Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-06 / 55. szám
1986. március fi. Képújság 5 Iskola, korszerűsítés után Megosztott felelőtlenség Szekszárd gimnáziuma kilencvenéves — Itt azt a szokást követjük, hogy az elnök elvtárssal és az építés megrendelőjével mindig megbeszéljük az építés menete alatt felmerülő problémákat, ha kell, helyszíni bejárást is végzünk. Így volt ez a vasútiskola esetében is. ahol Kovács Sándor elvtárs, az elnök. Vida János iskolaigazgató és jómagam határoztunk úgy hogy a szennyvíztároló a mostani helyére kerül. — mondja Németh Bálint, a decsi költség- vetési üzem vezetője. — Bár én nem értek ezekhez az építési szabályokhoz, de’ úgy tudom, azok kötelező érvényűek, és nem helyi határozatok kérdése az, hogy ezt vagy azt ide építünk vagy oda. úri kedvünk szerint. . . — Sajnos, most lőttünk egy öngólt. Én a magam részéről ugyan ragaszkodom ahhoz, hogy vízzáró fallal építsük az aknákat, de végül kompromisszum született. Az egyik építmény szigetelt fallal készült el, a másik pedig szikkasztó-rendszerű lett, amit ma már nem lehetne építeni a környezetkímélés érdekében. — Azt a szabályt sem tartották be, ami arra vonatkozik. hogy a szennyvíztároló milyen messze kerüljön az épület falától, jelenleg az iskola falától. .. — Ha zárt, vasbetonfalú tároló épült volna, akkor ez nem jelentene gondot. — Korcsának tartom, hogy ön, a szakember, nyilvánvaló, hogy azért lett egy építési üzem vezetője, és belemegy ilyen hazárdírozásba. — Könnyű volna és nagyon tetszetős dolog ma az építőt okolni mindenért. Sajnos, a háttér — ahonnan sok hiba gyökere ered — feltáratlan marad. — ön hibás vagy nem a mostani gond keletkezésében? — Nézze... Az üzemet feltétlenül felelősség terheli. Mint mondottam, a döntés a hármas megbeszélés után történt. — Feltétlenül el kell marasztalni az üzemet — mondja Kovács Sándor tanácselnök —, de nemcsak őket, hanem az alvállalkozó kisiparost is, — aki jelenleg külföldön tartózkodik —, mert a szennyvízhálózat szerelésénél ő is hibákat követett el, különösen ott, ahol a cső az aknába ér. Nincs rendesen szigetelve, vagy tudom is en. hogy mi van ott. Onnan ugyanis visszafolyik a szennyvíz. A tény: a többszöri határidő-módosítás után elkészült Decsen a helyiek által „vasútinak” nevezett általános iskola bővítése és korszerűsítése. Szeptemberben birtokba vették a pedagógusok és a gyerekek. Telt múlt az idő. Nem is olyan sok. és telt a szennyvizakna is. Egyszer aztán azt vették észre a kazánházban dolgozók, hogy az i vóv í z-bevezetéá mel lett ..forrás” buzog. Ugyanígy a szennyvízelvezető cső mellett is. Betört a szennyvíz. Ez a kellemetlen és egészségre káros esemény azóta többször is előfordult. A fűtőik a szennylében tocsogva kénytelenek végezni munkájukat — több esetben. — Átmeneti megoldás, hogy gyakrabban kell szippantani — mondja az üzemvezető. — Beszereltünk az aknába egy szintjelzőt, ha azt rendszeresen figyelik, akkor el lehet kerülni azt, hogy a szennyvíz a kritikus szint fölé emelkedjék. A jelző ugyanis mutatja, hogy mikor kell feltétlenül szippantani. — És mi a végleges megoldás? —■ Kell építeni egy új, minden követelménynek megfelelő aknát. Természetesen az épülettől távolabb. Mennyi pénz? Nézze, sokféle építőanyagból, sokféle módon lehet ilyen aknát építeni. Csak saccolni tudok. Százötven—kétszázezer...? — Írhatom, hogy ennyi kár keletkezett? — A dolgokat sok oldalról lehet megítélni. Az elmúlt napokban megint tárgyaltunk hármasban, és megbíztak engem, hogy rendeljem meg a munkát, az üzem ugyanis nem rendelkezik ekkora munka elvégzéséhez szükséges gépekkel. — Sajnos, minden dologba bele kell folynom — mondja a tanácselnök —, mert olyasmivel is hozzám jönnek, amit mindenkinek a saját hatáskörében el kellene végezni. Tanácselnöki feladat az, hogy ellenőrizzem, kellően ki vannak-e oktatva a fűtők a szippantás ügyében? Mindennek van felelőse, ügyintézője. Minden piszlicsáré ügyben hozzám rohannak... — Ogy vélem, az újonnan épített pöcegödrök helyett építendő újabb pénzbe fog kerülni, mint tudom, nem is kevésbe. Ez már nem piszli- csáré ügy. Valaminek a rovására lehet csak a hibát korrigálni. Honnan lesz pénz? — Lesz. Ez a tanács belső ügye. A válasz, mint szavazati joggal rendelkező, adófizető állampolgárt — engem zavar. Az egyáltalán nem lehet egyik tanácsnak sem belső ügye, miként gazdálkodik, miként osztja be a község pénzét. Azt hiszem, senki előtt nem kétséges: Decsen a megosztott felelőtlenség a közösség vagyonát károsította. Ez pedig csorbítja azt a tőkét is, ami a közösségi ösz- szefogás erejében van. Amikor 1862-ben Palánkon megtalálták a XVIII. századi apátsági gimnázium pecsétjét, alighanem sokan hihették döntő érvnek abban a küzdelemben, amelyet a mezőváros már több évtizede vívott egy hasonló intézmény létesítéséért; A pecsét jelképes rajzolata, a gyermek Tóbiást a veszedelmektől óvó Rafael arkangyallal, azonban még a következő emberöltőben is egyedül példázta a magasabb szintű nevelés fontosságát, s amikorra 1892-ben a szekszárdi főgimnázium létesítésére szavaztak, talán már a hajdani harcok is feledésbe merültek. Pedig ezekben nem volt hiány: 1793-tól Szekszárd vissza-visszatérő kérése - a gimnázium, amelyért ostromolják ésszerű érvekkel — még a jó levegőt sem kifelejtve — a vármegye és a helytartótanács urait, vagy éppen vesztegetnek 1812-ben Bécsben a helyi híres vörösborral. Kevés olyan intézmény létezik, amelynek megléte előtt már évtizedekkel több tanulmányi ösztöndíjat alapítottak számára, hogy ez is mutassa, milyen nagy szükségét érzik a magasfokú képzésnek. Csupán 1892-ben mondhatta el magáról a megye, hogy a sárszentlőrinci (később Bonyhádra költözött) és a gyönki négy osztályos algimnázium után végre teljes, nyolc osztályos képzést adhat majd a tanulóifjúságnak. Szekszárd azonban nem véletlenül harcolt körömszakadtáig ezért az iskoláért: tudta, hogy az többet jelent egy impozáns épületnél, néhány tanárnál és diáknál. Hitte, hogy a kultúra fellegvárává válik. Lepergett kilencven esztendő, s bátran mondhatjuk, igazolta az 1924—1925-ös tanévtől Garay János nevét viselő gimnázium mindazt, amiért nem sajnált a város 90 000 forintot, s azt is természetesnek vette, hogy az első beiratkozok a városháza nagytermében álljanak sorba, türelmesen várva, amíg Wigand János kinevezett igazgató — titkárnő híján — maga jegyzi be őket. Vajon ki hitte akkor, hogy a varsádi születésű, egykori Lehr Al- bert-tanítvány mindmáig leghosszabb ideig, közel negyed századig áll majd az intézmény élén?! A jeles műfordító, aki Babits Mihályt is barátjának mondhatta, olyan szervező ereje lett a gimnáziumnak, s ezzel együtt járó művelődésnek, akit 1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt már az első proletárdiktatúra is tisztelettel övezett. Temetésén — akárcsak Budapesten, Eötvös Lorándén — az új eszmék képviselői értékelték a humanista tanárt, hitet téve a kultúra örök értékei mellett. Mindebből azonban még semmi sem sejlett 1896-ban, amikor Garay János egykori szülőháza mellett, egy földszintes épületben megkezdte tanulmányait a a első két osztály. A ma álló gimnáziumi épület csak egy évvel később lett otthonná Pártos Gyula terveiből. Nemcsak az osztályoknak adott helyet, évekig itt őrizték a Wosinsky Mór alapította megyei múzeum kincseit is, amelyeket először 1898 júniusában, a Garay-szobor avatásának napján mutattak be. Külön büszkeséget jelentett a már akkor is nevezetes sárközi gyűjtemény, amelyet a gimnázium tanára, Ács Lipót alapozott meg fáradhatatlan ■munkával. A tanárok közül később is jócskán akadtak olyanok, akik a maguk tudományában országos elismerést vívtak ki. Haugh Béla Hajdú Elemér néven írt regényt. Valló Albert a Komoly drámáról könyvet, László Géza színdarabot, Acs Sándor teniszkönyvet, Dingha Sándor filozófiatanulmányt Széchenyiről. Volt, akinek verseskötete jelent meg, más francia filológiából doktori disz- szertációját adta közre, ma is a megyeszékhelyen élő egykori tanárnőnk Vörösmarty pesszimizmusáról értekezett, férje, a nemrég elhunyt dr. Pataki József művei máig nélkülözhetetlenek a Sárközről és a megyéről. Itt tanított a nyugdíjas napjait boldog méhészkedéssel töltő dr. Biró János, aki az első Tolnai Lajos-monográ- fia szerzője. Teljes tanári pályáját a Ganayban töltötte Menyus bácsi, Létay Menyhért, aki négy és fél évtizedig valóságos művelődési — és emberi! — intézmény volt. Nem sokkal előtte hagyta el kedves diákjait Lázár Pál festőművész, aki a gimnázium falai között nevelkedett két másik jeles festő, Wallaoher László tanár és Szabó Dezső örökébe lépett. Mindenkit persze lehetetlen lenne felsorolni, nemcsak a tanárok, hanem a diákok közül is. Szekszárd két világháború közötti polgár- mestere éppúgy itt koptatta a padot, mint számos későbbi alkotó, jeles sportoló, közéleti személyiség. Bodnár Jenő, a Nemzeti Színház tagja — ha a színpadon nem is — itt megbukott 1903-ban mennyiségtanból, Sípos Márton, aki 1922-ben világcsúcsot állított föl a 100 méteres mellúszásban, csak jó rendű volt tornából, Magyar Sándor, az első magyar óceánrepülő alig kapta meg nyolc tárgyból is az elégségest. Utólag azonban nemcsak ez érdekes, hanem az is, ahogy elképzeljük az egy osztályban tanuló Mészöly Miklóst, a későbbi írót, Malonyai Dezsőt, a Nemzeti Színház jelenlegi igazgatóját, I, Tóth Zoltán történészt, a néhány osztállyal lejjebb járó, későbbi Rózsa Ferene-dijas újságírót, Baktai Ferencet, az éppen harmadikba járó Hajdú Lajost, aki ma jeles jog- történész, vagy T. Mérey Klárát, a történettudományok doktorát, aki Mészöly Miklós után végzett egy évvel. Azt sem lenne érdektelen tudni, hogy az idei ünnepségekre hivatalos Hajdú Lajos mit érezhetett 1944. március 20-án, amikor a megszálló német csapatok parancsára mindössze két óra alatt kellett kiüríteniük a gimnáziumnak éppen akkor otthont adó leánypolgárit. Aligha tudták, hogy a mai 505-ös ipari szakmunkásképző épülete előtt, a Séd medrében fegyverrel védték az egykori gimnazisták 1919-ben a Tanácsköztársaságot, s innét futamították meg az ellenforradalmárokat a tanoncok segítségével. Ugyancsak a kitelepítés napján Létay Menyhért — egy már érettségizett /a el, hogy értelmetlen egy szál pisztollyal lelöni'az első vele szembejövő német katonát. Ki tudja, ha az akkori Molnár Miklóst nem győzi meg, lesz-e Mészöly Miklós? Aligha... Természetesen másko? és máshol is ott voltak a tanárok, ha csupán hatásukban, gondolataikban is: az igényességet és az emberséget, hazafiságot oltogiatták három emberöltő vadonoaiba, nemesítettek tudásukkal, tetteikkel, egyéniségükkel. Jól tükrözi ezt az idei meghívottak névsora: az előbb említett Hajdú Lajos, Lakatos Ernő nyugalmazott levéltárigazgató, Gaál Attila régész, aki a palánki földvár feltárásáról tart előadást, Papp Tihamér, aki velencei élményeiről beszél. Az egykori diákok neve elé azóta tudományos fokozat került, de minden ilyen fokozat nélkül is szívesen jártak szellemi szülőhelyük falai között. El sem lehet szinte hinni, hogy az idei meghívott, An- dersen-díjas Lázár Ervin egykor az iskola növendékeként ökölvívóbajnok is volt. Czakó Gábor és Baka István óráról órára izguló kisdiák. No és persze — mert ezt is jelenti a Garay Gimnázium — ők is itt várták a nagyszünetet, amikor annak az egyetlen első szerelemnek áldoztak: cetlit (azaz szerelmes levelet) nyomtak az imádott hölgy markába, ösz- szesúgtak vele a folyosómélyedésben, vagy csak egyszerűen bámulták, bámultuk, akkor is, ha a nagy ö minderről mit sem tudott... Részesei voltunk, vagyunk mindnyájan annak, amit a kilencven éve alakult intézmény a hosszú évtizedek alatt Szekszárdiak, a szű- kebb hazának, de talán nem túlzás azt mondani, az egész országnak adott. Ennek, s az ez után következő történetnek csupán apró színfoltja a most megrendezendő Garay- napok programja, amely a hagyományteremtés jegyében éppúgy zajlik, mint a hagyomány ápolásáéban. Néha azt sem lehet eldönteni, melyik hova tartozik: újnak látszik, bár már évek óta nagy visszhangot keltő rendezvény az országos számítástechnikai verseny. Valaha a sokat emlegetett Létay Menyhért tanár úr' egyik tanítványáról azt mondotta az érettségi- banketten: erről a fiatalemberről még hallani fogunk. Ma Gáti Szabolcs a világ leghíresebb számítástechnikai intézményének, az IBM- nek az osztályvezetője, az Apollo-program részese, az ünnepélyes rakétakilövések meghívottja. Ki tudja, talán a sebesen programozó kései utódok, a mai versenyzők között is akad majd olyan, akiről egy majdani évfordulón még szebbeket lehet írni... DIL TÖTTÖS GÁBOR CZAKÓ SÁNDOR Szenny vizmentesítés, amire remélhetően már többször nem kerül sor 1: diákjának — azt magyarazA gimnázium első tablója A gimnázium épülete a század elején
