Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-18 / 194. szám
6 NÉPÚJSÁG augusztus 18. Labdarúgó NB II. Kiütéses vereség az idénynyitón SZEOL DÉLÉP -Székszárd Q-O (i^-O) Nem akarják látni Szeptember 17-re nemzetközi labdarúgó-mérkőzés megrendezését tervezték a hollandiai Arnhemben. A közép-hollandiai város másodosztályú együttese ellenfélként a Manchester United csapatát hívta, de pénteken úgy döntött, hogy megmásítja szándékát, mert Arnhem nem akarja látni a MU-t, pontosabban egyetlen brit csapatot sem. A 8. négyesfogathajtó világbajnokság vasárnap az akadályhajtással fejeződött be a London melletti Ascot- ban. A négy versenyszám közül ez az utolsó sikerült a legjobban a magyar versenyzőknek, s a hazai közönség vastapssal jutalmazta Juhásiék kitűnő teljesítményét. Óriási volt a feszültség a rajt előtt, mert az utolsó versenyszámban egy akadály veréséért 5 hibapont járt és az 1. és 8. helyezett közötl mindössze 16 pont különbség volt. A magyarok közül Juhász hajított elsőként a pályára és a világbajnoki cím védőjéhez méltó, remek teljesítménnyel • egyetlen Bátaszék—Gerjen 2-1 (1-0). Bátaszék, 300 néző. V. : Ódor. Bátaszék: Boros — Lukács, Batik, Takács, Győri — Ve- csei, Bársony, (Rácz), Szajkó — Vanya, Révész, Fodor. Edző: Tóth János. Gerjen: Soós — Dinnyés, Ádám, Bráv, Domsa — Pál, Pálfy, Pintér — Vanya, Kis, Beda. Edző: Földesi Gyula. G.: Fodor 2., illetve Varga. Jó: Fodor, Takács, Győri, illetve Soós, Bráv. Helyzetei alapján a hazai csapat nagyobb arányban is győzhetett volna. ASE—Dunaföldvár 1-1 (1-0). Paks, 200 néző. V.: Lubas - tÿiik. ASE: Szlanyinka — Lő- rincz (Nagyfalusi), Patkós, Debreceni, Váyer — Klop- csi-k, Kakas, Szabó — Mar- csa, Gyöngyösi, Fodor (Farsang). Edző: Vábró József. Dunaföldvár: Nagy — Princz, Dunai, Horváth L., Molnár —Tóth, Tusika, Kovács, Med- veczki — Szabó, Varjas. Edző: Tímár Dezső. Góllövők: Kakas, illetve Szabó. Jók: Szlanyinka, Patkós, Debreceni, Váyer, illetve Dunai, Horváth, MedvecZki. Alacsony színvonalú mérkőzésen igazságos pontosztozkodás született. Döbrököz—TÁÉV 3-1 (1-0). Székszárd, 250 néző. V.: Stumpf. Döbrököz: Foki — Bencze (Kiss I ), Enczel. Szeged, 3000 néző. V.: Varga S. SZEOL—DÉLÉP: Erdélyi — Kántor, Fábián, Szélpál, Szabó Gy. (Kőhalmi a 67, percben) — Kisis- tók, dr. Tóth, Gruborovics — Varga I. (Hegyeshalmi a 61. percben), Kun, Deák. Edző: Sárosi László. Szekszárdi Pólyák — Szabó, Lauer, Varga F„ Somod! — Dienes, Kniesz (Gnacza a 70. percben), Kiss (Hahn az 57. percben), Márkus — Varga L.. Szirják. Edző: Kovács István. A megszépült és újjávarázsolt Tisza-parti stadionban a hazaiak kezdtek, s már a 6. percben a gólgyártást is megkezdték. Ekkor Gruborovics futott el a bal akadályt sem vert. Bozsik és Krizsán sem hibázott, s igy mindhárman részt vehettek az összevetésben. A 3. helyen álló Bárdos György a 2-es kapunál levert egy labdát, és így az összetett versenyben helyet cserélt Juhásszal. Az élen álló holland versenyzők sem hibáztak, így az aranyérem — ugyanúgy, mint négy évvel ezelőtt Appeldorban — Velst- rának jutott, míg az ezüstérmes a fiatal, nagyon tehetséges Chardon lett. A csapat- versenyben is holland siker született, a magyarok, ugyanúgy, mint 1980-ban és 1982- ben, ezüstérmet szereztek. Nagy meglepetésre a hazai pálya előnyét élvező brit együttes csak az 5. helyen Francz, Berki — Varga, (Kárász), Tóth, Bódis, Kiss KI., — Ács, Szántó. Edző: Vinczs János. TÁÉV: Nagy —' Né- d'ics, Ősz, Both, Lehr — Boty- tyán, Sági, Kvanduk — László (Bocz, Fodor), Vida, Herczeg. Edző: Újvári István, G.: Tóth 2, Kiss I. 1, illetve Herczeg. Jók: Berki, Enczel, Ács, Tóth, illetve Kvanduk. Három védelmi hibából nagy iramú mérkőzésen a vendégek javára dőlt el a mérkőzés sorsa. Szakcs—Zomba 3-3 (1-1). Szakcs, 200 néző. V.: Szinger. Szakcs: Takács — Szűts, őri, Cser — Sárközi, Pölöskei, Hangya, Éri — Balogh, Gyeszát, Vörös. Edző: Éri László. Zomba: Reitzi — Csíki, Jakab S., Pál, Erős — Illés, Hadi, Jakab — Nyári, Hosnyánszki, Horváth. Edző: Kláb Józisef. G.: Gyeszát 2. Vörös, illetve Hadi 2, Nyári (tizenegyesből). Jók: Pölöskei, Sárközi, Vörös, illetve Hadi, Jakab, Nyári. Az újoncok rangadója kezdetben ideges hangulatban indult majd változó színvonalú, sportszerű mérkőzésen osztoztak a pontokon. Nagydorog—Aparhant 0-0. Nagydorog, 150 néző. V.: Köő. Nogydorog: Molnár — Harsányi. Gondos. Kovács oldalon, beadását Varga 1. lu méterről lőtte a kapuba. 1-0. A 10. percben Kántor beadását Pólyák remek vetődéssel mentette Kun elől. A 11. percben Kniesz két csel után 15 méterről gyengén lőtt, Erdélyi a bal alsó saroknál mentett. A 25. percben Deák futott el a jobb oldalon, beadását a tisztán álló Kun 8 méterről a jobb alsó sarokba továbbította. 2-0. Két perc múlva Kun cselezte magát végig a pályán, majd a fedezetlenül hagyott / Szabó Gy. elé játszott, aki közvetlen közelről nem hibázott. 3-0. A 39. percben a hazaiak akcióját röviden végzett. Nem véletlenül, hiszen az akadályhajtásban a vb előtt az eséyesek között emlegetett Bowmann pályát tévesztett, s így kizárták. Eredmények : Akadályhajtás (16 versenyző teljesítette az alappályát hibátlanul) : 1. Juhász (magyar) 0 hibapont — 79 mp, 2. Bozsik (magyar 0 — 85 mp, 3. Velstra (holland) 0 — 88 mp, ... 6. Krizsán (magyar) 0—100 mp. 'Egyéni világbajnok: Tjeerd Velstra (Hollandia) 94 hibapont, 2. Chardon (Hollandia) 98, 3. Juhász László (Magyar- ország) 112, 4. Bárdos György (Magyarország) 115, ... 12. Krizsán Sándor (Magyarország) 147, ... 22. Bozsik József (Magyarország) 168. J., Kiss György — Portikhe- gyi (Haszeg), Éberdt — Miklós — Micskei, Kovács P., Virág. Edző: Aknai János. Aparhant: 1 Schanczenbacher — Győri, Wáger, Sármány, Kulcsár — Horváth, Gecző, Sebestyén, Wirth, (Németh) — Zsók, László. Edző: Kozma József. Jók : Gondos, Kovács J., Kis György, illetve Sármány, Kulcsár, Zsók, 'László. Sok helyzetet hagytak ki a házigazdák, igazságos a pontosztozkodás. Hőgyész—Tevel 2-1 (1-0), Hőgyész, 500 néző. V.: Bauer. Hőgyész: Nándor — Nier, Frank, Balai, Szentes — Busch, Papp, Magyar (Bősz) Topánka — Lángi (Geisz), Kanász. Edző: Losonczi István. Tevel: Gass — Nagy I., Szentes, Nagy II., Miklós — Barabás, Hoffmann, Keresztes, An tus (Szőts) — Kerekes, Vájdinger. Edző: Fláding János. G.: Papp, Topánka, illetve Szőts. A két csapat színvonalas mérkőzést vívott, megérdemelt a hazai győzelem. Nagymányok—Simontarnya 4-0 (2-0). Simontornya, 250 néző. V.: Dörnyei. Nagymányok: Oláh — Stumpf, Szedeti (Siklód!), Dávid, Benkő — Nagy, Szűts, Lovász — Süveges, Csegezi (Farkas A.), Barabás. Edző: Farkas Péter. Simontornya: Cseh Vass, Zsolnai (Molnár), Németh, Kováts T. (Szabó) — Vaczula, Szántó, Hargitai — Pajor, Perger, Vacsora. Edző: Szelei Ferenc. G.: Csegezi 2, Barabás. Süveges. Jók: Dávid. Szűts, Barabás, illetve Németh, Vacsora. Az újonc bőrgyáriak lelkesedése kevésnek bizonyult a brikettgyáriak el. len. Tamási—Tengelic 4-0 <(1-0). Tamási, 700 néző. V.: Dra- vecz. G.: Lieszkovszky 2. Sandi II. mentette a Dózsa vedelme. a labda Gruborovics elé pattant, aki 17 méterről a jobb felső sarokba bombázta. 4-0. A 41. percben Márkus—Szirják , támadás végén Márkus 20 méteres lövése kerülte el a kaput. Szünet után az 50. percben tovább növelte előnyét a hazai gárda: Tóth két védő közölt kilépett, 14 méterről a hosszúsarokba lőtte a labdát. 5-0. Az 57. percben Szabó Gy. két tétovázó szekszárdi védőt lerázva, 3 méterről ivóit eredményes. 6-0. A 61. percben Kniesz már a 16-oson belül járt, beadását Varga L. 8 méterről Bonyhádi SE—Szigetvár 1-0 (1-0). Bonyhád, 500 néző. V.: Pálfy. Bonyhád: Mucska — Joó, Hüber, Balázs, Fritsi — dr. Alföldi, dr. Sebestyén, Darabos (Éppel) — Pfeifer, György, Vali (Denk inger). Edző : Kovács István. Szigetvár : Udvarocz — Révész, Tóth. Iványi, Baumann (Herbst) — Vörös, Bódog, Kiss, Szilágyi — Bodó, Pintér (Goják). Edző: dr. Dunai János. Az első percben Darabos szögletét Fritsi kapta, három csel után az ötösről a kapust találta telibe. A 12. percben Bauman tört előre, Bódogot indítottja. aki betört a 16-oisra. lövés helyett cselezett, Frit- si szerelte. A 22. percben lőtte győztes gólját a Bonyhád : Darabos szögletét Hüber 8 méterről fejelte a jobb felső .sarokba1. A 85. percben dr. Sebestyén vezette fel a labdát, Györgyhöz továbbított. tőle dr. Alföldi kapott jó átadást, de 15 méterről leadott lövése a felső lécről vágódott vissza a mezőnybe. Közepes iramú és színivo- « nalú találkozón kínkeserves győzelmet arattak a hazaiak. Jók: Mucska, Hüber. Fritsi, illetve Kiss, Bodó. Tóth. Kisdorog—Dombóvári VMSE 0-0. Kisdorog, 400 néző V.: dr. Rákóczi. Kisdorog: Kiss — Berniing J. (Spiel), Horváth, Fábián, Papp L., — Benning Z. (Domokos), Páli, Palkó, Klein — Szabó, Papp A. Edző: Kerekes Ágoston. Dombóvár: Bien — Vészi, Mács, Banai, Barka — Magyar, Nagy, Keresztes (Herbst), Csanádi — Gyurkó, Jakab, (Kovács). Edző: Bő- zsöny János. A 3?. percben Palkó szabadrúgásból a berohanó Klein elé tál-ált, akia lelsó leere fejelte. A 70. perében Tóth beadását Kun tíz méterről magasra ugorva a léc alá fejelte. 7-0. A 85. percben Kőhalmi—G rubor o- vics-akció végén Gruíboro- vics 12 méterről állította be a találkozó végeredményét. 8-0. Mindvégig nagy fölényben játszott a Tisza-iparti együttes és a nyitányon rendkívül rossz napot kifogó, mélyen tudása alatt játszó lila- fehérekre kiütéses vereséget mért. Jók: Gruborovics, Kun, Tóth, Varga, Illetve a szekszárdi együttesből egyetlen játékos teljesítménye sem emelhető ki. nek a lövése centiméterekkel zúgott el a bal felső sarok fölött. Az 50. percben Barkát tiszteletlen viselkedése miatt a játékvezető kiállította. A 65. percben Papp L. húzott kapura, Banai a lövés, pillanatában az ötösön szerelte. A 73. percben Gyurkó Kovács elé ívelte a labdát, Kovács 10 méteres lövését Kiss bravúrral hárította. A nagy meleg rányomta bélyegét a találkozó színvonalára. A hazaiak végig támadták a 90 percet, de a DVMSE szívósan védekezett. Jók: Papp L., Papp A., Horváth, illetve Banai, Kovács. Dombóvári Vasas—Honvéd Táncsics SE 0-0. Dombóvár, 500 néző. V.: Balaiti. Dombóvár: Szalai — Elek, Szie- ber. En sert. Csatári — Zsu- ró. Tóth-Baei. Fekete (Kovács II). Tóth (Kolmann) — Fazekas. Vörös. Edző: Horváth Gvörsy. H. Táncsics: Takács — Héregi, Virés. Vidák, Viszóvác, — Gö- bölös (Bencze), Fiigyi, Illés, Kovács — Ézsi, Gyúr les (Gi- viits). Edző: Nagy Előd. A 10. percben Fazekas beadását Vörös 10 méterről a kapusba lőtte. A 37. percben Tóth- Bagi szintén már csak a kapussal állt szemben, de 16 méterről fölé lőtt. A 75. percben nagy kavarodás végén Vörös került helyzetbe, de éles szögből kapu mellé vágta a labdát. Kitűnő játékvezetés mellett, jó iramú mérkőzést vívott a két csapat. Határozottabb támadójátékkal mindkét pontot otthon tarthatta volna az újonc Vasas. Jók: Szalai, Elek, Szieber, Engert, illetve Viszóvácz, Héregi, Takács. Marcali—Paksi SE 0-0. A találkozóról nem kaptunk részletes tudósítást. Eredmények NB I: Haladás VSE—Bp Honvéd 3-3, Vasas—Rába ETO 0-1, P.MSC-Debrecen 1- 0, Békéscsaba—'MTK-VM 2- 0, Eger—0. Dózsa 1-1, FTC—ZTE 3-0, Dunaújváros —Videoton 2-0, Tatabánya- Siófok 2-2. NB II: Kaposvár—Metripond 1-0, Ganz-MÁVAG— Baja 6-1, Szarvas—Szolnok 3- 1, Veszprém—Komló 2-0, Vác—Csepel 1-1, Nyíregyházé —Budafok 2-1, Ózd—Keszthely 1-0, Disógyőr—Nagykanizsa 3-3. Területi bajnokság: Sellye —Nagyatád 2-0, PVSK—Boly 0-1, Mohács—'MÁV NTE 1-0. Mázaszászvár—Siklós 3-3. Megyei ifjúsági bajnokság: 'Tamási—Tengelic 6-2, Hőgyész—Tevel 2-2, Szakcs Zomba 1-3, Nagydorog— Aparhant 2-4, Atomerőmű SE —Dunaföldvár 2-2, Bátaszék —Gerjen 6-1, Simontornya— Nagymányok 0-6. Sz. Dózsa— Döbrököz 13-0. Bajnoki táblázatok NB 1. 1. Ferencváros 1 1 — 3-0 2 2. Dunaújváros 1 1 — — 2-0 2 Békéscsaba 1 1 — — 2-0 2 4. PMSC 1 1 — — 1-0 2 Rába ETO 1 1 — — T-0 2 6. Haladás 1 — 1 — 3-3 1 Bp. Honvéd 1 — 1 — 3-3 1 8. Tatabánya 1 — 1 — 2-2 1 Siófok 1 — 1 — 2-2 1 10. Eger 1 — 1 — 1-1 1 O. Dózsa 1 — 1 — 1-1 1 12. Debrecen 1 — — 1 0-1 — Vasas 1 — — 1 0-1 — 14. Videoton 1 — — l 0-2 — MTK-VM 1 — — 1 0-216. ZTE 1 — — 1 0-3 — NB II. 1. Szeol-Délép 1 1 — — 8-0 2 2. Ganz-Mávag 1 1 — — 6-1 2 3. Szarvas 1 1 — — 3-1 2 4. Veszprém 1 1 — — 2-0 2 5. Nyíregyháza 1 1 — — 2-1 2 6. Salgótarján 1 l — — 1-0 rí Kaposvár 1 1 — ~ 1-0 2 Ózd 1 1 — — 1-0 2 9. Diósgyőr 1 — 1 — 3-3 t Nagykanizsa 1 — 1 — 3-3 1 11. Csepel 1 — 1 — 1-1 1 Vác 1 1 — 1-1 1 13. Budafok 1 — I — 1-2 — 14. Keszthely 1 — — 1 0-T — Metripond 1 — 1 0-1 — Volán 1 — — 1< 0-1 — 17. Szolnok 1 — — 1 1-318. Komló 1 — — 1 0-219. Baja 1 — — 1 1-6 — 20. Székszárd 1 — t 0-8TERÜLETI BAJNOKSÁG Dráva csoport 1. Sellye I 1 — — 2-0 2 2—4. Bonyhád 1 1 — — l-Ö 2 Bóly 1 1 — — 1-0 2 Mohács 1 1 — — 1-0 5 5-6. Siklós 1 — 1 — $-3 1 Mszászvár 1 — 1 — 3-3 1 7—12. Dombóv. 1 — 1 — Ö-O I Kisdorog 1 — 1 — 0-0 1 Paks 1 — 1, ■í““ 0-0 1 D. Vasas 1 — 1 0-0 y Táncsics 1 — 1 — 0-0 i Marcali 1 — 1 — 0-0 í 13—15. Szigetvár 1 — — 1 0-1 — PVSK 1 — — 1 0-1 — MÁV NTE 1 — — 1 0-1 o* 16. Nagyatád 1 — — 1 0-2 — Á lapunk mai számában megjelent labdarúgó-tudósításokat írták: Bittner Mátyás, Illés Béla, Kovács Béla, Lerch Béla, Mercsé- nyi Gyula, Molnár István. Sípos György, Szabó Sándor, Túrós József, Varga Károly, Zwick Antal. A sportoldalakat összeállította: Fekete László rovatvezető. Két magyar érem Ascotban Területi labdarúgó-bajnokság Veretlenül rajtoltak csapataink A területi labdarúgó-bajnokság 1986—87. évi őszi nyitányán immár öt csapattal volt érdekelt megyénk. Az évadkezdés jól sikerült: egyik csapatunk sem szenvedett vereséget. A Bonyhádi SE pályaválasztóként nagy küzdelemben, de csak 'közepes színvonalú találkozón rendkívül nehéz 1-0-ás győzelmet aratott. Kisdorogon sor került az első megyei rangadóra: a MEDOSZ együttese gól nélküli döntetlent játszott a vendég Dombóvári VMSE legénységével. Tudósítónk jelentése szerint a hazaiak támadtak végig többet, és közelebb álltak a győzelem kiharcolásához. Az újonc Dombóvári Vasas a 'szomszédvár, a Honvéd Táncsics SE éllen rajtolt. A Vasas legénysége is hadilábon állt a gólszerzéssel, ezért őszi első mérkőzésükön nem örvendeztették meg góllal szurkolóikat. A Paksi SE Marcaliban vendégszerepeit, ugyancsak gól nélküli döntetlent ért el. Sajnos, erről a mérkőzésről részletesebb tudósítást nem kaptunk. A megyei labdarúgó-bajnokságért Döntetlen az újoncrangadón A megyei labdarúgó-bajnokság szezonnyitója mindjárt több meglepetéssel szolgált. Ezek élére tartozik, hogy a Döbrököz együttese magabiztos győzelemmel térhetett haza Szekszárdról: a TÁÉV SE együttesét 3-1-re "verte. (Nem bírt egymással a két .szomszédvár: Atomerőmű SE—Dunaföldvár, 1-1. Ugyancsak döntetlennel zárult a két újonc rangadója is, Szakoson. ^ A harmadik újonc, a Simontornyai BTC pályaválasztóként rajtolt — (vereséggel. A nagymányoki vendégcsapat .jó játékkal rukkolt ki és biztosan vitte el ynindkét pontot. A papírforma érvényesült Bátaszéken, Hőgyészen, és Tamásiban is. Aprbpó, Tamási! Sokáig hiába vártuk még a szimpla eredményt is, azt .végül is megkaptuk, de semmi többet. Így erről a találkozóról olvasóink nem tudhatják meg, hogy egyáltalán kik léptek pályára fa két csapatban. Nagydorogon új edző debütált: lAknai János, ám csapata erejéből csak gól nélküli döntetlenre futotta.