Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-20 / 196. szám

1986. augusztus 20, PANORÁMA 2 NÉPÚJSÁG Nagygyűlés Szekszárdon Gorbacsov javaslatának nemzetközi visszhangja (Folytatás az 1. oldalról.) el, hogy honnan indultak, és másoknak akik csaik ké­sőbb kerültek közel munká­juk révén Szekszárdihoz, gyarapítva, gazdagítva azt'.’ — majd a válasz így hang­zott : — Jelenti a békés alkotó­munka tehetőséget és örö­mét, a középvárosok ottho­nosságának meleg érzéséi. Szekszárd is megbecsüli ma azt, aki „alkot, aki munkás". Ezután a szónok arról be­szélt, hogy az ünnep min­dig alkalmat kínál arra is. hogy összegezzük eredmé­nyeinket és szóljunk a jelen és a jövő feladatairól. Ezt követően Péter Szigfrid meg­tette az összegzést és részle­tesen szólt terveinkről. Nem kis büszkeséggel említette mezőgazdaságunk eredmé­nyeit, melyékkel országosan is az elsők között vagyunk, de -ecsetelte azt is, hogy a/ utóbbi évtizedekben ipa­runk is ugrásszerűen fejlő­dött. A következőkben a nagyütemű lakásépítésről, és a várost kiszolgáló korsze­rű infrastruktúra megterem­téséről beszélt, majd felső rolta a városi léihez ma mái elengedhetetlen létesít mc nyék megépüléséi, színvona­las üzemelését, A tervekről szólva előrebocsátotta: — Ha ilyen látványos fej­lődés a jövőben nem is vár­ható, arra kell törekednünk a városépítés elkövetkező éveiben is, hogy Szekszárd megőrizze sajátos arcát, han­gulatát, ugyanakkor oiyan komfortos lakóhelye legyen polgárainak, amilyent azok joggal elvárnak és megérde­melnek. Olyan emberléptékű várost szeretnénk az ezred­fordulón, amelv 50—55 ezer polgárnak kellemes ottho­na, az idelátogató vendégek kedvenc kirándulóhelye le­het. A következőkben az új ke- nyár megszegésének ünnepé­ről szólt Péter Szigfrid és a mezőgazdaság dolgozói helyt­állását emelte ki, s print mondotta áldozatos munká­juk nyomán a jövő évi ke­nyerünk már a magtáraikban van, sőt, erre a napra már megsütötték az új lisztből a kenyeret. Marjai József Ausztráliában Marjai József, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, befejezte ausztráliai hivata­los látogatásának első sza­kaszát és Sydnyből Victoria állam fővárosába, Mel- bouirne-ibe utazott. Sydnyben megbeszélést folytatott R. J. Mulock-kal, Üjdél-Wales kormányának miníszterel- nök-helyettesé vei, közleke­dési miniszterrel, P. T. Cox- szal, a szövetségi állam ipa­ri, energetikai és technoló­giai miniszterével, látoga­tást tett a Kereskedelmi és Iparkamarában, több nagy- vállalatnál1 és banknál. A Minisztertanács elnökhelyet­tesének programjában részt vett Melega Tibor külkeres­kedelmi miniszterhelyettes, a Magyar—Ausztrál Vegyes Bizottság magyar elnöke, valamint az Ausztráliában tartózkodó magyar vállalati vezetők, akik az ausztrál partnervállálatok és intéz­mények vezetőivel is tárgyal­tak. Faluvégi Lajos Kínába utazott Faluvégi Lajos, a Minisz­tertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke ke'dden Pekingibe utazott, ahol tárgyalásokat folytat a két ország gazdasági együtt­működése fejlesztésének le­hetőségeiről és feladata iró’. Ünnepi beszéde utolsó ré­szében a megyei pártbizott­ság első titkára abbéli örö­mét fejezte ki. hogy neki jutott az a megtisztelő fel­adat, hogy egyéni hangulatú városunk legszebb terén fel­avassa Lesenyei Márta szob­rászművész alkotását, I. Bé­la király szobrát. — 1. Béla király szemé­lyének megjelenítésénél, az adott történelmi kor és az igen rövid ideig uralkodó nagy műveltségű fiatal király magatartásának sajátos mű­vészi ötvözetét adja át ma Szekszárd város lakosságá­nak. Köszönetünket fejez­zük ki mindkét művésznek, Lesenyei Márta szobrásznak és Vadász György építész­nek akik a művészet igaz ünnepét teremtették alkotá­sukkal. — Most, amikor szob­rot jelképesen átadom a vá­Kedden reggel Stockholm­ban megkezdődött az euró­pai bizalom- és biztonság- erősítő konferencia első sza­kaszának utolsó tárgyalási fordulója. A tanácskozáson 35 ország — Albánia kivé­telével az európai országok, valamint az Egyesült Álla­mok és Kanada — képvise­lői vesznek részt. A nyitóülésen mondott felszólalásában Oleg Gri- nyevszkij nagykövet, a szov­jet küldöttség vezetője rá­mutatott, hogy a stockholmi konferenciának fontos sze­A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa Állami Díjat adományozott nyolc magyar mérnöknek és fizikusnak a Halley-üstökös vizsgálatára felbocsátott Vega-űrszondák kulcsfontosságú műszereinek megalkotásáért, és a tervezett méréseknek a nemzetközi tudományos élet által nagyra értékelt maradéktalan el­végzéséért. A díjakat kedden a Parlament Delegációs ter­mében Maróthy László, az ros lakosságának, kívánom, hogy fogadják szeretettel, lel­jék örömüket a szépségében, ajánlják figyelmébe bará­taiknak a teret és abban a szobrot, a 925 éves város leg­újabb értékét. Ezután megszólaltak a fan­fárók, Péter Szigfrid a me­gye és - a város, valamint a szobor alkotói kíséretében óvodások, úttörők és KISZ- tagok sorfala között elhalad­va az I. Béla király emlé­kére alkotott szoborhoz lé­pett, s leleplezte azt. A ki­csinyek és a fiatalok virá­gokat helyeztek a szobor ta­lapzatára. Az ünnepi nagygyűlés és a szabornvató aktus a Szó­zattal ért véget. Este fél nyolckor pedig ünnepi hangverseny kezdő- -dött a Művészetek Házában rangos előadók közreműkö­désével. — hm—ka — repet keLl játszania az eu­rópai katonai szembenállás szintjének csökkentésében. Aggodalmát fejezte ki ami­att, hogy a tanácskozás be­fejezéséig már csak rövid idő áll rendelkezésre, ugyan­akkor számos fontos kérdés­ben még nem született meg­oldás. A szocialista országok, más résztvevőkkel együtt­működve, sokat tettek a megoldatlan problémák ren­dezéséért, ezzel is bizonyít­va, hogy a konferencia ered­ményes,, befejezésére töre­MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Ál­lami Díj-bizottság elnöke ad­ta át. Az ünnepségen részt vett Lázár György, a Politikai Bizottság tagja, a Miniszter- tanács elnöke és Pál Lénárd, az MSZMP Központi Bizott­ságának titkára, továbbá a magyar tudományos és mű­szaki élet számos vezető személyisége. Állami Díjat kapott Apáthy István, az. MTA Központi Fi­BUDAPEST Alkotmányunk ünnepének tiszteletére kedden délután a Gellért-hegyi Felszabadu­lási Emlékműnél katonai tiszteletadással, ünnepélye-, sen felvonták a magyar nem­zeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom Vörös Zászlaját. Zászlófelvonást ünnepséget rendeztek az Országház előtt a Kossuth Lajos téren is. jászapáti Ünnepi közgyűlést tartott kedden a Jászapáti Velemi Endre Tsz abból az alkalom­ból, hogy elnyerték a- Mező- gazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium termelési nagydíját. Az ünnepségen Szabó István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a TOT elnöke adta át a kitüntető elismerést Borbás János tsz-ölnöknek. KABUL MOhammad Nadzsibultah, az Afganisztáni Népi De­mokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára az afgán rádióban és televízió­ban beszédet intézett az af­gán néphez. Rámutatott, hogy a Függetlenség Napja lénye­gében kettős ünnep, mert 1986-tól kezdve augusztus 19-én tartják majd a Hadse­reg Napját is. WASHINGTON Az Egyesült Államok és Washington még augusztus folyamán folytatja Genfben azokat a megbeszéléseket, amelyeknek céllja egy vélet­len nukleáris háború kitöré­sével kapcsolatos (kockáza­tok csökkentése — közölte Washingtonban Charles Red­man külügyminisztériumi szóvivő. Szeptember elején ugyancsak Genfben ismét ta­lálkoznak a két ország szak­értői, akik a nukleáris rob­bantások korlátozásával kap­csolatos technikai kérdések megvitatását folytatják. * Az Egyesült Államok olyan fejlesztés megvalósításába kezdett, ^mellyel megsérti a SALT—II. szerződést. Meg­kezdték a 131. B—52-es tí­pusú bombázó fölszerelését manőverező robotrepülőgé­pekkel. Ronald Reagan el­nök már májusban közölte: a washingtoni kormány a jövőben nem tartja magát a SALT—II. előírásaihoz. kednek — hangsúlyozta Gri- nyevszkij. — Ezt tanúsítja a Varsói Szerződés tagálla­mainak budapesti felhívásá­ban kifejtett, a hadgyakor­latok ellenőrzésére vonatko­zó állásfoglalás is. Az AFP jelentése szerint stockholmi megfigyelők a tanácskozást egyfajta „jó- akiarattesztnek” tekintik, s összefüggésbe hozzák a szep­temberi szovjet—amerikai külügyminiszteri megbeszé­lésekkel, valamint a terve­zett második csúcstalálkozó­val. zikai Kutató Intézetének tu­dományos munkatársa, Gschwindt András, a Buda­pesti Műszaki Egyetem ad­junktusa, Hetényi Tamás, a BME tudományos munkatár­sa, Redl Richárd, a BME ad­junktusa, Szabó Fereqc aka­démikus, a KFKI főigazga­tója, Szabó László, a KFKI főosztályvezetője, Szalai Sán­dor, a KFKI osztályvezetője és Szegő Károly, a KFKI tu­dományos igazgatója (Folytatás az 1. oldalról.) Edward Kennedy szená­tor kijelentette: üdvözli a szovjet döntést, és bízik ab­ban, hogy az Egyesült Ál­lamok is csatlakozik a nük- léáris fegyverkísérletek be­szüntetéséhez. ' MADRID Az SZKP KB főtitkárának beszéde — hangzott a spa­nyol televízió kommentárjá­ban — reményt nyújt arra, hogy még az idén sor került a szovjet—amerikai csúcs- találkozóra. Az El Pais idézi azt a gon­dolatot, amelyben a szovjet vezető a nukleáris kísérle­tek leállításáról szóló meg­állapodás gyors tető alá ho­zását szorgalmazta. Az El Pais visszatekint a legutób­bi szovjet kezdeményezések­re is. A spanyol' napilap hangsúlyozza: a moratórium meghosszabbításának beje­lentésével. a Szovjetunió tör­ténelmi lehetőséget kíván ad­ni az Egyesült Államoknak példja követésére. LONDON A brit kormány fenntar­tásokkal fogadta a szovjet atomrobbantási moratórium meghosszabbítását. A (kül­ügyminisztérium szóvivője röviddell Mihail Gorbacsov- nak, az SZKP KB főtitkárá­nak a bejelentése után „saj­nálkozásának" adott hangot, mert — London értelmezése szerint — a Szovjetunió az „egyoldalú megközelítésre összpontosította erőfeszítése­it”. A brit kormány azt szeretné, ha a Szovjetunió a genfi leszerelési konferenci­án előterjesztett nyugati ja­vaslatokra fordítaná figyel­mét. A szóvivő emlékezte­tett arra, hogy ezek a javas­latok az ellenőrzésre vonat­koznak. Szaívai szerint az el­lenőrzés megoldása jelenti az igazi feladatot, mert csak az tenné lehetővé a hala­dást az összes kísérlet teljes betiltásának ügyében. BONN Az NSZK kormánykörei első nyilatkozataikban óva­tos formában reagáltak Mi­hail Gorbacsovnak, az SZKP KB főtitkárának az atom­fegyver-kísérletek további egyoldalú szovjet moratóriu­mára vonatkozó bejelentésé­re. Lutz Stavenhagen kül­ügyminisztériumi állammi­niszter szerint a bonni kor­mány azt fogja szorgalmaz­ni, hogy az Egyesült Álla­mok -és a Szovjetunió kös­sön átfogó megállapodást az atomfegyver-ki serietek ti­lalmáról. Horst Teltschik, a bonni kancellári hivatal külpoliti­kai osztályvezetője, Helmut Kohl tanácsadója tévényi­latkozatában leszögezte, hogy az NSZK ilyen kérdé­sekben sem vállalhatja a közvetítő szerepét. A nukleáris kísérletek szovjet moratóriumának meghosszabbítása hasznos lehet azoknak az erőfeszíté­seknek a szempontjából, amelyek célja az atomfegy­ver-kísérletek átfogó meg­szüntetése. Az NSZK támo­gat minden ilyen erőfeszí­tést — hangoztatta Hans- Dietrich Genscher nyugatné­met alkancellár és külügy­miniszter. A szabaddemokrata párti (FDP) politikus szerint Mi­hail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára beszédével megerősítette országa érde­keltségét a leszerelési tár­gyalásokban és a szovjet— amerikai csúcstalálkozó lét­rejöttében. Jelenleg a szovjet és az amerikai álláspont kö­zelítésére van. szükség a kí­sérletek megszüntetéséről kötendő szerződés ellenőrzé­sének kérdésében. Az NSZK kormánya üdvözölné, ha a tervezett . csúcstalálkozón már megállapodás jönne lét­re egy ilyen átfogó szerző­désről. A Zöldek pártja kedden a szovjet moratórium meg­hosszabbítását olyan előre­mutató lépésnek nevezte, amelynek az a célja, hogy az emberiség kijusson a fegyverkezés ördögi köréből. Annemarie Borgmann, a Zöl­dek parlamenti csoportjának szóvivője egyidejűleg elíté­lően nyilatkozott arról, hogy az Egyesült Államok foly­tatni akarja a* kísérleteket. Az NSZK-nak — mondotta ■— el kellene magát határol­nia az amerikai fegyverke­zési politikától. BRÜSSZEL A belga sajtó kedden ve­zető helyen és nagy terjede­lemben ismertette és mél­tatta Mihail Gorbacsov hét­fő esti tv-beszédét. Legfon­tosabbnak a nukleáris kísér­letek moratóriumának meg­hosszabbítását tartja. Ennek nagy jelentőségét az erősen jobboldali és a Szovjetunió­val szemben szinte mindig ellenséges lapok, mint -pl. a Le Soir is elismerik. „Ez a döntés — írja a Le Soir — ismét defenzívába szorítja az Egyesült Államo­kat, és Gorbacsovnak a kö­vetkező csúcstalálkozóra a lehető legerősebb pozíciót te­remti meg Reagan-nel szem­ben. Az elnök helyzete két­ségtelenül meggyengült a képviselöház ama döntése nyomán, hogy a Fehér Ház szándéka ellenére csökkent­sék a katonai kiadásokat". Utal a lap arra, hogy a szov­jet döntés bizonyára nehéz volt, mert — amint Gorba; csov jelezte — az ország közvéleményét nyugtalanít­ja a honvédelem esetleges meggyengülése. A La Libre Belgique úgy ítéli meg a moratórium újabb meghosszabbítását, hogy az több mint amennyit bárki is remélhetett volna. Ügy tűnik — folytatja a lap —, hogy „a Szovjetunió szá­mára a nukleáris kísérletek betiltásában való megegye­zés sarkköve és kiinduló­pontja lehet a fegyverkezé­si hajsza kölcsönös leállítá­sának és a fegyverzet csök­kentésének. Gorbacsov és a szovjet vezetők lelki ismere­te mindenesetre tiszta: min­dent megtettek a béke ér­dekében, amit csak megte- 'hettek” — fejezi be cikkét a La Libre Belgique. A brüsszeli lapok egybe­hangzóan úgy ítélik meg, hogy a beszéd kedvező lég­kört teremt a szovjet—ame­rikai külügyminiszteri talál­kozó előtt. Bizonyosra ve­szik, hogy Eduard Sevard- nadzét Reagan elnök is fo­gadja majd és valószínűnek tartják, hogy George Shultz októberben vagy november­ben Moszkvába utazik. HIROSIMA Hirosima polgármestere nyilatkozatban üdvözölte a szovjet atomkísérleti mora­tórium meghosszabbítását. Araki -Takesi polgármester kedden közzétett állásfogla­lásában nyomatékosan hang­súlyozta: a nukleáris fegy­verkísérleteknek a Szovjet­unió általi egyoldalú felfüg­gesztése teljes összhangban áll Hirosima békeóhajával. Araki Takesi reményét fe­jezte ki, hogy a Szovjetunió lépése elősegíti a nukleáris fegyverek megsemmisítését, ugyanakkor csalódottságán ak adott hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok nem csat­lakozik a Szovjetunió által bejelentett moratóriumhoz. A polgármester a Szovjet­unió példájának követésére szólította fel az amerikai kormányt. Araki Takesi — aki maga is az a'tomtámadás életben maradt áldozatai, a hibaku- sák közé tartozik koráb- , ban támogatta azt a szovjet javaslatot is, hogy tartsanak szovjet—amerikai csúcsta­lálkozót Hirosimában. A japán kormány egyelő­re nem reagált arra. hogy c Szovjetunió meghosszabbí tóttá a moratóriumot. Megnyílt a stockholmi konferencia zárószakasza Állami Díjat kaptak a Vega-program résztvevői I. Béla király kzobra az avatás pillanataiban

Next

/
Oldalképek
Tartalom