Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-26 / 72. szám

2 Képújság 1986. március 26. Provokáciís USA-hadgyakarlat (Folytatás az 1. oldalról.) tott volna végre. A Fehér Ház és a Pentagon közlése szerint a naszád kigyulladt és elsüllyedt, fedélzetén nem maradták túlélők. Röviddel később egy másak líbiai gyors­naszádot is megtámadtak és megrongálták. 21.06 árakor egy amerikai repülő­gép két Harm típusú raké­tát lőtt ki a líbiai légvéde­lem állására. Ez a rakéta rá­hangolódik a célkereső rada­rok hullámhosszára, s azok alapján keresi meg célját. Az amerikai közlés szerint a radarokat megsemmisítették és a rakétaüteg használhatat­lanná vált. Az akcióban résztvevő gépek a Saratoga és az America repülőgéphor­dozókról szálltak fel. A fegyveres összetűzések a Szidra-öbölben kedden folytatódtak. A líbiai JANA hírügynökség kedden délelőtt bejelentette: az amerikai lé­gierő kedden rakétatáma­dást intézett Szúrt város környéke ellen. A líbiai lég­védelem feltartóztatta a tá­madókat, s közülük három gépet lelőtt. Ugyancsak a JANA jelen­tette,_ hogy az amerikai flot­ta repülőgépei kedden tü­zet nyitottak egy líbiai sze­mélyszállító hajóra. A líbiai hírügynökség szerint a hajó nem szenvedett károkat. A hivatalos washingtoni ér­velés most azt hangoztatja, hogy az Egyesült Államok „törvényes jogát gyakorol­ja”, amikor „nemzetközi vi­zeken” hajt végre gyakorla­tokat. Ezzel szemben Líbia .minden provokáció nélkül megtámadta” az amerikai re­pülőgépeket, s így az Egye­sült Államok csak „megtor­lással élt a jogtalan táma­dás miatt”. Ismeretes, hogy Kadhafi korábban jelezte: amennyi­ben az amerikai hajók és re­pülőgépek megsértik Líbia felségterületét, az ország fegyveres erői lépéseket tesz­nek annak megvédelmezésé- re. Mint a washingtoni közlé­sekből kiderül, az amerikai flotta eleve megkapta a fel­hatalmazást arra, hogy „meg­támadás esetén” végrehajtsa akcióit Líbia ellen: Reagan elnök erre még március 14- én adott engedélyt. Így az elnököt állítólag nem is kellett felkérni külön utasítás kiadására. Reagant Weinberger hadügyminiszter azonban még délután tájé­koztatta. Az amerikai közvéleményt hónapok óta gondosan fel­készítették a Líbia elleni ak­cióra: az ország kormányát „a terroristák támogatásá­val, agresszióval” és sok egyébbel vádolták meg. Rea­gan számos alkalommal in­tézett kirohanást személye­sen Kadhafi ellen. Dante Fascell, a képviselő­ház külügyi bizottságának el­nöke kijelentette, hogy az elnöknek az akcióról tájékoz­tatni kellett volna a törvény- hozást az évekkel ezelőtt meghozott törvények értel­mében. Ugyanakkor a repub­likánus törvényhozók egy része lelkesen támogatásáról biztosította Reagant azért, hogy „megmutatta az ameri­kai katonai erőt”. Az első kommentárok kifejezetten ezt tekintik az akció céljá­nak. A líbiai rádió kedden reg­gel közölte: az országban tel­jes a készültség az éjszakai amerikai támadás nyomán. „A tömegek bevonultak zászlóaljaikhoz, készek arra, hogy a Szidna-öbölhöz vonul­janak és eltökéltek arra, hogy öngyilkos osztagokat for­máljanak” — hangoztatta a rádióadás. A líbiai adó fokozott éber­ségre, továbbá az anab ké­mekkel vadó leszámolásra szólított fel, illetve az arab világban lévő amerikai tá­maszpontok és az amerikai­ak által bitorolt olaj megsem­misítésére mozgósította hall­gatóit. New Yorkban a líbiai ENSZ-képviselet vezetője hétfőn este jegyzékben tílta­Az amerikai Saratoga repülőgép-anyahajéról felszáll az egyik harci gép kozott a líbiai partok közvet­len közelében folyó amerikai haditengerésezti gyakorlatok ellen — a szöveg valószínűleg az incidensek előtt készült, mert nem tesz említést a 'i- bia:—amerikai összecsapá­sokról. A Javier Pérez de Cuellar főtitkárhoz intézett jegyzék hangsúlyozza, hogy az amerikai akciók sértik a líbiai nép szuverenitását, szabadságát és biztonságát. Az amerikai flottatüntetés a térség, s az egész világ bé­kéjét fenyegető agresszió — szögezi le a jegyzék. Moamer el-Kadhafi, a lí­biai forradalom vezetője a Fehér Ház nyilatkozatára válaszolva kedden kijelen­tette: országa folytatja az ellenállást. Hozzátette,- hogy országa ebben a pillanatban nem önmagát, hanem az egész arab nemzetet és annak jö­vőjét védi. A hétfői összetűzések után Kadhafi az éjszaka folyamán telefonon tárgyalt a Moszk­vába készülő Sadli Bendzse­did algériai államfővel és Hafez Asszad szíriai elnök­kel. A megbeszéléseikről rész­leteket nem közöltek. Abdel Halim Haddarn szíriai alel- nök kedden reggel a líbiai fővárosba érkezett. A szíriai alelnököt rögtön érkezése után fogadta Kadhafi ezre­des és tájékoztatta a legutób­bi fejleményekről. A Reuter hírügynökség kedden Tripolliiban állomá­sozó diplomatáktól telefonon szerzett értesülések alapján arról tájékoztatott, hogy a líbiai fővárosban a helyzet normális, működnek a köz- hivataloli Az országban több Ameri ka-eDlenes tüntetés is volt hétfőn és kedden. Líbiai hivatalos személyiség kedden telefonon közölte az AFP hírügynökséggel, hogy a kedden lelőtt három ameri­kai harcigép pilótái életüket vesztették. A három gép le- lövésének hírét amerikai részről nem erősítették meg. Az olasz pilóták szerveze­ten kedden bejelentették, hogy félfüggesztik a Líbiába, illetve Líbiából induló jára­tokat Mai kommentárunk Játék a tűzzel Líbiában teljes készültségbe helyezték a fegyveres erő­ket, mozgósították a tartalékosokat. A Szidra-öbölben történt incidens nyomán rendkívül feszült a helyzet a Földközi-tenger térségében: Líbia partjai közelében mint­egy harminc amerikai hadihajó, három repülőgép-anya­hajó és 250 harcigép provokatív hadgyakorlatot hajt végre. Az ugyanis mindenki előtt nyilvánvaló, hogy ezúttal az Egyesült Államok a provokáció nem titkolt szándékával irányította haditengerészeti erőit Líbia felségvizeinek köz­vetlen közelébe. Az amerikai közvéleményt már hónapok óta tervszerűen „gyúrták” Líbia ügyében: Kadhafit „ag- resszornak” minősítették, Líbiát „a terroristák támoga­tásává)” vádolták, s olyan látszatot igyekeztek kelteni, miszerint az Egyesült Államok jogosan lép föl a „kalan­dorokkal” szemben. Nos, a keddre virradó éjszaka a líbiai és az amerikai egységek között közvetlen harci cselekményekre került sor, amelynek során egy líbiai gyorsnaszád elsüllyedt, egy másik megrongálódott. Az amerikaiak a líbiai légvédelem állásaira is rakétákat lőttek ki. Tripoliban három ameri­kai gép lelövését jelentették, amit Washington cáfolt. Ha az USA ürügyet keresett, célját kétségkívül elérte. Kérdés, vajon a Pentagonban beérik-e a történtekkel, vagy még veszélyesebb terveket dédelgetnek, netán Líbia elleni széles körű katonai akcióra szánják el magukat így vagy úgy, a Földközi-tenger térségében kialakult újabb súlyos válsággóc nagy veszélyeket hordoz. Nem véletlen, hogy Rómában kedden délelőtt rendkívüli ülést tartott a minisztertanács, s Giulio Andreotti külügyminiszter az események miatt elhalasztotta budapesti látogatását. Was­hington számára a további erőfitogtatás komoly kockázat­tal jár. Egyrészt a különben megosztott arab világban kelt minden korábbinál nagyobb felháborodást, másrészt nyu­gat-európai szövetségesei körében is visszatetszést, sőt, egyes fővárosokban ellenkezést válthat ki a provokáció. Arról már nem is szólva, milyen befolyást gyakorol az incidens, vagy — ami ennél is beláthatatlanabb követ­kezményekkel járhat — a katonai akció kiterjesztése a világpolitikára; Moszkva és Washington kapcsolatai ismét a mélypontra süllyedhetnek. Az újabb konfliktus a Szidra-öbölben mindenképpen azoknak a malmára hajtja a vizet, akik Washingtonban a hadügyi költségvetés szüntelen növelését szorgalmazzák. Meglehet, éppen ezek az erők keresik az ürügyet egy arab állam szuverenitásának megsértésére. Veszélyes játék ez a tűzzel, amely nemcsak lángokat, hanem valóságos láng­tengert lobbanthat föl. GYAPAY DÉNES Magyar javaslat Gertiben Meg kell akadályozni az űr felfegyverzését Osztrák képviselők Budapesten A Magyar Országgyűlés meghívására kedden Buda­pestre érkezett az Osztrák Köztársaság Nemzeti Taná­csának küldöttsége. A dele­gációt Anton Benya, a Nem­zett Tanács elnöttőe vezeti. A küldöttség délután a (Hősök terén megkoszorúzta a Magyar Hősök emlékmű­vét. Ezt követően a Parla­mentben megkezdődték a hivatalos megbeszélésék. A magyar tárgyaló dölegációt Sarlós István, az Országgyű­lés elnöke vezette. Részt vett a tárgyaláson Arthur Agst- ner, az Osztrák Köztársaság budapesti nagykövete is. Slarlós István és Anton Benya egyaránt megelége­déssel szólt a két ország minden területen rendezett kapcsolatairól, külön kitérve a törvényhozó testületek küldöttségeinék kölcsönös, eredményes látogatásaira. Anton Benya hivatalos ausztriai látogatásra hívta meg a Magyar Országgyűlés küldöttségét. A meghívást Sarlós István köszönettel el­fogadta. Átadták az Ifjúsági dijakat Kedden a Parlamentben Csehák Judit, a Miniszterta­nács elnökhelyettese, az Ál­lami Ifjúsági Bizottság elnö­ke átadta az ÁIB által ado­mányozott 1986. évi Ifjúsági díjakat. Idén 9 kollektív és 12 egyéni díjjal ismerték el az ifjúságpolitikai feladatok megvalósításában kiemelkedő munkát végzők tevékenysé­gét. A genfi leszerelési értekez­let keddi teljes ülésén Meisz- ter Dávid nagykövet, a ma­gyar küldöttség vezetője a vi­lágűr fegyvermentesítéséről tárgyaló bizottság mielőbbi felállítását sürgette. Kijelen­tette: „A fegyverkezési ver­senynek a világűrre való ki- terjesztését minden áron meg kell akadályozni és az ehhez szükséges hatékony intézke­désekről — a szovjet—ameri­kai kétoldalú megbeszélések mellett — a genfi fórum ke­retében is intenzív tárgyalá­sokat kell folytatni.” Rámutatott azokra a fe­nyegető veszélyekre, amelyek a „csillaghálbarús” tervek esetleges megvalósulásával 'Katona Imre, az Elnöki Tanács titkára meghívására kedden hivatalos, baráti láto­gatásra Magyarországra ér­kezett Dusán Cskrebics, a Szerb Szocialista Köztársa­ság Elnökségének elnöke. A vendéget és kíséretének tag­jait a Keleti Pályaudvaron Katona Imre és Barity Mik­lós külügyminiszter-helyettes üdvözölte. Jelen volt Gyöike Sándor, hazánk belgrádi és Milovan Zidar, Jugoszlávia budapesti nagykövete. (Délután a Parlament de­legációé termében megkez­dődtek a hivatalos tárgyalá­sok. A Katona Imre vezette elkerülhetetlenül együttjár­nának. „A tervek megvalósí­tásának folyamata még visz- szafordítható, a fegyverkezési verseny minden eddigi elkép­zelést és méretet meghaladó szakasza még elhárítható”, hangsúlyozta a magyar kül­döttség vezetője. „Ehhez azonban sürgősen tárgyaláso­kat kell kezdeni, amihez megfelelő alapul szolgálhat a Szovjetunió korábbi szerző­déstervezete, valamint a kö­zelmúltban tett újabb fontos kezdeményezése a földkörüils pályán keringő űr objektumok védelmének szavatolásáról. A feladat tehát egyértelmű: az érdemi tárgyalások kere­téül szolgáló bizottságot ha­ladéktalanul létre kell hozni. magyar tárgyalócsoport tag­jai: Herényi István pénzügy- miniszter, Barity Miklós kül­ügyminiszter-helyettes, Du­nai Imre külkereskedelmi minisziberhelyettes és Gyürke Sándor. A Szerb Szocialista Köz­társaság részéről Dusán Cskrebics vezetésével Szve- tozar Rilkanovics, a Szert» Szocialista Köztársaság vég­rehajtó tanácsának alélnöke, Zoran Veljics, a külkaipcso- latok bizottságának elnök- helyettese, Daja Petrovics, kabinetfőnök és Milovan Zi­dar vett részt a tárgyaláso­kon. Hazánkba érkezett Dusán Cskrebics Kátya New Yorkban Kátya Licseva szovjet kislá ny az NBC tv-társaság stú­diójába is ellátogatott amerikai útja során. Kátya az amerikai „Gyermekek mint békecsinálók” nevű szerve­zet meghívásának tett eleget. (Telefotó) A Marcos-család útipoggyásza Ferdinand Marcos, meg­buktatott Fülöp-Szigeti elnök és környezete 7,7 millió dol­lár értékű készpénzzel és ér­téktárggyal, ezen belül több mint négy millió dollárnyi ékszerrel érkezett az Egye­süli Államokba. Ez derül ki az amerikai vámhatóságok által készített és hétfőn nyil­vánosságra hozott listából. Az okmányban szereplő legértékesebb egyedi tétel egy ékszerkészlet, amely egy karperecét, két fülbevalóit, valamint egy zafírral, rubi­nokkal és gyémántokkal éke­sített melltűt tartalmaz és 1,5 millió dollárt ér. Szerepel a listán egy háromnegyed- millió dolláros, gyémántok­kal és smaragdokkal kira­kott: melltű, egy 377 ezer dollár értékű zefír-gyémánt- nyaklánc, egy 44 ezer dollá­ros gyérnántos fésű, és két, egyenlőiét 55 ezer dollárt érő tiara. Marcos elnöknek, feleségé, nek és 88 fős kíséretének poggyásza összesen 59 gyöngy- nyakaéncot és gyöngysort, 65 férfi és női aranyórát, 35 gyűrűt, 30 pár fülbevalót, 44 pár mandzsettagombot és öt kézifegyvert tartalmazott A listán Ifi millió dollár érté­kű Fülőp-szigeteki pénz sze­repel, állítólag egyenest a nyomdából vitték a volt el­nököt elmen ékítő amerikai repülőgépre. PANORAMA BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke a Bangladesi Népi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából táviratban üdvözölte Hoszain Moham­mad Ersad bangladesi állam­főt. * Cservenka Ferencnét, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagját, az országgyűlés alelnökét, a munkásmozgalom régi harcosát, párttagsága 50. évfordulója alakalmából ked­den Horváth István, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára köszöntötte, és átadta a Központi Bizottság Emléklapját. MISKOLC Kedden Miskolc-Tapolcán, a Junó Szállóban megkezdő­dött a KGST közúti forga­lombiztonsági munkacsoport­jának 24. ülése. A munkacso­port feladata a tagországok közúti forgalombiztonsággal összefüggő közép- és hosszú távú terveinek kidolgozása és egyeztetése. MOSZKVA Mihail Gorbacsov azSZKP KB főtitkára fogadta Leonil- de Jottit, az olasz parlament képviselőházának elnökét, az OKP vezetőségének tagját, aki a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének meg­hívására tartózkodik a Szov­jetunióban. * Az SZKP Központi Bizott­ságának, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsa Elnökségé­nek és a szovjet kormánynak a meghívására kedden hiva­talos baráti látogatásra Moszkvába érkezett Sadli Bendzsedid, az Algériai De­mokratikus és Népi Köztár­saság elnöke, a Nemzeti Fel- szabadítási Front főtitkára.

Next

/
Oldalképek
Tartalom