Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-18 / 168. szám
/íomÁ\ Képújság JULIUS 18 PÉNTEK Névnap: Frigyes A Nap kél 5.05 — nyugszik 20.36 órakor A Hold ikél 18.16 — nyugszik 1.17 órakor Százhetvenöt esztendeje született William Makepeace iThackeray (1811—1863) angol regényíró, a viktoriánus korszak nagy realista prózaírója. + TOVÁBBKÉPZÉS személyzeti vezetőknek. A közelmúltban a tsz-szövetség, valamint a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztálya szervezésében a megye mezőgazdasági szövetkezeteiben, valamint a közös vállalatoknál dolgozó személyzeti vezetők részére továbbképzést tartottak Du- naföldváron, a Virágzó Tsz- ben. 0 TEGNAP NYITOTTA kapuját a tengelici oktatási központban a IX. alkotótábor. Az egyhetes rendezvényen mintegy 40 Tolna megyéi, s a megyéből elszármazott, illetve a kölesdi kísérlethez tartozó képzőművész vesz részt. A TOLNATOURIST gumarasi hotel és kemping bisztrójában tegnap bensőséges ünnepség keretében köszöntötték az idei 2500. vendéget, Tóth Lajos pestlő- rimci lakos személyében. Hárgitai ístvánné, a Tolna- tourist helyettes vezetője és Sitkéi Zoltán, a hotel és kemping vezetője virággal és ajándékkosárral lepte meg Tóth Lajost. •# HUSZONHAT közművesített telket parcelláztak ebben az évben Harcon, a közelmúltban Petőfi Sándorról elnevezett utcában. A két-háromszáz négyszögöles telkek 60—70 ezer forint körüli áron kerültek a helybéli és környékből betelepült vásárlók tulajdonába. + MA JOSH AZ A térségében, a ráckevei Duma-ágban Kárpáti Zoltán 15 éves tanuló, sülysápi lakos fürdés közben a vízbe fulladt. O HADHÂZTÉGLAS külterületén egy személygépkocsi elütötte Kiss Gábor 73 éves nyugdíjas, hadháztéglá- si lakos kerékpárost, aki a helyszínen meghalt. A vizsgálat eddigi adatai szerint Kiss megsértette az elsőbbségi szabályt. A FELÚJÍTJÁK és bővítik Szedresben a volt védőnői rendelő épületét százezer forintos költséggel, és ezentúl várószobával, szociális helyiségekkel ellátott orvosi rendelő kap majd itt helyet. 0 IFJÚSÁGI turistaszálló Pécsett. Pécsett csütörtökön megnyitották a város egyik legolcsóbb ifjúsági szálláshelyét, a nyári ÉT-Hotelit, amelyet építőtábori munkában üzemeltetnek a fiatalok. A diákturizmust szolgáló idény jellegű pécsi szállót a város hossz- tengelyében húzódó, forgalmas 6-os számú főút mentén, az Építőik útja 9. alatt, egy középiskolai diákotthon épületében rendezték be. Hat- és tizenkét ágyas szobáiban összesen száz szálló- vendégnek kínál éjszakai kvártélyt. Személyzetét olyan diákokból toborozták, akik képesek a nyáron Pécsre látogató soknyelvű turis- taseregnek több nyelven is információkat adni. Segítenek a mecsékaljai történelmi emlékek és kulturális nevezetességek felkeresésére szervezett egyéni programok összeállításában, az országjáró körűt további állomásainak kiválasztásában is. Mezőgazdasági határszemlékre, kisebb parcellák vegyszeres permetezésére és egyéb apró, ide fontos munkára alkalmazható sárkányrepülőgépet fejlesztettek ki Hódmezővásárhelyen, a {Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalatnál. A növényvédelemben kiegészítő szere- pet játszó motoros sárkányrepülőgépet Kőröstarcsán, a Petőfi Tsz-ben mutatták be a szakembereknek. Zivatar A várható időjárás az ország területén ma estig: a déli, délkeleti országrészben a gyakran erősen megnövekvő felhőzetből zápor, zivatar masütt változóan felhős, többnyire napos lidő tesz, és legfeljebb egyikét helyen alakul ki záporeső. A jobbára gyenge szél zivatar idején átmenetileg megerősödik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 24—29 fok között alakiul. Távolabbi kilátások szombattól—keddig : gyakran lesz erősen fehős az ég, sokfelé várható záporeső, zivatar A„hőmérséklet kissé csökken. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 13—18 folk között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között lesz. Jelentő,, mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék az őrs zó" területének 60 százalékán vártható Szennyvízelvezető Szeksznriun A szekszárdi szennyvíztisztító telepről kikerülő víz. amely eddig tisztított állapotban a Séd-patakba folyt, rövidesen a Sióba kerül. A Tolinalber és a Tolna Megyei Víz- és Csatorna/mű Vállalat mintegy 80 millió forint értékű közös beruházásaiban május közepén kezdődött él ugyanis egy új, 9 kilométer hosszúságú szennyvízvezeték építése a város határában. A vezeték a székszárdi szennyvíztisztító teleptől indul, és a bonéi gátőrlháx környékén csatlakozik a Sióba. A munkát — többek között a 700 milliméter átmérőjű, feszített betoncsövek fektetését a Dél-dunántúli Vízügyi Építő Vállalat végzi. Idén a tervek szerint 4 kilométer, jövőre 5 kiloméA tejipari vállalat közelében található szakaszon csak a földvisszatöltés van hátra mar ter hosszú szakasz készül el. A szennyvízvezetéket várhatóan 1988 áprilisában adják át rendeltetésének. Rendőrségi felhívás! A Budapesti Rendőr-Főkapitányság nyomozást folytat újszülött sérelmére elkövetett emberölés büntette miatt ismeretlen szülőanya kilétének megállapítására. Július 16-án, a késő délutáni óráikban járókelők Budapest, XIII. kerlüetében a Vágány utcai benzinkúttall szemben egy beton-csatornacsőben, reklámszatyorban újszülött fiú .holttestét találták. A szülés 24—48 órával korábban, valószínűleg lakáson történt, s a holttest egy 60x 60 cm-es fehér, kézzel szegett, sarkainál tulipánlmintás asztalterítőbe volt becsomagolva. A rendőrséig kéri azok jelentkezését, akik látták az újszülött elrejtését, vagy akiknek tudomásuk ván olyan terhes nőről, aki titkolta terhességét, az elmúlt napokban várható volt szülése, és gyermeke hollétéről elfogadható magyarázatot nem adott. Bejelentést tehetnék a 123-456/21927 melléken, a 07 telefonszámon vagy bármelyik rendőri szervnél. Völgyzáró gát Almásneszmélyen Almásneszmélyen építik az ország legmagasabb, földből 'készülő völgyzáró gátját a timföldgyártásnál- nagy mennyiségben keletkező melléktermék, a vörös- isZap elhelyezése céljából. Az építkezés első üteme be. fejeződött és megkezdték az iszaptárolók üzemi próbáit. A hatalmas gátrendszert a Gerecse-hegység melletti völgyekben, mezőgazdaságilag nem hasznosítható területen alakították ki az Almásfüzitői Tiimföldgyár részére. Építésére azért volt szükség, hogy a vörösiszapot hosszabb ideig és kellő biztonsággal tárolhassák' É2 a melléktermék ugyanis még sóik értékes anyagot, a többi között vasat is tartalmaz. Amíg azonban nem dolgoznak ki hasznosítására gazdaságos eljárást, gondoskodni kell megfelelő, a környezetet nem veszélyeztető el. helyezéséről. Mostanáig a gyár közelében tárolták, ez a megoldás azonban sok gondot okozott, mert a kiszáradó iszap vörös porfelhője szennyezi a levegőt. Az új tárolórendszert a tiimföldgyártól 13 kilométerre, lakott területektől távol építették fel. A beruházás előkészítésékor figyelem, be vették a környezetvédelmi szempontokat: geológiai és hidrológiai vizsgálatokét végezték afnmak elkerülésére, hogy a káros anyagok beszivárogjanak a talajba és szennyezzék a környezetet. OL VAST AM Őszintén örömmel olvastam lapunk tegnapi számában azt a hírt, amelyik a július 23-i, szekszárdi gyermek-fogadónapról tudósít. A tanácsházán sorra kerülő eseményen a legfiatalabbak személyesen Szekszárd város tanácselnökétől kaphatnak választ kérdéseikre. Figyelemre méltó ez a kezdeményezés —, amely reméljük, hosszú távon is életképesnek bizonyul — annál is inkább, mert valljuk be, mi, úgynevezett felnőttek sokszor nem vesszük elég komolyan ezt a korosztályt. Mire gondolok? Nem vagyok gyakorló szülő, azt azonban tapasztaltam, hogy a gyermek — főleg élete első 10—14 évében — rengeteg kérdést tesz fel az általa okosabbnak tartott idősebb nemzedéknek. Ilyenkor gyakran megfelelő válaszadás helyett vagy letorkolljuk a gyermeket, mondván, túl kicsi vagy ahhoz, hogy ezt megértsd, vagy semmitmondó feleletet adunk. Mindkét változatnak megvannak a maga veszélyei. A megoldás — amelyet nem én találtam ki — egyszerű. Őszinteség — minden téren. szeri Ausztráliából jöttünk...? A tudósok többsége szerint a modern ember Afrikában fejlődött ki. Űjabban azonban számos kutató úgy vélekedik, hogy az ember szülőhelye — részben — lehetett Ausztráliában is. A találgatások onnan erednek, hogy egyes elméletek szerint a homer sapiens és elődje, a homo erectus sokkal korábban „foglalta el” Ausztráliát az általánosan feltételezett 40 ezer évnél. Egy őskori lelet egyes tudósokat arra engedett következtetni, hogy a homo erectus a mai emer elődje, 60—85 ezer évig élt Ausztráliában, és átalakulása homo sapiens- szé Ausztráliában is végbe mehetett, nemcsak Afrikában. Az ausztráliai Nemzeti Egyetem■ egyik professzora, dr. Alan Thorne szerint az emberi evolúció utolsó, kritikus szakaszáról alkotott elképzeléseink forradamasí. tásáról lenne szó, ha elfogadnánk, akár csak részben is az ember ausztráliai születéséről alkotott, újkeletű elméleteket. Szerinte a mai ember elődje nem az ötödik kontinensen született, hanem oda „csak” átvándorolt. A jelenleg dúló vita akkor kezdődött, amikor kagylómaradványokat találtak Ausztrália déli partjain. A helyszínen 1984-ben végeztek ásatásokat, s a szakértők 60—85 ezer évesre becsülték a leletet. A kagylómaradványokat a tenger szintje felett olyan magasságban találták meg, hogy oda csak ember által juthatott el. Egy neves szakértő, dr. John Sherwood szerint négy méterrel a tenger szintje fölé természetes úton nem juthattak el a kagylók. Ha pedig azt is sikerül bebizonyítani, hogy a kagylók azért sötétfeketék, mert égették őket, akkor bizonyítást is nyer, hogy a szóban forgó térség már ember által lakott hely volt annakidején. Sherwood szerint kizárt, hogy a kagylókat esetleg bozóttüz égette meg, mert feketés, égetett kagylókat vegyes összevisszaságban találtak nem égetett példányokkal. Edmund Gill, a Victoria állambeli Nemzeti Múzeum nyugalmazott igazgatóhelyettese szerint az ásatás helyszíne egyéb okokból is arra vall, hogy már akkor ott élt a homo erectus, a homo sapiens, a mai ember elődje. Ez pedig elképzelhetővé, sőt, lehetségessé teszi, hogy a homo erectus Ausztráliában élt, és átalakulása homo sapiens-szé az ötödik kontinensen ment végbe. Ha mindez végső bizonyítást nyer. akkor valóban forradalmi változás történik majd az elődeink történetéről alkotott elméletekben. Hazafias Népfront Nemzetiségi munkabizottság Ülést tartott nemrégiben a Hazafias Népfront megyei elnöksége mellett működő nemzetiségi munkabizottság. Az első napirend keretében Csajbók Kálmán, nyugalmazott megyei népfront- titkár, a medinai tanács társadalmi elínöke tartott tájékoztatót az ott élő szerb nemzetiségűek helyzetéről és hagyományápolásáról. A munikralközösség másik témája a nemzetiségi nyelv- oktatás volt. Tollba megyében ez a német nyelvre értendő. A helyzet biztató, a fejlődés jelentős. A már meglévő óvodai ' (nyelvtanítást segíti majd a főiskolán beindult német nemzetiségi óvónőképzés, ehhez kapcsolódik a gyakorlóóvoda is. Külön figyelmet fordít a megyei tanács a kisközségekre, társközségekre, hogy ott is meglegyenek a feltételei a nemzetiségi foglalkozásoknak. Megkezdődtek az előkészületei a kétnyelvű dktatás- nlalk Bonythádon, és Gyünkön. A kétnyelvű oktatás azt jelenti, hogy nemcsak tanítanak német nyelvét, hanem néhány tárgyat teljes egészében ezen a nyelven oktatnak. A folyamatosság megteremtése érdekében, az óvodákban, alsó és felső tagozatban, majd pedig a középiskolában kell létrehozni a kétnyelvűséget. Hogy mindez megvalósulhasson, széles körű szervező munkára van szükség, hiszen a megye saját erejéből a program megvalósítására nem képes. Részt vesznek ebben a munkában a Művelődési Minisztérium, a nemzetiségi szövetség, az érintett városok, községek tanácsai. A nemzetiségi bizottság ülésén a bonyhádi tanács és a gyönki gimnázium számolt be a nemzetiségi oktatás jelen helyzetéről és a tervekről. A német nyelvet tanulók száma Bonyhádon és környékén az utóbbi éveikben jelentősen megnőtt. Jelenleg a 2290 bonyhádi általános iskolai tanuló 28 százaléka tanulja. A városkörnyéken majdnem a gyerekek fele, több mint ezren, ismerkednek a német nyelvvel. Óvodában több, mint kétszázan beszélhetnek németül. Az előkészületek jól haladnak, tájékoztatták a szülőket a lehetőségekről, a megyei tanács engedélyezte az első osztály indítását, létrejött a nemzetiségi gyerek- klub a felnőtteké mellett. Megtervezték a szülők és a nevelők nyelvismeretének a fejlesztését, hiszen csak úgy lebet eredményes az oktatás, ha a jelenleginél jobb nyelvi környezetet sikerül kialakítani a gyerekek körül. A nagyszülők részéről nagy az igény és a támogatás, a szülők sajnos kevésbé beszélik a nyelvet, ezért, van szükség továbbképzésükre. A városi tanács a VII. ötéves tervében szerepelteti a kétnyelvű iskola megépítését, hogy az addigra elkészülhessen, amire az oktatás kiszélesedik. Ehhez számítanak a minisztérium és mások segítségére is. A Gyönki Tolnai Lajos Gimnázium a 87—88-as tanéviben kezdi meg a kétnyelvű oktatást. A személyi feltételek kedvezőek, _ hiszen nemzetiségi körzetről van szó. Addig meg kell oldani a (pedagógusok továbbképzését. A nagyközségiben a képzés folyamatos, az óvodában és az általános iskolában egymásra épülő nyelvoktatás folyik. "népújság Telefon: 16-211. Sportrovat: Saphir 96-os gépen a Szekszárdi hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. Terjeszti a Magyar 1 Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. i hírlapkézbesítő postaV.