Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-19 / 169. szám

A tÆPÜJSÀG 19Sfi. július 1». Régi igényt elégít ki Felnőtt fnvészenekar Tamásiban Szakályban, a Kapos menti fiatalok találkozóján já'k —, a VEGYÉPSZER pe­Mi lesz veled, köxépiskoia ? Demográfiai hullám a láthatáron Évek óta jelentkező gond oldódott meg Tamásiban áz­zál, ihogy létrejött a felnőtt fúvószenekar. Ha emlékeze­tem nem csal — ez egyszer miért tenné? —, akkor már régen beszédtéma volt, hogy mi legyen az úittörőzenefcar- ból „kiöregedett” fiatalokkal. Hol zenélhetnek tovább? Fel­vetődött — a régi minta alap­ján — egy tűzoltó fúvószene­kar megalapítása, de ez csak felvetés maradt, annak elle­nére, ihogy a városban sokan szeretik és értik (!) a fúvós- muzsikát. Az elképzélésekből, a vá­gyakból végül is valóság lett. — Az úttörőzenekarból „kiöregedett” fúvószenészek a honvédség vagy tunulimá- nyaik befejezése után vissza­jöttök Tamás iba — ők 4—5 évig alkalom, lehetőség miatt nem játszottak —, és szor­galmazták a zenekar meg­alakulását — tájékoztat Lukács Tibor, a városi mű­velődési központ munkatár­sa, aki jól képzett szakember lévén, a zenékar kannagyi teendőit is ellátja, és termé­szetesen kivette a részét a szervező munkából is. Nem lennénk azonban igazságo­sak, há ia szervezéssel kap­csolatosan nem említenénk meg Grill Ferenc városi ta­nácselnök nevét, vagy Kalmár Istvánét, a TA-LUX elnö­két, vagy éppen a művelő­dési központ vezetőinek jó hozzáállását. A Magyarkeszi Petőfi Mgtsz-szeí kötött együttműködési megállapo­dás tartalmazza, hogy a szö­vetkezet egyszeri támogatás­ként 100 ezer forintot bizto­sít a zenekarinak, ennék fejé­ben azok műsorokat adnak, a művelődési központ pedig módszertani anyagot bizto­sit, foglalkozásokat szervez a szövetkezet dolgozóinak. Ez az összeg elég arra, hogy meg tudják vásárolni az indulás­hoz szükséges hangszereket. A támogatásnál tartva, meg kell említeni, hogy a TA- LUX 30 ezer forinttal járult hozzá a zenekar költségei­hez — ezt egyébként minden esztendőben biztosítani akar­dig egyeningöket vasáról majd, hogy ne csak jól, ha- .nem csinosan is játsszanak, Tamásübán egyébként azt tervezik, hogy szövetkezeti fenntartású lesz az együttes. A 30 tagú zenekar, amely­nek tagjai között megtalál­hatjuk a középiskolásokat, a szakmunkásképzősöket, és a dolgozó fiatalokat, nemcsak rendszeresen próbál, hanem szerepel is. Az első fellépé­sük — egy húszperces műsor — május elsejlén volt, ezt követte az úttörőavatáson, valamint a gimnázium és a II. Számú Általános 'Iskola ballagási ünnepségén való muzsikálás, majd a Szakái y. ban megrendezett Kapos menti fiatalok találkozóján való bemutatkozás. Alakul a továbhi program is : augusz­tus 20-én Simontarnyán és a tamási lovasnapokon játsza­nak, de zenélnek a baülaton- szabadd-sóstói úttörőitálbor- bain, és föllépnék Boglárlel- lén, a szüreti napokon. ÉKES LÁSZLÓ Fotó: SZALAI JÖZSEF A tény, hogy a demográ­fiai hullám már a középis­kolák felé hömpölyög, nem úij, S ha a demográfusok esetenként Vitatják is a „hul­lám” elnevezés jogosságát, ez mít sem változtat azon, hogy az oktatásügy gazdái­ba nehéz idők várnak, ha ezekét a hullámokat fél akarják fogni, s nem alkar­nak a továbbtanulás már ki. álakul! 95—96 százalékos arányából, engedni. (Ez az airény természetesen a gim­náziumokra, szakközépisko­lákra és a s zakmunkáskép - zőfcre együttesen értendő.) Az idő sürget, mert az ál­talános iskolákban már ja­vában érezhető létszámtöbb­let 1988-ra éri el a közép­iskolákat. Vagyis: míg 1986- ban 130—132 ezer diák vég­zett az általános iskolák nyolcadik osztályában, addig 1988- ban már 150 ezren lé­pik át utoljára az általános iskolák küszöbét. A csúcs 1989- ben várható, miikor is több minit 165 ezren fejezik be alapfokú tanulmányaikat. Két év múlva pedig, 1991- ben mintegy százezerrel többen ülnek majd a közép, iskolák padjaiban, mint az 1985—86-os tanévben, s az 1991—92-es iskolaévben kö­rülbelül 525 ezerrel tetőzik a hetvénes években útjára in­dult áradás. A várható gondok orvos­lásának előkészítése már 1983-ban megkezdődött, s hamar kiviláglott, hogy a tárgyi feltételek a legjobb esetben is csak szinten tart­hatók, é!s feltételezhető a zsúfoltság növekedése is Ezen ismeretek birtokában kezdődött a tervezés. Mielőtt a konkrét elkép­zelésékre, tervekre rátér­nénk, meg kell állapítani : a központi irányítás és a te­rületi tanácsok elképzelései korántsem egyeznék minden­ben. Mert a tanácsok a 'központilag kalkulált 31 milliárddal szemben 37 és fél mdlliárdot szánnak kultu­rális beruházásokra, s ezen belül több, mint négyszer annyit a közművelődési és művészeti intézményekre, mint az a központi elképze­lések szerint lehetséges vol­na. Néhány megye pedig, így Baranya, Fejér, Pest és Vas megye a középfokú intézmé­nyekre szán lényegesen ke­vesebbet a szükségesnél. A valószínűsíthető fejleszr tések szerint mintegy 2200 középiskolái osztályterem lé­tesítése várható, a tanműhe­lyek befogadóképessége hoz­závetőleg háromezerrel nö­vekszik, s körülbelül hat-, hétezer új diákotthona hely iS tető alá kerül. Mindez azonban — egyes tényezők tekintetében — még a szin- tentartáshoz sem leBz ele­gendő, mert az egy osztályra jutó középiskolások száma így is 32-ről ' 33-ra nő, a srakrnunkáSképzökben is eggyel lesznek többen (29- en), mint a demográfiai hul­láim előtt. Mielőtt bárki ke­vésnek vélné az emelkedést, tegyük hozzá: a jelenlegi létszámok is magasabbak jobbára, ráíádásul etek csak átlagdk, vagyis sók olyan középiskola is lesz, ahol alig elviiselhetőre nő a telítettség. Az új helyék ellenére ke­vesebben jutnak majd kol­légiumba is. Ennek követ­kezményei messzire hatnak, különösen azon szakközépis­kolák, szakmunkásképzők esetében, melyek nagy terü­leteket, esetleg több megyét is ellátnak szakemberrel. Mert szűkülni fog a távo­labbról jelentkezők száma, aminek hatásaként romlik a középiskolával el nein látott területeken végző nyolcad i_ kosok továbbtanulási esé­lye. Hasorilóan negatív kö­vetkezmény, hogy a munka­erőgondok enyhítése egész régiókban is tovább várat­hat magára, mert keveseb­ben lesznék, akik vissza­mennék szűkebb pátriájuk­ba. Számos kérdés, gond len­ne említhető még, de ehelyt csupán egyet tegyünk fel: lesz-e elegendő tanár a megnövekedet t diákseret* oktatására? Jelenleg ugyan­is mintegy 33 ezren taníta­nak a különböző középfokú iskolákban, ám számukat 39 ezerre kell emelni a zökke­nők elkerülése végett. Ez — figyelembe véve az időköz­beni nyugdíjazásokat — azt jelenti, hogy mintegy nyolc­ezer új tanárra lesz hama­rosan szükség. Honnan kerül ennyi pedagógus? A tanár­képzők ennyit útjukra bo­csátani már képtelenek, hi­szen elmulasztották a kö­zépiskolai demográfiai hul­lámra való felkészülést, jól­lehet persze, ez korántsem csak az egyetemek szándé­kán múlött. Terv több is látszik a meg. áldásira, de mái- elöljáróban írjuk le: nem tűnik telje­sén megnyugtatónak a jövő. Az egyik lehetőség: az álta­lános iskolában tanító egye­temi végzettségű tanárok át­vitele a középiskoláikba. Ev­vel a középiskolák nyerhet­nek, az általános iskolák pe­dig minden bizonnyal szegé, nyednek. Felmerült a nyug­díjasok alkalmazása, is, sőt. bizonyos esetekben a főis­kolai végzettségűekre is számítanak. Ebben az eset­ben viszont félő, hogy a kö­zépiskolai oktatás színvona­la eSik; ráadásul, bizonyos helyekre eddig nem sikerült tanárt találni, s kétséges, hogy változatlan anyagi vi­szonyok, s megnehezedő Ok­tatási körülmények között eztán sikerülhet-e. Végül egy rideg tény, amit a mostani tervezésnél figyelembe kellett venni : 2000-iben négyszázezernél is kevesebben járnak majd kö­zépiskolába. Lehet, hogy a dagályra kialakított körül­mények apály idején majd lehetővé teszik a malinál és a közeljövőben várhatónál kedvezőbb feltételek közti ta-' nítást? Lehet. De ennek a népesség ismételt csökkenése lész az ára. SpeidI Zoltán Októberi éjszaka volt, s kint végeláthataílanul eseti. Vagy nem is esett, inkább csak lefelé gomolygott képlé­keny felhőkben valami esőfiéle szürke permet. A vad­gesztenyefa északinak ívelő ágai egészen a kollégium fa­láig nyúltak a kerítésen túlról, el nehezültén, csaitalkosan, és mivel a gyér lombozatot átvilágította az ágak közé fel- nyomuló utealámpa, Anna jól láthatta a nyitott ablakon át, hogy apró, nekibolondult ördög, egy felriasztott feke­terigó cikázik és kaszabol a gallyak között, nedvesen fénylő szárnyaival. A párkányra odaesett pár ázott, bar­na levél, a lány felvette az egyiket, sokáig szemlélte fi­gyelmesen, sőt szinte gyermeki ámulattal, azután a hom­lokához érintette finoman, majd gyors, idegen mozdulat- ttal nyitott ingnyakába csúsztatta. Megborzongott, de otthagyta a nyirkos gesztenyelevelet forró mellére ta­padva, és rágomibolta az inget. Háta mögül, a szobából cigarettafüst áramlott ki az éj­szakába, és egyre hallatszott a gyufaszálak csörgése, amint a fiú újra meg újra nekipöokölte a gyufaskatulyát a bontatlan borosüvegnek. Anna nem tudta elvenni te­kintetét az átázott, vergődő rigóról, noha szorongó bi­zonyossággal érezte, hogy rég elkésett a szembeforduló mozdulattal, azzal a dél óta formálódó egyetlen mondat­tal, a fiú játszik és unatkozik, tudja már az ő esőbe tar­tott arcú hallgatásából, hogy mire kell számítania, a re­megve halogatott bejelentést kész válasz várja attól a pillanattól fogva, amikor a gyufásdoboz először ütődott a vörösboros palacknak. Utána vannak tehát mindennek, Anna így tudta ezt ebben a pillanatban. Közben érezte a hűvös nedvességet az inge alatt, és arra gondolt, ha va­lahogyan meg tudná oldani a málladozó gesztenyelevél folyamatos hűtését, reggelre megállna szépen a szívve­rése. — Nem hagyod még abba? Micsoda hülye játék! — Valami ismeretlen, rikácsoló némber hangján hallotta magát kiabálni. A madár szempillantás alatt eltűnt a fakorona sötétebb tartományaiban, a gyufásdoboz kop- pant az asztalon, s úgy maradt, Anna becsukta az abla­kot, és végre elfordult tőle. — Adj egy pohár bort leg­alább! — mondta, és megindultak a könnyei. Nyisd már ki azt a nyavalyás üveget! A fiú még kabátban ült, hosszú, nyitott kabátban, mint aki épp csak beugrott egy percre, s már indulni készül. Ahogy most felállt, egy ránduló, hirtelen mozdulattal, azt lehetett hinni, ennek lendülete az ajtóig viszi. De csak körülnézett a szűk tanulóban, elvett egy villát egy lapostányér mellől, a sziivalekvárt farmerébe törölte ró­la, és kipróbálta a hegyét a parafa dugón. Ledobta az alkalmatlan szerszámot, kispárnát hozott elő a hálószo­bából, a falnak szorította, és odaverte hozzá az üveg tal­pát. Negyedszerre melléütött, az üveg szétment, a falon lefolyt a vörösbor, Anna elnevette maigát, vontatottan, keservesen. — Te is ideges vagy? — Kis megkönnyebbülés is meg­bújt a kérdésben. — Mitől? — Amitől te is az vagy. — Tudod? — Látom rajtad. — Hát látszik? — Bele van írva a hátad görbületébe a félelem. — És ha bele van? — Tegnap még nem féltei semmitől. — Szóval akkor tudod. — Tudom. — És mit mondasz rá? Csengey Dénes: Szép szerelmes novella A fiú felemelte a borosüveg kezében maradt nyakát, s ahogy az asztalra tette, épp csak keresztülvffilant az ar­cán egy mosoly. — Hogy öltözz fel, és menjünk, rendeljük meg valahol a borodat. — Ezzel csak halogatod a választ. — Igen, pontosan'. Ezzel csak halogatom. A ködös éjiszaka, akár csak a fái meszelése a vörös­bort, gyorsan beitta, elnyelte a derűnek azt a néhány cseppjét, mely az ügyetlenül szétvert palackból közéjük permetezett. Az eső már elállt, de a kövér vízrügyek még hibátlan gyöngysorban ültek a fák ágain, s üvegesen, hi­degen fényliettek. Mintha valaki más számára volna fel­díszítve az éjszaka, azt érezték mindketten', és némán, gallérba húzott nyakkal vágtak keresztül a Nagyerdőn, a város felé. Anna tudta, hogy se presszó, se kocsma nincs már' nyitva a környéken, fázott, fáradt volt és gyenge, mellében, arcizmaiban a sírás utáni merevség, reménytelen és fölösleges körben járásnak látta a kette­jük tétova, hallgatag vonulását. Csodálkozva észlelte, hogy fogy belőle a fájdalom, enyhülnek a rossz kis gyo­morgörcsök, és lassanként eluralkodik rajta valami er­nyedt, leveretettség utáni tisztánlátás. Nincs hova men­niük, ahogy tegnap sem volt záróra után, s nem lesz hol­nap sem. Ez a ködös ország nem az ő számukra van fel­díszítve. „Ti vagytok az évfolyam legjobbjai” — mondta tegnapelőtt a professzoruk, akit felköszöntöttek a neve napján. — „Nehéz sorsot jósolok, és majdnem olyan ne­hezet kívánok nektek. A világos elmét és a szilárd jelle­met semmi sem erősíti biztosabban és véglegesebben, mint az alacsony kísértések sorozata. Ezért titeket el fog­nak kerülni a nagy pénzek és a teljes tudás felének el­hallgatását jutalmazó rangok.” — Itt már egészen elér- zékenyült, szinte gyermetegen mosolygott a szép öregem­ber. — Reménységei és albérlői lesztek ti az édes hazá­nak.” A fiú akikor kedves íróját idézte pohárral a kezében.: „A felderítő induljon hátizsák nélkül, és tartsa edzésiben magát.” Anna abban a pillanatban mélyen, anyásán büsz­ke volt a fiúra ezért a mondáiért, de most, amint némán járták az üres utcákat talán egy órája már, megérezte a benne lappangó kíméletlenséget. Mennyi idő még így? Tíz év? Húsz? És azalatt hányszor fekszik ő fel még ar­ra a kegyetlenül és megalázóan célszerű szerkezetű vizs­gálóasztalra, hányszor matatnak benne idegen, türelmet­len fiérfiujjak, és amit a mai déli vizsgálat óta kétségbe­esetten próbál elképzelni, combjai tövében a saját vére melegét hányszor kell borzongva megéreznie? — Még egy szót sem szóltam, és'már túl vagyunk raj­ta — mondta halkan, épp csak mozduló ajakkal. — Ha ez ilyen olcsó, akkor forduljunk Vissza, és menjünk le­feküdni. Azért az egy mondatért, amit órák óta tarto­gatsz nekem, nem gyalogolok el a város másik végébe. Ki vele, aztán eredj egyedül, ha dolgod van. — Ne beszélj így! — Hát hogy beszéljek? Mit mászkálunk itt fel-alá? Mi­re várunk? Mit akarsz? — Téged meg akarlak tartani. Megálltak a sötét utcában, szembefordultak. Anna hangját reszelőssé tette valami szorongó, esett gyűlölet. — Pontosan fogalmazol, mint mindig. És büszke pil­lantással nézel elébe a felmerült nehézségnek. Ki fogod küszöbölni, te ugyan ki... — Visszanyelt nyüszítéssel a hangjában, szinte levegő után kapkodva beszélt már An­na. — Hét nem érzed a nyomorúságát ennék a büszke­ségnek? Álián érezte a fiú ujjait, hagyta, hogy a vékony, erős kéz felemelje az arcát, pillantása fogoly volt a fiú egye­nes tekintetében. — De érzem — mondta a fiú. — Semmit nem éreztem még ilyen határozottan. És még sincs egyebem, mint ez a büszkeség. Ez a nyomorúságos büszkeség. Neked sin­csen, Anna. És erre... erre elegen vagyunk ketten is. Gyere ! Végig az erdő sétányain, egyik sötét alagútból a má­sikba fordulva Anna ráhagyta már magát a másik aka­ratra. Az első emelettől már ölben vitte a fiú a kollégi­um lépcsőjén, de a tanulóban kiszabadította magát, és kitárta az ablakot. Nyitott szemmel csókolta vissza a fi­út, nyitott, kimeredit szemmel látta, hogy a feketerigó is­mét ott vergődik az ágszövevényben, mint egy ravaszul megszerkesztett ketrecben, és közben érezte, a hosszú csókoknál élesebben és Világosabban érezte, hogy mellén a simogató tenyér alatt szétmorzsolódiik a csörgére szá­radt gesztenyelevél, förekes ízei leperegnek lassan a ha­sára, forró, lapos hasára, és szúrnak, szúrnak kegyetlenül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom