Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-29 / 75. szám
a Képújság 1986. március 29. Postabontás — Örül, vagy bosszankodik, ha reggel tömérdek levele érkezik? — Tulajdonképpen örülök, ha ugyan ez a legjobb szó a hivatalos levelek fogadására. — A maiak közül melyik a legfontosabb? — Van több is. Mindegyik más-más szempontból jelentős. De talán egy kedvező ajánlat... Levelet kapni mindenki szeret. Csakhát más a magánlevél és más a hivatalos. Ezeken a hasábokon az utóbbiakról lesz szó, melyekről hittel hiszem, hogy valamilyen tormában örömöt jelentenek a címzetteknek. Legalábbis legtöbbjük. Akár tájékoztatóra, versenytágya- lásra, kiállításra invitálnak, akár együttműködési ajánlat a céljuk, akár beszámolót tartalmaznak ... és folytatható a sor. A minap a MESZÖV-ben jártunk, s részesei lehettünk az ottani postabontásnak. Kérjük, tartsanak velünk az olvasók. Tehát először a szép irodaház egyik földszinti ajtaján kopogtatunk. Itt Kistakács Józsefné — aki egyébként telefonközpontos — osztja a leveleket. Pontosabban szortírozza, majd a négyfiókos komódba teszi azokat, ahonnét a titkárságok, illetve osztályok munkatársai kiemelik a saját pakkjukat. — A beérkező leveleket nem én iktatom. Csak a kimenőket — mondja, s közben az elnökség postáját teszi a helyére, majd a szövetségi titkárságét, és az ellenőrzési irodáét. — Álmomban is tudom, hogy melyiket, hova kell raknom, még akkor is, ha csak egy név áll a borítékon. Dehát ez nem nagy dolog, hiszen huszonöt esztendeje dolgozom a MESZÖV- nél, — s máris helyére kerül a kereskedelmi osztály, majd pedig a takarékszövetkezeti és a lakásszövetkezeti osztály levélcsomagja. Persze, a leírtakhoz képest valamivel lassabban megy ez a munka, ugyanis a szomszéd szobában lévő telefonközpont időnként „közbeszól”. A néhány perces csendet kihasználva, elmondja még, hogy külön kimutatást vezet — legfőképpen a rend kedvéért — a napilapokról, folyóiratokról, szaklapokról, melyék ugyancsak szép számmal érkeznek a MESZÖV-be. A kimutatásból pontosan megtudható, hogy melyik lap mikor érkezett, kihez került... Kolbert Margit titkárnő az áfész titkárságán. Negyed kilenc után néhány perccel jön a levelekért, majd felviszi a titkárság vezetőjének, Csapó Jenőnek, aki egyben a MÉSZÖV elnökhelyettese is. — Hogy mennyit foglalkozom reggelente a levelekkel? Változó. Részben attól függ, hogy mennyi időm jut rájuk, milyen hivatalos programom van az adott napra. De átlagban egy órát tesz ki azok tanulmányozása, kiszignálása a munkatársakra, természetesen, meghatározva, hogy milyen intézkedést kérek, s mikorra — mondja Csapó Jenő, s máris összeszámlálja, hogy a reggeli postával hány levél érkezett. Az eredmény: 15 levél és egy telex. De van itt még más is. A napi jelenléti ív, mely „megmondja” a főnöknek, ki tartózkodik vidéken, illetve a házban, netán szabadságon. S lévén péntek, asztalára került még a titkárság jövő heti gépkocsi igénylési terve. (A MESZÖV- nél is bevezették az úgynevezett taxi-rendszert.) — Általában hivatalok, szövetkezetek, vállalatok a levelek feladói. A fogyasztókkal nemigen vagyunk „leve- lezős-kapcsolatban”. Erre a kijelentésre kicsit fölkapom a fejemet. Ugyanis az érthető, hogy a fogyasztók elsősorban az áfészek-hez fordulnak például a pana- ' szaikkal. De azért egy-egy panasz érkezik a MESZÖV- höz is. Viszont elismerő szavak szinte soha. Mert ilyenek vagyunk, mi, vásárlók. Ha bajunk, sérelmünk van, akkor megtaláljuk az „illetékesek” sorát, viszont a dicsérettel, elismeréssel sokkal szűkmarkúbban bánunk. Persze, erre is van magyarázat, amit saját szemszögükből és igen lényegre törően így fogalmaz meg Csapó Jenő: — Az lenne a baj, ha olyan leveleket kapnánk, amiben például az áll, hogy udvariasan kiszolgáltak, szépen köszöntek, az étteremben szép volt a terítés, forró volt a leves, sőt, azt is mondták búcsúzóul, hogy „legyen máskor is szerencsénk”. Ez lenne a természetellenes, hiszen amit fölsoroltam, hétköznapi, megszokott dolgoknak kell lenniök... A panaszlevelek? Ne gondolja, hogy a kereskedők védelmében mondom a következőket. De a vásárlóknak nem az ellenséget kell látniok az eladókban. Hanem az embert, a dolgozó embert, aki esetleg lázasan hagyta otthon gyermekét, akinek a férjét előző este kórházba vitték ... De jókedvű, mert kitüntették, mert végre lakáshoz jutott... Szóval neki is lehetnek hangulatai, akár a vevőnek. De szögezzük le, hogy nem könnyű a dolguk, hiszen naponta nyolc órán át együtt kell lenniük a vevőkkel — s azok hangulatával, érzékenységével. Azokkal, akiknek ugyanaz a hangnem mikor-mikor másként esik. Közben újabb levelek válnak főszereplőkké. Országos értekezletre meghívó, a belkereskedelmi miniszter rendeleté. Az előbbi öt napirendje közül különösen hármat tart igen fontosnak Csapó Jenő. De mivel a Fogyasztók Megyei Tanácsának is ugyanekkor van ülése, így egyik munkatársára szignálja a meghívót, jelezve, hogy pontos és részletes információt kér majd az értekezletet követően. Különös tekintettel arra, hogy a szövetkezeti ipar hogyan kapcsolódhat a Skála-Coop-hoz, hogy milyen részvételük lehet a háttériparban, s miként tudják hatékonyan igénybe venni a SZÖVORG szolgáltatásait. — Évente 120—130 levelet ügyimézek végig magam. Lehet, hogy ez nem tűnik nagy számnak, de ha bárki is belegondol, rájön, hogy egy-egy levél több heti munkát is igényelhet — mondja a MÉSZÖV elnökhelyettese. S mivel a következő levelek „zsinórban” ajánlatokat tartalmaznak, ki is fejti Csapó Jenő, hogy ilyen jellegű „megkeresések” egyáltalán nem ritkák. Most érkezett egy ajánlat a Statisztikai Kiadó Vállalattól. Kiadványaikra hívják fel a figyelmet. A listából kettőt emelünk ki: a mezőgazdasági zsebkönyvet, és a Magyarország élelmiszerfogyasztását feldolgozó anyagot. — Ez is érdekes levélnek ígérkezik — olvas bele a legutóbb felbontottba Csapó Jenő. A Nyugat-Magyarországi Fagazdasági Kombinát tesz ajánlatot együttműködésre. Hajlandó lenne megyénk egy szövetkezetével közös üzemelésű üzletet létesíteni, ahol falburkolatot, mennyezet-kazettákat és va- ria-elemes bútorcsaládot árusítanának. — Első látásra mi jutott e levélről eszébe? — Két dolog. Az egyik: hogy kedvezőnek tűnik az ajánlat. Részben azért, mert a nagykereskedelmi árrés egy részét itt hagynák, illetve a költségek egy részét is magára vállalná a kombinát. A másik gondolatom pedig az, hogy a jó ajánlat nem biztos, hogy jó üzlet is. — Hogyan készítteti elő az első lépést? Azt, ami a döntésben meghatározó lehet? — Informálódunk, hogy e termékek mennyire piacképesek; illetve arról, hogy megyénkben ezen áruféleségek forgalmazásával foglalkozik-e már valaki. Aztán a levelek intézésének „sebességét” hozom szóba, s rákérdezek a harminc- napos átfutási időre. Mire Csapó Jenő csöppet sem „ügybuzgalmukat” akarja dicsérni, de határozottan jelenti ki, hogy területükön szinte soha nincs szükség a harminc napra, mert „szeretem, ha nem halmozódnak az akták”, s a tempós, jól szervezett munka során a rendeletileg engedélyezett egy hónapra szinte nincs is szükség. A levelek először Kistakács Józsefnéhoz érkeznek És íme, egy másik érdekes és felelősségteljes dolog íródott a következő levélben, melynek feladója a SZÖ- VOSZ. Kérik, hogy a módosításra kerülő Belkereskedelmi Törvényről mondjanak véleményt. Ezt házon belül és kívül bonyolítják. A törvénytervezet négy példánya közül hármat a szövetkezeteknek küldenek ki, egyet pedig házon belül forgatnak és véleményeznek. A javaslatok összegyűjtésére és ösz- szegzésére mindössze tíz nap áll rendelkezésükre, de „ez elegendő is”. Ezután a levelek ismét Kolbert Margithoz kerülnek kis időre, aki számmal látja el azokat, majd kiosztja a munkatársaknak, akik kézjegyükkel jelzik az átvételt, egyben elfogadják az intézésre kitűzött határidőt. És öt nap, tíz nap, húsz nap... (a harmincat le sem merem írni). Mennek a mai napon érkezett levelekre a válaszok, s e „régiek” helyét újabbak foglalják el. Bennük új tervekkel, új célokkal, új ajánlatokkal, új együttműködésekkel ... V. HORVATH MÁRIA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Sasa Sylvia képéi * Sass Sylvia világsztár, .magasra ívelő pályája egy Wag- ner-operával, az Istenek alkonyával kezdődött, meg. nyerte a szófiái énefcver- senyt, a Lombardok bemutatója után pedig joggal emlegették vele kapcsolatban Maria Callas nevét, s a nemzetközi elismerés sem váratott sokáig magára. Érthető tehát, ha szekszárdi vendégszereplése kivételes érdeklődést keltett, a jegyek — szokatlan mai hangversenyéletünkben — hetekkel előibib elkeltek. Szekszárdi áriaestjének jelentőségét fokozta, hogy ebből az alkalomból képeit is bemutatta a Művészetek Házában, Sass Sylvia ugyanis nemcsak világhírű énekesnő, hanem festő is, akiinek képeit komolyan kell vennünk. A művészetnek egyébként is csak így van értelme, a mű vagy dicséri mesterét, vagy nem, s az ma már csu. pán életrajzi adalék, hogy Derkovits az asztalosságot tanulta, Nagy Balogh pedig egyszerű szobafestő volt. Sass Sylvia is ebben az esetben nem Világsztár, hanem festő, hamis tehát minden olyan megközelítés, amelyik úgy kezdi: ahhoz .képtest, hogy operaénekes ... Sass Sylvia nem .mellékesen festő, eredeti, meggyőző színvilága van, ami feledteti a faktúra esetenként érezhető bizonytalanságát, vagy az éppen a nagyon is nyilvánvaló hatásokat. Az orosz ikonoktól Csontváryiig, Derko- vitsig, és főleg Ghagallig sok hatás kavarog ezeken a képeken, ami gyakran több, mint a nagy mesterek ösztönző jelenléte. Igazán akkor meggyőző, amikor saját invenciójára bízza magát, mint a „kis templomot” áb. rázoló képen, ahol az alacsonyra húzott horizontból drámai erővel emelkedik ki a komor háttérből az egyszerűségében is monumentális épület. Ugyanezt érezzük absztrakcióba hajló, látomá- sos erdélyi tájain, vagy amikor lemond az ábrázolásiról, és a szublimált valóság mögött keresi a mondanivalót. A múzsák testvériségével gyakran találkozunk.' Leonardo jeles lantjátékos volt, a filozófus Rousseau operája, A falusi jós nagy sikert hozott bemutatóján, a zene- történet szerint erősen hatott a francia és a német daljáték kialakulására is. Victor Hugo kitűnő grafikus volt, éppúgy, mint Cocteau, a mi Arany Jánosunk dalokat is szerzett, népdalgyűjteményét pedig Kodály adta ki — a további példákat mellőzhetjük is. Sass Sylvia fest, mégpedig olyan fokon, hogy nem kell szégyenkeznie a profik mellett, s a három napra méretezett szekszárdi „bemutató” bízvást viselhetné a tárlat nevet, s szólhatna hosz- szaibb időre is. Nem arra gondolok, hogy ennél gyengébb kollékoiókat is láthattunk, hivatásosoktól —, minden összehasonlítás önkényes és felesleges is. Sajátos, gaz. dag ( világ bomlik ki ezeken a képeken, s ha levetve az árulkodó hatásokat, ki tudja alakítani autoohton világát, sok örömteli meglepetést okozhat. A festő Kassák Lajost a franciák őszintén értékelik, míg a költőről alig tudnak, de Sass Sylvia énekesi hírnevét valószínűleg nem fogja elhomályosítani a festőé. Nem is kell, más műfaj, más kifejezési eszközök, de a múzsák közös örömében jól megférnek egymás mellett. A hangversenynek nagy és indokolt sikere volt, Sass Sylviálban valóban a világ élvonalába tartozó művészt ünnepelhette a közönség. Orchideás madonna Zangoralkísérőként Harazdy Miklós működött közre, majd Pogány ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalmazott főigazgatója méltatta Sass Sylvia festményéit, CSÄNYI LÁSZLÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Csapó Jenő újabb útjukra bocsátja a leveleket Koronás madonna Velencei madonna Maria Callas
