Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-20 / 196. szám

6 Képújság

1986. augusztus 20.- Gyakran szerepel, nyilatkozik, az újságban nagyobb közösség, hallgatóság előtt, mint valamely ügy képviselője. Most a személyisége kerül előtérbe, rajta keresztül azoké az embereké, akik megválasztották, bizalmukba fogadták. Hogyan „viseli” ezt, mennyire kitárulkozó típus?- Őszintén szólva amennyire magabiztosnak tűnik a fellépésem, annyira tartok tőle. Komoly gondot jelent számomra, nem is igen szoktam hozzá. De azt hiszem, hogy a vezetői munkával együttjár, nem zárkózhat el az ember az effajta szerepléstől sem.

I- Münkaköre, irányító feladata részének tartja tehát a hasonló megnyilatkozásokat. Mégis mit sorol a legfontosabb vezetői tulajdonságok közé?- Első helyre tenném azt a képességet, hogy az ember nem szakadhat el a realitásoktól. Bizony gyakran hallja visz- sza a vezető közvetlen környezetében azt, amit szeretne, a valóság megszépített, vagy annak vélt változatát. Ezt a dilemmát fel kell tudni oldani, mert a „megerőszakolt” valóság védekezik. Hogy érthetőbb legyek, egy példa a munkánkból: Paks, útépítések. Az utcák lakossága önerőből igyekezett megteremteni a kulturált városi élet minimális feltételeit, társadalmi munkában végezte a segédmunkát, fizette a szakembereket, gépeket. A városi tanácsnak nem lett volna erre pénze, sok helyen még a következő ciklusban sem tudtunk volna utat, járdát építeni. Sikerült ezt megértetni az emberekkel, a „kellhez” alakítottuk a meglévő erőket.

I- Folytatva a sort milyen jellemvonások tartoznak megítélése szerint a jó vezető személyiségéhez?- Címszavakban: kompromisszumkötés képessége, kudarctűrés.- Ez utóbbi talán a legnehezebb, hogyha hiúságunkra, minden emberi méltóságunkon esett csorba fájó, rövidebb-hosszabb ideig tartó sajgó hatására gondolunk. Hogyan viseli el Ön a kudarcot?- Úgy érzem van egyfajta vezetői magányosság, bizonyos fokig magunkra vagyunk utalva. Senkit nem érdekel és nem is érdekelhet az, hogy miben menynyi munka, erőfeszítés áll, a lényeg mindig az eredmény. Ez persze nem hozza mindig az elképzeléseket, előzetes számításokat, ilyenkor a helyes kiindulási alapot kell megtalálni. Nem szabad a könnyebb ellenállás irányába sodródni, amivel az ember a körülményekre, érdektelenségre és nagy találékonysággal felvonultatott kifogásokra hivatkozhat. Az események visszapörgetésével kell megnézni, hogy hol rontottunk. Aztán persze újra kezdeni...

I- Újra kezdés előtt kezdés. Honnan, milyen indíttatásokkal jutott el idáig, lett egy nagy közösség sorsának irányítója?- Bölcskei vagyok az általános iskola után a családnak nem tellett arra, hogy középiskolába mehessek. Nagy önfinanszírozással szereztem meg a kőműves szakmát. Megnősültem és 1970-ben szakmunkásként kerültem Dunaföldvár- ra, attól kezdve folyamatosan tanulok.

I- Ez a tizenhat év nemcsak állandó szellemi töltődést, de szokatlanul gyors előrelépést is hozott...- Az első elismerés az volt amikor az idős kollégák, öreg szakik brigádvezetőnek választottak, majd a költségvetési üzem vezetője lettem. Társadalmi elnök- helyettesként, utána tanácselnökként dolgoztam a nagyközségben. Viszonylag rövid idő alatt sok mindent átéltem, sokat változott az a közeg, amiben dolgoznom, élnem kellett, de a régi kapcsolatokat mindig megtartottam. Ez később is sok információt jelentett és jó kontrolt adott. Közel éreztem magam az emberekhez, közel voltak a problémák.

I- De ma már nemcsak kilométerek választják el a településtől.- Az érzelmi kötődés megmaradt, de ez semmi képpen sem jogosít fel arra, hogy innen befolyásoljam a földvári elképzeléseket. Segítek, ha kérnek, de korrektül, fegyelmezetten tudomásul veszem, ha másként csinálják, mint azt én tenném.

I- A tudásban, a gyakorlati tapasztalatokon túl milyen utat tett meg?- Az építőipari technikumot, aztán a műszaki főiskola magasépítési szakát végeztem el. Politikai iskolák, vezetőképző tanfolyamok következetek, most pedig a közgazdasági egyetemen utolsó év előtt állok.

I- Nem egy tipikus iskolatípus ez a tanácsiaknál...- Az a véleményem, hogy a tanácsoknál sem elsősorban a rossz értelembe vett hivatalnokokra van szükség, hanem gyakorlati emberekre. A közgazdasági, építészeti ismeretek pedig konvertálható tudást adnak, ami a jelenlegi, kedvezőtlen gazdasági körülmények között óriási előnyt jelenthet.

I- Fiatalon került új városba, új közösségbe, emberpróbáló feladatok elé. Nem ismerték az emberek, nem voltak kötődési pontok, mégis vállalata ezt a felelősségteljes megbízatást. Nem kételkedett önmagában?- Őszintén szólva nagy szorongással jöttem, mert úgy éreztem, hogy az előlegezett bizalom a lakosság részéről nem nekem, hanem áttételesen azoknak a vezetőknek szól, akik engem ajánlottak. Kétszeresen nyom ez a teher.

I- Házon belül és házon kívül is újnak számított a vezetési stílusa. Hogyan fogadták azt közvetlen munkatársai, azapprátusban miként sikerült elfogadtatni elképzeléseit?- Az első napokban végig jártam mindenkit elbeszélgettem, ki-ki eldőnthette hogyan szólít, tegeződünk, magázódunk, „elnök elvtárs” - vagy Péter... Semmi értelmét nem látom annak, hogy egymás előtt feszengjünk, mesterséges tekintélyre nincs szükség. De nemcsak egymás között. A portát megszüntettük, az eligazítótáblák pontos információt adnak. Az egyszerű embereket elriasztotta, hogy három helyen kérdezték meg mielőtt hozzám jött, hogy hova, milyen ügyben, miért jár itt. Jöhetnek bármikor, nemcsak fogadó napokon, ahol és amikor ráérnek, meghallgatom problémáikat.

I- Ezek azért részben mégiscsak külsőségek, a tartalmi munkában mennyiben fogadtatta el magát, vagy kényszerült kompromisz- szumra?- A várossá fejlődés során jó néhány megrázkódtatást élt át a tanácsi gárda, nagy fluktuáció volt, a gyakori vezető váltásokkal módosultak a módszerek, irányok. Ez rányomta bélyegét a hangulatra nem lehettem türelmetlen. Az kölcsönös bizalomra szükség volt ahhoz, hogy megszokjuk egymás gondolatait, munkamódszereit, tudjunk igazodni egymáshoz. Ezt bizonyítja, hogy egy év alatt a nagy fluktuáció után nem ment el senki, és föl tudtuk tölteni a létszámot.

I- Tanácsüléseken, várospolitikai fórumokon ismerősként keresztnevükön szólítja a részvevőket, közvetlen jó hangulat uralkodik. Az emberek pedig szívesen, elfogódottság nélkül mondják el véleményüket.- A személyes kontaktus nagyon fontos, az, hogy elnökségi asztal mögött is tudja, ki ül a hatodik sorban. A másik dolog a testületi demokrácia kérdése, az igazi demokráciára gondolok persze. Az első alkalommal még megkérdezték munkatársaim, hogy hányán szóljanak hozzá, milyen hozzászólások legyenek. Akkor szigorúan megtiltottam az ilyen

„háttérmunkát”. Az azt követő munkajel- legű tanácskozáson már eltűntek a papírok, formális hozzászólások. Sokan nem értenek egyet vele, de úgy gondolom, inkább többször kapjon szót valaki párbe- szédszerűen nyilvánítson véleményt. .- Neves építészeket, kiváló szakembereket nyert meg a városfejlesztés ügyének, így például Makovecz Imrét, akit az 1985-ös kairói Építész Világkongresszuson Európából egyedül, a világ tíz legjobb építésze közé választottak. Hogyan látja Paks jövőjét?- Az adottságokat és a feladatokat számbavéve is különleges helyzetben vagyunk. A következő időszakban az atomerőmű továbbépülésével önmagához mérve is óriási fejlődést kell megélnie a városnak és az együttműködési készséget, az ebben rejlő lehetőségek jobb kihasználását követeli meg.

I- Állandó téma az erőmű és a város együttélésének problémája. Áldás, vagy átok az ország legnagyobb beruházásának léte, működése a településnek?- A csökkenő, de nyomaiban ma is érezhető feszültség forrása a vezetők között régebben elterjedt torz felfogás. Az első időszakban ugyanis az erőműhöz történő nagy méretű munkaerőátáram- lás kedvezőtlenül érintette őket. Az atomerőművel szembeni haragjukban saját maguk és az itt élők érdeke ellen fordultak, az óriási pénzösszegek így nerrv a városban akkumulálódtak. s

I- Kihasználatlan lehetőségekről van szó. De hol vannak a felelősök?- Óriási problémának tartom, hogy Magyarországon ma az elmulasztott lehetőségekért nem felel senki. Felelős emberek hozzá nem értésből, rosszul értelmezett óvatosságból, vagy kényelemből, megszokásból milliós lehetőségeket hagynak elúszni büntetlenül, de hogyha valaki tíz forintot rosszul könyvel el, felelősségre vonját. Felfoghatatlan aránytalanságok...

I- Paks esetében sikerült a korrekció, a szemléletváltás erősödött a kapcsolat az atomerőművel, aminek fejlődését köszönheti...- Igaz, a város fejlődését meghatározza a beruházás folytatódása. A kívülről jövő, szervetlen városfejlesztést azonban a régi városmag minél kevesebb megerőszakolásával, az értékek megőrzésével kell megvalósítani. Ezt pedig nagy emberséggel kell végezni, hogy az itt élőket, különösen az idős embereket minél kevesebb megrázkódtatás érje. Ez az emberi oldal a legnehezebb.

I- Valóban könnyedén dolgozik, vagy csak fegyelmezetten palástolja nehézségeit, erőfeszítéseit?- Nem említettem, de elvem hogy a vezetőnek mindig rendelkeznie kell felesleges energiával. Könnyednek, bizalmat, jó hangulatot teremtőnek kell lennie. Ideke- rülésemkor ezt sokszor nem tudtam és tudom ma sem betartani. Hogy mégis úgy tűnik? Mindig előre gondolkodom tíz-tizenkét lépéssel és amikor azt látják, hogy rögtön, ad hoc módon döntök, már egy előre lefutott, átgondolt véleményt mondok.

I- Paksinak vallja magát, és egyáltalán kit tart paksinak?- Azt tartom, hogy paksi ne az legyen a szónak ebben az értelmében, akinek más érdeme ezen kívül nincsen, vagy ideköltözött, de semmit nem tett a városért csak előjogokat vindikál magának, párttalanul kritizál. Paksi az legyen, a szó igaz értelmében, aki hajlandó felvállalni a várost, minden gondjával, bajával, hajlandó érte tenni, áldozni. Szeretném hogyha a jövőben mind több itt lakó val- laná, vallhatná magát idevalósinak.

I- Köszönöm az őszinteséget, a beszélgetést.

Takács Zsuzsa

MÚLTUNKBÓL

1986. augusztus 9-én ebben a rovatban arról irtunk, hogy mikor - és főleg honnan - érkeztek Tolnába, Baranyába a német ajkú emberek. Megállapíthattuk, hogy 80-100 esztendő alatt sokan - szinte községi méretekben! - nem tudták már, honnan indultak el az ősök, s miként érkeztek új hazájukba. Egyed Antal szó- ' ciológűs pap - esperes, aki, mint ismeretes 22 kérdésre kért választ a községektől. Többek között azt is megkérdezte, hogy az ideérkezők „értik-e nagyobb részre a Hazai magyar nyelvet?” A beérkezett válaszok között gyakran olvashatjuk, hogy nem ismerik a magyar nyelvet, kizárólag a németet használják. Más esetben pedig a német mellett jól beszélik a magyart is.

Lássunk néhányat az 1829-ben kelt válaszok közül.

Bátaszék: „A hazai magyar nyelvet pedig sem nem értik, sem pedig megtanulni nem iparkodnak”. Hant: „A hazai magyar nyelvet a németek nem értik". Kéty: „...beszédjük tsupa német”. Kisdorog:

...a hazai magyar nyelvet mindaddig

nem értik”. Kismányok:...a magyar nyelv

et nem érti”. Lengyel: „...egyedül németül beszélnek”. Mőcsény: ...senki sem

ér

ti a magyar nyelvet”. Murga:...a honi

n

yelvet nem értenek.” Nagymányok:...a

m

agyar nyelvet nem érti”. Nagyvejke: „...a hazai magyar nyelvet nem érti”. Tevel: „...a magyar nyelvet éppen nem gyakorolják és beszélik”. Varasd: „A hazai magyar nyelvet mind eddig sem tanulták még, és értik” Varsád: „A helybéli lakosok mindnyájan német nemzetek, egynyelvű” (azaz német).

Vannak jelentések, amelyek bizonyos haladásról adnak számot. Idézzük ezeknek a jelentéseknek egy-egy mondatát.

Apar: „igen kevesen értik a magyar nyelvet”. Bikács: „A férfiak valaménnyen beszélnek magyaról, az asszonyok közül kévésén” Bonyhád: „A hazai magyar nyelvet közöttük kevesen beszélik”. Cikó: „Nagyon kevesen értik a magyar nyelvet”. Grábóc: „A magyar nyelvet kevesen értik és beszélik”. Györköny: „...a magyar nyelvet is kevesen értik”. Nagydorog: „A magyar nyelvet tsak igen kevesen értik jól, hanem németül meglehetősen tisztán, nem pedig svábosan beszélnek”. Kistormás: „A honi nyelvet nem tudják, hanem a fiaikat már többen tanítatják, s magyar helységekbe kiadják”

(Ez a „kiadás” két évszázadon keresztül is megmaradt, német gyermek magyar faluba, a magyar pedig német nyelvű faluba ment rövidebb-hosszabb ideig nyelvet tanulni, gyakorolni).

Kakasd: „...némelyek értik is a magyar szót” Mucsfa:

...a magyar nyelvet kevesen értik jól”. Szálka: „...a magyar nyelvet kevesen értik és beszélik". Tolna: „...alkalmasint magyarul beszélnek”

Néhány olyan községi jelentés is akad, amely arról ad számot, hogy az ideérkezettek utódai jól elsajátították számukra minden bizonnyal nehéz magyar nyelvet. Lássuk ezeket a jelentéseket is:

Földvár:...ezek majd mind tudnak mag

yarul is”. Győré: „a magyar nyelvet többnyire értik, leginkább azok, kik kö- zöttök nevelkedtek úgy annyira, hogy született magyarjainkkal maid egyformán beszélnek, hanem azok, kik már koros korban szakadtak ide, vagy a magyar nyelv megtanuláshoz kedvük nem volt, vagy igen keveset, vagy éppen semmit sem tudnak, ilyeneket számlálhatunk legalább 30 lelket." Németkér: „Egyhar- mad része érti a hazai magyar nyelvet, tudniillik azok leginkább, kik már Magyarországon születtek”. Dunakömlőd: „.tsak németül beszélnek, és pedig némelyek az örögekbűl, a honnand jöttek most is oly dialectusal beszélnek. Találkoznak ugyan valami 7 fiatalokból, kik magyarul értenek és beszélnek”. Máza: „...a magyar nyelvet többnyire oly tisztán beszélik, mint a magyarok, hanem találkoznak olyanok is leginkább, kik nemrég szakadtak bé (azaz érkeztek Magyarországra), hogy tsak igen keveset tudnak, mindazonáltal szándékozókat kimagyarázni tudják”. Paks: „magyar nyelvet értik és folyvást beszéllenek is”. Simontornya:

...honi nyelvet jól értik...”. Szekszárd: „A

h

azánknak nyelvét 10 lakoson kívül valamennyien értik." Váralja: „A hazai magyar nyelvet mindnyájan értik, alig találkozván egy-kettő közülük, ki beszélni ne tudna rajta.”

»

A következő évszázadban az itt lakó németek tovább jutottak a magyar nyelv ismeretében. Ezt természetesnek kell tartanunk. De ebben az irányban hatott a múlt századi és a XX. század első évtizedében tapasztalt, a hivatalos politika szintjére emeltetett erőszakos magyarosítás. A pedagógusok külön jutalmat kaptak, ha a németek között sikeresen tanították a magyar nyelvet. Mind ennek ellenére a németek nagy tömegben megőrizték anyanyelvűket. S hogy a gyermekek nem tanulták anyanyelvűket az iskolákban, erre bizonyíték a Tolna megyei Közigazgatási Bizottsághoz küldött tanítói illetmény-kiegészítést kérő iratok sokasága. Arra a kérdésre, hogy milyen anyanyelvűek a gyermekek, akiket tanítanak - a válasz: német. Arra a kérdésre, hogy milyen az iskola oktatási nyelve, - a válasz: magyar. S tegyük hozzá azt is, hogy az adott iskolában 200-300 vagy még annál is több gyermek tanult...

A fentiek alapján nem kell bizonyítani, hogy a magyar oktatásügyi kormányzat nem fordított különösebb gondot a német nyelv szakszerű oktatására.

»

Döntő fordulatot hirdetett meg a polgári demokratikus forradalom, amely számos kedvező intézkedést fogalmazott meg a nemzetiségiek irányában. Ez amennyire örvendetes volt a német lakosság számára, annyire megdöbbentette a tanügy embereit itt a megyében, s szinte semmihez sem tudtak kezdeni... Padányi Andor tanfelügyelő két alkalommal is jelentésben foglalkozott a rendelkezések nyomán kialakult gondjaival. Már 1918. december 10-én a Közigazgatási Bizottsághoz intézett jelentésében így fogalmazott:

„Zavarólag hatott vármegyei népoktatásunk rendes menetére köztársasági kormányunk legújabb nyelvrendelete is, mely szerint a nem magyar anyanyelvű községekben az elemi iskolák és óvodák tanítási nyelve a lakosság anyanyelve, a vegyes ajkú községekben pedig a többség anyanyelve.

Zavarólag hatott ez a rendelet annyiban, hogy tanévközben jött, s így végrehajtása előkészületlenül talált bennünket. A vármegye 48 községében kellene áttérnünk a német tanítási nyelvre, de nincsenek német tankönyveink, s azok beszerzése leküzdhetetlen akadályokba fög ütközni. Ezenfelül van több olyan tanítónk ezen községekben, kik tanítási képességgel nem bírják a német nyelvet. De komoly aggodalmat keltett bennem a vegyes ajkú községek számottevő kisebbségének a helyzete is, mert anyanyelvűk csak kiegészítő nyelwül használható a tanításnál.”

S mihez kezdett a megyei tanfelügyelő? Idézzük a jelentésének idevonatkozó részét:

„Ezekre a nehézségekre felhívtam a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr figyelmét és javasoltam, hogy szolgáljon még a folyó tanév átmeneti időszaknak, s megfelelő előkészületek után a jövő tanévben térjünk át az új rendre. Az iskolák helyi hatóságait felkértem, hogy megfelelő körültekintéssel járjanak e| a rendelet végrehajtásánál, óvják meg a lakosság békéjét és az iskolák működésének a gyakorlati eredményét.”

1919. január 24-én a témára visszatérve, a tanítók felkészültségéről - jobban mondva felkészületlenségéről - így írt:

„A hirtelen átmenet nehézségei közül felemlítendő a tanítók felkészületlensége. Még a németül beszélő tanítók közül is kevesen vannak, akik a népiskolai tanterv keretében előforduló közismereti fogalmakat ki tudná mind németül is fejezni, mert hiszen előtanulmányaikat mind magyar nyelven végezték."

Padányi Andor tanfelügyelő aggodalommal nézte, hogy a rendelet nyomán mind több községben fogalmazták meg az igényt: a íanfelügyelöség teremtse meg a feltételeit a német anyanyelvi oktatásnak. 1919. január 24-i jelentésében erről így tájékoztatta a közigazgatási bizottságot:

„Tényleg, a német ajkú községek lakossága ebben a kormányrendeletben kereste az anyanyelvén való népiskolai tanítás jogforrását és nem méltányolva az átmenet nehézségeit, általában követeli most már a német tanítási nyelv használatát.”

A rendelet messzemutató, de nem lehetett végrehajtani, noha az igények mind határozottabban fogalmazódtak meg. Nem tudta megvalósítani ezt az elvet a Magyar Tanácsköztársaság sem - rövid volt az idő arra, hogy ennek feltételeit megteremthették volna.

K. Balog János

Jákli Péterrel, Paks város tanácselnökével