Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-21 / 145. szám

. Világ proletárjai, egyesüljetek ! • “1 ■ 1 u 1 Mai számunkból A PÁRTTAGOKKAL SZEMBEN MAGASABBAK A KÖVETELMÉNYEK (3. old.) SZÖVÖNÖK LESZNEK A KUBAI LÁNYOK (7. old.) AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam, 145. szán). ARA: 2,20 Ft 1986. június 21., (szombat. A gazdaságpolitikai céljaink változatlanul érvényesek „A Központi Bizottság aláhúzta, hogy a XIII. kong­resszus határozatában, valamint a VII. népgazdasági tervben megfogalmazott fő gazdaságpolitikai célok . . . változatlanul érvényesek és a munka megjavításával elérhetők” — olvashattuk a párt vezető testületé jú­nius 18-i üléséről kiadott közleményben. Az átlagos újságolvasó az ilyen mondat után önkén­telenül megkérdezi: hát hogyan? Voltak olyanok, akik azt mondták, hogy nem érvényesek, hogy az előirány­zatok nem teljesíthetők? De hiszen csak fél éve sza­vazta meg az országgyűlés a hetedik ötéves tervet !... A válasz: voltak ilyen emberek. Azt követően, hogy népgazdaságunk múlt évi telje­sítménye elmaradt a várakozástól, s 1986 első három hónapjában is komoly aggodalmakra adott okot, mély­re ható viták kezdődtek meg a közgazdászok, a válla­latok körében. Az ilyen oknyomozó jellegű polémiákat csak üdvözölni lehet, hiszen hogyan szülessék gyógy­javallat a gazdasági gondjaink orvoslására, ha még helyes diagnózis sincs? Kellettek, sőt elkerülhetetlenek voltak e viták. „Csak” az volt a baj, hegy nem egy helyen azzal zá­rultak: aligha tudjuk teljesíteni az idei tervcélokat, a nemzeti jövedelem 102,3—102,7, az ipari termelés 102 —102,5, a mezőgazdasági termelés 103—103,5 százalé­kos növekedését. Ha pedig az új ötéves terv első esz­tendeje így zárul — folytatódott a fejtegetés —, akkor legalábbis kétséges, nem túlfeszítettek-e azok a gaz­dasági és életszínvonal-politikai célok, amiket 1986— 90 között előirányoztunk. A formális logika szabályai szerint hibátlan ez a gondolatmenet. „Csupán" az a baja, hogy téves a ki­indulópont, amire a következtetések láncolata épül Néhány hónap — vagy ha az 1985-ös kedvezőtlenül zárult gazdasági évet is ide számítjuk — 15 hónap kedvezőtlen tapasztalatai alapján sem lehet, sőt nem is szabad lemondani nagy elhatározásunk, a hetedik ötéves tervcélok teljesítéséről. A lemondás — lefegyverez! Mindez még akkor is igaz, ha a gondjaink — ma sem csekélyek. „A VII. ötéves tervben célul kitűzött gazdasági élénkülés még nem kezdődött el.” ... A gaz­dasági egyensúly megszilárdításában eddig nem sike­rült elérni a szükséges javulást” — olvashatjuk a Köz­ponti Bizottság június 18-i üléséről kiadott közlemény­ben. E sorokból következik: a rossz évkezdés feszítetteb­bé tette az idei tervcélokat. Ám — tovább tanulmá­nyozva a határozat mondatait, az abban rögzített té­nyeket —, az is egyértelműen kiderül, hogy a kibon­takozás lehetősége is megnyílt előttünk. Áprilisban és májusban ugyanis felgyorsult a gazdasági növekedés üteme, így az ipar termelése 1,2 százalékkal növeke­dett a múlt év első öt hónapjához képest. Bár ez még messze elmaradt a tervben előírt 2—2,5 százalékos többlettől, ám — okos gazdálkodást, jól szervezett munkát feltételezve — az eredeti tervcélok az év vé­géig még elérhetők, legalábbis megközelíthetők! Mindezt nem valami jámbor óhaj mondatja velünk, s még csak nem is optimista, hanem „csupán” realista szemlélettől vezéreltetve írjuk e sorokat. Végtére is a híradás- és vákuumtechnikai ipar termelése 14, a műszeriparé 10, a háztartási és kozmetikai vegyiparé 11. a cipőiparé 10 százalékkal nőtt a múlt év hasonló időszakához képest: jelezve, bizonyos iparágak előre­törnek. Mezőgazdaságunk kilátásai sem rosszak. A közlemény, miközben áttekintést ad azokról a pót­lólagos kormányzati intézkedésekről, amelyek a gazda­sági fejlődés élénkítését célozzák, nyitott, megújulásra kész gazdaságirányítási politikáról tanúskodik. Nem titkolja: a gazdaságirányítás fórumai sem tekintik ma­gukat csalhatatlannak, s — a reform útján haladva — ha szükséges, tovább finomítják a közgazdasági sza­bályozóiját, hogy a vállalatok anyagi ösztönzése, gaz­dasági érdekeltsége jobban érvényre juthasson. A párt vezető fóruma az egész közvélemény előtt szól arról: nagyon fontos, hogy idejében szülessenek meg ezek az intézkedések. A nemzetközi háttért, a külgazdasági környezetet át­tekintve, a közvéleményből kiviláglik: bár a világgaz­dasági feltételek alakulása továbbra sem kedvező, azonban számunkra ami a legfontosabb: abban, hogy a szocialista országok közösségére támaszkodhatunk továbbra is biztatóak a kilátásaink. Ezt erősítette meg Mihail Gorbacsov közelmúltban tett magyarországi látogatása is. A számok, a külkereskedelem „nyelvére” lefordítva ez annyit is jelent, hogy például az Ikarus gyár évi több mint 13 ezernyi új autóbuszának bő fe­lére továbbra is biztos vevő lesz a Szovjetunió. A közlemény sorai — amiket a szokásnak megfe­lelően, tömören, lényegretörően fogalmaztak meg — nyilván, további alapos és elmélyült tanulmányozást igényelnek még. De annyi már az elmondottakból is kiviláglik: bár a gondjaink nem csekélyek, a borúlá­tás, a lefegyverző lemondás — még ha jó szándékú aggodalom is rejlik mögötte — ártalmas. Az objektív gazdasági helyzetet, körülményeket reálisan elemezve rajtunk múlik, hogy a kibontakozás folyamata foly­tatódjék, a gazdasági növekedés üteme valóban fel­gyorsuljon. Nem kicsi a tét. Ettől függ, kizálólag ezen múlik, hogyan alakul a jövőben életszínvonalunk. MAGYAR LÁSZLÓ Kádár János fogadta Meir Vilnert Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára, pénteken a Közpon­ti Bizottság székházában fo­gadta a hivatalos látogatá­son hazánkban tartózkodó Meir Vilnert, az Izraeli Kommunista Párt főtitkárát. A szívélyes, elvtársi lég­körű találkozón kölcsönösen tájékoztatták egymást a két párt helyzetéről, napirenden lévő feladatairól. Áttekintet­ték a pártközi együttműkö­dés továbbfejlesztésének le­hetőségeit. Véleményt cserél­tek a nemzetközi helyzet né­hány fontos problémájáról, különös tekintettel a nem­zetközi béke és biztonság megszilárdításának fontossá­gára, valamint a közel-kele­ti helyzetre. A megbeszélésen jelen volt Kótai Géza, a Központi Bi­zottság tagja, a KB külügyi osztályának vezetője. Leszerelési értekezlet Magyar felszólalás budapesti felhívásról Meiszter Dávid nagykövet, hazánk állandó ENSZ-kép- viselője, a genfi leszerelési értekezlet 1986. június 19-i plenáris ülésén elhangzott felszólalásában részletesen elemezte a VSZ PTT buda­pesti üléséről kiadott doku­mentumok azon részeit, ame­lyek közvetlenül vagy köz­vetve kapcsolatban vannak a leszerelési értekezlet napi­rendjén szereplő kérdések­kel. A leszerelési értekezlet hi­vatalos dokumentumaiként közzétett VSZ PTT-okmá- nyokkal kapcsolatban hang­súlyozta: a budapesti talál­kozó résztvevői aggodalmu­kat fejezték ki amiatt, hogy az USA és NATO-szövetsé- gesei lépései nyomán fel­gyorsult a fegyverkezési ver­seny, s ennek következtében feszült nemzetközi helyzet alakult ki. A magyar küldöttség veze­tője részletesen kitért a VSZ PTT dokumentumainak eu­rópai vonatkozásaira és re­ményét fejezte ki, hogy a ja­vaslatok kedvező fordulatot hoznak a kelet—nyugati kapcsolatokban és a nemzet­közi helyzetben. HÉTRŐL HÉTRE. HÍRRŐL HÍRRE (3. old.) MAGYAROS VENDÉGLÁTÁS (4. old.) A PITESTI PÉLDA (8. old.) A KÖZÖS ERŐFESZÍTÉSEK GYÜMÖLCSE (8. old.) A SZÖVETKEZETI MADRIGÁLKŐRUS H A NG VERS ENYÜT JÁRÓI. (4. old.) LAKÁSÉPÍTÉS TOLNA MEGYÉBEN (5. old.) BÉKETEREMTŐ GYEREKEK (9. old.) SZÉNVEZETÉK (9. old.) RÁBAKÖZI PEREC (10. old.) A SZÍN (11. old.) A GYÓGYÍTÓ ÁRAM (12. old.) HÉT VÉGI BESZÉLGETÉS (6. old.) NEHÉZ FIZIKAI MUNKA (7. old.) A LEBEGÉS MŰVÉSZEI (12. old.) SZEKSZÁRDI DÓZSA: VÉGHAJRÁ, VÉKONY JÉGEN (13. old.) Gyermekeink egészségéért Kiállítás és előadás a megyei kórházban A magyar tizenkét éves gyerekeknek már átlagosai! hat szuvas vagy tömött for guk van, illetve már eny- nyït távolítottak el... Vizs­gálatok bizonyítják, hogy a fogszuvasodások száma tíz­évente megkétszereződik... A szomorú tények további sorolását mellőzve egy kor­mányprogramról számolha. tunk be, mely az Egészség­ügyi Világszervezet „Egész­séget mindenkinek 2000-re” programjának részéként egyebek között célul tűzte ki, hogy az ezredfordulóra az akkori tizenkét éves gye­rekeknek csak három rossz fogúk legyen átlagban. Kor­mányzatunk jelentős össze­get biztosított a megvalósí­tásra, de e mellett a társa­dalom összefogása is szüksé. geltetiik. . Tehát a kormányprogram szellemében e közügyben tartottak értekezletet tegnap délelőtt Szekszárdon, a me­gyei kórház kultúrtermében. A szervezők — a kórház gyermek, és fogászati osz­tálya, a megyei KÖJÁL egészségnevelési osztálya és a TIT megyei szervezete — a fogorvosokon kívül meg­hívták a megye óvodáinak és bölcsődéinek vezetőit, akiknek dr. Setényi Judit a megyei sztomatológus főor­vos, majd dr. Szőke Judit, a budapesti Apáthy István gyermekkórház főorvosa tar­tott diafiimes előadást. A program ismertetésén kívül részletesen szóltak a fogszu­vasodás megelőzésének leg­fontosabb alappilléreiről, így a fluor beviteléről, a száj- higiéniáról, a korszerű táp­lálkozásról és a rendszeres fogorvosi gondozásról. Me­gyénkben a fluor — megha­tározott dózisiban való — adagolását szeptemberben kezdik meg a bölcsődébe és az óvodába járó gyerme­keknek. Az előadásokat a korsze­rű táplálkozást bemutató — ételkóstolóval egybekötött — kiállítás követte, melyet me­gyénk gabona, sütő- és tej­ipari vállalata szervezett. Ugyanekkor egészségügyi felvilágosító könyveket vá­sárolhattak az érdeklődők, illetve megkapták a fogbe­tegségek megelőzéséről szóló ,,Ép fogakkal könnyen ne­vetsz” című kiadványt, vala­mint egy-egy módszertani levelet, mely szintén e témát taglalja. A nagy érdeklődésre szá­mot tartó esemény a kór­házi óvodások nagy sikerű módszertani bemutatójával zárult. És az ügyes gyerekek stílszerű ajándékot — turis. ta fogkefét és a fogápolást ’illusztráló kifestő könyve­ket — kaptak ajándékba, ■ __ A teltházas ülésterem A könyvvásár 9BHBSHBBBB9B

Next

/
Oldalképek
Tartalom