Tolna Megyei Népújság, 1986. július (36. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-15 / 165. szám
© Képújság 198«. július 15. Úszás kispréba Ötvenkét Domboriban Csendesen siklik e csónak a dombori holt Duna-ág vizén. Lassan elhagyjuk az ere. jével szemmel láthatóan takarékoskodó középmezőnyt, de az élboly, a három úszó még jóval előttünk van. — Azok ott biztosan leigazolt versenyzőik — mondja Guzsván István, a Szekszárdi Városi KISZ Bizottság mellett működő sport munka- bizottság vezetője, majd erősebben „belehúz” az evezővel. Közben — lehet úgy 11 óra — hosszú idő óta először kisüt a nap, és az úgy látszik, jobb kedvre deríti a „hajótatnál” kormányzó Szűcs István sport munka- bizottsági tagot, mert megjegyzi : — Most kellene indítani a mezőnyt. Ván igazság a megállapításiban, hiszen ez a július 12-i hűvös szombat délelőtt a legkevésbé sem kényeztette el az üdülővendégeket, sem azt az 52, a megfázástól nem félő fiatalt, aki indult az olimpiai ötpróba úszás kispróbáján. Az arcok egy része már ismerős, jó néhányan részt vettek a tavalyi próbáin is, de szép számmal látunk új arcokat is. Mégis, mintha az elmúlt nyáron többen lettek volna. — Valóban, ne fogjunk mindent a kedvezőtlen idő.A parton Vida Mihály, a Tolnia Megyei KISZ Bizottság honvédelmi és sportfelelőse, valamint Klein József, a városi KISZ-bizottság munkatársa ellenőrzi a nevezések leadását, egyezteti a beérkezett sorszámokat. — Tegnap a 14 tagú rendezőség is teljesítette a távot, tehát összesen hatvanhatén indultak, ebből tizenkettő a női próbázó — számol utána Vida Mihály. Jó felkészülési lehetőség ez nemcsak a két hét múlva .sorira kerülő Balaton-át- úszásra, hanem az augusztus 16—17. között lezajló SporTolnárá is. Nem ‘kell sokáig várni, az indítástól számított 35 perc elteltével máris kilép a vízből az első helyezett, de rögtön a nyomában máris ott van a másik két „dobogós”. A fáradtság legcsekélyebb jele nélkül, melég tea kor- tyolgatása köbben válaszolnak kérdéseinkre. Mint kiderült, mindhármain a szekszárdi Dózsa úszó szakosztályának sportolói. — Jóbb nálam — ismeri el tárgyilagosam a második helyezett Daradics Péter a győztesre, Mecseki Sándorra célozva, aki elmondja: edzéseken sókkal hosszabb távot kell teljesíteni. Ezt megerősíti a „bronzérmes” Czverik Andrea is, és éppen ezért nem kellett készülni erre az erőpróbára. Az előírt másfél óra szint, idő senkinek sem jelenteit különösebb akadályt. Szeri Árpád járásra — válaszol a kérdésre Szilágyi Dezső, a megyei sporthivatal munka társa. — Ügy látjuk, bizonyos változtatásokra jesz szükség az elkövetkezőkben a kispróba népszerűségének növelése érdekében. Erről azonban még korai lenne részletekbe menően beszélni. Köziben a mezőny tagjai már türelmetlenebbül topo. ragnak a mólónál, az óra fél tizenegyet mutat, vízbe, ereszkednék az indulók, kezdődhet a két és fél kilométeres táv leküzdése. Már az elején látható, hogy egyesek gyorsan elhúznak, másak — és ez a többség — saját megszokott, nyugodt tempójukban „paskolják” a vizét. A győztesek: Daradics Péter, Mecseki Sándor, Czvcnk Andrea Vízbe ereszkedik a mezőny ■*--------------------------*-------Nagy versenyre készülnek Egymást érik az MHSZ sportolóinak különféle nemzetközi versenyei. Pipis- hegyen, a sárkányrepülők kontinensviadalát rendezik, a hónap Végén Pécs ad otthont a körrepülő modellek világ- bajnokságának, augusztus 1—O-ig pedig Lertinvárosban rajtolnak az ejtőernyős több- tusázók a szocialista országok Testvériség—Barátság Versenyén. A magyar csapat előkészületeiről Mátrai 'Zoltán, a válogatott versenyzője» és egyben edzője számolt be az MTI munkatársának. Elmondta, legutóbb tavaly Várnában találkozott a nemzetközi mezőny, ahol a magyar csapat az előkelő ne- , gyedilk helyen végzett. A legeredményesebb ő volt, miután a lövészetben bronzérmet szerzett, az egyéni összetettben viszont Göbölös Ferenc érte el a legjobb eredményt, nyolcadik lett. — Az év eleje óta készülünk a nagy versenyre — hangsúlyozta Mátrai Zoltán. Januárban Mátraházán edzőtáboroztunk, s azóta minden hónapban legalább tíz napot közös gyakorlással töltöttünk. Március—áprilisban a békéscsabai, május—júliusban a Győr melletti péri repülőtéren volt lehetőségünk edzeni. Az ejtőernyős többtusázók négy számiban mérik össze tudásukat: 100 méteres gyors- úszásban, lövészetben, ahol standard puskával 20 lövést kell leadni, 3000 méteres terepfutásban, illetve ejtőernyős 'célbaugrásban, amelyben hat egyéni és négy csapatugrást kell teljesíteni. A felkészülésben mely számokra fordították a legnagyobb figyelmet? — Elsősorban a fizikai számokra összpontosítottunk. Az eddigi tapasztalatok alapján ugrásszerű a fejlődés, a hónap elején rendezett országos bajnokságon elért eredmények bizonyítják, hogy a válogatottak 200—300 ponttal is elhúztak a hazai élmezőnytől. Kik a csapat tagjai, és mit vár ‘tőlük? — Két együttes indul a versenyen. A felnőttek csoportjában (21—25 év) Göbölös Ferenc, Nagy István (H. KFSE), Mátrai Zoltán (BHG) és Berregi Péter (Postás), vagyis a tavalyi várnai csapat áll rajthoz. A juniorok, akik először vehetnek részt ezen a nagyon jelentős sport- eseményen; Hídvégi István Rá ez Béla (H. KFSE), Já- vorszky Sándor és Nlahoczky János (IX. kér. ejtőernyős klub) összeállításiban szerepelnék. A felnőtteket a 2—4., a juniorokat a 3—6. hely közé várom. Versenyen kívül az utánpótlás foglalkoztatása céljából még további négy fiatal, Olajos József (Postás). Schneider Kálmán (H. KFSE), König Csaba (Győr) és Bánszky György (Békéscsaba) is lehetőséget kap a bizonyításra. Kik a legnagyobb riválisok? — A Szovjetunió egyértelműen a mezőny legjobbja, Lengyelország, az NDK és Csehszlovákia együttese is nagyon erős, velük szoros csatát vívhatunk. A válogatottak a közelmúlt napokban már a helyszínen gyakoroltak, s legközelebb egy hét múlva, a magyar bajnokságon bizonyíthatják felkészültségüket. Július 28- tól újból Len in városba utaznak, ahol a befejező edzéseiket tartják. (MTI) Gemenci Nagydíj „Csak” a külföldieket kell figyelni Német és csehszlovák nevekkel voltak tele a tudósítások a XII. Gemenci Nagydíjon. Igen, a meghívott külföldi együttesek nem víken- cfezni jöttek Szekszárdira, hanem a Gemenc Kupát elhódítani. A -külföldi fölény meglehetősen vegyes érzelmeket keltett a szurkolók sokaságában. Ugyanis 'az elmúlt években már. hozzászoktunk a magyar és mindenekelőtt a szekszárdi sikerekhez. Az eredménylistákat böngészgetve általában élt a remény, hogy valamelyik szekszárdi fiú kupagyőze- lemimel örvendezteti meg a több mint tízezres publikumot. Most ettől két okból is el kellett tekinteni. Ebben a minőségi mezőnyben még a Halász testvéreknek is — fénykorukban — nehéz lett volna vitézkedni, egész pontosan, nyerni. Ebből következik, hogy a hazai országúton tehetségükről többször is számot adó jelenlegi fiatal „Szparis” garnitúra számára még erős mezőny ez. De így is megtettek Kasza Zoltán- és társlai1 mindent, s ha egy picit fegyelmezettebbek a fiúk, maradéktalanul betartották volna Schneider Kancád vezető edző utasításait, akkor sikerült volna teljesíteni a célkitűzést, megszerezhették volna csapatban a hatodik helyet. Válaszolva a fentebb feltett kérdésre: jól döntött a Szekszárdi Szövetkezeti Spartacus sportvezetése, amikor a mezőny erősítése mellett tette le a voksát. Ezáltal most már minden kétséget kizáróan a legrangosabb országúti versennyé nőtte ki magát a szekszárdi Grand Prix. A minőséget jelentő mezőny egyfajta erőfelmérés is, összehasonlítási alapul szolgál a nagy nemzetközi megmérettetésekre készülő honi bringásoknak. S ez a közönség érdekét is szolgálja, hisz a sportág élvezeti értéke növekszik, a mostani mezőny — lásd például a kriitériumversenyt — még jobban eleget tesz a közönségszórakoztató funkciónak. * A Gemenci Nagydíj illusztris vendége volt az NDK kétszeres pályavilágbajnoka:, Luitz Haueisen, aki a minél tökéletesebb világbajnoki felkészülés érdekében tartotta fontosnak ezt a versenyt. Pályás, de a siker érdekében sokszor az országúton gyötri magát. Az egyik világbajnoki címét az 50 km-es pontversenyben szerezte, amelyen nemcsak a rotobanékonyság- nak, hanem a gyorsasági állóképességnek is nagy szerepe van. Már huszonhét éves, és még mindig nagy eredményékre számít. — Leszállóág, kiégettség a huszonéves korra? — akad fönn kérdésünkön. — Egy versenyzőnek igazán ekkor kell produkálni. Ha előbb teszi, és utána eltűnik a süllyesztőben, akkor ott a felkészítés menetébe valahol — bégyé — F.: Gottvald /Károly István József, a megyei tanács elnökhelyettese átadja a díjat a Gemenci Nagydíj egyéni győztesének, Jörg Win- •• ' dorfnak Lutz Haueisen, _ a pályavilágbajnok hiba csúszott — mondta rövid nyilatkozatában Lutz Haueisen világbajnok. Kézilabda Dunaföldváron maradt a kupa A hét végén három napon keresztül Dunaföldváron rangos kézillabdatornára került sor egy külföldi, a lengyel másodligás Opole, valamint négy hazai csapat részvéteiével. Az I. Duoa- földvár Kupa kézilabdatorna jó mérkőzéseket hozott, s a hiazai szurkolók nagy örömére a házigazda NB II-es Du- naföldvári Spartacus bizonyult a legjobbnak, így egy évig otthon maradt a vándorserleg. Részletes eredmények: Du- naföldvár—Opole 32-23 (12-9), Dunaföldvár—Dunaújvárosi Volán 34-32 (18-8), Hőgyész—Opole 28-23 (10-112), Lajosmizse—iDuna- újvárosi Volán 25-20 (10-9), Hőgyész—Dunaújvárosi Volán 30-28 (17-15), Dunaföldvár—Hőgyész 26-22 (14-13), Opole—Lajosmizse 25-22 (14-1111), Hőgyész—Lajosmizse 32-30 (I15il8), Opole— Dunaújvárosi Volán 29-Î17 (llilO), Dunaföldvár—Lajosmizse 42-30 (18—Ilii). Az I. Dunaföldvár Kupa végeredménye: 1. Dunaföldvár 8, 2. Hőgyész 6, 3. Opole 4, 4. Lajosmizse 2, 5. Dunaújvárosi Volán 0 ponttal. A tornák hagyományainak megfelelően itt is különdíja- kat adtak át a mérkőzéssorozat végén. A gólkirály Szaiu - ter Zoltánt (Dunaföldvár) lett 39 goûtai, a legjobb kapus Ja- kub Czyknorbert (Opole), a legjobb mezőnyjátékos Kodes János (Dunaföldvár). Jóakarat Versenyek Gyarmati elégedett és már a vb-re gondol Vasárnap véget ért a Jóakarat Versenyeken a vízilabdázók ötnapos küzdelem- sorozata. A győzelmet fölényesen a hosszú évék óta a világ legjobbjának számító Szovjetunió szerezte meg egy olyan mezőnyben, amelynek mind a hat csapata résztvevője a néhány hét múlva kezdődő madridi világbajnokságnak. Magyarország a harmadik helyen végzett, s ezzel a férfi öttusa együttes Után a versenyek második magyar érmét szerezték. Hogyan értékeli Gyarmati Dezső szövetségi kapitány csapata teljesítményét? — A mutatott játékkal elégedett vagyok, végre sorozatmérkőzésen is bizonyítottunk — mondta a neves szakvezető. — A helyezésünk jóbb is lőhetett volna, ha az Egyesült Államok elleni találkozón a bírók nem fütyülnek rendre ellenünk. A torna résztvevői valamennyien ellenfelek lőhetnek a vb-n. Milyennek ítéli teljesítményüket? — A Szovjetunió mindvégig kitűnően játszott, rászolgáltak az aranyéremre. Az amerikaiak „hangulat- csapat” benyomását keltették, néha nagyszerűen játszottak, ha viszont kedvüket vesztet; tők, akkor gyenge teljesítményt nyújtottak. Az NSZK válogatottja öregszik, de ha összeszedik magukat, még mindenkire veszélyesek lehetnek. A hollandok fiatal csapattal és a görögök tudásuknak megfelelő helyen végeztek, de őket sem szabad lebecsülni, ezt néha bizonyították is. Visszatérve a magyar válogatottra. Ez a csapat utífe, zik a vb-ré? — Nagyjából igen, de kisebb változások lehetségesek. Moszkvába tizenöten érkeztünk, a világbajnokságra viszont csak tizenhárom játékossal utazhatunk. Biztos, hogy Madridba csak két kapus megy, s az sem kizárt, hogy egy-két külföldön játszót is meghívok a keretbe. Világbajnoki remények? — Rendkívül nőhéz csoportba kaptuntk besorolást, hiszen ez ellenfelék közit szerepel a mindig jó olasz válogatott és a vendéglátó Spanyolország is. Ha továbbjutunk, akkor már bizakodób- han tekinthetünk a folytatás elé. A legfontosabb a legjobb hat közé jutás, miivel ez automatikusam az olimpiai szereplésre jogosít. Mely csapatok küzdhőtnek a vb-n a dobogóért? — A Szovjetunió a világ- bajnöki cím első számú várományosa. Érmes lehet még az amerikai, a nyugatnémet, a jugoszláv, a spanyol, az olasz, esetleg a kubai gárda, s természetesen mi is.