Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-04 / 156. szám

Mai számunkból AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 156. szám. ÁRA: 1,80 Ft 1986. július 4., péntek. MIT OLDHAT MEG A HIVATAL? (3. old.) EGY DÉLELŐTT AZ „ÉGI VÁNDOROK' KÖZÖTT (4. old.) OLVASÓSZOLGÁLAT VOLT EGYSZER EGY HAGYOMÁNYŐRZŐ CSOPORT (3. old.) Kerékcseréink Bármelyük Forma—1-es futamról ismerős lehet a kép: legördül a versenyautó a depóba, aihoil azonnal 'körül­veszik a szerelők. Változtak az időjárási körülmények, eleredt, vagy éppenséggel elállt az eső, felszáradt az aszfalt, ki kell cserélni a gumikat, pontosabban a kere­kekét, merít így gyorsabb a dolog. 'A négy kérőiknél legalább nyolc ember szorgoskodik. A kocsit pillanatok alatt fölemelik, S az új „papucsok” csakhamar felkerülnek a járművekre. Hogy ennek a mozzanatnak a kedvéért is szurkolhassunk, a tévések mérik is, mennyi idő alatt sikerüli a négy ikerekét ki­cserélni. Imponáló értékék merevednek ki a 'képernyőn a kerékcsere végeztével. Nem tudom, mennyi a világ­csúcs ebben a műfajiban, de láttam már nyolc 'másod­perces munkát is. Különösen akkor értékeltem nagyra ezt az eredményt, amikor csakhamar láttáim egy (tizen­négy másodperceset is. (hasonló körülményék között. Sok-e vagy kevés a hat másodperces különbség? Ha azt mondom, ennyi idő alatt még a (bekapott falat is alig csúszik le a torkomon, nagyon kevés. De ha azt mondom, gyakran néhány századmásodperc dönti él, győz-e a Forma—1-es versenyző, vagy lemarad a győz­tes mögött, akikor nagyon sók. Éppen ezért nem csodál­koznék, ha a 'kerékcserétőlke't a legjobb szakemberek közül válogatnék kli. Némi túlzással, akár szigorúbb válogatással, mint a kocsik vezetőit. Hiszen azonos tudású vezetők és márkák között a kerékcseréink dönt­hetik el a küzdelmet. Gondolom, a jó kerékcserélő kol­lektívákét igen megbecsülik, s ennék megfelelően dí­jazzák, s óvják őkét. hogy együtt maradjanak, mert a kerékcsere azonkívül, hogy jó egyéni teljesítmény kell hozzá, csapatmunka is. Tudom, jó sok jellemvonást él kell hanyagolni ahhoz, hogy a magyar gazdasági életet egy Forma—1-es ver­senyhez hasonlíthassuk. Az előbbiben sok még a hiva­talosan 'igazolt előny és hátrány. Vajon milyen a sorsa a kerékcseréiknek ezen a versenypályán? Mert a pá­lyán is ott Vannak a depókban, a vállalatoknál ezek az emberék. Legföljebb másként nevezik őkét, mond­juk újítóknak, feltalálóknak. Velük is úgy van a válla­lat, mint a Forma—l-,ben a márkatulajdonosok, a ver­senyzők. Amikor másik, az eddiginél síkosabb pályára kell átallniuk, a vállalatoknak is fontos, hogy új, a helyzethez jobban alkalmazkodó kerekekre cseréljék a régieket. Nevezzük ezekét új gyárimányóknak. gyár­tási eljárásoknak. Hasonlatunk máris végigvezethető következtetéseket ad. Egyre inkább igaz, hogy az a vállalat, amely nem képes megfelélni az új, nagyöbb követelményeknek, amelyekét a piac (kényszerít ki. lémarad. Csakúgy, mint az a versenyautó, amelytik az esőben is sima gu­mikkal folytlatná a versenyt. Lemarad az a vállalat is, amelyik nem képes csökkenteni indokolatlan ‘költsé­géit, s nem tud versenyezni az alacsonyabb árakon termelő versenytársával. Az új pályára álláskor jöhet­nek a kerékcseréik. Újítók, akik ésszerűsítéseikkel I anyagot, energiát takarítanak meg. Föltalálok, akik új termékeket találnak fel, amelyek minden piacon el­adhatók. Lehet a vállalatot így is, úgy is vezetni, de amelyik vezetőnek nincsenek jó kerékcseréiéi, az menthetetlenül lemarad a versenyben. S ha (túl nagy közöttük a (különbség ilemSarad még a jól vezetett vál­lalat is. Van-e nálunk elég kerékcserélő? Igen is, meg_ nem is. 1980 és 1985 között az évente bejelentett találmányok szárma (kétszeresére nőltlt. TaValy először haladta meg a hazai bejelentések száma a külföldiekét. Ugyanakkor az újítások szárma ében az időszakban tizenöt száza­lékkal csökkent noha a hasznuk növekedést mutatott. Ez utóbbi is azt jelenti, hogy jóllehet, nagyobb súlyú újítások készültök, kevesebben vesznek részt a moz­galomban. A SZOT és a Minisztertanács legutóbbi megbeszélésén is felvetődött, hogy a még jobb anyagi elismeréssel fokozni kellene az újítók számát, még job­ban érdekeltté (kellene tenni a vállalatokat, hogy min­den meva‘1 ósít ásna alkalmas ötlét kipattanjon. Hogy nines annyi kerékcseréink. amennyi kellene, annak egyik Oka az, hogy gazdasági egységeink vetélkedője még nem mindenben hasonlít a Forma—1 -hez. Ment ugyan miért lenne érdékes hogy nyolc vagy tizennégy másodperc alatt cserélnék kerekét, ha az egyik kocsi éleve (két-három perc előnnyel indulna a rajtnál? Gyakran fordul elő — s ez a másik ok —, hogy maga a közösség sem kívánja az újítók, feltalálók jobb meg­becsülését. Féltik slaját rövd távú érdekeikét. Ugyan a megvalósított ötlet éveiken át hozza a nyereségét, de az első évben hiányozni fog a nyereségből, illetve a béralapból a (kifizetett újítási díj. Sok helyen hátrébb sorolják (milyen ellentmondás!) a fizetésemelésnél az újítási díjakat gyakran felvevő dolgozót, mondván, 5 már úgyis megkapta a maga pénzét. Pedig érdemes lenne jobban megbecsülni a kerék­cseréiket. már csak azért is, ment érzékeny emberek. Ha aZt tapasztalják, nines sök értelme munkájuknak, lehet, hogy nem is teszik szóvá. Az is lehet, hogy nem mennek el más vállalathoz (persze, az is lehet, hogy elmennek). De. hogy magasan lobogó újító hevületük lecsöndeSedik, az biztos. A jód isimért kerékeserélő viszont mindent belead tevékenységébe, és másokat is magával ragadhat. (Ezért fontos elismerésük. Ne feled­jük, előbb-utóbb nálunk is lesz Forma—1, s nemcsak a mogyoródi versenypályán. GŐZ JÓZSEF Kádár János találkozott Larry Presslerrel Kádár János, az MSZMP főtitkára csütörtökön talál­kozott a magánlátogatáson hazánkban tartózkodó Larry Presslerrel, az Egyesült Ál­lamok szenátorával, a Sze­nátus Külügyi Bizottsága európai alibi zotteágának el­nökével, a Kereskedelmi Bi­Reagan elnök szerint Mi­hail Gorbacsov legutóbbi üzenete, amelyet Dutoinyin szovjet nagykövet nyújtott át, „új ajtókat nyitott meg”, s így „derűlátóan ítéli meg annak lehetőségét, hogy ne csupán egyszerűen újabb csúcstalálkozóra kerüljön sor, hanem olyan találkozó­ra, amelyen megállapodások­ra lehet jutni”. Az elnök ezt az USA Today című lapnak adott, csütörtökön közzétett nyilatkozatában jelentette ki. Regan azt mondta, hogy Gorbacsov üzenete „értékes” volt és igen sok új javaslatot tartalmazott a leszerelés, a helyi konfliktusok és az em­beri jogok területén. „Ezek után okunk van rá, hogy le­zottság üzleti és idegenfor­galmi albizottságának veze­tőjével. Az amerikai vendéggel megbeszélést folytatott Ha­vasi Ferenc, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára, valamint Vár- konyi Péter külügyminisz­hetségesnek tartsuk az elő­készítő találkozót a külügy­miniszterek között” — mon­dotta az amerikai elnök. Kö­zölte, hogy már készül, vála­sza a szovjet vezető levelé­re, de egyelőre nincs időpont az újabb csúcstalálkozóra, bár azt még az idén megtart­hatják. vialentyin Palin, a Novosz- tyi szovjet sajtóügynökség elnöke kijelentette, hogy a további leszerelési tárgyalá­sokon a feleknek mindenek­előtt az alapéi vekben, az egyenlőség, és az egyenlő biztonság elvében kell egyet­értésre jutniuk, mert enél- kül a részletek megvitatása elfecsérelt idő. A Szovjet­unió volt bonni nagykövete az ARD nyugatnémet tele­ter. A szívélyes légkörű ta­lálkozókon véleményt cserél­ték a nemzetközi helyzet néhány kérdéséről. Áttekin­tették a magyar—amerikai kapcsolatok alakulását, kü­lönös tekintettel a gazdasá­gi együttműködés fejleszté­sének további lehetőségeire. vízió Gyújtópont című műso­rában nyilatkozott. — A szovjet—amerikai csúcstalálkozó még ez évben történő megtartásának lehe­tősége nem a szovjet fél óha­jától függ — mondotta Falin. „Készek vagyunk akár már holnap is összeülni, ha tisztában lehetnénk afelől, hogy miről tárgyainak a fe­lek, miről fognak dönteni, s hogy ez a találkozó a tavaly novemberi erőfeszítések folytatásának ígérkezik-e, • vagy elölről kezdhetik a leg- fonosabb kérdések megvita­tását, s akkor az egész leg­feljebb újabb nyilatkozattal Végződhet. Csakhogy nem szavakra, tettekre van most szükség, s mi készek va­gyon a tettekre.” Ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütör­töki ülésén meghallgatta a Nógrád Megyei Tanács Vég­rehajtó Bizottságának jelen­tését, amelyben számot adott saját munkájáról. El­ismeréssel állapította meg, hogy a végrehajtó bizottság a törvényes követelmények­nek megfelelő, az országos és a helyi érdekeket egy­aránt szem előtt tartó szín­vonalas és eredményes mun­kát Végez. A Minisztertanács helyeslőén tudomásul vette a végrehajtó bizottságnak a VII. ötéves tervben előirány­zott feladatok végrehajtásá­nak elősegítésére, valamint az irányító mimika tovább­fejlesztésére kidolgozott el­gondolásait és kötelezte a kormányzati szerveket, hogy ezek valóra váltásához nyújtsanak támogatást. A kormány megtárgyalta és jóváhagyta az építési ha­tóságok megerősítésére és munkájuk színvonalának emelésére javasolt intézke­déseket. Egyetértett azzal, hogy ezek keretében a te­rületrendezési, építészeti, mű­emlékvédelmi feladatok egy­séges irányításának és a te­lepülésfejlesztés koncepció­jának erősítése érdekében a városokban és — ahol indo­kolt — a városi jogú nagy­községekben is főépítészi munkakört rendszeresítse­nek. Előkészületek az újabb szovjet-amerikai csúcsra Jó versenyt hozott az első nap Harc a másodpercekkel A BM Tűzoltóság Központi Kiképző Iskolájának csapata Uborkaszezon van a lab­darúgásban, a Szekszárdi Dózsa labdarúgópályája kör­nyékén azonban nagy a nyüzsgés. Nyolc óra előtt né­hány perccel bevonulnak az állami tűzoltócsaljatok az ünnepélyes megnyitóra. A jelentéstétel után Vágvölgyi József alezredes, a BM Tűz­oltóság országos parancsnok- helyettese köszönti a csapa­tokat, és jó versenyzést kí­ván a kismotorfecskendő­szerelésben a területi döntő­i ­kön nyertes csapatoknak. Nyolc csapat — Győr-Sop­ron, Heves, Komárom, Ba­ranya, Borsod és Tolna me­gye, valamint Budapest és a BM Tűzoltó Kiképző Köz­pont csapatai — mérik össze itt tudásukat. A hazaiakról Sikerült a Tolna megyei csapattal a verseny előtt szót váltanunk. A paksi, szek­szárdi, és dombóvári tűzol­tókból verbuválódott csapat­tagok szerint nincs esélyük a győzelemre. — Nálunk 34 év az átlag­életkor, meg kell nézni, a többiek általában fiatalab­bak. Ezzel hát nem dicseked­hetünk — mondják. — Az utóbbi 2—3 héten készültünk intenzíven. Vannak itt olya­nok, akik már február óta csak ezt gyakorolják . — Én februárban még az erőműben dolgoztam — mondja egy paksi csanattag. — Sereghajtók sem aka­runk lenni — teszik hozzá. A feladatról A 800-as hordozható kis­motorfecskendő percenként 800 liter vizet képes továb­bítani. Álló helyzetből, do­bogóról kell szerelni a szívó­nyomó oldalt, és a tömlőgu- rítás után tíz méterről, egy 5 centiméter átmérőjű pont­ra kell a vízsugarat irányí­tani. Ha 10 liter víz már „be­folyt”, kigyullad a feladat leküzdését jelző sárga, vil­logó fény, és az automata röigzíti az elért időered­ményt. Az előkészületekről Motorokat bőgetnek, töltik a kádakat vízzel, gurítják a tömlőket, rajtgyakorlatokat végeznék néhányan, mások a versenytársak hatására „szerelik” a raj.tszámot. Töltik a benzint a kétüte­mű motorokba, járatják is őket, mert ha verseny köz­ben állnak meg, fuecs az egész évi munkának. Van, aki a tömlővégeket zsírozza, hogy jobban csússzanak ösz- sze a zárszerkezetek. Csupán annyi résnek szabad marad­nia a verseny kezdete előtt az összekapcsolódó részek­nél, hogy egy papírlap kö­zéjük férjen. A hevesi csa­pat 35 másodperc körüli idő­re számít, szeretnének nyer­ni ebben a számban. Az elektromos időmérő berende­zés a rendezői sátor előte­rében már üzemkészen vár­ja a versenyt, de a kézi idő­mérők, a versenybírók azért Folytatás a 2. oldalon.) Akadályvétel

Next

/
Oldalképek
Tartalom