Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-28 / 176. szám

1986. július 28, © Képújság XVI. DÉFT A TÁÉV csapata győzött Remek hangulat - jó mérkőzések 26-os AÉV—TÁÉV 4-2 mm* _üiviii-___ Támad a TÁÉV Úszás Döntőben a dózsás gyorsváltók Pécsett került megrende­zésre Baranya megye nyílt Kitűnő idő, nagyszerű hangulat, remek mérkőzések — így jellemezhetnénk a hétvégén Szekszárdim meg­rendezett DÉFT-et, vagyis a Dunántúli Építőipari Fiata­lok Sporttalálkozóját. A há­zigazda TÁÉV képviselői még minden bizonnyal meg- toldanák a fentieket azzal, hogy mi nyertük tíz megye között az összesített csapat- versenyt, és így az új serleg is egy évre birtokunkba ke­rült. A csapatkapitány Prand- róozki László számára pedig emlékezetes lesz ez a szek­szárdi versenysorozat, ugyan­is a KISZ KB egy Lenin­grad—Stockholm jutái ormit at ajánlott fel a győztes csapat kapitányának. Hat sportágban vetélked­tek két napon át az építő­iparban dolgozó fiatalok. A Veszprémi Állami Építőipari Vállalat színeiben két kubai fiatal is részt vett az atlé­tikai versenyeken és remek szerepléssel hívták fel ma­gukra a figyelmet. A verseny A labda a VASÉV-ncl — és a végső győzelem is dobogós helyezettjei eljutnak Székesfehérvárra, ahol eliső ízben rendezik meg augusz­tusban az ágazat fiataljainak országos sporttalálkozóját, és ott lesznek a keleti ország­rész képviselői is. Részletes eredmények. At­létika: 100 m férfi síkfutás: 1. Tose Hores (VÁÉV), 2. Száraz Ferenc (TÁÉV), 3. Katona Ferenc (26-os ÁÉV). 100 m-es női síkfutás: í. Csizmadia Márta (GYAÉV), 2. Ribac Tünde (BÉV), 3. Dá­vid Zita (ZÂÉV). 4x100 m-es női váltó: 1. Baranya, 2. ARÉV, 3. ZÁÉV. 4x200 m-es férfi váltó: 1. VÁÉV, 2. TÁÉV, 3. SÁÉV. Női távol­ugrás: 1. Dávid Zita (ZÁÉV), 2. Torma Ibolya (BÉV), 3. Meisinger Otília (TÁÉV). Férfi távolugrás: 1. Gelen­csér József (SÁÉV), 2. Szá­raz Ferenc (TÁÉV), 3. Már­ton György (GYÁÉV). Súly- lökés. Nők: 1. Torma Ibolya (BÉV), 2. Farkas Erika (26-os ÁÉV), Dávid Zita (ZÁÉV). Férfiak: 1. Molnár Attila (VÁÉV). 2. Qnódi Miklós (KOMÉP), 3. Németh Károly (VASÉP). Teke: Nők: I. Szilárd And­rea (ARÉV), 2. Hegedűs Sándorné (BÉV), 3. Bauer Mária (TÁÉV). Férfiak: 1. Csiiesa Pál (TÁÉV), 2. Szé­kely Zoltán (SÁÉV), 3. Pin­tér Tibor (26-os ÁÉV). Asz­talitenisz. Nők: 1. Bódis Ani­kó (TÁÉV), 2. Cseh György- né (26-os ÁÉV), 3. Plank Re­náta (VÁÉV). Férfiak: 1. Márton György, (GYÁÉV), 2. Szauer Tamás (GYÁÉV), 3. Feller Alfréd (TÁÉV). Női páros: 1. Bódi's—Lencse (TÁÉV), 2. Cseh—Rosta (GYÁÉV), 3. Riskó—Csák tör­né (Közmű). Férfi páros: Szauer—Már .ton (GYÁÉV), 2. Kutas—Horváth (VASÉV), 3. Hólhmann—TallŐ6 (BÉV). Lö­vészet: Férfiak: 1. Tóth Fe­renc (VASÉV), 2. Galántai Ottó (VASÉV). Férfi kézilabda: 1. BÉV, 2. TÁÉV, 3. Közmű. Kispályás labdarúgás. Férfiak: 1. 26-os ÁÉV, 2. KOMÉP, 3. ARÉV. Nők: 1. VASÉV, 2. GYÁÉV, 3. BÉV. Összesített csapat- verseny: 1. TÁÉV, 2. BÉV, 3. a GYÁÉV. — ezébé — A budapesti Komjádi uszo­da adott otthont az idei felnőttbajnokság résztvevői­nek. A mialdridi vb előtt so­kan várták érdeklődéssel ezt a sporteseményt, ahol szin­te számolartlanul dőlitek meg az országos csúcsok. A „csúcseső” áradatában szerényen húzódtak meg a Szekszárdi Dózsa úszóinak eredményei melyeket azon­ban nem várt sikerként könyvelhettünk el. A férfi 4x200 m-es gyors­váltó döntőjében a Fehérvá­ri Róbert, Haiszer Klámán, Mecséki Sándor és Mercz Gábor alkotta négyes maga­biztos versenyzéssel 8:37,35 perces időeredménnyel az előkelő inegyedik helyezést érte el az úszógála első nap­ján. A második napi küzdel­mekben is helytálltaik a fi­úik, mikor is a 4x100 m-es gyorsváltó tagjaiként száll­tak vízre és 3:52,6 perccel ötödikként értek célba. Mind­két eredmény természetesen új megyei csúcs. Egyéni versenyszámokban a dózsás úszók — Fehérvári, Mecse­ki, Haisizer, Végh Márta, Tass Szilvia lévén — „csak” a „B” döntőig jutottak. Am szereplésük minden­képpen dicséretre méltó, hi­szen most először sikerült a felnőtt OB-m a szekszárdiak­nak sikerrel felvenni a ver­senyt az ország legjobb szakosztályaival, versenyzői­vel. Vasárnap Nyugat-Berlin- ban véget ért a vízilabda ifjúsági Európa-bajnokság. A zárófordulóban a magyarok nagyszerű játékkal 46:4 arányban legyőzték az olasz csapatot (a negyedek ered­ményéről nem érkezett jelen­tés), s ezzel a harmadik he­lyet szerezték meg. Magyar­úttörő úszóbajnoksága, ahol az időjárás nem fogadta ke­gyeibe a nyitott medencében rajthoz álló mintegy 150 sportolót. A részt vevő öt szakosztály úszói utolsó lehetőségként használták ki a versenyt a korosztályos országos baj­nokság nevezési szintidőinek teljesítésére. Megyénket a Szekszárdi Dózsa és a Bony­hádi MSC képviselte. Eredmények: Fiúk: 50 m gyors 3. Benkó Csaíha 32,9, 100 m gyors 3. Kiss István 1,13,56, 100 m hát: 1. Kiss István 1,25,27, 100 m pillan­gó 2. Benkó Csaba 1,21,01, 400 m gyors 3. Kiss István 5,19,7. 50 m hát (delfin ki­egészítő szám) 3. Körösi Ta­más 45,08. Mindannyian a Szekszárdi Dózsa versenyzői. 4x50 m gyorsváltó, 2. Szekszárdi Dózsa 2,24,17, 4x50 vegyesváltó 2. Szekszár­di Dózsa 2,46,38. A váltók tagjai voltaik: Kiss, Benkó, Seres, Körösi. Lányok: 50 m gyors 2. Bercsényi Mariann (Sz. Dó­zsa) 32,74, 100 m gyors 2. Bercsényi Mariann 1,12,58, 100 m hát 2. Bercsényi. Ma­riann 1,25,34, 100 m pillan­gó 3. Barabás Mariann 1,52,59, 200 m vegyes 2. Rá- nies Zita 3,20,35. (A Bony­hádi MSC sportolói). ország az ezüstérmes Szov­jetunióval egyforma pont- számmal, s jobb gólaránmyal végzett, de a helyezéseket az egymás elleni eredmény döntötte el. Az Európa-.baj­noki címet a tornák törté­netében első ízben az NSZK szerezte meg. Vízilabda ifjúsági EB Bronzérmes a magyar válogatott A profizmus színe és visszája Nem tudnám megállapítani, hogy kik vannak többen, a profi-párti, vagy pedig a profizmus kiterjesztését ellenző futballdrukkerek. de, hogy a labdarúgó közvélemény ko­rántsem egységes ebben a, generális kérdésben, az bizo­nyos. Jómagam az anyagi és erkölcsi érdekeltségen ala­puló, önálló tevékenykedve gazdálkodás szisztémájára építeném a magyar labdarúgás jövőjét, erősítve a klubok önállóságát, játékos-gazdálkodását, persze úgy, hogy mi­nél kevesebb tehetséget veszítsünk el azon a címen, hogy dollárt kapunk a külföldi játékengedély megadásáért. A totális profizmusra voksolók szerint, ha kitárjuk a kapu­kat, a tehetséges magyar fiatolok, a. legkiválóbbak közé kerülve, elsajátíthatják a foci tudományát, kulisszatitkait. a profilét, számtalan, itthon nem hasznosítható fifikáját, játékszabályait. A mexikói világbajnokság után van is kikre hivatkozniuk azoknak, akik a vendégmunkások ér­dekében szinte valamennyi megkötöttség feloldását kérik, sőt, követelik. Mert ugye, ha a dán válogatott példáját vesszük alapul, ott valóban alacsony a hazai bajnokság színvonala, a válogatott tagjai Európa legjobb klubcsapa­taiban játszanak, és ott tanultak meg annyira futballozni, hogy a válogatottat egyszerűen csak össze kellett állítani, néhány összeszoktató edzésen megismertetni őket egymás­sal, és máris kész a valóban ütőképes, nagyszerűen játszó, kellő harcszellemmel küzdő, és majdnem világbajnokságot nyerő dán csapat. A spanyolok példája szerint viszont éppen az biztosítja a bajnokság magas színvonalát, a klubcsapatok ragyogó nemzetközi sikereit, hogy a világ minden részéből adják-veszik a játékosokat, akiktől a hazai játékosok a legmagasabb szinten sajátíthatják el a profifoci minden mesterfogását. A spanyol bajnokság szintén annak köszönheti magas színvonalát, a spanyol válogatott pedig a szép mexikói szereplést, hogy minden szálával, részletében a profizmushoz kötődik. A két példa önmagáért beszél, és adja a megoldást is a létezés gondjaival küzdő magyar labdarúgás számára — vallják sokan, még a hivatásos sportújságírók közül is. Pintér István, Pethes Sándor szerint oldjunk fel minden korlátot, és akkor, azt adjuk el, amikor és akit kérnek, mert így több fejpénzt fizetnek érte, jobban jár a focista is, a klub is, milliószám dől a Nemzeti Bankba a focis­tádért kapott dollár. Csakhogy a közönség, amelyik még egy ilyen súlyos helyzetben is kitart, nemhogy a foci, de még a kudarcot vallott játékosok és vezetők mellett is — nem a dollár­elszámolásra kíváncsi, hanem arra, hogy jó mérkőzéseket lásson, hogy tiszta, becsületes, küzdelmes, színvonalas legyen a bajnokság, és nemcsak az első, hanem a második régióban is, az alsóbb osztályokban is. Nem vagyok benne biztos, hogy a Honvéd, az ETO, a Videoton az őszi új felállásban meg tudja-e ismételni ko­rábbi teljesítményét, bár Mexikó totális negatív hatása úgysem az idén, hanem egy-két év múlva jelentkezik iga­zán, akkor majd hiányozni kezdenek azok a fiatalok, akiknek most, a Mundialon való rossz szereplés miatt el­ment a kedvük a focizástól. A nézőszám nem mindig mérvadó, de hosszú távon csak megérezzük majd a nézők közömbösségét, elfordulását. Talán még a Fradi-pályán is, pedig a zöld-fehéreké a leg- odaadóbb, a leghűségesebb törzsgárda. Amikor Albert abbahagyta, a nézőszám is alaposan és tartósan lecsök­kent. Nyilasi távozása után további ezrek tűntek el a lelátókról. Mi lenne, ha most valamiféle hirtelen neki­buzdulásból elkezdenénk a Mundial utáni kiárusítást, és a dollárok bűvöletében ledöntenénk az akadályokat, oda szerződne mindenki, életkortól, eredményektől függetle­nül, csupán a tehetség jogán, ahová hívják? Elvtelen nép­szerűségre pályázik az olyan újságító, szakmai vezető, aki ma akárcsak elvileg is, de az ilyenfajta megoldásról beszél vagy ír. Most minden erőre itthon van szükség, és ezt minden érdek fölé kell helyezni. A jutalomjáték a záró­aktusok közé tartozik. Détárira és a hozzá hasonló kiemel­kedő tehetségekre itthon van szükség, és nemcsak a ma­gyar labdarúgás fejlődése, felemelkedése végett, hanem saját, de jól felfogott egyéni érdekeik céljából is. Ha a legjobbak is ilyen mély kútba tudnak esni, tíz perc alatt, mint a mostani magyar válogatott, akkor mi a biztosíték, arra, hogy húsz-huszonkét éves tapasztalatlan fiatalembe­rek egymagukban, nyelvtudás nélkül, patrónusok hiányá­ban, gyakran rideg, sőt ellenséges közegben, törés nélkül igazi profivá tudnak válni, helyt tudnak állni? A sokszor hangoztatott „majd hazajönnek, és hozzák a rengeteg jó tapasztalatot” — eddig alig-alig vált be. Egy­részt. amíg húzni tudják az időt, nem jönnek (lásd Faze­kas), vagy, ha visszatérnek is, nem tudnak gyorsan beil­leszkedni a hazai sportvilágba (Bálint, Göröcs). Különben a külföldiek érdeklődése sem nagy, és ezt nemcsak a kor­ral lehet magyarázni. Védőjátékosokból, kapusegyénisé­gekből nyugaton is túltermelés van, jó csatár itthon is hiánycikk, talán-talán a középpályások közül tudnánk nél­külözni bizonyos számú játékost, de ezeket a posztokat inkább beérett spílerek foglalják le. És az összeszokottság ellene szól egy-egy új, külföldről jött kezdő játékos be­építésének. Ráadásul most óhatatlanul a dél-amerikaiak kerültek előtérbe a játékosbörzéken, aztán Marokkó. Al­gír a színesbőrű játékosok beépülése nagy klubcsapatokba általános tendencia világszerte. Amikor arról értesültem hogy az MLSZ első, Mexikó utáni ülésének napirendjén tíz játékos külföldi játék- engedélyének megadása, vagyis „eladása” szerepelt, na­gyon megijedtem. Hát ez most a legfontosabb, hát a mexikói kudarc csak ennyit jelent a magyar labdarúgás vezérkarának? Aztán azzal vigasztalódtam, hogy az érin­tett profi-ügy a játékosok sürgetésére került napirendre, hogy az átigazolások időszaka, a nyári holtszezon, most kell tehát eldönteni, hogy kinek adnak külföldi munkavál­lalási engedélyt. Ez így valóban elfogadható, de az is, hogy az Európa- bajnoki selejtezőkig sincs már sok idő hátra. Nehéz el­képzelni, hogy a mexikói csapattal eredményesen ki le­hessen állni a ránk szabott nehéz csoport bármelyik válo­gatottja ellen. Kapitány is kellene, egységet kell teremteni az MLSZ felső vezetésében is. Szerintem ezek most fonto­sabbak minden átigazolási reformnál. És hát továbbra is várjuk a mexikói tanulságok levonását, az őszinte, nyílt állásfoglalást. A Mexikót járt újságírók most úgy hallgat­nak, mintha a világ jövőjét eldöntő szuper hadititkokat őriznének. Négyszemközt sem hajlandók egyetlen értel­mes érvet, felismerést kifejteni a Mundialon tapasztaltak­ból. Hallgatnak, szinte bujkálnak a játékosok, edzők, de maga a szövetségi kapitány is. Tudom, majd jön a jövő heti MLSZ elnökségi ülés, és majd akkor mindenre fény derül, de én már sajnos, alig-alig bízom ebben. Biztosan elhangzik majd egy korrekt beszámoló, talán vita is indul felette, de, hogy az immár krónikussá vált „szájzár” fel­oldódjon, abban bár reménykedem, de sajnos, nem hiszek. Csehszlovákiában jártam tizenkét évvel ezelőtt Sebes Gusztávval, aki a Pajtás Kupa Bizottság elnökeként igen aktívan és nagy szeretettel foglalkozott a tizenéves futball. reménységekkel. Az előadások és az elmaradhatatlan film­vetítés (6:3 London) után fehér asztalnál beszélgettünk a komáromi sportvezetőkkel. Sok minden mellett szóba ke­rült az akkor kibontakozó hivatásos (profi) rendszer be­vezetésének szerteágazó problémaköre. Sosem felejtem el az öreg mester szavait: „A klubok nem istállók, nem az a dolguk, hogy profi focistákat tenyésszenek és adjanak- vegyenek”. Az élet, a gyakorlat azóta túlhaladta Sebes Gusztáv véleményét. Sajnos, ma már nagyban folyik az adás-vétel, üzemel a focista emberpiac, de mégis, leg­alább a mértékre vigyázzunk, ne dobjuk a gyeplőt a lovak közé. Maga Mezey mondta, hogy ez a csapat még visel­kedni sem tud úgy. ahogyan egy profi környezet elvárja a menőktől. Már csak ezért se árusítsuk ki a fiatal kincsein­ket időnap előtt. V. F.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom