Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-19 / 169. szám

A tÆPÜJSÀG

19Sfi. július 1».

Régi igényt elégít ki

Felnőtt fnvészenekar Tamásiban

Szakályban, a Kapos menti fiatalok találkozóján

já'k —, a VEGYÉPSZER peMi lesz veled, köxépiskoia ?

Demográfiai hullám a láthatáron

Évek óta jelentkező gond oldódott meg Tamásiban ázzál, ihogy létrejött a felnőtt fúvószenekar. Ha emlékezetem nem csal — ez egyszer miért tenné? —, akkor már régen beszédtéma volt, hogy mi legyen az úittörőzenefcar- ból „kiöregedett” fiatalokkal. Hol zenélhetnek tovább? Felvetődött — a régi minta alapján — egy tűzoltó fúvószenekar megalapítása, de ez csak felvetés maradt, annak ellenére, ihogy a városban sokan szeretik és értik (!) a fúvós- muzsikát.

Az elképzélésekből, a vágyakból végül is valóság lett.

— Az úttörőzenekarból „kiöregedett” fúvószenészek a honvédség vagy tunulimá- nyaik befejezése után visszajöttök Tamás iba — ők 4—5 évig alkalom, lehetőség miatt nem játszottak —, és szorgalmazták a zenekar megalakulását — tájékoztat Lukács Tibor, a városi művelődési központ munkatársa, aki jól képzett szakember lévén, a zenékar kannagyi

teendőit is ellátja, és természetesen kivette a részét a szervező munkából is. Nem lennénk azonban igazságosak, há ia szervezéssel kapcsolatosan nem említenénk meg Grill Ferenc városi tanácselnök nevét, vagy Kalmár Istvánét, a TA-LUX elnökét, vagy éppen a művelődési központ vezetőinek jó hozzáállását. A Magyarkeszi Petőfi Mgtsz-szeí kötött együttműködési megállapodás tartalmazza, hogy a szövetkezet egyszeri támogatásként 100 ezer forintot biztosít a zenekarinak, ennék fejében azok műsorokat adnak, a művelődési központ pedig módszertani anyagot biztosit, foglalkozásokat szervez a szövetkezet dolgozóinak. Ez az összeg elég arra, hogy meg tudják vásárolni az induláshoz szükséges hangszereket. A támogatásnál tartva, meg kell említeni, hogy a TA- LUX 30 ezer forinttal járult hozzá a zenekar költségeihez — ezt egyébként minden esztendőben biztosítani akardig egyeningöket vasáról majd, hogy ne csak jól, ha- .nem csinosan is játsszanak, Tamásübán egyébként azt tervezik, hogy szövetkezeti fenntartású lesz az együttes.

A 30 tagú zenekar, amelynek tagjai között megtalálhatjuk a középiskolásokat, a szakmunkásképzősöket, és a dolgozó fiatalokat, nemcsak rendszeresen próbál, hanem szerepel is. Az első fellépésük — egy húszperces műsor — május elsejlén volt, ezt követte az úttörőavatáson, valamint a gimnázium és a II. Számú Általános 'Iskola ballagási ünnepségén való muzsikálás, majd a Szakái y. ban megrendezett Kapos menti fiatalok találkozóján való bemutatkozás. Alakul a továbhi program is : augusztus 20-én Simontarnyán és a tamási lovasnapokon játszanak, de zenélnek a baülaton- szabadd-sóstói úttörőitálbor- bain, és föllépnék Boglárlel- lén, a szüreti napokon.

ÉKES LÁSZLÓ Fotó: SZALAI JÖZSEF

A tény, hogy a demográfiai hullám már a középiskolák felé hömpölyög, nem úij, S ha a demográfusok esetenként Vitatják is a „hullám” elnevezés jogosságát, ez mít sem változtat azon, hogy az oktatásügy gazdáiba nehéz idők várnak, ha ezekét a hullámokat fél akarják fogni, s nem alkarnak a továbbtanulás már ki. álakul! 95—96 százalékos arányából, engedni. (Ez az airény természetesen a gimnáziumokra, szakközépiskolákra és a s zakmunkáskép - zőfcre együttesen értendő.)

Az idő sürget, mert az általános iskolákban már javában érezhető létszámtöbblet 1988-ra éri el a középiskolákat. Vagyis: míg 1986- ban 130—132 ezer diák végzett az általános iskolák nyolcadik osztályában, addig

1988- ban már 150 ezren lépik át utoljára az általános iskolák küszöbét. A csúcs

1989- ben várható, miikor is több minit 165 ezren fejezik be alapfokú tanulmányaikat. Két év múlva pedig, 1991- ben mintegy százezerrel többen ülnek majd a közép, iskolák padjaiban, mint az

1985—86-os tanévben, s az 1991—92-es iskolaévben körülbelül 525 ezerrel tetőzik a hetvénes években útjára indult áradás.

A várható gondok orvoslásának előkészítése már 1983-ban megkezdődött, s hamar kiviláglott, hogy a tárgyi feltételek a legjobb esetben is csak szinten tarthatók, é!s feltételezhető a zsúfoltság növekedése is Ezen ismeretek birtokában kezdődött a tervezés.

Mielőtt a konkrét elképzelésékre, tervekre rátérnénk, meg kell állapítani : a központi irányítás és a területi tanácsok elképzelései korántsem egyeznék mindenben. Mert a tanácsok a 'központilag kalkulált 31 milliárddal szemben 37 és fél mdlliárdot szánnak kulturális beruházásokra, s ezen

belül több, mint négyszer annyit a közművelődési és művészeti intézményekre, mint az a központi elképzelések szerint lehetséges volna. Néhány megye pedig, így Baranya, Fejér, Pest és Vas megye a középfokú intézményekre szán lényegesen kevesebbet a szükségesnél.

A valószínűsíthető fejleszr tések szerint mintegy 2200 középiskolái osztályterem létesítése várható, a tanműhelyek befogadóképessége hozzávetőleg háromezerrel növekszik, s körülbelül hat-, hétezer új diákotthona hely iS tető alá kerül. Mindez azonban — egyes tényezők tekintetében — még a szin- tentartáshoz sem leBz elegendő, mert az egy osztályra jutó középiskolások száma így is 32-ről ' 33-ra nő, a srakrnunkáSképzökben is eggyel lesznek többen (29- en), mint a demográfiai hulláim előtt. Mielőtt bárki kevésnek vélné az emelkedést, tegyük hozzá: a jelenlegi

létszámok is magasabbak jobbára, ráíádásul etek csak átlagdk, vagyis sók olyan középiskola is lesz, ahol alig elviiselhetőre nő a telítettség.

Az új helyék ellenére kevesebben jutnak majd kollégiumba is. Ennek következményei messzire hatnak, különösen azon szakközépiskolák, szakmunkásképzők esetében, melyek nagy területeket, esetleg több megyét is ellátnak szakemberrel. Mert szűkülni fog a távolabbról jelentkezők száma, aminek hatásaként romlik a középiskolával el nein látott területeken végző nyolcad i_ kosok továbbtanulási esélye. Hasorilóan negatív következmény, hogy a munkaerőgondok enyhítése egész régiókban is tovább várathat magára, mert kevesebben lesznék, akik visszamennék szűkebb pátriájukba.

Számos kérdés, gond lenne említhető még, de ehelyt csupán egyet tegyünk fel:

lesz-e elegendő tanár a

megnövekedet t diákseret*

oktatására? Jelenleg ugyanis mintegy 33 ezren tanítanak a különböző középfokú iskolákban, ám számukat 39 ezerre kell emelni a zökkenők elkerülése végett. Ez — figyelembe véve az időközbeni nyugdíjazásokat — azt jelenti, hogy mintegy nyolcezer új tanárra lesz hamarosan szükség. Honnan kerül ennyi pedagógus? A tanárképzők ennyit útjukra bocsátani már képtelenek, hiszen elmulasztották a középiskolai demográfiai hullámra való felkészülést, jóllehet persze, ez korántsem csak az egyetemek szándékán múlött.

Terv több is látszik a meg. áldásira, de mái- elöljáróban írjuk le: nem tűnik teljesén megnyugtatónak a jövő. Az egyik lehetőség: az általános iskolában tanító egyetemi végzettségű tanárok átvitele a középiskoláikba. Evvel a középiskolák nyerhetnek, az általános iskolák pedig minden bizonnyal szegé, nyednek. Felmerült a nyugdíjasok alkalmazása, is, sőt. bizonyos esetekben a főiskolai végzettségűekre is számítanak. Ebben az esetben viszont félő, hogy a középiskolai oktatás színvonala eSik; ráadásul, bizonyos helyekre eddig nem sikerült tanárt találni, s kétséges, hogy változatlan anyagi viszonyok, s megnehezedő Oktatási körülmények között eztán sikerülhet-e.

Végül egy rideg tény, amit a mostani tervezésnél figyelembe kellett venni : 2000-iben négyszázezernél is kevesebben járnak majd középiskolába. Lehet, hogy a dagályra kialakított körülmények apály idején majd lehetővé teszik a malinál és a közeljövőben várhatónál kedvezőbb feltételek közti ta-' nítást? Lehet. De ennek a népesség ismételt csökkenése lész az ára.

SpeidI Zoltán

Októberi éjszaka volt, s kint végeláthataílanul eseti. Vagy nem is esett, inkább csak lefelé gomolygott képlékeny felhőkben valami esőfiéle szürke permet. A vadgesztenyefa északinak ívelő ágai egészen a kollégium faláig nyúltak a kerítésen túlról, el nehezültén, csaitalkosan, és mivel a gyér lombozatot átvilágította az ágak közé fel- nyomuló utealámpa, Anna jól láthatta a nyitott ablakon át, hogy apró, nekibolondult ördög, egy felriasztott feketerigó cikázik és kaszabol a gallyak között, nedvesen fénylő szárnyaival. A párkányra odaesett pár ázott, barna levél, a lány felvette az egyiket, sokáig szemlélte figyelmesen, sőt szinte gyermeki ámulattal, azután a homlokához érintette finoman, majd gyors, idegen mozdulat- ttal nyitott ingnyakába csúsztatta. Megborzongott, de otthagyta a nyirkos gesztenyelevelet forró mellére tapadva, és rágomibolta az inget.

Háta mögül, a szobából cigarettafüst áramlott ki az éjszakába, és egyre hallatszott a gyufaszálak csörgése, amint a fiú újra meg újra nekipöokölte a gyufaskatulyát a bontatlan borosüvegnek. Anna nem tudta elvenni tekintetét az átázott, vergődő rigóról, noha szorongó bizonyossággal érezte, hogy rég elkésett a szembeforduló mozdulattal, azzal a dél óta formálódó egyetlen mondattal, a fiú játszik és unatkozik, tudja már az ő esőbe tartott arcú hallgatásából, hogy mire kell számítania, a remegve halogatott bejelentést kész válasz várja attól a pillanattól fogva, amikor a gyufásdoboz először ütődott a vörösboros palacknak. Utána vannak tehát mindennek, Anna így tudta ezt ebben a pillanatban. Közben érezte a hűvös nedvességet az inge alatt, és arra gondolt, ha valahogyan meg tudná oldani a málladozó gesztenyelevél folyamatos hűtését, reggelre megállna szépen a szívverése.

— Nem hagyod még abba? Micsoda hülye játék! — Valami ismeretlen, rikácsoló némber hangján hallotta magát kiabálni. A madár szempillantás alatt eltűnt a fakorona sötétebb tartományaiban, a gyufásdoboz kop- pant az asztalon, s úgy maradt, Anna becsukta az ablakot, és végre elfordult tőle. — Adj egy pohár bort legalább! — mondta, és megindultak a könnyei. Nyisd már ki azt a nyavalyás üveget!

A fiú még kabátban ült, hosszú, nyitott kabátban, mint aki épp csak beugrott egy percre, s már indulni készül. Ahogy most felállt, egy ránduló, hirtelen mozdulattal, azt lehetett hinni, ennek lendülete az ajtóig viszi. De csak körülnézett a szűk tanulóban, elvett egy villát egy lapostányér mellől, a sziivalekvárt farmerébe törölte róla, és kipróbálta a hegyét a parafa dugón. Ledobta az alkalmatlan szerszámot, kispárnát hozott elő a hálószobából, a falnak szorította, és odaverte hozzá az üveg talpát. Negyedszerre melléütött, az üveg szétment, a falon lefolyt a vörösbor, Anna elnevette maigát, vontatottan, keservesen.

— Te is ideges vagy? — Kis megkönnyebbülés is megbújt a kérdésben. — Mitől?

— Amitől te is az vagy.

— Tudod?

— Látom rajtad.

— Hát látszik?

— Bele van írva a hátad görbületébe a félelem.

— És ha bele van?

— Tegnap még nem féltei semmitől.

— Szóval akkor tudod.

— Tudom.

— És mit mondasz rá?

Csengey Dénes:

Szép szerelmes novella

A fiú felemelte a borosüveg kezében maradt nyakát, s ahogy az asztalra tette, épp csak keresztülvffilant az arcán egy mosoly.

— Hogy öltözz fel, és menjünk, rendeljük meg valahol a borodat.

— Ezzel csak halogatod a választ.

— Igen, pontosan'. Ezzel csak halogatom.

A ködös éjiszaka, akár csak a fái meszelése a vörösbort, gyorsan beitta, elnyelte a derűnek azt a néhány cseppjét, mely az ügyetlenül szétvert palackból közéjük permetezett. Az eső már elállt, de a kövér vízrügyek még hibátlan gyöngysorban ültek a fák ágain, s üvegesen, hidegen fényliettek. Mintha valaki más számára volna feldíszítve az éjszaka, azt érezték mindketten', és némán, gallérba húzott nyakkal vágtak keresztül a Nagyerdőn, a város felé. Anna tudta, hogy se presszó, se kocsma nincs már' nyitva a környéken, fázott, fáradt volt és gyenge, mellében, arcizmaiban a sírás utáni merevség, reménytelen és fölösleges körben járásnak látta a kettejük tétova, hallgatag vonulását. Csodálkozva észlelte, hogy fogy belőle a fájdalom, enyhülnek a rossz kis gyomorgörcsök, és lassanként eluralkodik rajta valami ernyedt, leveretettség utáni tisztánlátás. Nincs hova menniük, ahogy tegnap sem volt záróra után, s nem lesz holnap sem. Ez a ködös ország nem az ő számukra van feldíszítve. „Ti vagytok az évfolyam legjobbjai” — mondta tegnapelőtt a professzoruk, akit felköszöntöttek a neve napján. — „Nehéz sorsot jósolok, és majdnem olyan nehezet kívánok nektek. A világos elmét és a szilárd jellemet semmi sem erősíti biztosabban és véglegesebben, mint az alacsony kísértések sorozata. Ezért titeket el fognak kerülni a nagy pénzek és a teljes tudás felének elhallgatását jutalmazó rangok.” — Itt már egészen elér- zékenyült, szinte gyermetegen mosolygott a szép öregember. — Reménységei és albérlői lesztek ti az édes hazának.”

A fiú akikor kedves íróját idézte pohárral a kezében.: „A felderítő induljon hátizsák nélkül, és tartsa edzésiben magát.” Anna abban a pillanatban mélyen, anyásán büszke volt a fiúra ezért a mondáiért, de most, amint némán járták az üres utcákat talán egy órája már, megérezte a benne lappangó kíméletlenséget. Mennyi idő még így? Tíz év? Húsz? És azalatt hányszor fekszik ő fel még arra a kegyetlenül és megalázóan célszerű szerkezetű vizsgálóasztalra, hányszor matatnak benne idegen, türelmetlen fiérfiujjak, és amit a mai déli vizsgálat óta kétségbeesetten próbál elképzelni, combjai tövében a saját vére melegét hányszor kell borzongva megéreznie?

— Még egy szót sem szóltam, és'már túl vagyunk rajta — mondta halkan, épp csak mozduló ajakkal. — Ha ez ilyen olcsó, akkor forduljunk Vissza, és menjünk lefeküdni. Azért az egy mondatért, amit órák óta tartogatsz nekem, nem gyalogolok el a város másik végébe. Ki vele, aztán eredj egyedül, ha dolgod van.

— Ne beszélj így!

— Hát hogy beszéljek? Mit mászkálunk itt fel-alá? Mire várunk? Mit akarsz?

— Téged meg akarlak tartani.

Megálltak a sötét utcában, szembefordultak. Anna hangját reszelőssé tette valami szorongó, esett gyűlölet.

— Pontosan fogalmazol, mint mindig. És büszke pillantással nézel elébe a felmerült nehézségnek. Ki fogod küszöbölni, te ugyan ki... — Visszanyelt nyüszítéssel a hangjában, szinte levegő után kapkodva beszélt már Anna. — Hét nem érzed a nyomorúságát ennék a büszkeségnek?

Álián érezte a fiú ujjait, hagyta, hogy a vékony, erős kéz felemelje az arcát, pillantása fogoly volt a fiú egyenes tekintetében.

— De érzem — mondta a fiú. — Semmit nem éreztem még ilyen határozottan. És még sincs egyebem, mint ez a büszkeség. Ez a nyomorúságos büszkeség. Neked sincsen, Anna. És erre... erre elegen vagyunk ketten is. Gyere !

Végig az erdő sétányain, egyik sötét alagútból a másikba fordulva Anna ráhagyta már magát a másik akaratra. Az első emelettől már ölben vitte a fiú a kollégium lépcsőjén, de a tanulóban kiszabadította magát, és kitárta az ablakot. Nyitott szemmel csókolta vissza a fiút, nyitott, kimeredit szemmel látta, hogy a feketerigó ismét ott vergődik az ágszövevényben, mint egy ravaszul megszerkesztett ketrecben, és közben érezte, a hosszú csókoknál élesebben és Világosabban érezte, hogy mellén a simogató tenyér alatt szétmorzsolódiik a csörgére száradt gesztenyelevél, förekes ízei leperegnek lassan a hasára, forró, lapos hasára, és szúrnak, szúrnak kegyetlenül.