Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-24 / 147. szám

JUNIUS 24 KEDD Névnap:Iván A Nap kél 4.41 — nyugszik 20.46 órakor A Hold (kél 23.21 — nyugszik 6.53 órakor Nyolcvan éve született Tereszlényben Manga Já­nos (1906—1917) néprajzkutató, a történelemtudo­mány kandidátusa. /X TOVÁBBKÉPZÉSEK. Ezen a héten négy tovább­képzés, illetve tanfolyam van Tengelicen, az oktatási köz­pontban, közülük kettő már a múlt hét végén kezdődött. A díszítőművészeti szakkör- vezetőik a szokásos évi to­vábbképzésen vesznek részt, a fafaragók megyei tanfolya­mának 15 hallgatója jórészt a működési engedély meg­szerzését célozta meg, a 10 bábcsoportvezetőt itt képe­zik tovább, a 16 amatőr kép­zőművész pedig az alkotótá­bor résztvevője. # NICARAGUÁÉRT cím­mel akciót hirdetett meg a KISZ XI. kongresszusa. Ha­tároztak, hogy támogatják egy 160 fős szakmunkáskép­ző intézet felépítését. Az ak­cióhoz csatlakozva, Tamási­ban egy 33 fős aktívaháló­zatot hoztak létre a város és a környék KlSZ-tagjai, és július 2-ától a Mundiálról kiadott könyv terjesztésével, majd más, helyi kezdemé­nyezésekkel támogatják az akciót. O SCHUBERT PÉTER grafikusművész alkotásai láthatók Baján, a Kirakat Galériában, amelyet a Tolna megye bemutatkozik című kiállítási sorozat keretében rendezett a Bajai József Al- tila Művelődési Központ. + CSÚCSFORGALOM volt a megye strandjain. Több ezren „menekültek'’ a nagy hőség elől a vizek hű­sítő hullámai közé. A szek­szárdi strandon szombaton voltak a legtöbben, s közel kétezren lubickoltak a me­dencékben. O TÉVÉLÉN, családi há­zuk udvarán Horváth László 16 éves tanuló egy házilag készített betonkeverő gép takarítása közben halálos áramütést szenvedett. A rendőrség a vizsgálatot meg- kszdts A JÓL VISELTÜK EL ed­dig a kánikulát. A mentők Tolna megyei központjának tájékoztatása szerint nem kellett a hét végén sem a meleg okozta rosszullétek, sem vízi balesetek miatt ki­vonulniuk.-\j AZ ÚJ TANÉV munka­rendje. A Művelődési Mi­nisztérium közzétette a kö­vetkező, az 1986—87-es tan­év munkarendjére vonatko­zó intézkedését. Az általá­nos iskolákban és a közép­fokú oktatási intézmények nappali tagozatán a tanév szeptember 1-én, az első ta­nítási nappal kezdődik. A dolgozók általános és közép­iskoláiban az első és utolsó tanítási napot az igazgató állapítja meg. A zeneisko­lákban szeptember első he­tében kezdődik, és június második hetében végződik a tanév. Az első félév 1987. ja­nuár 31-ig tart. Az iskolák 1987. február 6-ig értesítik a szülőket, a diákok első fél­évi munkájának eredményé­ről. Az utolsó tanítási nap az általános iskolákban 1987. június 12-e, a középfokú is­kolákban június 5-e. Az érettségizők május 8-án mennek utoljára iskolába. A téli szünet első napja de­cember 20-a, az utolsó nap­ja 1987. január 4-e. A tava­szi szünet április 4-től ápri­lis 12-ig tart. c------------------------------------------------------------------------------------------^ Napos idő A várható időjárás az ország terü­ltére ma esitiig: folytatódik a mér­sékelten meleg, nagyrészt száraz, nyári idő. A gyakran változó felhő­zetből elsősorban a déli és keleti országrészben válószínű egy-egy zápor, zivatar. Az északi szál időnként kissé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között alakul. Távolabbi kilátásúik szerdától—szombatig: általában sok lesz a napsütés, legfeljebb egy-egy helyi zápor alakulhat ki. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 10 és 15 fok között, a legmagasabb nappali hőmérsék­let 25 fok körül várható. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm) csapadék nem várható. Szilárd helyett folyékony műtrágya Nagyméretű tartályokban a Nitrosol—28 L A Paksi Állami Gazdaság a folyékony műtrágyázás be­vezetésének gondolatával már 4—5 éve foglalkozik, mert a folyékony műtrágyá­nál megszüntethető a szórás egyenetlensége, minden nö­vény azonos mennyiségű ha­tóanyagot kap. Az előzetes tájékozódás után e célnak leginkább a Péti Nitrogénművek Nitro­sol—28 elnevezésű műtrá­gyája felelt meg, ami kar- bamidot, és ammóniumnitrá- tot tartalmaz. Az elmúlt év tavaszán a gazdaság kísérle­ti jelleggel 150 köbméter Nitrosol—28-al vásárolt. A tapasztalatok kedvezőek, az idei éviben növekedett a fel­használás. Az őszi búza fej­trágyázása 80 százalékban Nitrosol—28 szórásával tör­tént, lotónyeremények A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint a 25. heti totónyere­mények az illeték levonása után a következők: 13 plusz 1 találatos szelvény 13 da­rab, nyereményük egyen­ként 287 199 forint, 13 talála­tos szelvény 16 darab, nye­reményük egyenként 164 717 forint, 12 találatos szelvény 776 darab, nyereményük egyenként 4104 forint, 11 ta- láiatos szelvény 10 530 darab, nyereményük egyenként 302 forint, 10 találatos szelvény 80 990 darab, nyereményük egyenként 59 forint. Balesetek Az elmúlt héten öt sze­mélyi sérüléses közlekedési balesetet jelentettek a főka_ pitányság központi ügyele­tére. Valamennyi súlyos sé­rüléssel végződött, amelyek során öten súlyosan, ketten könnyebben sérültök meg. A balesetek általában sza­bálytalan kanyarodás és fi­gyelmetlenség miatt történ­tek. Június 16-án 13.10 óra­kor Iregszemcsén, a Rákó­czi u. 93. sz. ház előtt Eszék István, Szökszárd. Béri B. Á. u. 25. sz. alatti lakos az YF 70—21 rendszámú teher­gépkocsit vezetve hátulról beleütközött az ■ út szélén szabályosan álló Szabó Ist­ván, Iregszemcse, Ifjúság u. 4. sz. alatti lakos vezette, SO 76—29, YL 50—67 rend­számú pótkocsis teherautó­ba. A balesetet okozó teher­autó utasai — Revnák Jó­zsef, Mözs, Vasút u. 6. sz. alatti lakos súlyos, Fábián László, Mucsi, Alkotmány u. 22. sz. alatti lakos kör.v- nyű — sérülést szenvedtek. Június 21-én 16.05 óra- koi az 56. sz. főútvonalon, Szökszárd térségében Kis- hiday András 71 éves nyug­díjas, Várdomb. József u. 5. ' sz. alaftti lakos kerék­párján ittas állapotban az út bal oldalán haladt, majd az út jobb oldalán szabályo­san közlekedő, Schubert Fe­renc, Siklós, Köztársaság tér 1/B. sz. alatti lakos ál­tal vezetett TC 68—42 rend­számú személygépkocsi elé kanyarodott, s összeütköz­tek. A kerékpárost súlyos sérüléssel szállították kór­háziba. A baleseték körülményei­nek vizsgálatát szakértők bevonásával a rendőrség folytatja. OLVASTAM Nem tudják, mi az önfegyelem Gondolom, hogy többen elhúzták a szájukat, amikor a Legfelsőbb Ügyészségen megrendezett közös szak­mai értekezletről szóló tudósítást olvasták tegnapi la­punkban. A tanácskozás résztvevői a közlekedési bűn­cselekményekről tárgyaltak, különös tekintettel az ittas járművezetésre. Leszögezték, hogy még szigorúb­ban kell fellépni az ittas járművezetőkkel szemben, s mi több, a különböző eljárások során a „keményebb módszerekkel” is élni kell. Persze, azt is gondolom, pontosabban tudom, hogy többen vagyunk azok, akik e szigorral egyet értünk, mint, azok, akik egyetlen kézlegyintéssel intézik el a témát, s folytatják a „csak egy korsó sört, vagy csak egy nagyfröccsöt kapok be” felelőtlen, bűnös — és fa- kozható még bármeddig — gyakorlatukat. És mond­ják, hiszik, hogy ennyitől ugyan baj nem származhat. A példák sora éppen az ellenkezőjét bizonyítja! Éppen ezért sem tudom megérteni a felháborító elméletek gyártóit, akik majd esznek néhány falatot az alkoholra. vagy elrágnak néhány szem babkávét... Csak hát arra nem gondolnak, hogy italozásuk következménye az lehet, hogy utasuk, vagy egy járókelő nem ehet többet egyetlen falatot sem. Kérdésem: Nem tudják, mi az önfegyelem? — hm — komiép 'DtViisoi ^ falazóelem az Ön építőanyaga! Családi házának főfalait családjával együtt akár egy hétvégén is meg­építheti. Otthona kevesebb fűtéssel is melegebb lesz, mert falelemeink hőszi­getelő képessége vakolat nélkül is jobb, mint a hagyományos falazó­anyagoké. Elemeink természetes alapanyagokból készülnek, így egészséges la­kásklímát biztosítanak. Keresse fel termékbemutatónkat a Paksi Városi Tanács épületében 1986. június 27-én 14 órakor, ahol az érdeklődők között kisorsolunk 1 családi ház DURISOL falazóelem-mennyiségét 80 százalékos reklámáron és térítés nélkül helyszínre szállítjuk. Legyen szerencséje! GYÁRTJA: KOMÁROM MEGYEI ÁÉV 2400 TATABÁNYA V. Komáromi út 42. Tel.: 34/11-011 Telex: 27-314 (446) komiép ‘duhisol 9 Űj adóforma — Halló, Priger Jó- jJl zsefföl, a megyei ta­nács Vb pénzügyi osz­tályvezetőjével szeretnék beszélni. — Priger József vagyok, miben segíthetek? — A nem lakás céljára szolgáló épületeik esedékes adójáról kérnék felvilágo­sítást. — A Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa 1986. január elsejei hatállyal sza­bályozta a nem lakás cél­jára szolgáló építmények adóját. Az adókötelezettséget a következőként határozta meg: „Adóköteles építmény a magánszemély tulajdoná­ban álló — állandó vagy ideiglenes jellegű üdülő vagy más, nem' lakás céljá­ra szolgáló épület (épület­rész).” Az adókötelezettség kiterjed az üdülőre, az üdü­lőhöz tartozó gépkocsitáro­lóra, valamint az úgyneve­zett egyéb adóköteles épít­ményekre. — Melyek tartoznak ez utóbbi kategóriába? — Például a vízijármű- tárolók, az ipari, szolgálta­tó, kereskedelmi, gyógyásza­ti rendeltetésű építmények, helyiségek, a műtermek, hor­gásztanyák, hétvégi házak, részben a szerszámoskam- rák stb. Ez utóbbiaknál — kiil- vagy belterületen — lé­tesített építmények minősí­tésénél az építés célja, az épület jellege, felszereltsé­ge és a használati módja a döntő. Az adókötelezettséget nem befolyásolja az a tény, hogy építési engedéllyel vagy anéllkül építették, il­letőleg az építési hatóság utólag adott végleges fenn­maradási engedélyt. — Meddig .kell benyújta­ni az adóbevallást? — A megye területén lé­vő adóköteles építmények tulajdonosai vagy haszon- élvezői 1986. július 15-ig kö­telesek adóbevallást adni az építmény fekvése szerint il­letékes elsőfokú hatóságnak. Ez esetben elsőfokú adóha­tóság a községi, nagyközsé­gi tanács vb-k egységes szakigazgatási szervei, a vá­rosi vb-k pénzügyi osztályai. Az adóbevallást a tulajdo­nosnak, haszonélvezet ese­tén a haszonélvezőnek kell benyújtania a , tulajdonos­hoz hasonlóan adóbeval­lásra kötelezett — a lakás, szövetkezet kivételével — az épület létrehozására, fenntartására alakult szövet­kezet tagjai is, a szövetke­zet tulajdonát képező üdülő, műhely, üzlet után, ha ar­ra a tagnak állandó hasz­nálati joga van. — Milyen módon történik az adóbevallás? — Az építmény fekvése szerinti adóhatóság a ren­delkezésére álló nyilvántar­tások alapján megküldi a bevallásnyomtatványt, az adózónak, ha az adóbeval­lásra kötelezett építmény tulajdonosa ilyen nyomtat­ványt lakcímén nem kap, fel kell vennie a kapcsola­tot &z építmény fekvése sze­rinti adóhatósággal a nyom­tatvány megszerzése érdeké­ben. Az adóbevallás kése­delmes benyújtása vagy el­mulasztása miatt az évi adót a tulajdonos terhére 10—50 százalékkal, de legalább 100 forinttal emelten kell kivet­ni. Eltitkolás esetén az adót 50—100 százalékig terjedő mértékben, de legalább 500 forinttal emelten kell meg­állapítani. Indokolt esetben, — a tulajdonos vagyoni, jö­vedelmi és szociális viszo­nyaira tekintettel az adóha­tóság csökkentheti vagy az adó megállapítását mellőz­heti. Ennek feltételeit a he­lyi tanács rendeletében sza­bályozza. —szeri— /------------------------------------------------------------------------------------------1 1 ' ' ' ! ' TT' i ÆPÜJSÀG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: FEJES ISTVÁN, főszerkesztő-helyettes: SZALAI JÁNOS. Szerkesztőség: Szekszárd, Széchenyi u. 36. *7100. Telefon: 16-211. Sportrovaí: 11-457. Kiadja a Tolna megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Széchenyi u. 36. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postaflók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS. Készült ofszet-rotációs eljárással. Saphir 96-os gépen a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR. - Teijeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő posta­hivataloknál és kézbesítőknél. - Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. Az idén tovább szigorodott a lakásépítési hőszigetelési szabvány. Az új igényeknek megfelelően, új típusú, kor­szerű falazóanyagokat gyárt a Tégla- és Cserépipari Tröszt solymárvölgyi gyára is. A modern technológiai berendezéseket az NSZK-beli Lingl cégtől vásárolták. Az automatizált üzemben emberi kéz érintése nélkül készül­nek el a különböző ti pusú falazóanyagok. I . , .- !________

Next

/
Oldalképek
Tartalom