Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-08 / 57. szám

1986. március 8. Képújság 11 Orvosnál A beteg tanácstalanul toporgott a ren­delőben. Az orvos az asztalnál ült, háttal a betegnek.- Hol törte el a kezét? - kérdezte hivata­los hangon. A betegnek nagy erőfeszítésébe került, hogy megértse a kérdést, és válaszolni tudjon.- A Tömő utcában... Az orvos idegesen körözni kezdett a ceruzájával az iktatókönyv felett. , - Pontosabban? A beteg feljajdult, mire az orvos ráripa- kodott.- Nem szégyelli magát? Férfi létére így viselkedik? A beteg arca torz grimaszba szaladt, és nagy nehezen kibökte:- Úgy rémlik, hogy a Szigony utca sar­kán... Az orvos fölpattant, odalépett a falon függő hatalmas térképhez, végighúzta rajta az újját, és a fejét csóválta.- Hol? Pontosan hol? Hányas számú ház előtt? A beteg szájából bugyborékolva tör­tek elő a szavak.- Azt hiszem, hogy a 43. sz. előtt...- Biztos Ön ebben ? - kérdezte az on/os szigorúan. A beteg nem válaszolt azonnal. Sűrű ráncok jelentek meg gyöngyöző homlo­kán, végül kinyögte:- Igen, a Szigony utcánál történt... Az orvos ismét a térképre nézett.- Ember! Nem lehet, hogy inkább a Rusznyák utcánál? A beteg elgondolkodott. Hogy is volt? Igen, az a borostás képű fiatalember már régóta követett. A Sárkány utcánál figyel­tem föl rá, bár az is lehet, hogy már koráb­ban a nyomomban volt. Ezután átmentem az úttesten, befordultam a Dugonics utcába, s még mindig mögöttem volt. Meggyorsítottam a lépteimet, és arra is világosan emlékszem, hogy Tömő utca volt kiírva, amikor utolért, elvette a pénz­tárcámat, s dulakodás közben eltörte a kezem. Lehet, hogy ez még az Illés utcá­nál volt, de az is megeshet, hogy már a következő saroknál. És arra sem emlék­szem pontosan, hogy a 43. sz. ház előtt történt volna... Az orvos, látva a beteg tétovázását, dia­dalmasan felkacagott:- Aha, szóval nem vagyunk őszinték? Félrevezetjük a kezelőorvost? Nos, hol történt? A beteg teljesen megzavarodott. Lehet, hogy csak álmodom az egészet, és hama­rosan fölébredek a Práter u. 43. sz. ház II. emeletének 24. sz. lakásában?- Doktor úr! - mondta töredelmes han­gon. - Nekem már nem is fáj a kezem. Talán csak képzelődöm... Az orvos most először fordult a beteg felé, és lesújtóan nézett rá.- Fiam, maga valóban súlyos beteg. Nincsenek rendben az idegei... - azzal visszaült az asztalhoz, elővett egy darab papírt, ráfirkantott valamit, és részvevő szavak közepette átnyújtotta:- Tessék! Menjen át ezzel a 13. sz. szo­bába, de figyelmeztetem, hogy a kolléga nem lesz ilyen elnéző! ADAMECZ KÁLMÁN A magyar építészet századaiból VII. A klasszicizmust a szabadságharc után a múlt építészetében - a román kor­ban, gótikában, reneszánszban - példát kereső romantika követte, együtt a törté­nettudományok kibontakozásával, a múlt értékeinek felismerésével. Az 1867-es kiegyezést viszont a stílusok egyezte­tése: az eklektika. Bár művészi elismeré­sük igen vitatott, gyakran nevetség tárgya, ki vonná kétségbe, hogy a Pesti Vigadó (1859-64), a Tudományos Aka­démia (1862-65), az Operaház (1873- 82), a Parlament (1884-1903), a Halász- bástya (1901-1903), a budavári Nemzeti Galéria (1896-1903), a Szépművészeti Múzeum (1900-1905), az egykori Tűzs- depalota (1902-1905), a városligeti Vaj- dahunyadvára (1896- 1902) nem tarto­zik szervesen városképünkhöz, s hogy joggal részesülnek műemléki védelem­ben? A védelem kiterjesztése folyama­tos, s elérte már a század eleji szecesz- sziót. Ha az eklektika az Ady-megfogal- mazta „Valahol utat vesztettünk” alapér­zés kárpótlására született, megtalálni szándékozván ezt az utat minden építé­szeti előzményben együttesen vagy külön-külön, - a szecesszió (kivonulás, elkülönülés) határozott szándékkal fordít hátat a történelmi stílusoknak, közös nevükön: a historizmusnak. A historizmus kőtömegei (gondoljunk a Szabadság térre) ráültek az emberre, ismétlődései terhessé váltak. A rohamos technicizálódás, a tőzsdék, nagybankok korában az ember ismét a természet, a fény felé fordult (nem csupán az építé­szetben), igényelte a szabadabb moz­gást, otthonában a napot, levegőjárást, azt az emberibb léptéket, amit elveszített. Felhasználva az építéstudomány lehető­ségeit (üveg, vas, beton), hazánkban az angolok és még inkább a finnek példáján a népművészet formavilágából is merí­tett, főleg a növényi ornamentikát ille­tően. Számunkra most elgondolkodtató, hogy míg a püspöki székhelyek (Eger, Székesfehérvár, Veszprém) városképét oly jellemzően alakította a feudális barokk, gyors ütemben polgárosodó alföldi mezővárosaink máról-holnapra a szecessziót tették magukévá. Szecesz­szió? Az Iparművészeti Múzeumot (Lech- ner-Pártos), a Postatakarékpénztár (Lechner), a Vas utcai iskolát (Lajta Béla), a Gresham-palotát (Quittner Zsigmond), a Gorkij fasori Református Templomot (Árkay Aladár), Nagyváradot, Marosvá­sárhelyt, Szabadkát, Szegedet, Kecske­métet iskolapéldának tekintjük, de észre­vétlen megyünk el a kispesti Petőfi tér környékén (Kós Károly tervei), a Városli­get, Pasarét, Rózsadomb, Gellérthegy remekbe formált lakóházai, s még inkább a vidékiek mellett. A napokban százhúsz szecessziós épületet fényképeztem le Nagykőrösön, épségben maradt és gondosan felújított kúriákat, s földbesüllyedt kicsi házak ablakkereteinek formálásaiban is felis­merhető szecessziós jegyeket. A sze­cessziós középületek Debrecenben (Megyei Tanács, Püspöki Palota, Ren­dőrség), Kiskunfélegyházán, Halason és Kecskeméten a Mende Valér tervezte Új Kollégium, Szegeden a Magyar Ede ter­vezte Reök-palota - valóban kiválnak a klasszicizáló és eklektikus környezetből, de nem a teljes városkép meghatározói. Ha kilépünk varázsukból, inkább a sze­rény és harmonikus lakóházak utcáinak vonzásába kerülünk. Kecskemét, Debrecen, Szeged s álta­lában mezővárosaink polgárai élvezték a fellendülő mezőgazdaság javait. A szá­zad végén már álltak a városközpontba tömörülő tehetős gazdaházak az eklek­tika jegyében, mikor az első világháborút közvetlenül megelőző évek konjunktúrá­jában felépül a debreceni Megyeháza (1912), az Arany Bika Szálló (1913-15), a kecskeméti Református Gimnázium (1911-18), vagy a híres, de kevésbé pél­dás Cifra-palota (1902), betöltvén a főte­rek foghíjjas telkeit. A nagykőrösi Jakab- házy, Jalsoviczky, Pesti család kúriái mellett gomba módra nőnek a szecesz- szió értékeiben bővelkedő lakóépületek, és alakulnak át zsupfedeles paraszthá­zak a korszerű stílust követve. Ne feled­jük, Barcelónával és Párizzsal egy időben! A kapukat akkorára mérik, hogy a szé­násszekér beférjen rajtuk (s ezek a kapuk jórészt ma is állnak, hetven év viszontagságai után), és Szabó Ferenc lakatosmester elkészíti portájára az ország legszebb szecessziós kovácsolt­vas kapuját, az Encsi utca és Kecskeméti út sarkán. A házakra nagy, világos abla­kok kerülnek, Zsolnay csempéből virá­gok, folyondárok, odabent tágas szobák. A szecesszió az eklektika fölé emelkedik, s nem teremt két egyforma épületet, két azonos ornamentikát. Alföldi mezőváro­saink, községeink szívesen vállalták a szecessziót, mert egyezett a világos­ságra, tágas térformálásra hajló igé­nyeikkel, s örömmel fogadták a népmű­vészettel rokon organikus diszités termé­szet közelséget sugalló szépségeit. A napjainkig idegenkedve szemlélt sze­cesszió valójában igen rövid idő alatt - külföldi párhuzamait sokszor megelőzve - otthont talált hazánkban, s többségé­ben nem reprezentatív épületekben. (Folytatjuk) KOCZOGH ÁKOS Nagykőrösi patikaház (20. század eleje) Nagykőrösi szecessziós, eklektikus épület (20. század eleje) Kós Károly: Óbudai református parókia (1908-1909) SZECESSZIÓ, EKLEKTIKA Százötven éve halt meg Berzsenyi Dániel .......................................................................................—...-....—......—.........................—...........................................■■■■ ...............—......—......—— .....■■■■■■■■■■■■■... Kortársai is tudták Berzsenyi Dánielről, hogy kora ifjúságától olyan ember volt, kiben a lélek hamar kifejlődött, előbb, mint azt a test gyara­podása követni tudta volna. A feszítő erő levezetése kényszer­ként jelentkezett. S miként talált utat? Például úgy, hogy szinte állan­dóan versengésre hívta soproni diákpajtásait, s birkózásban, erőmuto­gatásban az élen járt. Meg a csínyekben is. Hosszú ideig nem lehetett meggyőzni arról, hogy az üveg szilárdsága nem nagyobb a kőnél (ti. az útjába eső ablakokon rendre kipróbálta elméletét). Ez az életvitel sok gonddal, a szülők gyakori zaklatásával járt. Végül is Berzsenyi Dánielnek távoznia kellett a soproni líceumból, apja hazavitte gazdál­kodni. Később, amikor a távozás okát kérdezték tőle, rendre kétértel­műen válaszolt: „Bizony, bátyámuram, nekem azt mondták a soproni professzorok, hogy ilyen diákot, mint én, szívesen ereszt el az ember a keze alól!” Minthogy ebben az évben kettős okból is volt illetve lesz mód Ber­zsenyi-emlékezésre (február 24-én halálának százötvenedik, május 7- én születésének kétszáztizedik évfordulóján), Vas és Somogy megyék színes programokkal készülnek. Természetesen feladatának érzi az elmúlt év májusában újjáalakult Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művé­szeti Jársaság is, hogy a névadó szellemének megfelelően rendezzen, szervezzen eseményeket. Szavalóverseny, költői tiszteletadás és tudományos tanácskozás egyaránt lesz. Tudjuk, hogy Berzsenyi költői fölfedeztetése Kemenessömjénben történt. Kis János látogatta meg egyszer Vas megyei birtokán, s a szo­bába beléptekor azt látta, hogy Dániel uraság papírlapokra írt valamit, majd hirtelen az asztalfiókba dugta. Kis elnézést kért a háborgatásért, a munka megszakításáért. Berzsenyi zavartan nézett rá:- Nem háborgat bizon, kedves tisztelendő komámuram, haszonta- lanság, amit irkáltam. Csak úgy jött. Versek az eba... Az elharapott szó (ebadták) kettős tiszteletlenségét hamar felmérte, s még nagyobb zavarral, összeborzolt hajjal nézett Kisre, aki csodál­kozva megkérdezte:- Versek? Először hallom, hogy komámuram ilyesmiben töri a fejét.- Nem töröm biz én - mondta Berzsenyi -, ha csattan, mint a villám, jó, ha nem foly, azzal sem törődöm. El kell ismernem most már a haszontalan időtöltést, mert rajtakapott, de eddig senki nem tudott e bolondságomról... (gy történt-e pontosan a beszélgetés, nem tudjuk, de a hagyomá­nyok ekként őrizték meg. S még színezték is azzal, hogy Kis János további munkára biztatta, és kilátásba helyezte a közlést. Ezzel még nagyobb ijedelmet okozott Dani uraságnak, mert attól félt, ha költemé­nyeit kiadja a kezéből, akkor kinevetik. Ezután persze még jó néhány évnek kellett eltelni, hogy első verses­kötete megjelenhessen. Tudjuk, hogy a kiadáshoz nagy segítséget kapott a pesti papnevelde hallgatóitól, akik Tatay János lelkesítő felhí­vása nyomán pénzt adtak össze... Ez a példa nyilván szeme előtt lebe­gett az 1866-ban megindult Somogy hetilap szerkesztőjének, Roboz Istvánnak, amikor arra vállalkozott, hogy egy Berzsenyi-szobor felállí­tásához kéri a közönség támogatását. A lap első számától törekedtek arra, hogy hiteles dokumentumok alapján rajzolják meg életrajzát. A családi levéltár több iratát közzétették. Amikor a századforduló körüli években az irodalmi társaságok szer­vezése országos közüggyé vált, arra gondoltak, Somogy megyében Berzsenyi szellemében kellene létrehozni. Hosszas előkészület után 1904 nyarán Kaposváron megalakult a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság. Vezető tisztségviselői mindig azért dolgoztak, hogy hiteles kép ala­kuljon ki a Vas megyében született, s a Somogy megyei Niklán elhunyt költőről. Műveinek első kritikai kiadására mégiscsak az 1936-os cen­tenárium után kerülhetett sor. A Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából Merényi Oszkár állította össze a könyvet. Ber­zsenyi verseinek addigi legteljesebb kiadása volt. Tartalmazta a kutató által Niklán talált ismeretlen költeményeket, először közölte a Kupa támadása című drámai töredék tel­jes szövegét. S időrendi kísérletet tett a versek csoportosítására. A rádió közvetítésével sor került még egy centenáriumi emlékülésre is. 1948-ban újabb Ber­zsenyi-ünnepséget szer­veztek. Nem csupán a hagyományok őrzése indokolta, hanem az is, hogy harmadszor is el kellett temetni a test maradványait Niklán. 1859- ben obeliszket állítottak neki, amit a felszabadító harcok során szétlőt­tek. 1948. május 9-én keltezett elégiájában ezért írta Takáts Gyula, a Berzsenyi Társaság elnöke: „Szétszórt csontjaidat ünnepi urna viszi”. Beszédében pedig ezt mondta: „e niklai földből nőtt, szilfából készült urna előtt... egy háborútól végigszántott ország példaadó, építő lelkiis­merete áll.” Tudományos megalapozottságú, nagyívű monográfia 1966-ban jelent meg Berzsenyi Dánielről Merényi Oszkár tollából. De emlékét nemcsak a szellem emberei őrizték meg, hanem a „sokaság” fiai is. Legendák, történetek fonódtak alakja köré úgy, ahogyan ez az igazi nagy egyéniségekkel lenni szokott. LACZKÓ ANDRÁS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom