Tolna Megyei Népújság, 1986. június (36. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-14 / 139. szám

1986. június 14. KÉPÚJSÁG 11 sodik világháborúig a hazai folklór által inspirált plakátok, melyek hol témájukkal, hol ornamentális kialakításukban viselik magukon a népi jelleget a kor stílusának megfelelő átírásban. A magyar plakát első korszakának legnagyobb formátumú egyénisége Bíró Mihály volt, aki a magyar plakátnyelvet európai szintre emelte nem­csak mozgósító erejű politikai plakátjaival, de kereskedelmi reklámjaival is. E területen nem elhanyagolhatóan híres betűművész is volt, amit betűs plakátjainak eredetisége is igazol. Vezetése alatt a rövid életű Ma­gyar Tanácsköztársaság sokhúrú plakát­művészete, főleg a Nyolcak csoportjának bekapcsolódásával, a nemzetközi plakát­művészet élvonalába került. A Tanácsköz­társaság bukása után legjobb plakáto- sainknak emigrálniok kellett. A gazdasági helyzet sem kedvezett a plakát műfajának. A fejlődés nagyon lassan indult meg, lé­nyegében véve csak a harmincas évekre alakult ki az új stílus az emigrációból visz- szatért Bortnyik Sándor reklámtevékeny­ségével. A konstruktivizmus nemzetközi mozgalma az ő révén hódított tért a magyar plakátművészetben. Műveivel több bel- és külföldi díjat is nyert. 1928-38 között mű­ködő reklámiskolájában nevelkedett a ha­zai reklámgrafikusok zöme. A felszaba­dulás után a Képzőművészeti Főiskola ta­náraként jelentékeny befolyást gyakorolt a hazai reklámgrafika fejlődésére a zseniális Konecsni Györggyel együtt, aki átvette tőle a stafétabotot, és az új magyar raklámgrafi- kus generáció tanítómestere lett. A felsza­badulás után a hangsúly a politikai és kul­Szépen magyarul Eszméletlen Debrecen felé a reggeli gyorson a ke­rekek egyhangúan ismétlődő zakatolása elringatott könyvem fölött, s azt hittem, csak a monoton ismétlődés okozta érzé­ki csalódás játszik velem, hogy mindig ugyanazt a szót vélem hallani: Eszmélet­len - eszméletlen - eszméletlen - zaka­tolt egyre fülembe. De aztán föleszméltem, megdörzsöl­tem a szememet, és láttam, hogy nem ál­modom: irattáskás jogászféle ült velem szemben, valami tárgyalásra utazhatott, s folyt tovább az álombéli szöveg: - Esz­méletlen, mennyien voltak az áruházban.- Majd: Eszméletlen mit összelopkod­nak az építkezésen.- Ezek után aztán azon már nem is lepődtem meg, hogy a „a szomszédos bőrgyárból eszméletlen szagok áradtak”. S hogy nehogy azt higgyem, valami egyéni nyelvhasználatról van szó, a vonat folyosóján fiatalasszony mesélte utitárs- nőjének: „Eszméletlen ám, ahogy el van hanyagolva a környék: a fákat a gyere­kek mind kicincálják, aztán ha az ember rájuk szól, elmondják mindennek.” Néhány nap múlvá egy mérnök csa­ládnál találkoztam a bűvös szóval, a félel­metes s az az nem igaz kifejezések mellett. Amiből nem volt nehéz megállapíta­nom, hogy újabb mindenre jó töltelékszó burjánzott föl anyanyelvűnk berkeiben, azzal a különbséggel, hogy a többi túlzó értelmű mindent pótló Jolly Joker-szóval szemben ennek értelme sincs, legalább abban a vonatkozásban, ahogyan ma­napság használják. Mert az, hogy „félel­metes, mennyi az autó a csúcsidőben a főutakon” - logikus és értelmes, legföl­jebb akkor kezd a szó nevetségessé vál­ni, ha unos-untalan mindenre ezt hasz­nálják, arra is, ami csodálatos, nagysze­rű, elképesztő: „Félelmetes, micsoda technikával dolgoznak már a sztereomo- zik”, „Félelmetes szép Botticelli Vénu­sza”. De az elképesztő helyére tett eszmé­letlen teljesen értelmetlen: „Eszméletlen, micsoda technikával dolgoznak”. Legföl­jebb „észbontó"-t, „észvesztő"-1 lehetne itt mondani - vajon nem ebből született meg az eszméletlen? Föl is vetettem ezt: a házigazda mo­solygott, mintha félig igazat is adott volna, de aztán zavartalnul folytatta úti élmé­nyeit: „A vásárcsarnokokban gyümöl­csök, dinnye, gránátalma, eszméletlen mennyiségben... S a halpiac... eszmélet­len bűz!” Vártam, hogy eszméletlen ro­gyott le tőle a vásárcsarnok kövére. De nem... Velem indult meg a szoba: s hajön még egy eszméletlen bizonyos, hogy eszméletlen terülök el a parketten... Szerencsére, erre már nem került sor, mert az idő elszaladt, megittuk a János- áldást, vettem a kabátom, elköszöntünk. Otthon aztán, üdülésül, bekapcsoltam a rádiót. Ilyenkor késő este nincsenek nyelvművelő adások, nem is azt vártam. Jeles pantomim színházunk vezetőjével folyt a párbeszéd a kulturális rovatban, mikor fölkaptam a fejem: „eszméletlen, heroikus küzdelmet kellett folytatni a kö­zönségért...” - nyilatkozta a kérdezett. Megszédültem, s attól tartottam, hogy el­veszítem az eszméletem. De szerencsére zene vágott közbe. Aztán valaki a híres külföldi táncdal- éoekesről beszélt, akinek itt be nem mu­tatott műveiből „eszméletlen, tömény szexualitás árad”. A többit nem hallottam. Mikor eszméletlenségemből magamhoz tértem, csörgött a telefon.- Mi van veled? Eszméletlen, hogy már mióta csöngetlek! - Elnézést, eszmélet­len voltam - dadogtam. - Eszméletlen?! De mitől? - Éppen attól! ­SZILÁGYI FERENC 100 plusz 1 éves a magyar plakát cím­mel nagyszabású kiállítás nyílt a Műcsar­nokban, mely közel ezer falragasz bemu­tatásával vázolja fel a műfaj eddig meg- íratlan történetét a kezdetektől napjain­kig. Bár a reklám őseit az asszírok és babi­lóniaiak is ismerték már, a művészi ké­pesplakát története mégis alig öleli fel az utolsó száz esztendőt. Gyors fejlődése, széleskörű elterjedése a fogyasztói tár­sadalom árubőségének köszönhető. A plakát léte a tömegtermeléshez kapcso­lódik, ahol áruhiány van, ott nincs szük­ség plakátra. Művészi formáját főleg a gra­fikai reprodukálás terén végbement forra­dalmi változások, mindenekelőtt a lithográ- fia, később a színes lithográfia, századunk­ban pedig a fényképezés előretörése szabták meg. A művészi plakát Franciaor­szágban kefetkezett a 19. század közepén. Létrejötte Jules Chéret nevéhez fűződik. A század végén kiváló művészek egész so­ra, mindenekelőtt H. Toulouse Lautrec, Bonnard, Th. Steinlen bábáskodott felet­te. Aranykora a századvégre esett, jelleg­zetes stílusa a szecesszió volt. Ezen a formanyelven készültek a ma is szuggesz- tív erejű kereskedelmi, kulturális és a fel­lendülő idegenforgalmat szolgáló plaká­tok, de magukon viselik nyomait a külön­féle politikai mozgalmakra agitáló falraga­szok is. Hazánkban a plakátművészet a múlt század utolsó harmadában, az úgy­nevezett Gründerzeit idején, név nélküli plakátokkal indult meg, melyek a kor be­szédes forrásai. Az impozáns kiállítás, mely - múzeuma nem lévén - a nagy közgyűj­temények anyagából sorakoztatja fel a jel­legzetes lapokat, nyomon követi legfonto­sabb eseményeket, az ipar és kereskede­lem felvirágzását, a sajtó, a színház, a kiállí­tások, a film, a sport világát, de felidézi a kor politikai küzdelmeit is a nagy sorsfordulók­kal, a háborús eseményekkel, a Tanács- köztársaság napjaival, a felszabadulást kö­vető országépítés nagy lendületén át a konszolidáció egyes állomásain keresztül máig. Három nagy korszakra osztva mu­tatja be a kor ízlésvilágát, életmódját, esz­ményeit, ünnepeit és a hétköznapok való­ságát. Az első korszak a millenniumi előké­születektől az első világháború végéig tart; a második az ellenforradalomtól a második világháború végéig, a harmadik pedig a felszabadulástól napjainkig. A tárlat szinte újdonságszámba menő anyaga az első korszakból származik', melyből eddig a leg­inkább ismert a tanácsköztársaság rövid időszakának plakáttermése volt. A Grün­derzeit és a szecesszió művészete azon­ban napjainkban mindinkább a kutatás előterébe kerül itthon is. Az anonim plaká­tok ükanyáink világát hozzák tapintható kö­zelségbe. Az első művészi formanyelvű plakát, Benczúr Gyula műve, valójában még felnagyított grafika. A plakátnyelv ki­alakulásában a döntő változást hazánkban a századforduló hozta meg, amikor egy­részt jelentékeny képzőművészek tettek ki­rándulást a reklám területére elsősorban kiállítási plakátjaik megtervezésével (Rippl Rónai József, Vaszary János, Ferenczy Ká­roly), másrészt képzőművészek vállalták a reklám feladatait is. Faragó Géza, Földes Imre, Bardócz Árpád, Tuszkay Márton egész tevékenységüket a reklámnak szen­telték. Legtöbb plakátjuk ma is friss, ötletes, magas színvonalú, és - kiválóan nyomott. Munkásságukkal a magyar plakát részben a francia, részben az elbeszélő stílusú, vicces ötletekkel tarkított müncheni, berlini és bécsi iskolához kapcsolódott sok hazai ízzel. Különleges szerepet játszottak a má­turális tárgyú plakátok tervezésére helye­ződött át. Rangos képző- és plakátművé­szek egész sora kapcsolódott be a politikai plakátok tervezésébe (Hincz Gyula, Papp Gyula, Ék Sándor, Reich Károly, Kass Já­nos, Bánhidi Andor, Gábor Pál, Rohonyi László, Tamássi Zoltán, Káldor László, a Macskássy testvérek.) Műveik a magyar politikai plakát mérföldkövei. A dogmatiz- mus időszakára a politikai plakát elvesztet­te lendületét. A hatvanas évek elején Ko­necsni György és a szárnyai alatt kialakult új iskola képviselői korszakváltást hajtottak végre az új nemzetközi törekvések hazai földbe való plántálásával (Balogh István, Darvas Árpád, Görög Lajos, Máté András, Papp Gábor, Sinka Mátyás, Ernyei Sándor, Zala Tibor, Zelenák Crescencia.) E nemze­dék ma legjobb hagyományaink folytatója. A nemzetközi hírű So-Ky házaspára politi­kai plakát műfajában kamatoztatja alkotó­erejét. Korunk egyre bonyolultabb, ellent­mondásos társadalmi valóságát tükrözi a jelrendszerében és formai kialakításaiban egyre bonyolultabb kortárs plakátművé­szet, mely az életütem felgyorsulása és az informatikai eszközök fejlődése következ­tében Európa-szerte a műfaj lassú hanyat­lásához vezet. Nálunk is kevés a plakát, úgyszólván csak a film és néhány jelentő­sebb kulturális és politikai esemény nép­szerűsítésére szorul vissza, bár tehetséges reklámgrafikusokban egyáltalán nem szű­kölködünk (Kemény György, Helényi Tibor, Schmal Károly, Sándor Margit, Bakos Ist­ván, Molnár Gyula, Duczky Krisztof, Pócs Péter.) * Brestyánszky Ilona MŰVÉSZET A MAGYAR PLAKATROL - EGY KIÁLLÍTÁS ÜRÜGYÉN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom