Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-06 / 132. szám
Mai számunkból AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 132. szám. ÁRA: 1.80 Ft 1986. június 6., péntek. BIZTONSAGOT — AZ ELLENFÉLLEL EGYÜTT <2. old.) A KÖLESDI PÉLDA (3. old.) OLVASÓSZOLGÁLAT NAGYDOROGI NÉPÚJSÁG (4. old.) Elkötelezettség - társadalmi haladás Volt olyan időszak, nem is olyan régen, amikor divattá vált elkötelezettnek lenni. A szófordulatnak önmagában akkoriban pozitív csengése volt, s ebiből következett, hagy aki adott magára valamit, feltétlenül elkötelezettségét hangsúllyozta. Azután — mint az lenni szökött —, a kifejezés veszített vonzerejéből, s az elkötelezetlenség lett a „sikk”, S hogy itt két végletről van szó, azt hiszem mindenki számára világos. Változnak az idők, és 'mi is vátozunk benne — ez az elkötelezettség fogalmára is vonatkozik. A mai értelmezés szerint ugyanis az elkötelezett szó inkább az egyoldalúság, a beszűkülés szinonimájává vált, míg az elkötelezetlen a nyitottságé, a szabadságé, a fejlőtíőlképessé. Könnyű lenne a kérdést elintézni azzal, hogy egy fogalom devalválódásának voltunk, Vagyunk tanúi, s ezt tudomásul kell vennünk. Azt hiszem azonban., s ezt bizonyítják a különböző megnyilatkozások az elkötelezettség kérdéseiben, hogy amennyire jelenségszinten ez igaz, mégsem ilyen egyszerű a dolog. Amennyire helyes az a törekvés, hogy az elkötelezettség ne lébegjen valahol az éterben, és ne csupán csodálni Való jelenség legyen, hanem átmenjen a gyakorlatba, ennek a törekvésnek eltorzítása, eltúlzása viszont már teljességgel helytelen volt. Történelmileg szükséges és fontos dolog minden tanulságot lefordítani a konkrét gyakorlat nyelvére, ugyanekkor értelmetlen minden tanulságot közvetlenül és áttételek nélkül gyakorlatinak tekinteni. Szinte abszurdnak ható példát idézek e szemlélet tévességének bizonyítására. Kétségtelen, hogy mindenki számára érdemes Michelangelo Teremtés című közismert festményét tanulmányozni. De ha valaki mint a végtag- sebészet elkötelezettje akarja megvizsgálni és a kéz helyzetéből, mozdulatából anatómiai következtetést óhajt levonni — nevetségessé válik, nemcsak ő maga hanem az elkötelezettség is. •Nos, valámi ebhez hasonló dolog történt az elkötelezettség szférájával is. Az általános fogalom konkrét", közvetlen gyakorlati átültetésével elveszítette eredetileg pozitív tartalmát. Ha a gyakorlat minden mozzanatában, ha a műalkotás minden egyes soráiban, ecsetvonásában, minden zenei akkordban fel aiíar- jiuik fedezni az elkötelezettség jelenvalóságát, akkor ezt csak olyan erőszaktétel árán tehetjük meg, mely az egész értelmét megkérdőjelezi. Azt hiszem, nincs olyan emiber, aki materialistának váltaná magát, és ugyanakkor hinne a csodában. Mégis tanulságos Less ingnek az a megállapítása, mely szerint a művészetben minden csoda lehetséges, szellemek, boszorkányok, óriások országa stb., kivéve egyetlenegyet: a jellemek pszichikai csodáját. Vagyis azt, ha egy műalkotásban az egyes szereplők nem .jellemüknek megfelelően cselekednek, hanem attól merőben eltérő módon. Márpedig az előítéletekkel rendelkező elkötelezett ember ilyen csoda volna. Az elkötelezettség véleményem szerint a történelmi fejlődés eredménye, mely immár az egyes ember jellemének, személyiségének lényegévé vált. Így van ez ákkor is, ha hirdeti elkötelezettségét, s akkor is, ha nem. Ebből a szempontból optimista vagyok, mert azt hiszem, az emberek többsége igenis elkötelezett, még akkor is, ha nem tudatosítja magában minden pillanatban. Könnyű dolog volna azt állítani, hogy az elkötelezettség egyenlő volna a társadalmi, történelmi haladás szolgálatával. Ez azonban már csak azért sem volna helyes, mert az elkötelezettséget ily módon parttalanná tennénk, s a tudatosság mozzanatát teljesen kikapcsolnánk. Ha az előbb arról szóltunk, hogy az elkötelezettség tényét nem feltétlenül szükséges hangoztatni mindig és minden vonatkozásban, ez nem jelenti azt, hogy valamiféle ösztönösség jellemezné az elkötelezettséget. Éppen ellenkezőleg. Az elkötelezett ember Valójában akkor az, ha minden új dologra nyitott, de az új jelenségeket egész addigi tudásával, tapasztalatával, ismeretével szem- . besíti. S teszi ezt akkor is, hla kényelmesebb lenne számára az új elutasítása. Az elkötelezettség tehát állandó szellemi és fizikai készenléti állapotot jelent. Éppen ezért nem élhet az előítéletek adta sémákkal, hanem mindig a konkrét elemzést kell alkalmaznia. Az újra való nyitottság nem az új mechanikus elfogadását jelenti. Arról van szó, amit Engels így fejezett ki: a marxizmusnak minden új tudományos felfedezés kapcsán meg kell újulnia, tehát a világ bármely pontján, az élet bármely szférájában bekövetkező változás figyelembe vételére, átgondolására van szükség. S Lukács György egykori, művészetre, illetőleg a művészekre vonatkozó partizán-elmélete, úgy vélem, a legszélesebb értelemben vált igazzá. Az elkötelezettség feltételezi a járt út elhagyását, akkor, ha bebizonyosodik —, s éppen a konkrét elemzés során —, hogy a járt út nem vezet tovább. Az utak bejárása, a különböző utakon való kalandozás az el nem kötelezettség lehetősége. Sokáig lehet csatangolni, át lehet térni egyik útról a másikra, körbe lehet járni, csak éppen nem lehet továbblépni. A továbblépés, az új utak nyitása csakis az elkötelezett emberek feladata és lehetősége volt és lesz, s ezért az elkötelezettek a társadalmi haladás letéteményesei. Hermann István A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén megerősítette az Állami Tervbizottságna'k a vaskohászati vállalatokra vonatkozó, s két ötéves tervidőszakra szóló határozatát, amely miagában foglalja a vállalatok gzdaságos működését szolgáló termékszerkezet-korszerűsítésének feladatait, valamint az ezek végrehajtásához biztosítandó feltételeket. Tudomásul vette, hogy a program VII. ötéves tervre eső részének végrehajtására az ipari miniszter a vállalatokkal külön megállapodásokat köt. A kormány megerősítette az Állami Tervbizottság határozatát biotechnológiai ipari laboratórium létesítéReagan elnök két leszerelési tanácsadója is azzal igyekezett indokolni a SALT —II. szerződés felrúgásával fenyegető amerikai magatartást, hogy ezzel „a Szovjetuniót sikerül magatartása megváltoztatására bírni”. Kenneth Adelman, a Leszerelési és Fegyverzetellenőrzési Hivatal vezetője külföldi újságíróknak érvelt így, Edward Rowney nagykövet pedig a képviselőház katonai bizottsága előtt tett nyilatkozatában. séről. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központjában ebben az évben kezdődő beruházás a kutatási eredményekre alapozva, elősegíti a biotechnológiai ipari alkalmazását, a termelés versenyképességének növelését. A Minisztertanács rendeletet hozott a vállalatoknál folyó gyakorlati oktatásról, az iskola és a vállalat együttműködésének szabályozásáról. A jogi rendezés célja: a gazdálkodó egységek jelenleginél eredményesebb együttműködése a szakmai ismeretek átadásában, az oktatás feltételeinek megteremtésében, a szak ember-utánpótlás biztosításában. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette, hogy a főA nyilatkozatok nem nyugtatták meg túlzottan a képviselőket. A demokrata pártcsoport vezetősége megvitatta azokat a lehetőségeket, amelyekkel el lehet érni a bejelentett döntés megváltoztatását, illetve meg lehet akadályozni azt, hogy az Egyesült Államok túllépjen a SALT—II. szerződésben a különféle fegyverfajták korlátozására megadott kereteken. Norman Dicks demokrata párti képviselő városi tanács hosszú távú koncepciót, és ennek részeként ötéves tervet dolgozott ki az elavult városrészek és lakótömbök rehabilitációjára. Helyesli, hogy a koncepció külön figyelmet fordít a környezeti és az építészeti értékek megőrzésére. A Minisztertanács az ipari miniszter tájékoztatója alapján tudomásul vette, hogy az illetékes szervek vizsgálatot folytatnák a Mikroelektronikai Vállalatnál történt tűzeset körülményeinek és felelőseinek a felderítésére, s annak eredményéről külön jelentésben adnak számot. A Minisztertanács egyidejűleg elrendelte a tűzvédelem helyzetének általános felülvizsgálatát, és a hatásosabb védekezéshez szükséges intézkedések kidolgozását. pedig máris javasolta, hogy ne engedélyezzék a katonai költségvetés olyan fehaszná- lását, amely bármilyen formában ellentétes a SALT— II. korlátozó intézkedéseivel. A Demokrata Párt véleményét a vitában a párt képviselőházi csoportjának vezetője, Jim Wright fejtette ki, megállapítva: a világnak napjainkban a legkevésbé éppen a nukleáris fegyverkezés fokozására van szüksége. Washingtoni válasz A washingtoni külügyminisztérium szerdán üdvözölte Mihail Gorbacsov Pérez de Cuellarhoz intézett üzenetét. Konkrétan azt, hogy a Szovjetunió sürgeti: dolgozzanak ki nemzetközi rendszert az atomerőművek biztonságos üzemeltetésére. A külügyminisztérium szóvivője azt mondita, hogy az Egyesült Államok gondosan tanulmányozza az üzenet szövegét és részletesen válaszolni fog rá. Az SZKP KB főtitkára a világszervezet vezetőjéhez intézett üzenetében egyebek között hangsúlyozta: a Szovjetunió bármikor kész megállapodást kötni az Egyesült Államokkal a kísérleti atomrobbantások beszüntetéséről. Az egyik amerikai antinúk- leáris szervezet, az „Amerikai kísérlet a békéért” szóvivője, Jesse Cook szerdán azt mondta Las Vegasban, hogy csütörtökön a tervek szerint újabb föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtanak végre a Nevadai sivatagban. A washingtoni energiaügyi ■minisztérium szóvivője nem volt hajlandó megjegyzést fűzni a hírhez. Hivatalosan az Egyesült Államok március óta három, tavaly augusztus óta pedig összesen tíz föld alatti kísérleti atom- robbantást hajtott végre. A Szovjetunió ekkor vállalt kötelezettséget az atomfegyverkísérletek egyoldalú szüneteltetésére. Amerikai viták a SALT-ról Építők napi előzetes Elkészült a nyolcezredik lakás folyamatot, új típust vezettek be, a vázkerámia-rend- szerről a szendvics rendszerű panelgyártásra tértek át. 1979-ben bevezették a fogadószintű panelgyártást, a monolit hélyett. Az ötezredik lákás átadására 1980- ban került sor. 1986. június 5-én a nyolcezredik lakás paneljeit is előkészítették szállításra. Ezeket az építő elemeket Bajára vitték el, még az ünnepség után. Az eddigi gyártott panelekből Szekszárdon, Pakson, Bonyhádon, Dombó- várott és Komlón építettek lakásokat. Az ünnepség alkalmából a legjobb dolgozókat jutalmazták, kitüntették? Díszoklevelet kaptak azok. akik a házgyári panelek termelésének bevezetése óta részt vettek a munkában, köztük már igen sokan nyugdíjasok. PJ — Cz S Nyugdíjasok találkozója tájékoztató után részt vettek egy másik ünnepségen a nyugdíjasok, amikor átadták a nyolcezredik lakás paneljeit. A TÁÉV-nél a vasbeton- elem-előregyártó üzemben 1971-ben kezdték el a panelek készítését, lakásokhoz gyártották ezeket a gyorsan szerelhető elemeket. Még ebben az évben 170 lakáshoz szükséges elemet gyártottak. 1974-ben elkészült az ezredik lakás. Három műszakos termelést vezettek be, majd korszerűsítették a termelési hívták a vállalat vezetői nyugdíjasaikat üzemlátogatásra, s az igazgató, valamint a vállalat vezető munkatársai részletesen tájékoztatták a valamikori aktív dolgozókat, akik annyi szép munka- siker részesei voltak, a jelenlegi helyzetről. A TÁÉV-nek 240 nyugdíjasa van, ennyien tartoznak a szakszervezeten keresztül a céghez, tegnap, százhatvanan voltak kíváncsiak a mostani helyzetre. A E hét végén tartják az építők ünnepét, az építők napját. Az események a munkahelyeken, a szabadidő-központokban adnak ■méltó keretet ennek a napnak. Tegnapi előzetesként elfogadhatjuk azt a két rendezvényt, amelyeket a Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalatnál tartottak. Több évtizedes hagyományokhoz híven idén is megEzeket az elemeket Bajára szállították Nyugdíjasok, sok szép munkasiker hősei