Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-12 / 163. szám
198«. július 12. / TOLNA \ _ “rtÉPÜJSAG 3 Küllem Szokásos Péntek délutáni bevásárlásomat végzem - oldaliamon táska, kezemben két cekiker, és a bolti kosár. A kosár kicsi, ha csak a tejet és a kenyeret teszem bele, már megtelik. A bolt bár nagy, mégis alig férünk el benne, a gondolák között két ember így felszerelkezve csak oldalazva lépdelhet, az italok felöl már meg sem merem közelíteni a felvágottat árusító pultot — alighanem lelöknék valamit. Benn a boltban háromszor állok “orban, legvégül a pénztárosnál, és ott mindig, hisz ha kevesebben vagyunk, akkor az öt pénztáriból csak kettő működik. Miközben csapzottan, fáradtan cipelem a holmimat, azon tűnődöm: vajon miért ilyen kicsik, miért ilyen elhanyagoltak a boltjaink mostanában. Előfordulhat persze, hogy bennem, bennünk van a hiba, hisz sokan mondják, nem szabad a hétvégére hagyni a bevásárlást, az ügyes háziasszony már hét közben mindent megvesz. Meglehet. Ehelyett én itt állok pénteken, a nagy tömegben és a tejet és a tejterméket kínáló hűtőt nézegetem. A gép kopott, .rozsdafoltos, sók helyütt, a drágán megtermelt, feldolgozott tej csöpög, folyik. S egyáltalán: a tej- ivástól is elmegy az ember kedve, ha bellenéz a műanyag ládába, amelyben tejben, kakaóban, tejfölben úsznak a műanyag zacskóik. Igen, tudjuk, a kereskedelemben kevesebben dolgoznak, mint kellene, a pénz, a cipékedés, a nyújtott és a szombati műszak miatt. Éppen elég lehet a raktárba be, onnan pedig ki az eladótérbe cipelni a dolgokat, ez azonban még nem mentség arra, hogy lehetőleg ízlésesen tálalják elénk a vásárolnivalót, tisztán, és csinosan tartsák az üzletet. Ez, nem hiszem, hogy kizárólag csak pénzen, meg munkaerőn múlik, — a lelkiismeretes munkavégzésen legalább any- nyira. A küllem, a külcsín egyáltalán nem mindegy, hogy milyen, sem a boltban, sem azon kívül. Például az utcán. Ezt az egyszerű kijelentő mondatot már sokszor leírtuk: Az utca szemetes. Szemetes annak ellenére, hogy például a megyeszékhelyen óriási táblák figyelmeztetnek bennünket arra, hogy ügyeljünk városunk tisztaságára. Nem ügyelünk, hiába éri egymást a szemétgyűjtő láda, csoko- ládépapíthan, cigarettacsikkben, és szotyolahéjban gázolunk sokszor ott is, ahol rendszeresen takarítják az utakat. Nehéz megérteni, hogy például az, aki órákat tölt a lakása, kertje, udvara, szőleje rendibentartásáva 1, miért nem vigyáz jobban tágabb környezetére. Talán azért, mert ez nemcsak a bennünket közvetlenül körülvevő mikrovilágra jellemző, s mind gyakrabban emlegetjük a gazdálkodás környezetkímélő módszereit is? Erre a súlyos gondra figyelmeztet a Hazafias Népifront VIII. kongresszusának állásfoglalása is, amikor — többek között — hangsúlyozza : „Társadalmi érdek, hogy a környezetés természetvédelem feladataiban a felismerést felváltsa a következetes cselekvés. El kell érni, hogy a környezet- gazdálkodás etikai, lelkiismereti kérdéssé váljon.” Néni elég tehát az, hogy az állami szervek hivatalból teljesítik környezetvédő teendőiket, és a tehetségekhez képest igyekeznék kialakítani a gazdálkodás környezetkímélő módszereit. Mindezt társadalmi közreműködésnek keli kiegészítenie, olyan lehetőségeket, szervezeti kereteket kialakítva, hogy kinek-kinek módjában álljon tenni azért, hogy szebb legyen, kevésbé vagy egyáltalán ne károsodjék környezetünk. Szép, megvalósításra váró gondolatok. Küllem, külcsín, kinézés, megjelenés. Képes hetilapunkban panaszkodnak a belső építészek: nincs elég megrendelésük, sokat kell a munka után futkosni, s kénytelenek beérni a maszek kocsmárosok, vendéglősök megbízásaival. Pedig mi mindenre lennének képiesek ! Dolgozószobát terveznének, szürke bútorral, kék szőnyeggel, színben, mintában harmonizáló ülőgarnitúrával és függönnyel. Dehát miért nem tehetik? Hiisz a lakberendezési áruházak kínálata az elmúlt másfél évtized alatt legfeljebb annyit változott, hogy újabban lehet kapni kolóniái bútorokat is. Nagy öröm — annyi hibával, hogy a komód legalább tíz centiméterrel alacsonyabb, mint az íróasztal, a kétajtós szekrényke meg öt centivel magasabb, mint a komód. Oigy tűnik, a bútorgyárak nemigen figyelik, hogy milyen igényei lennének a vásárlónak, noha a formaszekrénysorok, évszázados divatot tükröző nehéz ülőgarnitúrák alapanyagából a belső építészek ötleteinek felhasználásval lehetne mondjuk galambszürke vagy fehér szekrénysort is készíteni. Hiányzanak boltjainkból a lakberendezési tanácsadók, bár meglehet, hogy előbb-utóbíb a városszépítő egyesületek mintájára lakásszépitő egylet is alakul. A város- szépítők szorgoskodását mindenütt tisztelet és megbecsülés övezi, hisz városuk képiét hosszú-hosszú időre meghatározó tevékenységüket nem pxénzért, hanem önzetlenül, dicséretes lokálpatriotizmusból végzik. Megyénk majd minden városában működik már ilyen egyesület, s nekik is köszönhető, hogy egy — egy szép kovácsoltvas kapu nem rozsdásodik valamelyik pincében, s a cégeknek, kirakatportálok is a város hangulatát őrzik. Divat a nosztalgia, ősrégi felújított vonatok, hajók, autók indulnak hosszabb-rövidebb útra, korabeli ruhákba öltözött ' hölgyekkel és urakkal. Az ember elámul: hogy lehetett annak idején ilyen öltözékben közlekedni, menni, leülni, s egyáltalán mennyi munkába kerülhetett maga a ruha megvarrása is. Valószínű, legalább ennyire csodálkoznak majd Utódaink is mostani tarka, harsány és slampos viseletűnkön. Pedig hát ahogyapi az egyik 'llemtankönyv írja: „A divatos öltözködés mint a tetszeni vágyás egyik formája, \ egészséges ösztöncselekvés — és nem is csak női tulaj- : donság. Ha sokalijuk a tetszés szót, beérhetjük kevesebbel is: kötelességünk tiszta, ízléses ruházatunkkal, áp>olt megjelenésünkkel kellemes, jó benyomást kelteni embertársainkban”. Nagyjából ezek a normális öltözködés törvényei. A divat változik, ez a lényege. Az öltözködésnek azon- - ban vannak maradandó követelményei: legyen a célnak és a helyzetnek megfelelő, ízléses és tiszta, s ami a legfontosabb, mindig jól ápolt testet öltöztessen. Nem tudjuk, hogy a külső megjelenés mennyire számított régmúlt időkben fontosnak, s milyen természetű — önző vagy jölelkű, megbocsátó vagy konok, buta, netán ostoha embert rejtett a korabeli viselet. Pedig hát a belső tartalom legalább annyira fontos, mint a küllem, a megjelenés formája. Érvényes ez régi és mai időkre egy- : aránt. D. Varga Márta ügy vihar« éjszakán VotttfUké Jené Hárwsa 6 Ötjavitók tiborkaseedés Müzsöa Nyári tlfogtattság Csúszda (»tinarwf** A (loa»bofi ttbttlben
