Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-24 / 173. szám

M8K. július 24. tÆPÜJSÀG 5 Ezerötszáz ember gondja A cigánylakosság helyzete Bonyhádon Javuló életkörülmények, változó életmód A jogok és kötelességek Összhangja A járatok jobb koordinálására lenne szükség Bonyhádon 111 cigánycsa­lád él, az összlakosság 2,9 százaléka. A cigánylakosság száma és a város létszámá­hoz viszonyított aránya las­san, de évről évre növek­szik. Ennek oka ma már in­kább a szülések nagyobb számának tudható be, a be­vándorlók létszáma csökke­nést mutat. Foglalkoztatá­suk, munkára nevelésük munkahelyi béilleSzikedése terén javulás érzékellhető, de a helyzet még mindig nem kielégítő. A munkaké­pes korúaknak csak alig több mint fele, rendelkezik állandó munkahellyel. A többiek tollgyűjtéssel vagy egyéb alkalmi munkával foglalkoznak. Bár a cigányok nagy része rendszeresen megjelenik munkaihelyén, sók az önkényes kilépő, a gyak­ran munkahelyet változtató. A munkahelyeken nem tesz­nek különbséget a cigányok és a nem cigányok között, az esetleges alacsonyabb be­sorolásuk szákképzettségük hiányával magyarázható, ör­vendetes, hogy a szakképzett­séggel rendelkezők száma fokozatosan nő, állapította meg a tanács végrehajtó bi­zottsága nemrégiben. Lakáshelyzetükről szólva elmondható, hogy az utóbbi két évben mind a szobaszám. mind a komfortfokozat te­kintetében javult a helyzet. Nőtt a tulajdonukban levő lakások száma, néhányan családi ház építkezésébe is kezdtek. A tanács a Lakás­építési szándékot támogatja, indokolt esetben 80—100 ezer ígéretes kísérletek foly­nak a Gyógyszerkutató Inté­zet Közös Vállalatnál a köz­ponti idegrendszer, illetve a szív- és vérkermgési rend­szer egyes betegségeinek ke­zelésére szolgáló gyógysze­rék kifejlesztésére. Az inté­zetben több évtizedes ha­gyományai vannak a közpon­ti idegrendszerre ható ké­szítmények kutatásának, s eddigi tevékenységük során már jó néhány hatékony szert bocsátottak az orvosok rendelkezésére. Munkájuk legújabb eredménye egy új szorongásgátló, kedélyjavító készítmény, amely mind ha­tóanyagának vegyi szerkeze­tét, mind pedig biológiái ha­tásmódját illetően újszerű megoldás. Az új vegyidet klinikai vizsgálatai már megkezdődtek. Az intézet munkatársai kikísérleteztek egy, a migrén megelőzésére szolgáló új szert is, a gyó. gyászati célokra már évszá­zadok óta használatos anya­rozskivonatok szerkezetéből kiindulva. A készítmény hatásosságáról a betegeken szerzett első tapasztalatok biztatóak. Ugyanerről a ve- gyületcsaládról megállapítot­ták, hogy a migrén megelő­zése mellett másfajta ideg- rendszeri betegségek tüne­teinek enyhítésére is alkal­mas. így egy-két éven belül klinikai vizsgálatra kerülhet a Parki nson-betegségbe n szenvedő idős emberek ke­zének remegését, mozdula­tainak merevségét várható­an enyhítő, szellemi fris­sességét javító szer. Az intézetben tovább foly-, tatodnak a magas vérnyo­más és idült pitvari eredetű szívritmus-zavarok, valamint a koszorúér-szűkület okozta panaszok kezelésére al'kial- mas, már korábban kidolgo­zott, Tobanum nevű készít­íoriint vissza nem térítendő kölcsönnel segíti az építke­zőkét. Az állami bérlakások kiutalásánál is előnyt élvez­nek, a tanács rendszerint a maximálisan alkalmazható kedvezményéket állapítja meg részükre. Ennek elle­nére igen magas a lakás- használátba-vételi díjhátra­lék, s a lakbérfizetési morál sem kielégítő. Fontos feladat a cigány gyermekek óvodába járásá­nak szorgalmazása, örvende­tes, hogy az óvodás korú gyerekek közül kevés kivé­teliéi mindenkit beírattak, nagy részük rendszeresen jár is óvodába. Az általános is­kolás korúak 80 százaléka elvégzi az általános iskolát, a tovább tanú lók száma is növekvő. A gyerékek közül sokan kerülnék állami gon­dozásiba. Ezenkívül az egy­szeri és a rendszeres gyám­ügyi segéllyel próbálják őket segíteni. A felnőttek közül sokan elvégzik a dolgozók általános iskoláját, s nagy számban szereznék jogosít­ványt is. A közművelődés­ben a munkahelyi kollektí­vákkal együtt a cigányla­kosság is részt vesz. A leg­népszerűbbek körükben a népzenei és a szórakoztató formák, sokan rendszeres mozi látogatók. Az egészségügyi és szociá­lis gondoskodás eredményei­ről szólva, egyik igen fon­tos terület még az anya- és csecsemővédelem. Ennék ke. rétében a védőnők a ci­gánycsaládokat az átlagosnál gyakrabban keresik fel. Vé­rrténnyei kapcsolatos vizsgá­latok. Ehhez a szerhez ed­dig csak tabletta, alakjában juthattak hozzá a betegek, moist injékció formájában is elő kívánják állítani. Az ed­digi vizsgálatok szerint ez az injekció heveny szívritmus- zavarok esetén életet is menthet. További jelentős eredményeket várnak má­sik két új vegyülettől is, amelyeket elsősorban a kam­rai eredetű szívritmuszavarok gyógyítására kívánnak majd felhasználni. Közülük az egyik vegyülétet hamarosan a klinikákon is kipróbálják. Ugyancsak bíztató kísérle­téket folytatnak egy, a ko­rábbiaknál jóval hatéko­nyabb, az erek falára köz­vetlenül ható értágító, vér­nyomáscsökkentő szemel. Ez az új vegyület elsősor­ban a veseeredetű magas vérnyomás kezelésére tűnik különösen alkalmasnak. Egyelőre még a laboratóriu­mokban vizsgálják azt a tel­jesen eredeti szerkezetű trombózis (vérrögképződés) ellerii szert, amelytől igen sokat várnak a kutatók. En­nek az új vegyületnék a bio­lógiai hatása a befejeződé­sükhöz közeledő vizsgálatok tanúsága szerint szelektív és további nagy előnye, hogy alkalmazása nem jár semmi­féle mellékhatással. Néhány év azonban elte­lik még addig, amíg ezek az új készítményék eljuthat­nak majd a gyógyszertárák­ba, mert egy-egy új vegyü­let klinikai kipróbálása több évig is eltart. A gyógyszer­kutatás egyébként is sok időt és türelmet kíván. A Gyógy­szerkutató Intézet Közös Vállalatnál évelnie általában 800—1000 új vegyületet állí­tanak elő, és vizsgálnak meg, aszerint, hogy melyikből le­het gyógyászatilag értékes hatóanyag. dőoltást is kap minden gye' rek, amennyiben a szülő nem viszi el a rendelőbe, úgy a védőnő a lakásban oltja be a gyermeket. Saj­nálatos, hogy a terhes nők gyakran csaJk többször^ fel­kérés után jelennék mpg a gondozóban. Némi javulás észlelhető ugyan, de ; még m'indig nagyfokú a környe­zet rendje, tisztasága iránti igénytelenség. | A cigányok állampolgári fegyelmével kapcsolatban némi javulásról beszélhe­tünk. Általában csekély a közéleti aktivitásuk, köz­ügyek iránti érdeklődésük. Kedvezőtlen, hogy sokan még mindig csak jogaikat hajlandók ismerni, ikötele- zéttségéikel nem teljesítik. A törvényesség tisztelete, a társadalmi együttélés szabá­lyainak megtartása még ném vált a-z általános magatartás szerves részévé. Arányai­ban, sajnos, magasabb a büntetett előéletűék, sza­bálysértők száma. A kisza­bott bírságot többnyire csők kényszerintézkedések hatására fizetik be. A köz- nyugalmat, közrendet za­varó, garázda jellegű ma­gatartásuk viszont mérséklő, dött. örvendétés lenne, ha a fo­kozódó állami segítség, a társadalmi összefogás mellett maga a cigánylakosság is egyre többet tenne azért, hogy helyzete javuljon, s maga is segítené tagjainak a társadalomba való beillesz­kedését. Cs. I. Divatos iskolaköpenyek A Habselyem Kötöttáru­gyárban már a nyár végé­re készülnek: teljes nagy­üzemben dolgoznak azok a kötő- és hurkológépek, ame­lyeken az iskolaköpenyek alapanyagát készítik, és folyik e cikkek varrása, csomagolása is. A vállalat, amely a legnagyobb hazai köpenygyártó, az idén a bel­kereskedelem megrendelésé­re 930 ezer lányka, bakfis és fiú iisikolarulhát készít, csak­nem ötvenféle fazonban. Ezek túlnyomó többségét — mintegy 90 százalékát — au­gusztus élőjén átadják a ke­reskedelemnek, így várható­an nem lesz akadálya an­nak, hogy a szülők időben vásárolják meg e cikket. Az iskolaköpenyeken a divatnak megfelelően több a díszítés; a rátét, a pasz­pól. a patent és a zsinór. Az idén megújult a fazonja is, mert a diákok a lezser, a könnyű, mozgást biztosító köpenyt kedvelik. A gyártók a hagyományos és a hab­könnyű poliamid kelme mel­lett új alapanyagot is kifej­lesztették. A legújabb pamut típusú kelméből készült mo­dellek könnyen moshatók, vasalást nem igényelnek. Ebből a gyártók az idén 120 ezret küldenek az üzletekbe, de jövőre — ha a vásárlók igénylik — bővítik a gyár­tást. Az iskolaköpenyek alap­anyagának negyedét azon az öt új, NDK-gyártmányú, gyorsjáratú lánchurkoló gé­pen állítják elő, melyet az idén állítottak üzembe. Tel­jesítményük csaknem két­szer akkora, mint a vállalat többi, hasonló műveletet végző gépéé. „Tisztelt Szerkesztőség! Mondhatom nyugodtan, hogy egy városrész, vagy ha úgy jobban tetszik, egy falu nevében írok. Paks- Dunakömlőd sorsáról, az emberek közérzetéről van szó. Azzal az indokkal, hogy veszélyes helyen van a, helyközi autóbuszmeg­álló, és a helyijáratnak is buszfordulóra van szük­sége, útkorszerűsítésbe kezdtek a madocsai útel­ágazásnál. Ez érintette a 6-os főútvonalat és a fa­luba bevezető mellékútat is. A nagy mű elkészült, de mire a többmilliós beruhá­zást befejezték, mintha el­felejtették volna, hogy miért is kezdték. A busz­forduló ugyanis kimaradt. A régi, faluba bevezető mellékutat feltörték, és új útszakaszt építettek ki." Az olvasói levélből csak egy részt idéztünk, ami töb­bek .'között érinti azt a prob­lémát, hogy a helyközi jára­tok Pakson több helyen is megállnak, Kömilödön egyet­len helyen sem, így minden utazáskor a városba kéül be­utazni (közel öt kilométer), hogy bárhova, mondjük a há­rom kilométerre fekvő Ma- docsára utazzanak. A leg­nagyobb gondot mégis a reg­geli órákban induló, és va­sárnapi járatok okozzák — hiányukkal. A szenvedélyes hangú levél nyomában indultunk el. hogy a Dunakőmlődön élő, mint­egy 1500 ember gondjának utánajárjunk. Az előzmé­nyek: korábban a 6-as úton, a dunalkömilődi leágazóval szemben valóban veszélyes helyen volt a helyközi meg­álló. Másfél hónapja, a ma­docsai leágazó megépítésével biztonságosabbá, gyorsabbá vált ugyan a közlekedés, de megállót, az azelőtt is igen veszélyes helyen nem létesí­tett a Közlekedési Miniszté­rium. Problémát okoz ugyan­akkor, hogy a Budapest felé induló járatok közül csak egy áll meg a településen, a déli A Csavaripari Vállalat dombóvári gyárában már akikor működött a békekíub, amikor még maguk sem tud­ták, hogy az tulajdonképpen micsoda. Az üzem fiataljai körében korábban is népsze­rű volt az ifjúsági vitakör szívesen jártak oda a fiata­lok megbeszélni az aktuális politikai kérdéseket, 1983- ban azitán egy felhívással meg is alakult a békeközös­ség. A KISZ-szervezetben Sudár Károly forgácsoló­művezető volt a vitakör szer­vezője, így ö lett a klub Vezetője is. Fertály Lajos meo-vezetőt, KISZ-titJkárt közben megválasztották az Országos Béketanács tagjá­nak. Sudár Károly a kérdésre, hogy miért is kell nékik ez a közösség, egyszerű, de an­nál meggyőzőbb választ ad. — Három gyerekem van, tehát nekem is van mit fél­teni. Csináltunk egyszer egy •kis felmérést a rendezvénye­ken résztvevők körében, hogy miiért járnak közénk. Ilyen válaszokat adtak: azért, mert a fő kérdésekben itt min­denki egyetért, jó olyanok között lenni, akik hasonlóan gondolkodnak, érdekesek a rendezvények. Végre, Van egy olyan hárc, amihez nem kell fegyver. Valóban érdekesek. Meg­szervezték és lebonyolították a klubok első országos talál­órákiban. Márpedig igény el­sősorban a reggeli órákban jelentkezik, az iskolásoknak, a Dunaújvárosban dolgozóik­nak megoldatlan az utazásuk. A helyi járatok közlekedése nehézkes, ötven perc alatt ér be a város másik pontjára az utas, a járatok sűrítésére is szükség volna. A városi tanács műszaki osztályán érdeklődtünk, hogy mit tesznek a lakossági be­jelentés nyomán. — Értesültünk több csa- to mából is a gondról — mondja Molnár Jánosné osz­tályvezető. — A főút ezen ré­szén a műszaki előírások miatt nem létesíthető meg­álló, arról pedig, hogy a tá­volsági járatok érintsék a település részit, a megyei Vo. Ián vállalatokkal kell tár­gyalnunk, egyeztetnünk. Ez nehezen járható ú't, hiszen lassítaná a járatok forgal­mát, a vállalatok nem biz­tos, hogy kedvezően fogad­ják. Megöldhatóbbnak tűnik a helyi járatok jobb szerve­zése, a helyközi és távolsági buszok indulásához való iga­zításé. Ez ügyben mér ko­rábban felvettük a ka peso­kősóját, ahol az ország kü­lönböző pontjairól mintegy kétszázan vettek részt. Plusz a hazaiak. A békebazárt majdnem minden városi ren­dezvényen működtetik, völt már béke fel vonulás, pal-beat- műsor. Ismert emberek be­szélgettek a fiatalokkal a klubban aktul ál is politikai kérdéseikről. Fertály Lajos részt vehetett az QBT delegációjával a VIT-en és egy nemzetközi béketalálíkozón. Legutóbb a Szovjetunióban járt a szo­cialista országok békemoz­galmának ifjúsági találkozó­ján. Az Utakon személyes kapcsolatok szövődtek, majd az OBT közreműködésével egy hetet töltöttek osztrák fiatalok Dombóváron. A két nép barátságának is jót tett a személyes találkozás, és hogy az osztrák fiatalok meg­ismerkedhettek a magyar va­lósággal. Megállapodás szü­letett a kapcsolat folytatá­sáról. Hasonlókat terveznek a szocialista országok fia­taljaival is. Nagy fába vágták a fej­széjükét, mert szeretnének összehozni Váralján, a tá- borhan — szezon után — egy nemzetközi béketalálko­zót, még az idén ősszél. A gyár körül, a városban is vannak olyan fiatalok, akik sehova nem tartoznak. A családhoz, a munkahelyhez latot a Szekszárdi Gemenc Volánnal. — Milyen időközönként közlekednek jelenleg helyi járatok? — Reggél 5 óra 22 perctől óránként lehet a városköz­pontba bejutni. A jobb idő­zítéshez minden évben, így idén is összehívtunk egyeztető tárgyalást, amire a helyi vál­lalatokat, intézményeket meghívtuk. A közéi hatvan meghívóira legtöbbször né- gyen-öten jöttek el. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nin­csen szükség a jobb koordi­nálásra, a reggeli helylijára­tok sűrítésére. Gyakorlati lépéstől is be­számolhatunk a kedvező hoz­záállás regisztrálása utón. Falugyűlést hívtak össze a településen, ahol az illetéke­sek is részt vették, Válaszol­tak a helyiék kérdéseire. El­határozás született ugyanitt szakértőd gárda létrehozásá­ra, feladata a terület tanul­mányozása lesz, hogy a szi­gorú követélményeket is be­tartva, helyet kapjon a meg­álló a 6-os úton. —takács—kapfinger— nem kötődnek, kulturális rendezvényékre nem járnak, csak lézengenék a városban és a környező községekben. Fertály Lajos kedvenc „rög­eszméje” az ő megnyerésük. A béke ügyének is, persze, de a fő cél, hogy megértő közösségre találjanak, amely hatni tud rájuk, hogy rádöb­benjenek az értelmes, tevé­keny élet szükségességére. Később aztán e szerint élje­nek. A közben Pábló Neruda, a békeharcos költő nevét vá. lasztó közösség véleménye szerint a kallódó fiatalok nem rosszak, csak nem tar­toznak séhova. A klub magjához mintegy tízen tartoznak, búszan-hu- szonötten azok, akikre min­dig lehet számítani, de a rendezvényeken ennél töb­ben is részt vesznek. Annál is inkább, mivel már régi KISZ-es kapcsolatban állnak a Városgazdálkodási Vállalat és a MOKÖT fiataljaival. A tervek, célok megvaló­sításához persze, a gyári klub nem alkalmas, már eddig is törekedtek arra, hogy a KISZ- szervezet, majd a Béke-klub hatással legyen a gyáron kí­vüli fiatalokra is. Most végre úgy tűnik, hogy megoldódik a klub végleges elhelyezése. Kapnak egy helyiséget a mű­velődési házban, ahol minden pénteken 17 órától várják a fiatalokat. A gyógyszerkutatás új eredményei Csavaripari Vállalat — Dombóvár Békeklub — mindenkinek

Next

/
Oldalképek
Tartalom