Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-21 / 145. szám

1986. június 21. TOLNA^ _ "KÉPÚJSÁG 7 Ez már több mint munka, ez ne­héz fizikai munka. Magam is pró­báltam, jó negyven évvel ezelőtt, kézzel vetettük a vályogot. Illés Jancsi barátom volt a társam, s egy nap, nem nyolc óra alatt, ezerszáz vályoggal trappoltunk ki a placcra. Most gépek segítik az embert, de a téglás ma is kemé­nyen megdolgozik pénzéért. A tamási téglagyárban negyve­nen küzdenek a tégláért. Küzde­lem ez, mert elkezdődik március derekán, és szeptember végén, A nyerstégla négy kiló, háttérben Kudari Margit október elején az első faggyal áll­nak le. Egy műszakban 28-30 ezer nyerstéglát gyártanak. Na­ponta mintegy hetven köbméter földet adnak a mindig éhes gép­nek. Néztem az asszonyokat a prés­gép szájánál. A gép diktálja a tempót. A kezek előtt állandóan csapkod az acéldrótos kés, a szállítószalag löki az asztalra a nyerstéglát és az asszonyok ezt elkapják, hármasával, négyesé­vel, és dobják a raklapra. A rak­lapra 180 nyerstéglát tesznek. Egy nyerstégla súlya valamivel több mint négy kiló. Tehát tizen­két, tizenhat kilót fog tenyerei kö­zé a munkásnő. Van egy váltó asz- szony, aki beugrik ha valaki ciga­rettát akar elszívni, vécére megy, vagy friss vízzel próbálja enyhíte­ni a kánikula, meg az izzasztó munka fáradságát. Kudari Margit harminc éve áll a présgép szájánál. Harminc év alatt mennyi - és mennyi családi házhoz való kisméretű téglát ra­kott lapokra, bangétába, bangé- tából kazalba... Nem lehet össze­számolni. Itt van példának okáért Köbli István. A baggerban ül, azt a gépet kezeli amely ugyancsak megöregedett, szikkadt-szakadt az évtizedek során, rpint Köbli a vezetőfülkében. Figyelem a ka- paróra, a szállítószalagra, a csil­lékre, a mozdonyra, az emberek­re - és a magány - a gép zörgése nemcsak fizikailag fárasztó - a kezelése nem olyan mintha egy személygépkocsi vezető ülésé­ben magnót hallgatva utazni. Itt minden téglának való nyersanya­gért alaposan meg kell dolgozni. Tudja, a fal melyik részére kell állni, hogy a keverőbe olyan anyag kerüljön, amelyből lehető­leg minden darab tégla első osz­Molnár István tályú legyen. Még Vácról, Kalo­csáról is jönnek Tamásiba tég­láért. Kéthetes sorállást írtak elő, értesítés alapján jön a vevő, nem szeretnék, ha már a tégla minő­sége jó, akkor potyára utazza­nak száz kilométereket méreg­drága teherautó-fuvardíjakkal. Itten eleven földből, agyagból készítik a téglát. Nem regálozzák le a télen, nem keverik előre, ha­nem ahogyan megtervezik, úgy harapdáltatják a baggerral a dombot. Most meglehetősen csúnya az elhagyott bánya, de jö­vőre, két év múlva már lefelé kül­dik a kotrót, és mélyből hoz­zák a téglának valót. Ha kell akkor még a tégla. Ugyanis nemrég nyi­latkozott a téglaipari tröszt vezér- igazgatója, hogy leállítanak né­hány gyárat, csökkent az építési kedv, az új anyagokat, a hőszige­teiteket lehet csak beépíteni. Itt Tamásiban azonban van jövő. Ebben bízik Kertész Sándor gyárvezető is. A dombóvári Ker­tész-dinasztia sarja. Le-fölmenő, és oldalági rokonai közül leg­alább félszázan a téglaiparban dolgoznak, ő mondja:- Katasztrófa lenne, ha most leállítanák ezt a jól dolgozó gyá­rat, mi lenne az emberekkel? Akik harminc-negyven évet lehúztak itt, köztudott, hogy a téglások ti­zenöt éves korban már a kárék mögé állnak, a prés kezelését ta­nulják. Akinek öt-hat éve van viszsza? Mint Molnár Istvánnak! A kemencemunkás, a kihordó, szikár ember. Reggel félhatkor megivott fél liter tejet. Most tíz óra van, eddig másfél liter szódavizet szivattyúzott fel. A kemencében ötven fok. Kint harmincöt. Ez még istenes, hanem mikor bent negy­ven és kint mínusz tíz van! Az az embert kínzó.- Három és fél évem van még vissza. Ledolgozom, a szakmám a téglásság. Kihordó vagyok. És ráül a káréra, a kétkerekűre, amelyikre 160 kisméretű téglát tesz. Egy égetett tégla súlya há­rom kiló... Ha ezer téglát kivisz a kemencéből, a harminc-negyven méterre lévő lerakóhelyhez, ak­kor 33 forintot kap. A kemencé­ben a téglát, a nyerset, 270 centi­re rakják fel. Onnan kell leszed­ni. Tehát amint mondtuk: a hőség nagy, de ott fennt, a legfelső so­roknál még kegyetlenebb. S kint a téglát 170 centi magas stószok- ba rakják. Ha tehergépkocsi jön, akkor könnyebb a munka, de ak­kor ezerért egy tízessel kevesebb a pénz. Egyébként a kereset a teljesítmény után számítódik. Ezer nyerstégláért ennyi fillér jár a vizezőnek, annyi a kismoz- donyvezetőnek amannyi a takarí­tónak, a kiadónak stb. Egy kis­méretű tégla fogyasztói ára 245 fillér. Negyvenen sürögnek a tég­lagyárban. Foglalkoztatnak min­denkit. Egész évre ad munkát a gyár dolgozóinak. A negyven személy nyolcvan százaléka tíz éve itt dolgozik. A tamási tégla­gyárban idén négymillió kismé­retű téglát gyártanak. PÁLKOVÁCS JENŐ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Ebbe a kemencébe először 1907-ben gyújtottak be Szövőnők lesznek a kubai lányok Szakmunkáskeresőben A szövőnő: ügyes kezű, gyors felismerő képessé­gű és jók a lábai.- Ki akar ma három műszakban dolgozni?- Tanulni nem, dolgozni szeretnek. Már régóta sejtem, hogy a munkameg­osztás során mindig a nőknek jutott a neheze. Ha nem így lenne akkor férfia­kat is látnánk a szövödékben, az irtóza­tos, dobhártyát szaggató zajban. Fér­fiember ezt nem bírja ki,' állapítom meg magamban, s úgy járok, mint az az egy­szeri atyafi, aki a nagyvárosból elmene­kült, mert ott minden csattog és csiko­rog... És az az egyszeri atyafi is férfi volt. Még mielőtt a lelkes feministák a keb­lükre ölelnének, közlöm, hogy mégsem állok be soraikba, csak egyszerűen meg kell állapítani, hogy ahol folyamatos kon­centrálásra, a monotonitás elviselésére és szigorú rendre van szükség, ott több­nyire nők dolgoznak. A PATEX tolnai gyá­rában a szakmunkás-utánpótlás volt a témánk, szövőnő-keresőbe mentünk. Létszám van, de... szakemberre van szükség Évekig csak lasszóval tudták fogni a gyerekeket, hogy menjenek szövőtanu­lónak. Azt is megtették, hogy a nyolcadi­kos bukott gyereket felkészítették a pót­vizsgára, s utána szakmunkástanuló lett. Aztán az első hónapokban megkezdő­dött a lemorzsolódás, végül a szakmun­kásvizsgáig jó, hogy az osztály fele jutott el. Aki azonban eljutott, az szakember lett; szövőnő. Azt is megtették, hogy fel­keresték azokat a fiatalokat, akiket sem­milyen iskolába sem vettek föl. Bevitték őket a gyárba, s módszeresen tanítani kezdték. Az ügyesebbje szövő lett, vagy segédmester, a többiek is kaptak kisegí­tő munkát. A közelmúltban 53 ilyen fiatal­lal próbálkoztak. Közülük 13-an hamar elbúcsúztak a gyártól, a többiek pedig dolgoznak... van közöttük olyan ügyes lány, aki pár hónap alatt megközelítette a száz százalékot, minden bizonnyal kiváló szakember válik belőle. A gyárban min­den lehetőséget megragadnak, hogy a tolnai könnyűipari hagyomány fennma­radjon, hogy legyenek jó szakmunká­saik, akik képesek bármilyen munkát vál­lalni. Mert most igencsak az a helyzet, hogy a „jó öreg szakembereket” kell elő­venni, ha komolyabb megrendelés érke­zik.- Nincsenek létszámproblémáink - mondja Schäffler Ferenc, a közgazdasá­gi és munkaügyi osztály vezetője.- Elég sokan kopogtatnak a gyárka­pun, de kénytelenek vagyunk válogatni, mert máskülönben nem tudunk minőségi munkát végezni. Olyan emberrel minek próbálkozzunk, aki már a második mun­kakönyvét „szaggatja”. Hohmann Anita szakmunkás­bizonyítványa Azt mondják Tolnán, hogy mindent megtesznek az utánpótlás érdekében. A legfontosabb, hogy aki megtanult szőni, annak olyan légkört kell teremteni, hogy jól érezze magát a gyárban. Ezt bizonyí­tandó Halász Katalin, személyzeti osz­tályvezető büszkén említi, hogy hosszú évek óta először az országos szakmun­kástanuló-versenyben Hohmann Anita az ötödik helyen végzett és így három hó­nappal korábban kapott szakmunkás-bi­zonyítványt.- Jó munkakapcsolatot alakítottunk ki a környező iskolákkal - mondja a sze­mélyzeti osztályvezető. Nem kis költsé­gek árán a hetedikes és nyolcadikos gyerekeket elhozzuk üzemlátogatásra, hogy megismerkedjenek a gyárral. Az idén örömteli esemény történt: már 34- en jelentkeztek tanulónak. Sikerült elérni, hogy a tolnai gimnáziumban a Textilipari Szakközépiskola egy osztályát beindít­ják, s van jelentkező.- Az ember azt képzeli, hogy a régi ha­gyomány alapján tanulóik nagyrésze tol­nai. \- Ez a szép hagyomány sajnos meg­szűnőben. A környező községekből jár­nak hozzánk dolgozni, s tanulóink is 50 kilométeres körzetből jönnek.- Mi lehet az oka a folyamatos szakem­berhiánynak?- Az ami a társadalomban pozitív vo­nás, nekünk hátrány. A gyesen és gye­den lévő kismamákból egy teljes műsza­kot kiállíthatnánk - mondja Schäffler Fe­renc. Lányok, lányok... kubai lányok Május 19-én 16 kubai lány érkezett Tolnára, hogy négy év alatt szakembert „faragjanak” belőlük. A gyár sokat áldoz arra, hogy a kubai lányok beilleszkedje­nek, megtanulják a szakmát és jól érez­zék magukat Magyarországon.- Átalakítottuk a leányszállásunkat, tolmácsokat fogadtunk, magyarul tanít­juk őket és közben a szakmára is. Szep­tember elején tesznek technikai mini­mumvizsgát és utána már a termelésben foglalkoztatjuk őket.- Az oktatás milyen formában történik?- Az úgynevezett Werner-módszerrel. A munkafolyamatokat elemekre bontjuk, amit szintidőn belül kell elvégezni. Ez egyébként a betanított munkásoknál is és a szakmunkástanulóknál is így van - mondja Halász Katalin. A kubai lányok két év után szakmun­kásvizsgát tehetnek, a második két év­ben pedig gyakorlatot szereznek, enyhít­ve a szakemberhiányt Tolnán.- Természetesen ők nem oldják meg a gondjainkat - veti közbe Schäffler Fe­renc. T ovábbra is keresni kell a lehetősé­geket és az ügyes kezű magyar lányokat.- Kit nevezhetünk jó szövőnőnek?- Nagyon sok összetevője van annak - mondják beszélgetőtársaink. Kézügyes­ség, helyzetfelismerő képesség, jó mun­kaidő-beosztás és egyre inkább jó lá- bak?a van szükség, mert manapság egy szövőnő naponta 10 kilométert is gyalo­gol...- És erre mondjuk mi, hogy könnyű­ipar - sóhajt Halász Katalin.- És a szépség?- Csodálatos ez a szakma. Ha egy szö­vő tíz gépen dolgozik, mindegyiken más munka készül... Ha az ember bemegy a Skálába a mi termékünket látja... egyszóval érezni az értelmes munka gyönyörűségét. H. J. - G. K. Szakmunkásvizsga a Patexban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom