Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-19 / 169. szám

1986. július 19.

6 NÉPÚJSÁG

■ - Kellemetlenkedni szeretnék.- Ha már ráálltam a beszélgetésre, akkor gondolom, hogy nemcsak az időjárásról csevegünk. Egyébként mostanában már hozzáedződtem a kényelmetlen dolgokhoz, a kérdésekhez is.

I- Nem kell feltétlenül kényelmetlen dolgokkal foglalkoznunk, de azért a beszélgetés hangulatát megszabja, hogy mégiscsak egy maszekkal ülök szemben.- Látom, mindenáron ki akarja erőszakolni belőlem, hogy kimondjam: az emberek furcsán néznek rám, éppen azért, mert itt Szekszárdon létrehoztam a feleségemmel együtt egy presszót.

I- Valahogy így áll a helyzet. Azt mindkettőnknek tudnunk kell, hogy nekem az olvasót kell képviselnem, olyan témát választanom, ami őt érdekli.- Szakmai fogás.

lata egyetlen percig sem foglalkoztatott. Nem tydom megindokolni, hogy miért. Lehet, hogy azért, mert túl fiatal vagyok és bukás esetén is marad még időm a lábraállásra. De amikor belefogtam ebbe a dologba, azt tudtam, hogy az embereknek ételre és italra mindig szükségük lesz. Ha jól csinálom, akkor azt az ételt és italt nálam akarják megkapni. Azt is tudom, hogy igény van arra is: kulturált körülmények között szeretnének pihenni, beszélgetni, sörözni...

I- Az előbbiekkel messzemenően egyetértek, csak azt nem tudom, hogy mitől haldoklik akkor a vendéglátás?- Katasztrofális helyzetben van a vendéglátás. Ennél többet én sem tudok mondani róla.

I - Nem tud. vagy nem akar?- Is - is.

ha nem kerülök ágyba. Közben pedig szinte kizárólag az üzlettel foglalkozom, vagyis munkával töltöm az időt. Árut kell beszerezni, adminisztrálni...

I- Túl cinikus leszek akkor, ha azt mondom, hogy nem hat meg?- Remélem nem is úgy hangzott, mintha azt kérném, hogy sajnáljanak. Egyszerűen arról van szó, hogy én nem mondhatom: nincs. Ha az áru 200 kilométerre van Szekszárdtól, akkor nekem azért el kell mennem, mert ha belép az a törzsvendég, aki Unicumot kíván, az elvárja, hogy mire az asztalához ér, az ital ott legyen.

I- Családi ismeretség alapján tudom, hogy az áruellátás nem a legtökéletesebb. Vagyis vannak olyan árucikkek, melyeket csak bélelt kézfogással lehet megszerezni.- Ha kérhetem, akkor maradjunk a vendéglátásnál.

I Mondhatjuk így is.- Akkor ne kerteljünk, hanem vágjunk a dolgok közepébe: a legtöbb embernek az jut az eszébe amikor meglátja az üzletet és megismer engem, hogy miből van ennek a gyereknek presszója.

I - Miből?- Nem én kerestem meg a két kezemmel. Ezt azt hiszem mindenki tudja aki ismer, és érdeklik a dolgaim. Csakhogy az ember nem szeret erről beszélni, de nem is tartozik mindenkire. így csak azt tudják, hogy én maszek vendéglátós vagyok és dühösek, mert úgy érzik, hogy egy élet nem elég ennyi minden létrehozására.

I - Én egyetértek velük.- Mondhatjuk úgy is, hogy „előlegben” szereztem meg a szükséges tőkét. Az Országos Takarékpánztár mindenkinek ad kölcsön, nekem is adott 350 ezer forintot, ebből 200 ezret 13 százalékos kamatra, amit vissza kell fizetnem pontosan és határidőre. Ennyiből azért még nem lehet presszót nyitni. Mint minden korosztálybelinek, nekem is a szüleim segítettek. Vagyis az ő életük munkája - a feleségemről is szó van ilyenkor - épültek ezekbe a falakba.

I- Vagyis ők egy életen keresztül kuporgattak, hogy a gyerekeknek legyen.- Sajnos nekik ez volt a sorsuk. Vettek nekem Csatáron egy kis családi házat, a feleségem örökölt egy telket, ez lett a kezdőtőkénk. Ezenkívül még a családi kölcsönök is segítettek bennünket, amit még „ki kell termelni” ebből az üzletből. Tehát kell sok-sok kölcsön és egy nagy adag elhatározás.- Ez túl simán hangzik, mármint az utolsó I mondat.- Egyértelműen az elhatározáson van a hangsúly. Semennyi pénz nem pótolja az eltökéltséget. Az természetes, hogy az én korosztályom - a harmincéveseké - is csak akkor ér valamit, ha mögöttünk van a szülők élete.- Nem ez irritálja az embereket. Túl szépnek látszik minden, túl könnyen kapottnak. Úgy érzik az emberek, hogy nem dolgoztak meg valamiért. Meg arra is gondolnak, hogy amikor bérből- és fizetésből kell megélni, az igencsak nehéz. Ugyanakkor látják, hogy komoly pénzen épülnek fel üzletek, műhelyek, lakások, nyaralók... Aztán erre azt kérdezik: jó-e ez nekünk? Azt is mondják, hogy egyre többen vállalkozhatnak és vállalkoznak. Hogy vagyonok jönnek létre, olyan vagyonok ami mögött teljesítmény van, a szülök teljesítménye... Azt is gondolja az ember, hogy jó lenne neki is, de azért fél a kockázattól, a bizonytalantól.- Megértem az embereket. Azt kell mondanom, hogy eddig a bukás gondo- Akkor jobb lesz ha én fejtem ki a véleményemet. A vendéglátásban dolgozók arra kényszerülnek, hogy valamilyen úton-módon egy elfogadható jövedelemre tegyenek szert. A fizetésük köztudomású, hogy alacsony, így aztán társadalmi egyetértéssel azt mondjuk, hogy szerezzék ; meg ezt a jövedelmet ahogy tudják. Ezt pedig két

■■ módon lehet: becsapni a vendéget, vagy olyan szinten kiszolgálni, ami arra készteti, hogy borravalót kapjon.- Sajnos egyre kevesebben vannak, akik az utóbbi módszert választják.

I - Ennyire kényes a dolog?- Fogalmazzunk inkább úgy, hogy egy maszeknak magasabb reprezentációs költségekkel kell dolgoznia.

I- Én akkor megfogalmazom maga helyett. Tapasztalataim szerint az utóbbi időben nagyon sok kullancsember létezik. Olyanok, akik ha valamit - főleg maszeknak - csak ök intézhetnek el, akkor azt éreztetik... Látom nem tetszik a megfogalmazásom. Tényleg térjünk át más témára?- Ezt akartam mondani, de örülök, hogy egy benfentes mondta ki. Van egy másik elképzelésem: azt gondolják sokan, hogy megalázó mások kiszolgálása. Ezért inkább félkézzel végzik a munkájukat, így úgy tűnik, hogy ök nem szolgálnak és inkább megnyomják a ceruzájukat.- A harmadik szerintem a legfontosabb: a szakemberek egyszerűen elhagyják a pályát. A sok szakképzetlen pedig meg sem próbálja azt elsajátítani, mert csak pénzt akar keresni.

I- Az utóbbit nem vártam volna, hiszen nem szakmabeli.- Nem végeztem vendéglátóiskolát, ugye ezt akarja a szememre vetni?- Csak azt akartam érzékeltetni, hogy ellentmondás van szó és a tett között.- Lehet, hogy nekem nem szabadna mondanom, de az a véleményem, hogy nincsenek nagy fortélyok ebben a szakmában. Rátermettség kell. Kedvesség, udvariasság és emberi tartás. Más kérdés, hogy a szakmai tudás is fontos, de én a rátermettséget teszem mindenkor az első helyre.

I- Ezzel azt is mondja, hogy fegyelmezettnek kell lenni, amivel egyetértek. Régóta ismerem és nekem úgy tűnt, hogy nem tartozott a legfegyel- mezettebb beosztottak közé. Most meg azt látom: előzékeny, tud mosolyogni, kellemes felszolgáló... üzletember.- Nem árulok el titkot, hogy azt mondom : nehezen tűrtem el a főnökeimet. így volt, de nem hiszem, hogy most ezt bővebben ki kellene fejtenem. Az mindent elárul, hogy jelenleg sokkal több „főnököm" van, mint bármelyik munkahelyemen eddig volt. S mégis fegyelmezett vagyok. A felügyeleti szerveknek vannak igényei velünk szemben, amit keményen be kell tartani. Csak most úgy áll a dolog: ha valamilyen gond akad, azért csak magamat hibáztathatom. Régebben pedig nagyon sokszor előfordult, hogyha valamit nem én szúrtam el, azért még az ostor rajtam csattant.- Most jut eszembe, hogy végig az motoszkált bennem: Kövecses László szabad ember, nem parancsol neki senki.- Nagyon viszonylagos ez a szabadság. Reggel hétkor kele, este 11 előtt so- Nem vagyok olyan helyzetben, hogy őszinte lehessek.- Na jó. Úgy tűnik, hogy a maguk korosztálya, a harminc év körüliek, mintha vállalkozóbbak lennének.- Több idősebb és jó szakemberrel beszélgettem, olyanokkal akik akartak valamit: bérbe venni üzletet, panziót nyitni, éttermet működtetni... Végül maradtak, a régi munkahelyükön. Szerintem nekik nagyok a tapasztalataik és már tudják, hogy a vendéglátás olyan mint a hullámvasút. Attól is félnek, hogy a társadalomnak csak időlegesen van szüksége a vállalkozókra és félnek attól, hogy később jönnek a szigorúságok és belebuknak. Bennünk nincs meg ez a félelem: fiatalságunk miatt sem, s talán azt is jól tudjuk, hogy a társadalomnak szüksége lesz sokáig ránk. Vagyis a szocializmust nem kell félteni a magánkereskedőktől, a kisiparosoktól, a vállalkozó embertől.

I- Gondol néha arra, hogy mi lesz húsz év múlva?- Azt hiszem olyan fiatal vagyok még, hogy nem kell a jövőre még gondolnom. Keményen a mában élek. Az üzlet? Nyolc hónapja nyitottunk, még nincs annyi tapasztalatunk, hogy ihassunk előre a medve bőrére. Egyébként még lefoglal a vendégkör kialakítása és a kölcsönök visszafizetése.

I- Ez nagyon egyszerű, nyugodt, és kiegyensúlyozott életbölcsességnek hat.- Tőlem még nem várhatja el senki, hogy bölcseket mondjak, de egy biztos: vállalkozni kell, kockáztatni kell, és keményen véghez vinni azt, amibe egyszer belefogtunk. Arra kell mindig figyelni, hogy csak olyan dolgot szabad csinálni, amit kedvvel tesz az ember. Mert attól még lehet boldogtalan, ha tele van pénzzel, de csak akkor lehet igazán boldog, ha azt csinálja amit szeret. Amennyiben ez azzal is jár, hogy nem kell szűkölködnie, akkor felszabadultan, kiegyensúlyozottan és boldogan élhet.

I- Hát akkor az utóbbit kivánom mindany- nyiunknak!

HAZAFI JÓZSEF

MÚLTUNKBÓL

Mint arról már más alkalomkor szóltunk, a Tolna Megyei Levéltár egyik értékes gyűjteménye az Egyed Antal-féle összeírás, amelyben a megye nyolc mezővárosának és 54 községének bírái, jegyzői írták meg válaszukat az előre megadott 22 kérdésre. Valószínűleg a megye minden községének jegyzője megválaszolta a kérdéseket, de az idők folyamán - talán a második világháború idején? - eltűnt, vagy elpusztult a gyűjtemény egy része. A fennmaradt válaszokat a Levéltár eligazító jegyzetekkel, kisebb tanulmánnyal együtt megjelentette.

A mai írásunk témájául a 22 kérdés közül a huszadikat választottuk, amelyet Egyed Antal így fogalmazott meg: „Nevezetesebb szerentsés vagy szerentsétlen története a Helységnek jegyeztessenek fel”.

Egyed Antal egyik-másik község jegyzőjének idevonatkozó válaszával nem sokra ment. A 62 jegyző közül többen semmit sem írtak, egyszerűen kihúzták a kérdést; mások pedig válaszként csak annyit írtak, hogy szerencsés eset nem fordult elő, de szerencsétlen esetek sem voltak, s ha netán ilyenek mégis lettek volna az adott község múltjában, azokat a lakosság már régen elfelejtette. Az ilyen községek közé tartozott Apar, Bikács, Bonyhád, Bölcske, Grábóc, Györköny, Hant, Hidegkút, Kaj- dacs, Kalaznó, Németkér, Kisdorog, Kis- mányok, Kisvejke, Lengyel, Mucsi, Mucsfa, Nagymányok, Nagyvejke, Pilis, Varasd, Váralja és Zomba. A válaszok szerint nyugodt, zavartalan élet folyt ezekben a községekben, s ha nagy szerencse nem is érte őket, de elkerülte a szerencsétlenség is ezeket a helyeket - végül is ez is szerencse. Az igazat írhatták, s ezt annál is inkább jogunkban áll feltételezni, mert egyik-másik község jegyzője terjedelmes választ adott a többi kérdésre. Tehát nem a lustaság, a nemtörődömség volt a 20. kérdésre adott nemleges válasz oka.

Feltűnő, hogy a jegyzők közül mindösz- sze hat irt olyan eseményről, amelyet szerencsésnek tartott, 35 jegyző csak a szerencsétlenségről emlékezett meg. Egy jegyző a kérdést alaposan félreértette - szerencsére! - és a népszokásokról írt (keresztelő, esküvő, temetés). Érdekes a leírás, később foglalkozunk majd vele.

Mit tartottak a jegyzők szerencsétlenségnek?

Leggyakrabban a tüzet és a jégverést említették. Kezdjük az ismertetést a tűzesetekkel.

Az apari jegyző leírta, hogy 1810. március 11-én a falunak több mint a fele leégett. Adatai szerint 79 ház pusztult el. Az alsónyéki jelentés szerint a községben 1826-ban pusztított emlékezetes tűz, 71 ház lett a lángok martaléka. A decsiek jegyzője arról adott számot, hogy a falu 1773-ban templomával együtt porig égett. Az izményiek szerint 1799. április 11-én volt a szomorú nap, amint írták: „A felső falunak mind a két sora, és így a falunak a fele elégett, és oltástul fogva imitt-amott a faluban tűz támadott.”

Lömle Henrik kétyi jegyző jelentését szó szerint közöljük:

„Az 1827-ik esztendei április holnapnak 10-ik napján támadott tűz, a helységnek 2/ 3 része ú. m. 97 házak, hozzá tartozandó épületekkel együtt (melyek között az lutheránus oskola-ház és a görögök temploma is számláltatik) hamuhalmokká lettek, mely szerént, mivel éppen a tehetősebb gazdák mind elégtek (azaz: a vagyonosabbak értékeit pusztította el a tűz - a szerk. megjegyzése), a helység az erejében, s előb- beni virágzásában igen megfogyott.”

Majoson többször is pusztított tűz, de amint a jegyző írta, komoly kárt nem okoztak. Más volt a helyzet Öcsényben. A jelentésből tudjuk, hogy 1817. május 28-án éjjel 10-11 óra között csaptak magasra a lángok, 219 gazda vált földönfutóvá. A paksi jegyző szerint a községben „számtalan szerentsétlen tűzveszedelmek” pusztíto- tak, de nem tesz konkrét esetről említést. Más forrásból azonban tudjuk, hogy nem egyszer egész utca sorok váltak hamuvá, ott pusztult épület és barom egyaránt. A szálkái jelentés szerint egymást gyorsan követő esztendőkben pusztított a vöröskakas, a lakosság még jószerével ki sem heverte az előző pusztítást, máris, újra kárt szenvedett. 1816-ban, 1818-ban és 1824- ben volt számottevő tűzkár a községben.

Szekszárd város jegyzőjét is érdemes szó szerint idézni:

„Nevezetesebb szerentsétlen történetei a városnak az 1794. és 1825. esztendei nagy tűzveszedelmek, a midőn az előbbi esztendő 26-ik augusztusban 637 házak, az utóbbi esztendőben 25-ik májusban 513 házak emésztettek meg a tűz által.”

AZávodról érkezett jelentés szerint mintegy 40 esztendővel korábban pusztított a tűz. Lakóházak és présházak lettek hamuvá.

Úgy tűnik a jegyzői, bírói jelentésekből, hogy a tüzek gondatlanságból, vagy villámcsapásból keletkezhettek. Okot csak az alsónánai jegyző említ. Tudatos gyújtogatás történt a faluban.

A szerencsétlenségek másik nagy csoportját az időjárás viszontagságai jelentették. A jégverés félelmetes pusztítást okozott a mezőgazdaságban. Alsónánán 1814-ben és 1828-ban verte végig a határt és szinte semmi sem termett ezekben az esztendőkben. A jeget megemlíti a cikói jegyző is, a faddiak is panaszkodtak az 1828. évi jégverésre, amikor mind a gabonát, mind a kukoricát teljesen elverte. De mint látni fogjuk, 1828. esztendő különösen kiemelkedő volt a jégverés miatt. Szinte minden község a természeti katasztrófa sorában említi ezt az eseményt. Dunaföld- várott emberemlékezet óta nem volt akkora a jégverés, mint 1828-ban. Ugyanezt jelentette a harci jegyző is. A kistormási jelentés szerint: „Szerentsétlenség érte a helységünk lakosait múlt nyáron 1828-ik esztendőben, t. i. a jégvágás által minden kenyértől és az iszonyi záporok által szénájától megfosztattak. Ebből szegény élet módjok következett."

Kakasdon a jég martalékává lett a szőlő és a dohány, a medinaiak az 1828. évi jégverés után még a vetőmaghoz sem jutottak hozzá, akkora volt a kár. Hasonlóan panaszkodtak a möcsényiek, a murgaiak, a paksiak, a pálfaiak, a simontornyaiak. Idézzük a szálkai panaszt:

„1823-ik esztendőben az egész határt galamb és tyúktojás nagyságú jég verte.” A pusztítás mérhetetlenül nagy volt.

Néhány egyéb természeti csapást is megemlítenek a jelentések. A bátaiak a Dunára panaszkodtak, véleményük szerint: „szerentsétlensége a városnak az, hogy a Duna ottan-ottan a parttyát habol- ván, s szaggatván, a parton épült házakat és fundusait rongálja, úgy szinte a szántóföldjeit, kaszálóit és külömben is tsekély baromlegelőjét, ahol a Duna tsak néki tűz (azaz, ahol pusztítani kezd - a szerk. megj.) mindenütt szaggattya és fogyaszttya, de sőt átallyába az egész belsöföldje a gyakori víz áradásoknak lévén felettébb kitéve, azokat tsak igen ritkán használhattya.”

A dunaszentgyörgyiek is panaszkodtak a gyakori dunai árvízre. A paksiak bírája szerint: „... a Dunának szüntelen való kiöntése által a lakosok a legnagyobb nyomorúságban szenvednek.” Öcsény is említést tesz az árvízről, mert a lakosság: „a gyakori áradások miatt réttyeiktől, legelőiktől, kender és len földeiktől egészen, a gabona vetéseinek nagyobb részétől pedig egészen megfosztatik.”

Feltűnő, hogy a madocsai jelentés, mint szerencsétlenségről, egyetlen mondatot sem ír az árvizekről. Pedig ugyancsak gyakori jelenség volt a község életében a pusztító - elsősorban a jeges - árvíz. A lakosságnak gyakran kellett menekülnie a víz elől.

Egyik-másik jelentés à járványos betegségekkel is foglalkozik, a súlyos szerencsétlenségek között említik ezeket. Az izményiek az 1739. június 3-tól október közepéig pusztító pestist említik. Kiss Márton hites györei jegyző az 1829-ben pusztító járványról így írt: „Most folyó 1829-ik esztendőben 6 holnapok alatt 72 fő halt meg és többnyire gyermekek, 1 esztendőtől fogva 16 esztendősekig. A betegségek tsak 12 óráig tartott és mindgyárt meghaltak. A mi röttentűbb volt, a protestánsok közül tsak egy se. A halál is egyedül 3 utzá- ban uralkodott, így mint Győrében (azaz a falu középső részében - a szerk. megj.), Fő Szegen és a Czigány utzában. A szomszád helységekben pedig semmire sem.”

A madocsaiak is megemlítik az 1738. évi pestisjárványt, mint ami súlyos szerencsétlenséget jelentett a község lakóira.

Többen említették a szerencsétlenségek között a háborút. A gerjeni bíró Patskó Mihály a többi között a következőket írta:

...a török igája alatt jó darabig szenvedtek,

val

amint a kurutz által is lakhelyekben há- borgattatván, sok az elöl túl a Dunára vette magát. A kurutz nemzetből, mint hagyomány szerént tudni lehet, hatan itt meg is telepedtek, kiktől származott famíliák most é jelenvaló időben is megvagynak.”

A madocsai Cserpeghi Mihály bíró és esküdt társai is említik a háborút: „... a megveretett török hátravonulások alkalmatlanságával Madotsát is felégették. Az 1703-ik esztendőben kiütött a ll-ik Rákótzy Ferentz lázadása, s tartott 1711 -ik esztendeig, mely idő alatt ezen helység is sokat szenvedett mind a rátzok miatt, kiknek gye- nerálisa Szabó Bénits nevezetű madotsai bírót fel is akasztotta, mind a Leopold Császár pártján lévő magyaroktól, kik labant- zoknak nevezetettek, mind pedig a Rákótzy seregéhez tartozott katonáktól, kiknek ezen a tájon a mai híres Vak Bottyányi volt generálisok, a kinek föld sántza a Paksi hegyen még ma is meglátzik, ámbár már nagyobb része a Dunába szakadt és ezek kurutzoknak neveztettek.”

Bántotta őket tehát a török, a labanc, a kuruc, mindenki, akinek útja éppen a községen át vezetett. Nekik igazán nem hozott békés életet a XVII—XVIII. század.

K. BALOG JÁNOS