Tolna Megyei Népújság, 1986. augusztus (36. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-13 / 190. szám
NÉPÚJSÁG AUGUSZTUS 13 SZERDA Névnap: Ipoly A Nap kél 5.31 — nyugszik 20.02 órakor A Hold kél 14.35 — nyugszik 23.15 órakor Hatvanöt éve született Debervenben Sarkadi Imre (1921—1961) háromszoros József Attila-díjas. majd Kossuth-dijas (1955) író. drámaíró, újságíró. Alsónyék Üt Teho-böl A Bátaszék Nagyközségi Közös Tanácshoz tartozó Alsónyék elöljárósága úgy döntött, hogy a megszavazott hatszáz forintos Tehoból szilárd burkolatú utat építenek. Elkészült a Temető És az Árpád utca burkolata, összesen háromszáz méter hosz- szan, háromszázötvenháromezer forintos költségvetéssel. A munkát a Pécsi Közúti Építő Vállalat végezte. Az új aszfaltút a régi kátyússá vált terméskőburkolatra épült. Az Árpád utcában mostmár könnyedén közlekedhetnek a jármüvek. OL VAST AM Műanyag A műanyag a század nagy találmánya. Hiába élik reneszánszukat a természetes anyagok — a fa, a porcelán, a pamut, stb. — műanyag nélkül elképzelhetetlen a mai élet. Lapunk tegnapi számában tudósítottunk a Sajtóházban nyílott kiállításról, amely a Borsodi Vegyi Kombinát szekszárdi gyáregységének termékeit mutatja be. Lehet, hogy az itt látható műanyagtermékek nem vetekedhetnek látványosságban, színpompában a Népújság Galéria településbemutatóival, de korszerűségükhöz, hasznosságukhoz nem fér kétség. Van itt minden, ajtó, falburkolat, polcrendszer, kerí- léselem, redőny, hogy csak néhányat említsünk. A műanyag könnyű, szilárd, esztétikus, mindenre felhasználható — az evésen kívül. A legpozitívabb tulajdonsága pedig az olcsósága. Márpedig aki hallgat az idők szavára, ezt a tulajdonságát tudja legjobban kihasználni. A kiállítás nyitva, lehet körülnézni. W. 0 A SZEKSZÁRDI NYOMDA termékeiből nyílik kiállítás augusztus 15-én, pénteken délután fél négykor Szekszárdon a Munkásotthonban. A termékbemutató keretén belül végigkísérhetjük a nyomdaipari technológia fejlődését, a gyár termékskálájának bővülését, így többek között látható az 1962-iben .nyomtatott újság mellett korszerű technológiával, fényszedéssel készült lap is. Az érdeklődők szeptember 10-ig tekinthetik meg a kiállítást. A MŰSZAKI ÁTADÁS. A szekszárdi 16 tantermes iskolát, a tanítóképző főiskola mellett a TOTÉV műszaki átadásra augusztus 19-re előkészíti. Az új iskola esetleges pótmunkáit a tanítás- kezdésre elvégzik. O A MÖRÁGYI német nemzetiségi „Völgység Népe’' Együttes képviseli Tolna megyét a XXI. Országos Nemzetiségi Fesztiválon. A háromnapos rendezvény Tata városában kezdődik augusztus 15-én. # ÜTTÖRŐVEZETÖK továbbképzése fejeződött be tegnap, augsztus 12-én Balatonszepezden. A szekszárdi és környékbeli úttörővezetők közül mintegy százan vettek részt a jövő évi tennivalókra való felkészülés jegyében. # NAGYMÁNYOK Nagyközségi Közös Tanács 1988- ig kívánja létrehozni a községi vízműtársulatot a saját és a megyei tanács által biztosított pénzeszközökből. Történtek már próbafúrások, de vizet eddig nem találtak az érintett területen. v.. KEVÉS A SZALMA. A Dunaújvárosi Papírgyárba a Tolna megyei érdekeltségű Szalmacell GT ezer- vagon szalmát szállít, a terv szerint. Talán sikerül ennyi ipariszalmát „összekaparni”, mert a gabona szára igen rövid volt. A gyárba egyébként már 60 kilométeren belüli körzetből is szállítanak nyersanyagot. + KÖVEZÉS A ZSILIPNÉL. A Sió torkolati műnél az alvízi részen partmegerősítést végeznek. Az ehhez szükséges követ a múlt héten a helyszínre szállították, a jövő héten a kedvező vízállásnál kezdik a part kövezését. A KECSKEMÉTEN Bátor! Attila 31 éves marós, helyi lakos személygépkocsijával áttért az úttest bal oldalára és ott öszeütközött egy autóbusszal. A személygépkocsii vezetője a helyszínen, utasa, Bátor! Attila 8 éves tanuló a kórházban meghalt. 0 TÜSKEVÁR külterületén Lukács Péter 33 éves egyetemi tanársegéd, budapesti lakos személygépkocsijával halálra gázolta Horváth Józsefné 71 éves, tüskevári nyugdíjast. A személygépkocsi vezetője köny- nyfl sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Lukács figyelmetlenül vezetett. Forgalmi rekordok az észak-dunántúli határállomásokon Gyorsstaitisztika készült az észak-dunántúli határállomások júliusi forgalmáról. Az utasforgalom a tavalyihoz képest mindenütt emelkedett: van ahol a növekedés aránya a 10 százalékot is meghaladja. Komáromiban több mint 200 ezer személykocsi, 1 millió 153 ezer utas lépte át a határt ebben a hónapban. Hegyeshalomnál 468 ezer utas, 135 ezer személygépkocsi és 10 ezer kamion haladt át. A két soproni — a régi és az új, kópházi — átkelő együttes forgalma: 332 ezer utas, 105 ezer személygépkocsi és csaknem 3 ezer kamion. Rajkánál is sok dolguk volt a vámosoknak, határőröknek, pénzbe váltóiknak és a vendéglátó szolgálat munkatársainak: itt 815 ezer utas, 180 ezer személygépkocsi és több mint 7 ezer kamion haladt át. A Győr közelében lévő vámosszabadi átkelőnél is csúcsot jegyeztek fel: 10 ezer kamion, 61 ezer személygépkocsi és 317 ezer utas haladt át. Adidasmárkabolt Adidas-bemutatóterem és -márkabalt nyílik várhatóan az év végén Budapesten a Váci utcában. A Sofarrn Stúdió Építőipari Műsaaki Fejlesztő és Kivitelező Kisszövetkezet mellett generálkivitelezőként vállalta az összesen több mint 300 négyzet- méteres, kétszintes üzlet tervezését és átépítését. A 12 millió forintos költséggel létesítendő üzletben az Adidas-spartszereket gyártó cég sportruházati cikkei és sportfelszerelései közül válogathatnak a vásárlók. Az Adidas Budapest Kft. bemutatótermében pedig a nagykereskedelmi partnereknek kínálnak széles választékban Adidas-cikkeket. A márkaboltban kapható termékek árai alacsonyabbak lesznek, mint a magánkereskedők sportboltjaiban. IA teveli tanács építési brigádja irányításával és közreműködésével jó ütemben haladnák — társadalmi ösz- szef ágassal — a kisdorogi óvodád napközi otthon felújítási, bővítési munkálatai. A már hat hete tartó — minden szombat és vasárnap munkában 8—12 tagú kis „csapat” vesz részt a kivitelezésben. Elsősorban az óvodás és iskolás gyermekek szülei, illetve mások is réiszt vállalnak abból, hogy minél gyorsabban elkészüljön a létesítmény. Ezzel a fejlesztéssel és felújítással két csoportos óvodai lesz, valamint a századagos központi konyha az óvodásakon kívül biztosítja az iskolai napközis gyerekek ellátását is. Csábító totóakciók a 35. játékhéttől A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság a 35. héten úgy* nevezestt bianco totószelvényeket hoz forgalomba, amelyeken nem szerepel dátum. Ugyanezen a héten az emlékezetes tat ócsal ást követő bírósági tárgyalás nyomán befolyt 1 888 365,80 forintot a négy nyerőosztály között egyenlő arányiban osztják íel. A 36. héttől akció indul, amelynek lényege: négy alkalommal — hetenként — 1—1 millió forintos külön nyereményalapot létesítenek a 13 plusz 2 találatos totószelvények részére. Természetesen a 13 plusz egyesei» megkapják eddigi rende« jutalmukat. Horgászat Az óriás harcsa után termetes amur Domboriból értesítette lapunkat Suisztek Pál halőr, hogy nemrégiben termetes amurt akasztott és fogott Busbaoh Jenő, a Tolnai Horgász Egyesület tagja. Heves kapás után a hal erőteljesen kirohant s csak harminc perces fárasztás után tudta megszákolni », szerencsés és ügyes horgász. A felszerelés 2,30 méteres üvegbot, Rjobi 150-es orsó és 35-ös zsinór volt. A csali kukorica. Az amur hossza 97, kerülete 87 centiméter, súlya 22 és fél kilogramm volt. Busbach Jenő és a Tekord listás zsákmány. Még engedményes áron kínáljuk a a VÁÉV-BRAMAC alpesi tetőcserepet Ha moslt rendeli meg, Baranya, Somogy és Tolna megyei 'telepünkön, akkor 22,— Ft db helyett 20,70 forintért. HELYSZÍNRE SZÁLLÍTTATJUK. PÉCS (302 Megerősödő szél Átmenetileg, különösen északnyugaton. északon erősen megnövekszik a felhőzet és sokfelé várható zápor, zivatar, egy-két helyen jégeső. Délután .a Dunántúlion csökkenni kezd a félhőzet, de keleten még várható szórványosán zápor, zivatar. A többnyire mérsékelt délnyugati szél észak- nyugatira fordul, és megerősödik. Ziva’tar idején viharos széllökések is lesznek. A legmagasabb nappali hőmérséklet északnyugaton 23 fők. délkeleten 28 fok körül alakul. Kiss Miklós Ferenc József másik titkos románca? Hajdanvolt 1. Ferenc József és Schratt Katalin színművésznő hosszú, bensőséges kapcsolatáról könyvtárra valót írtak már össze. Am az, hogy az apostoli császár- királynak Schratt művésznő előtt is volt már heves viszonya — mégpedig utódokkal —, ez (ha igaz), újdonság a javából. A bécsi Kronen-Zeitung naplókból és levelekből idéz, amelyeket az osztrák nemzeti könyvtárban őriznek. írójuk bizonyos Anna Nahowski, aki 1931-ben, 71 éves korában halt meg. A feljegyzések szerint a bécsi fiatalasszonyt a schönbrunni parkban, séta közben „szólította le" a nála 30 évvel idősebb uralkodó. Az ismeretségből utóbb viszony lett: Anna elvált első férjétől, majd egy vasúti tisztviselő neje lett — akit kisvártatva Galíciába helyeztek ... A •szőke Anna az udvartartás diszkréten átutalt pénzéből pompás villát vett a schönbrunni palota szomszédságában, s ott fogadta hódolóját. Általában reggel 5 óra tájban — Ferenc József közismerten korán- kelő volt... A románcnak évek után őfelsége új szenvedélye, Schratt Katalin vetett véget, a boldogtalan Annának csak újabb kerek összeg jutott, végkielégítésként. Anna szerint lánya. Helene, s fia (akit történetesen Ferenc Józsefnek kereszteltek) e kapcsolatból származik. Ki tudja? Helene Nahowski egyébként ismert: Alban Berg, a nagy osztrák zeneszerző felesége lett. Tíz éve halt meg, s ö helyezte letétbe anyja naplóit, amelyeket most feldolgoztak. Elég későn ahhoz, hogy a főszereplők eltűnésével nyilván mindörökre megoldatlan maradjon a pikáns rejtély. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. V. Felújítják a kisdorogi óvodai napközit