Tolna Megyei Népújság, 1986. április (36. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
1986. április 4. / TOLU* , îRiÊPÜJSÀG 3 A szovjet-ameriliai párbeszéd elengedhetetlen Mihail Gorbacsov interjúja Mihail Gorbacsov, az SZRP KB főtitkára március 31-én fogadta Zübir Szuisszit, a Revolution Africaine című algériai hetilap az FLN-párt sajtóorgánumának főszerkesztőjét, s korábban átadott írásos válaszain túl, szóban is válaszolt kérdéseire. Az alábbiakban rövidítve ismertetjük az interjút. Kérdés: A Nyugattal katonai téren folyó verseny, s különösen a „csiillagháborús” terv kétségtelenül a legnagyobb akadály az Önök gazdasági és szociális tervei megvalósításának útján. Ugyanakkor a genfi csúcs- találkozónak, s az ön ez év január 15-én tett nyilatkozatának teret kellett volna nyitnia az egész emberiség békésébb és kedvezőbb fejlődése előtt. Mit várhatunk az ön újabb, Reagan elnökkel való találkozójától? Válasz: Mi komolyan vettük a genfi találkozót. A múlt év augusztus 6-tól kezdődően a Szovjetunió fél évre, egyoldalú moratóriumot hirdetett mindenfajta nukleáris robbantásra. Javasoltuk Washingtonnak, hogy kövesse példánkat, tegyük a moratóriumot állandóvá, örökké. A Nevada államban végrehajtott újabb atomrobbantásra szóló meghívás volt a válasz. Az ENSZ által a ' béke évévé nyilvánított új esztendő előestéjén bejelentettük, hogy még három hónappal meghosszabítjuk a nukleáris robbantások moratóriumát. Amerikai atom- robbantás volt a felelet. Nemrég, a Hatok felhívására válaszolva, úgy döntöttünk, hogy lejárta után is fenntartjuk a moratóriumot mindaddig, amíg amerikai részről nem hajtanak végre újabb robbantást. A Pentagon máris újabb atomkísérlet végrehajtását erőlteti. Mindebből le kell vonnunk a következtetést. Most pedig ez év január 15-én tett javaslatainkról, amelyek felhívást jelentették a komoly párbeszédre. Az Egyesült Államok hosszan, több mint egy hónapon át gondolkodott. Azt vesszük észre, hogy mihelyt egy lépéssel közeledünk az amerikai álláspont felé, az Egyesült Államok távolodik egy lépéssel. A genfi csúcstalálkozó reményt csillantott fel a világ számára. A reménysugártól megrémültek az Egyesült Államok katonai-ipari komplexumával kapcsolatban lévők! Washington Genf utáni lépései ellentmondanak a létrejött megállapodásoknak. Az országban erősödik a Genf-ellenes szindróma, s ez természetesen sok nehézséget okoz a szovjet—amerikai kapcsolatok fejlődése szempontjából. Kérdés: Sok, még mindig elnyomás alatt élő nép számára a béke a nemzeti szuverenitáshoz való alapvető Hazánk felszabadulásának 41. évfordulója alkalmából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa csütörtökön délelőtt koszo- rúzási ünnepséget rendezett Budapesten, a szovjet hősök Szabadság téri emlékművénél és a magyar hősök emlékművénél a Hősök terén. A Szabadság téren, ahol a zászlódísszel övezett emlékművel szemben felsorakozott a Magyar Néphadsereg dísz- százada, kürtszó harsant, amikor Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke — Kárpáti Ferenc vezérezredes, honvédelmi miniszter kíséjog kivívásával kezdődik. Mivel magyarázható a nemzeti-felszabadító mozgalmak mostani lanyhulása? Válasz: A Szovjetunió és a többi szocialista ország ro- konszenve teljességgel a szabadságukért, nemzeti felszabadulásukért és a társadalmi haladásért küzdő népeké. Széles körű — politikai, erkölcsi, anyagi — támogatást nyújtottunk nekik és ezt tesz- szük a jövőben is. Az imperializmus, elsősorban az amerikai imperializmus erői minden eszközt igénybe vesznek, hogy elnyomják, tönkretegyék a felszabadult országokat, megállítsák a történelem menetét. Ezt az irányvonalat próbálja alátámasztani az „új globa- lizmus” doktrínája. A régi „ágyúnaszád politika” megnyilvánulásának tekinthetők az Egyesült Államok kalózkodásai a líbiai partoknál. Az amerikai kormányzat tárt karokkal fogadja az afgán el- lenforradaimárokiat, az angolai UNITA-hoz tartozó banditákat és a dél-afrikai fajüldözőket. Ha nem lenne amerikai beavatkozás más államok belügyeibe. akkor a regionális viszályok is hamar elcsitulnának, egyszerűen és igazságosan oldódnának meg. Kérdés: A világgazdasági válság mindenkire hatással volt, különösen a „harmadik világ” országaira. A Szovjetuniót szintén érintik e válság egyes jelenségei. Milyen szerepet játszhat a Szovjetunió e válság leküzdésében? Válasz: A fejlődő országok helyzete aggasztó. Az imperializmus ezekre az országokra hárítja saját gazdaságának nehézségeit. A Szovjetunió számára ez a helyzet korántsem közömbös. Külkereskedelmünk révén stabilizáló szerepet játszunk sok áru, köztük a fejlődő országok által exportált termékek piacán. Ebbe az irányba hat a Szovjetunió által nyújtott gazdasági és műszaki segítség, amely elősegíti a tudomány és a gazdaság nemzeti bázisának létrehozását, a mezőgazdaság korszerűsítését. Érthető, hogy a világpiaci események bizonyos mértékig ránk is hatnak. A nyugati válság csökkenti a kivitelünk iránti kerekletet. Az infláció drágítja a behozatalt. A fejlődő államokkal együtt a nemzetközi gazdasági kapcsolatok igazságos, demokratikus alapokon történő átalakításáért szállunk síkra. Ezzel teljesen egybevág az a szovjet felfogás, hogy garantálni kell az államok gazdasági biztonságát. ZUBIR M. SZUISSZI : Szeretnék két olyan kérdést feltenni önnek, amely a szovjet televízióban tett nyilatkozata után fogalmazódott meg bennem. Az első kérdés: Azt követően, hogy az Egyesült Államok elutasította a Szovjetunió által javasolt egyoldalú moratóriumot, az amerikaiak most elutasítják önnek azt a javaslatát is, rétében — a koszorúzás színhelyére érkezett. A magyar és a szovjet himnusz elhangzása után a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Miniszter- tanácsa nevében Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a kormány elnöke helyezett koszorút az emlékmű talapzatára, Az MSZMP Központi Bizottságának koszorúját Kádár János, az MSZMP főtitkára és Németh Károly főtitkárhelyettes helyezte el. A zászlókkal díszített Hősök terén, a Magyar Hősök emlékművével szemben is katonai díszszázad sorakozott fel csapatzászlóval. Losonczi Pál Kárpáti Ferenc hogy valamelyik európai fővárosban találkozzanak. Mi a helyzet valójában, és lesz-e találkozó az Egyesült Államokban, vagy másutt? M. GORBACSOV: Nyilatkozatomban valóban javasoltam Reagan elnöknek, hogy késlekedés nélkül, már a legközelebbi jövőben találkozzunk valamelyik európai fővárosban, azzal az egyetlen céllal, hogy megvitassuk a nukleáris kísérletek kérdését. Erre nem az Egyesült Államokba tervezett találkozónk helyett kerülne sor, mely találkozóról Genfben beszéltünk. A szovjet vezetés úgy véli: jelentősebb lépésre van szükség ahhoz, hogy a fegyverzetcsökkentési tárgyalások kikerüljenek a zsákutcából. Ügy tűnik, ezzel amerikai részről is egyetértenek. Ügy véljük, hogy az első lépés lehetne ebbe az irányba a nukleáris robbantások beszüntetése, és a teljes betiltásukról szóló tárgyalások megkezdése. Bár válaszul erre, az elnökhöz intézett új felhívásomra azonnal kedvezőtlen nyilatkozatot hallottunk — az amerikai kormányzat tulajdonképpen megismételte azt, amit korábban mondott —, ennek ellenére reméljük, hogy az elnök is, a közvetlen környezetében dolgozók is, és a Kongresszus is átgondolja még ezt a javaslatot. ZUBIR M. SZUISSZI: Még mindig lehetséges a párbeszéd a békéért síkraszálló Szovjetunió és azon amerikai kormányzat között, amely vissza akar vágni, és nem hajlandó engedményekre? M. GORBACSOV: A párbeszéd a Szovjetunió vezetése és az Egyesült Állatitok kormányzata között elengedhetetlen. A Szovjetunió és az Egyesült Államok minden jelentősége mellett számolni kell azzal, hogy a világban országok és népek százai élnek és jobban akarnak élni, tervezik a jövőjüket. Ezt figyelembe kell vennie a szovjet vezetésnek és az amerikai kormányzatnak is. Objektív okok miatt nagy a Szovjetunió szerepe, tehát felelőssége is a világ helyzetének alakításában. Mi megpróbálunk megfelelni ennek a felelősségnek. Ám határozottabban, gyorsabban lehet normalizálni a világ helyzetét, ha hasonló felelősség- tudat jellemzi az amerikai kormányzat lépéseit is. Felszólítjuk az elnököt, az amerikai kormányt, és a Kongresszust, tegyenek tanúbizonyságot politikai akaratról, keressék a szovjet—amerikai kapcsolatok normalizálásának, fejlesztésének, az egész világhelyzet javításának útjait. Értékelésünk a következő: ma e kapcsolatok nem köny- nyű szakaszát éljük, de nem tartjuk reménytelennek a helyzetet. Budapesten kíséretében érkezett a térre, majd a díszszázad parancsnoka jelentést tett az Elnöki Tanács elnökének. A Himnusz hangjai után a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa koszorúját Losonczi Pál és Lázár György helyezte el az emlékmű talapzatán. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Kádár János és Németh Károly koszorúzott A továbbiakban megkoszorúzták az emlékművet a társadalmi és a tömegszerveze- ték, valamint a magyar fegyveres erők képviselői, majd az ideiglenesen hazánkban állomásozó Szovjet Déli Had- saregcsoport parancsnokságának koszorúját helyezték el. Koszorúzás! ünnepségek Nemzeti közmegegyezés és közös cselekvés Horváth Istvánnak, a KB titkárának ünnepi köszöntője A felszabadulás ün népének előestéjén Horváth István, az MSZMP Központi Bizottságának titkára köszöntőt mondott a rádióban és a televízióban. • * • Ünnepre készülünk. Negyvenegy éve szabadult fel hazánk. Negyvenegyedik alkalommal ünnepeljük nemzeti függetlenségünk visszanyerésének évfordulóját. Hazánkat „egy ezredévnyi szenvedésen” át — mérhetetlen nehézségek leküzdésével — a nép munkája és küzdelmei éltették, tartották fenn és vitték előbbre. A nép évszázadokon át vívta harcát a nemzet függetlenségéért és szabadságáért. Harcban álltunk az idegen betolakodókkal, németekkel, tatárokkal, törökökkel. Keserves szabadságharcokat vívtunk a Habsburg elnyomókkal. Ebben az évszázadban — a régi uralkodó osztályok bűnéből és hibájából — két világháborúba keveredtünk. A II. világháború végén pedig a fasizmus hadszíntérré változtatta földjeinket. 1945. április 4-én, amikor a Szovjet Hadsereg csapatai Magyarország egész területét felszabadították a német megszállóktól, új történelem kezdődött. Nem feledjük, és tisztelettel értékeljük a hazánk felszabadításában résztvevők áldozatait. Az évfordulón a magyar nép igazi barátsággal és emelkedett ünnepélyességgel fordul a szovjet nép felé. A felszabadítók emlékét nemzedékről-nemzedékre megőrzi népünk. 1945 után sok „régi magyar álom” válhatott valóra. Ami azóta megvalósult, a magyar nép kemény munkájának eredménye. Itt, a Duna—Tisza táján, ahol több mint ezer esztendeje élünk, ahol már egykoron a sírt is látni vélték, „hol nemzet süllyed el”, négy évtizede immár „új országot épít a nemzet” a mai és az eljövendő nemzedékek számára. Józan nemzeti öntudattal és elégedett számvetéssel gondolhatunk arra a megmásíthatatlan tényre, hogy hazánkat — a költő szavaival szólva — „kivittük a mély süllyedésből”. A tőkések, földbirtokosok Magyarországából megteremtettük a munkások, parasztok, értelmiségiek hazáját — a Magyar Népköztársaságot. Egy viszonylag elmaradott országból a közepesen fejlett gazdasággal rendelkező országok közé emelkedtünk, úgy, hogy az iparnak és a mezőgazdaságnak számos ága a világ legjobbjai között van. Gazdagabb lett a nép is, anyagiakban, szellemiekben, és az emberi kapcsolatokban egyaránt. Megőrizve hagyományos arculatukat, új vonásokat öltöttek falvaink, városaink, és a bennük lakó emberek is! Nem volt könnyű az út, amelyen idáig értünk. Meg kellett küzdeni nemcsak ellenfeleinkkel, a múltból örökölt elmaradottsággal, hanem saját hibáinkkal, gyengeségeinkkel, tévedéseinkkel és emberi gyarlóságainkkal is. Ezek az évtizedek az önfeláldozó harc, a fáradhatatlan munka évei voltak, de egyben olyan évek is, amelyek megmutatták, mire képes a felszabadult magyar nép. Az elmúlt négy évtizedben hatalmas utat tett meg népünk és hazánk a szocializmus útján. Büszkeséggel idézhetjük fel eredményeinket, és nem feledjük, hanem számon tartjuk a harc és a munka tanulságait. Negyvenegy év alatt voltak gazdagabb és soványabb esztendők, sikerek és kudarcok is. Az április 4-i ünnep sem volt mindig egyforma. Voltak évek, amikor, mert a tettektől eltértek, kopottnak hatottak a szavak, s a valóság törvényszerűségeit, a nép jogos törekvéseit nem tisztelő gyakorlat országunkban a néphatalom megrendüléséhez vezetett, veszélybe sodorva a szocializmus ügyét. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt helyreállította, megszilárdította, és gondosan ápolja az ország népének a szocializmus ügye iránti bizalmát. Az ünnepi megemlékezés csak arra ad lehetőséget, hogy néhány tapasztalatot felsoroljak, mire, milyen tanulságokra épül most már tartósan és szilárdan ez a bizalom. Mindenekelőtt arra, hogy megtanultuk, társadalmunkban nem a nép van a pártért, hanem a párt van a népért. Az emberek nem azért élnek, hogy rajtuk kísérletezzük ki, milyen a szocializmus eszméje, hanem a szocializmus akkor jó, ha a nép felemelkedését szolgálja, vagyis a szocializmus van az emberért. A politikai célok megvalósítása nem szűk pártérdek csupán, nem is a munkásosztály szűk osztályérdeke, hanem az egész nép, az egész társadalom javára való munkálkodás. Előrehaladásunk nélkülözhetetlen feltétele az országépítés feladatainak világos kijelölése, a párt és a nép egysége, a szocialista célok eléréséhez szükséges nemzeti közmegegyezés és közös cselekvés. így tud nemzeti egységbe összefogni társadalmunk minden osztálya és rétege. Ez a szövetségi politika biztosítja, hogy egyesüljön mindenki, aki hazánk felemelkedését akarja. Történelmünk arra is tanulságul szolgál, hogy szilárd politikai hatalom nélkül a társadalom szocialista átalakulása nem mehet végbe. Fontos ezért, hogy az állam- hatalom, a hadsereg és a közrend őrei rendeltetésüknek és hivatásuknak megfelelően védjék és oltalmazzák hazánkat, rendszerünket. Ez elengedhetetlen. De azt is megtanultuk, hogy a szocialista társadalom stabilitásának nem ez a legfőbb eszköze. Ennél sokkal nemesebb támaszt jelent az a legnagyobb vívmányunk, hogy az emberek a szocializmust saját céljuknak, építését saját ügyüknek tekintik. Helyzetünket reálisan értékeljük. Megváltozott életünk szebb is, jobb is, mint a régi, de jól tudjuk, még nem olyan, mint amilyennek szeretnők. Mostanában — idehaza, és a nagyvilágban is — több a feszültség, mint amit korábban megszoktunk. Itthon, a mi hazánkban belső viszonyaink ugyan nem olyanok, mint a háborgó tenger, de nem is olyan csendesek, mint az állóvíz nyugalma. Nehéz és nehezen megoldható feladatokkal küzdünk. Magyarország most válaszúton van. Vagy lemaradunk a világgazdasági újrarendeződés hatalmas erejű folyamataiban, vagy följebb zárkózunk az országok nem hivatalos, de annál valóságosabb versenyében. Az ország előrehaladásának, a családok, az egyének gyarapodásának, az életkörülmények további javításának alapvető feltétele a gazdasági fejlődés meggyorsítása. Ha nem termelünk ésszerűen többet, ha nem gazdálkodunk nagyobb haszonnal, nem tudjuk igényeinket kielégíteni, a felgyülemlett feszültségeket feloldani, mégha igazságosabban osztjuk is el a javakat. Az elmúlt évek konszolidációs gazdaság- politikájának eredményeként megteremtettük a feltételeket ahhoz, hogy gazdaságunkat az élénkebb növekedés és a fejlődés pályájára vezéreljük. Gazdasági terveink teljesítésével elérhetjük, hogy az erőgyűjtés után bekövetkezzen a fellendülés, s ha szerényen is, de érezhetőbben javuljon az életszínvonal. Ezért — s nem az öncélú változtatások miatt — köteleztük el magunkat a gazdaság irányítási rendszerének megreformálása és továbbfejlesztése mellett. A jövőben is következetesen ezen kell munkálkodnunk. A gazdasággal egyenrangúan kell kezelnünk társadalmi-politikai intézményeink továbbfejlesztését, a szocialista demokrácia követelményei szerint. Miként az elmúlt években, a jövőben is keressük azokat a szervezeti kereteket, módokat, formákat, amelyek itt is a folyamatos reformok útján új energiákat kölcsönöznek társadalmunk fejlődéséhez. A múlt évi képviselő- és tanácstagi választások, az új vállalat- irányítási formák, a tanácsok önkormányzati szerepének erősítése azt mutatták, hogy az emberek felelősen élnek a növekvő demokrácia lehetőségeivel. Ezután a többi közt hangsúlyozta: Ha országunkból kitekintünk a világba, és a nemzetközi kapcsolatok egét kémleljük, azt látjuk, hogy egy zaklatott világban élve, a szélsőséges imperialista körök felelőtlensége miatt veszélyes ponthoz jutott el az emberiség. Azt is látjuk, hogy az újabb és újabb szovjet kezdeményezések révén, bár még nem derült ki az égbolt, de a felhőket el lehet oszlatni. Szövetségeseinkkel együtt azért küzdünk, hogy atomfegyverek nélkül lépjünk a következő évezredbe. Mi. magyarok, ebben a küzdelemben is jó oldalon állunk: a békéért harcolók oldalán. Nemzeti függetlenségünk és társadalmi felemelkedésünk legfőbb garanciája a szocialista világgal, és annak fő erejével, a Szovjetunióval való együttműködésünk és barátságunk. Figyelmünk és rokonszen- vünk ennek tudatában irányult az SZKP világpolitikai jelentőségű XXVII. kongresz- szusára. Nagy fontossága van annak is, hogy barátságra és jó szomszédságra törekszünk a határaink körül lévő valamennyi országgal, néppel. Ezek nagyobbik részével közös az utunk, s köztünk vannak szövetségeseink is. Azt tartjuk, hogy a jó szomszédokkal nem élhetünk együtt úgy, hogy felhánytor- gatjuk a régmúlt és a közelmúlt valódi vagy vélt sérelmeit, hanem csak úgy, ha együtt boldogulunk, ha becsüljük egymást, ha elismerjük egymás és a nemzetiségek létjogát a határ mindkét oldalán. Ezért kívánjuk, hogy az országainkban élő nemzetiségek is a bennünket összekötő szálakat erősítsék. Így válhat valóra a régi óhajtás, hogy egymásra utalva és közösen „kilépünk a Duna-táji kisnépek egymást fojtó szégyenkalodájából”. Befejezésül a következőket mondotta: Ezeknek a gondolatoknak jegyében ünnepeljük történelmünk nagyszerű tavaszi évfordulóinak sorában a nép és a haza pirosbetűs ünnepeként a magyar szabadság születésének nagy napját, április 4.-ét.
