőház nyári prog­ramjáról Kiss Sándor meg­bízott igazgató ezt mondta: azonos játékokban résztve­vők között a maguk megmé-, retése és fejlesztése érdeké­ben. Ezt szolgálják a megyei, budapesti, városi, nagyköz­ségi, kerületi úttörőelnöksé­gek által életre hívandó já- játékváirak, amelyek vállal­ják, hogy összehozzák, meg­ismertetik az egymás iránt érdeklődő közösségeket, ta­nácsokat, ötleteket adnak ahhoz, hogy a játék számuk­ra még jobb, még haszno­sabb, még érdekesebb le­gyen. A kialakult hagyományok­nak megfelelően természete­sen elképzelhető, hogy egy- egy területen ugyanlannak a játéknak több játékvára is létrejön, s az is, hogy lesz olyan közösségi játék, amely­nek résztvevői számára csak a szomszédos vagy tá­volabbi település, terület tud játékvárat „építeni”. Hogy ki-ki tudja, hov„ for­rövezetők felelősségét kíván­ják megerősíteni az új mód­szerekkel. Az elképzelések szerint elvileg változhat pél­dául a kisdobos-tagfelvétel időpontja, az egyenruha, a tagidíj, a tagsági formák, va­lamint a 12 pont megfogal­mazása. A Magyar Úttörők Szövetsége ezenkívül ifcét alapdokumentumot tervez. Az első az alapszabályzat, mely a szövetség miniden tagja számára összefoglalja, az úttörőmozgalom céljait, törekvéseit, jellemzőit, a tagsággal összefüggő legfon­tosabb ismérveket. A máso­dik, azaz a működési sza­bályzat az úttörővezetők do­kumentuma, az úttörőszovet- ség céljainak megvalósítását szolgáló alapelveket, legfon­tosabb eljárásokat tartalmaz­za. — Már második éve szer­vezzük a nyári napközit. A mintegy harminc gyereknek június 30-tól különféle prog­ramokat állítottunk össze, felkészülve minden nap jó és rossz időre egyaránt. Volt táncház, főzés a szabadban, ki mit tud, videoprogramok, televíziózás, különféle manu­ális foglalkozások. Kirándul­tunk Siófokra, Óbányára, Si- montonnyára, stb. A progra­mokon a nem napközisek is részt vehettek. Az általában alsótagozatos gyerekek fel­ügyeletét a két általános is­kola nevelői és az EKH mun­katársai látták el1. Az álta­lunk szervezett nyári napkö­zi többet nyújt, mint a szo­kásos iskolai foglalkozások, ez főképpen a csoport zömét kitevő hátrányos helyzetű gyerekeknek jelent sokat. — Az iskolaév kezdetével szeretnénk a régi bevált formákat alkalmazni az út­törőház munkájában. Idén’ is indítjuk a közkedvelt szak­köröket, mint például a hon­ismereti, a kerámia, a bé­lyeggyűjtő, stb., és ki akar­juk szélesíteni a Tini-klubot. Az úttörőmozgalomhoz kap­csolódóan egyeztetünk az is­kolákkal, az úttörőcsapatok­kal1, mielőtt konkrét tervet készítenénk, és természetesen várjuk a gyerekek ötleteit, elképzeléseit is. Most a szak­körök beindításának feltéte­leit teremtjük meg, gondo­lok itt az anyagbeszerzésre, a dekorálásra, rendezkedés- re, hogy aztán októbertől teljes erővel beindulhassunk az addig elkészülő tervek szerint. cser—wenter dúlhat segítségért, „kapcso­latteremtésért”, tanácsért, a Pajtás egyik októberi száma felsorolja a játékvárakat. Az úttörőév folyamán a játékvárak adottságainak megfelelően támogatják a játszó közösségeket: elindít­ják, szervezik a levelező- kapcsolatot, közösségek tele­pülésen belüli vagy akár megyei találkozását, nyílt programjait, s ahol erre megvannak a feltételek, já­tékvárjátékot, játékvártábort is szerveznek. Az úttörőcsapatok számá­ra az effajta „kitekintés” busás haszonnal járhat : olyan módszerekkel, eszkö­zökkel. eljárásokkal, megol­dásokkal gazdagíthatja a Tcö- zösségek — s nem utolsó­sorban a vezetők — ötlettá­rát amelyek a csapatmeg­mozdulások kitalál ásáiban, fejlesztéséiben, megszervezé­sében ma még nem is sej­tető sokszínűséget adnak. Sz. Á. Körkép a nyár úttörőprogramjairól A közösségteremtés érdekében Játékuör ! Fotósok Zánkán (TUDÓSÍTÓNKTÓL) Augusztus 5-től I6-dg a Szekszárdi V. Számú Általá­nos Iskola fotószakkörének tagjai fotósszolgálatot láttak el a balatoni úttörővárosban, Zánkán. A tábor ideje alatt minden fontos eseményt megörökítettek. A turnusban az úttörőtanács tagjai képez­ték 'magukat tovább, el­mondhatták gondjaikat, ered­ményeiket. A programokat vidám játékok, versenyek, vetélkedők, előadások tették színessé, amit a fotósok gépei rögzítettek maradandó em­lékké. Munkájukért a város vezetésének dicséretét is ki­érdemelték. Bognár Cecil Filmesére Székely Éva olimpiai bajnok úszónő a gyerekek gyűrű­jében Ahogy a gyerekek látták... Felsőtárkányi napló iMintegy Mentöven zamlbai, felsőnámali és kétyi általános iskolás, valamint tizenhárom felnőtt, kísérő, pedagógus tá­borozott auguztus 7. és 16. között a Heves megyei, festői szépségű erdők-hegyek által koszorú zott t felsőtárkányi út­törő táboriban. A rövid tíz nap alatt a gyerekek számos programom — kiránduláson, .városnézésen, múzeumlátogatá­son — vettek részt, és az így szerzett ismereteket tanul­mányaikban is sikerrel hasznosíthatják. A táborozás érde­kessége, hogy az események egy részét néhány tanuló nap­lójában is megörökítette. Ezekből az írásokból közlünk részleteket. * Az utazás. „Reggel hét órakor indultunk el Zombáról két busszal.. Több, mint öt és fél órát utaztunk, míg vég­re megérkeztünk Felsőtárkámyba. Bementünk egy terem­be és ott elosztottak .bennünket. Utána volt egy kis pihenőnk és kimentünk játszani. Aztán a tanár bácsi adott egy fel­adatot, hagy írjunk a Monostori Krisztiánnal. Írtunk is. A Kriszti ánmiak hányingere lett. (Nem a feladat miatt.) (Márton Krisztián, III. osztály)” * A forrás. „Reggel hatkor kürtszó ébresztett bennünket. Rögtön utána zenés reggélíi torna volt, amit nagyon sze­rettünk vollnja megúszni, de nem sikerült. Reggeli után be­mentünk a faluba, majd indultunk megnézni a forrást. Az út nagyon hosszú volt, .már azt hittük, hogy sohasem érünk oda. Mikor fáradtan és szomjasán megérkeztünk, akkor lát­tuk, hogy a forrásból nem tudunk inni, mert a vaddisznók össizetúrták. És akkor még vissza is kellett menni a (tá- bariba.” (Monostori Krisztián III. osztály) * A fürdés. „Ma ismét kirándultunk a hegyekben. Amikor megérkeztünk, átjöttek hozzánk a fiúk és azt mondták, hogy itt akarnak fürdeni, mert .náluk nincs meleg víz. Persze, ebből a fürdésiből ném lett semlmi.” (KeszeM Zsófia, III. osztály) * Utazás kisvasúttalli. „Kisvasúttal mentünk kirándulni Ás ez mindenkinek nagyon tetszett. Kár, hogy hamar megérkez­tünk a végállomásra és visszafelé .gyalog kellett jönni. Az eső is eleredt. Előréf utót tűnik és a tanár néni megszidott bennünket.” (Márton Krisztián, III. osztály) * A zászló. „Reggel észrevettük, hogy eltűnt a zászló. Min­denki tudta, hogy kik dugták el, éppen ezért nem is izgul­tunk annyira. Elkezdtük keresni és tíz perc alatt megta­láltuk az erdőben. Ezután ünnepélyesén felhúztuk a helyére.” (Monostori Krisztián, III. osztály) * Forma—I. „Gyülekezéskor kihirdették, hogy délután autóverseny lesz. Amikor elkezdődött, mór mindenki a tévé előtt ült. Először egy fekete autó vezetett, de közben meg­előzték és egy sárga autó lett a győztes. Pedig mi a feke­tének drukkoltunk.” (Monostori Krisztián, III. osztály) ♦ Hideg víz. „Ébresztőkor nagyon lusták voltunk, sietnünk kellett felöltözni. Ebéd után kirándultunk a tóhoz, és ki­melegedve értünk haza. A tanár bácsi azt mondta, hogy ne igyunk hideg vizet, de amint kiment a szobából, mi mégis ittunk.” (Misóczki Anikó, III. osztály)

Next

/
Oldalképek
Tartalom