Tolna Megyei Népújság, 1986. március (36. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-19 / 66. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek ! HB ■ • • • ­• •, n ____ il j AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXVI. évfolyam. 86. szám. ARA: 1,80 Ft 1986. március 19., szerda. FRANCIA TÁJKÉP i CSATA UTÁN (2. old.) AZ ELSŐ MAGYAR SAJTÓTÖRVÉNY (3. old.) HOGY JOBB 1ZC LEGYEN A FALAT (3. old.) A ZENÉLŐ DOBOZTÓL A SZTEREÓ MAGNÓIG (4. oldj nnmJ Munkaközösségek - aktivisták Felélénkült az élet a Ha­zafias Népfront bizottsá­gáéban a kongresszust kö­vetően. Mára már a legki­sebb községben is megtör­tént az idei év programját megtervező ülés. A kong­resszus állásfoglalásainak helyi végrehajtásához se­gítséget adott a megyei népfrontbizottság is a ma­ga prognamjárval. A tiszt­ségviselők értekezletén is ez volt a fő téma. A tervezőmunka máso­dik fázisa a munkaiközös­ségek megalakítása volt. Már mondhatjuk múlt idő­ben, mert többségük már megalakult, mindjárt az alakuló ülésen el is fogad­ták az idei munkaprogra­mot. A HNF megyei elnök­sége mellett hat munkakö­zösség tevékenykedik, a gazdaságpolitikai és tele­pülésfejlesztési, a társada­lompolitikai, a nemzetisé­gi, a béke-, barátsági és szolidaritási, a művelődés­politikai és a környezetvé­delmi. Ez még nem min­den, hiszen van külön egy­házközi és katolikus béke­bizottság. Ugyancsak mun­kaközösségnek fogható fel a kertbarátek és kiste- nyésztök megyei társadal­mi szövetsége, valamint a fogyasztók megyei tanácsa is. A művelődéspolitikai ‘bizottságon beiül tműködik a honismereti, az olvasó­mozgalmi és a közművelő­dési albizottság. Már a fel- j sorolásból is kitetszik, hogy a tevékenységük átfogja a társadalom életének szin­te minden területét. A munkaközösségek a népfrontmozgalom karjai, felölelik nemcsak a tevé­kenységek, hanem az akti­visták széles körét is. Ha munkaközösségenként húsz tagot számlálunk, már ak­kor is nagy létszám jön ki azokból, akik csak a me­gyei elnökség mellett vá­lasztott tisztségben is fel­adatot vállalták a köz ér­dekében. Vannak munka- közösségek a városokban, nagyközségekben is. A bizottságok személyi összetétele igen változatos. Valamennyiben részt vesz­nek a társszervek képvise­lői, értelemszerűen a fel­adat és a tevékenységi kör szerint. A kertbarátszövet- Ségben nyilván a három szövetkezeti szövetség kép­viselteti magát, a közmű­velődési bizottságban pe­dig a könyvtár, a KISZ képviselete több bizottság­ban is szükségszerű. Je­len vannak a munkakö­zösségekben egy-egy terü­let elismert szakemberei, akik szabad idejükben szí­vesen folytatják azt, ami a hivatásuk. Van példa per­sze az ellenkezőjére is, tudniillik arra, hogy van, aki szívesebben vállal tár­sadalmi megbízatást más területen, mint ami a fog­lalkozása. Éppen az a leg­vonzóbb a munkabizottsá­gok tevékenységében, hogy ki-ki érdeklődési köre sze­rint munkálkodhat annak keretében. Természetesen a munkaközösségek tagjai­kon kívül még egy széle­sebb aktívahálózaitot is mozgatnák, tevékenysé­gük pedig igen széles réte­gek számára jelent isme­retszerzési lehetőséget, a szabad idő kellemes és a közösségnek is hasznos el­töltését. — i — Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága március 18-án ülést tar­tott. A Központi Bizottság megvitatta és el­fogadta az időszerű nemzetközi kérdések­ről, valamint a párt kádermunkájával összefüggő kérdésekről szóló előterjesztést. Az ülésről közlemény jelenik meg. Gáspár Sándor ás Arthur Scargill megbeszélése Gáspár Sándor, a Szák­szervezetek Országos Taná­csának elnöke kedden a SZOT székházéiban (fogadta Arthur Sdargiillt, a brit Or­szág«» Bányász Szakszerve­zet és a Bányászok Nemzet­Svante Lundkrvist svéd me­zőgazdasági miniszter Ván- csa Jenő mezőgazdasági te élelmezésügyi miniszter meghívására március 16. és 18. között hazánkban tartóz­kodott. Megnyitotta a buda­pesti svéd mezőgazdasági na­pokat, te partneriével tárgya­lásokat folytatott a két or­szág közötti agrárgazdasági kapcsolatok helyzetéről te közi Szervezete elnökét. Megbeszélést folytattak az új nemzetközi szakszervezeti tömörülés tevékenységéről, az angol és az európai szak- szervezeti mozgalom idősze­rű kérdéseiről. az együttműködés fejleszté­sének lehetőségeiről. Svante Lumdkvüst-ot fo­gadta Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke. A svéd vendég megbeszélést tartott Veress Péter külkereáked el - mi miniszterrel te Ábrahám Kálmán államtitkárnál, az Országos Környezet- te Ter­mészetvédelmi Hivatal elnö­kével is. (MTI) Ma ilnek össze a VSZ külügyminiszterei Szerdán kezdődik a Varsói Szerződés szervezete orszá­gainak külügyminiszteri ta­lálkozója — jelenítette be szóvivője, Jerzy Urban. A kedden a lengyel kormány tanácskozásról közleményt adnak ki — közölte. ENSZ-veze tő az ÉVM-ben Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter meghívására kedden Buda­pestre érkezett dr. Árkot Ramacsandnon ENSZ-főtit- kárhelyettes, az ENSZ Habi­tat (Emberi Települések Bi­zottsága) Nairobiban műkö­dő központjának igazgatója. Megbeszéléséket folytat az ÉVM -vezetőivel a Habitat és az Építésügyi és Városfej­lesztési Minisztérium közöt­ti együttműködés fejlesztésé­ről. A svéd mezőgazdasági miniszter látogatása KGS T-biz ott sági ülés Budapesten Maróthy László megnyitja a tanácskozást (Telefotó) Budapesten, a kormány vendégházáben kedden meg­kezdődött a KGST gépipari együttműködési bizottságá­nak negyedik ülése. A bi­zottságban a tagországokat és Jugoszláviát miniszterel­nök-helyettesek képviselik. A plenáris ülést Maróthy László, az MSZMP Politi­kai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese nyitotta meg. A Köz­ponti Bizottság és a kormány nevében köszöntötte a részt­vevőket, majd arról szólt, hogy a bizottság eddigi —1 egyéves — működése alatt számottevő eredmények szü­lettek a többoldalú gépipa­ri együttműködés fejleszté­sében és hatékonyságának javításában. Utalt arra, hogy ez SZKP XXVU. kongresz- szusa nagy hangsúllyal fog­lalkozott a gépipari ágaza­tok fejlődésével is. A gaz­dasági növekedés üteme — mondotta — döntő mérték­ben függ a gépgyártártól. Itt születnek meg az alap­vető tudományos-műszaki el­gondolások, új munkaeszkö­zök, géprendszerek, amelyek a népgazdaság haladását is meghatározzák. Itt hozzák létre a minőségileg új, erő­forrásokat megtakarító tech­nológiák alkalmazásának, a termelékenység növelésének és a minőség javításának alapjait. A bizottság mostani (Folytatás a 2. oldalon.) Első- és másodfokú belvízvédelmi készültség a megyében A Bakonyban bekövetke­zett gyors olvadást követő­en a folyók vízállása roha­mosan emelkedett, ezért a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője első és másodfokú belvízvédelmi ké­szültséget rendelt el, Tolna megye területén is. A Sió— Nádor csatorna (Sárvíz) völ­gye belvízvédelmi szakaszon másodfokú a készültség, a Vajta és Pálfát összekötő utat átszelő Nádor csatorná­nál a tegnap mért vízállás 307 centiméter volt, amely 13 centiméterrel megközelú tette a harmadfokú készült­séget. A csatorna Tolna me­gyei belépőjénél mintegy nyolcszáz méteres hosszban a leggyengébb a védelmi szakasz. A szekszárdi sza­kaszmérnökség műszaki és Védelmi munkásai két mű­szakban állandó ügyelet mellett dolgoznak a gátak megerősítésén. Elsőfokú ké­szültséget rendeltek el a szekszárd—bátai szakaszon, a Sáriközben, a bátai szi­vattyútelepen- a háromgép­egységből kettő üzemel, száz- százalékos terheléssel. Szin­tén elsőfokú a készültség a Kapos—Koppány völgyében, a Dombóvár—Tolnanémedi szakaszom, ahol szombaton és vasárnap még másodfo­kú volt a készültség, de keddre elsőfokúra mérsékel­ték. A megye területén mint­egy 1036 hektár rét, lege­lő, 136 hektár vetés, 113 hektár szántó, 18 hektár er­dő és 10 hektár lucerna ke­rült a víz alá. Mentik a fát a védmunkások Ragó Károly (balról) a szekszárdi szakaszmérnökség he­lyettese és König György szakasztechnikus „terepszem­lén” Erősítik a gátakat A pálfai határban

Next

/
Oldalképek
Tartalom