Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

1986. február 1. Képújság 9 Az idő megfeszített munkát követel írta: Vjacseszlav Zverjev, az SZKP Tambov Megyei Bizottságának titkára « . visszapillantunk az egyre AnOgy távolodó 1985-ös eszten­dőre, elmondhatjuk, hogy a szovjet em­berek számára a szorgos és eredmé­nyes munka éve volt. Azonban minden évnek megvannak a maga nevezetes eseményei, az előzőektől eltérő jellem­zői. Tavaly országunk és az egész hala­dó emberiség megünnepelte a győze­lem 40. évfordulóját, már az elmúlt év­ben megkezdődtek és most is aktívan folynak az előkészületek az SZKP XXVII. kongresszusára. A dolgozók szerte az országban a gazdaság és a kultúra terü­letén elért új eredményekkel köszöntik ezt a nagy eseményt. A tambovi területi pártbizottság is nagy és felelősségteljes feladatokat old meg napjainkban. Munkáját most a párt XXVII. kongresszusára való felkészülés jegyében végzi, arra mozgósítja a dolgo­zókat, hogy méltóan készüljenek erre a nagy eseményre és a tudományos-mű­szaki fejlődés gyorsításával teremtse­nek szilárd alapot a gazdaság további intenzív fejlődéséhez. Röviden ismertetném az alábbi évek eredményeit. A terület ipari üzemei nagyszabású rekonstrukciókat hajtot­tak végre és növelték a termelés intenzi­tását. Ennek köszönhető, hogy a főbb műszaki és gazdasági mutatók tekinte­tében teljesítették a tavalyi és az egész ötéves tervet. Az árutermelés 1980-hoz viszonyítva 17,2 százalékkal növeke­dett, a munkatermelékenység pedig csaknem 19 százalékkal. Gyakorlatilag a termelés növekményének egésze eb­ből származott. Gyors ütemben, a terv­mutatókat jelentősen túlszárnyalva fej­lődött a gépgyártás, a fémfeldolgozás, a vegyipar. Sok gondot fordítottunk a fogyasztási cikkek gyártására. 187 millió rubelt fek­tettünk ennek a szférának a fejleszté­sébe. Az volt a feladat és alapjában meg is oldódott, hogy a vállalatok túlnyomó többsége gyártson fogyasztási cikkeket a lakosság részére. Pozitív eredmények születtek az ag­ráripari komplexum fejlődésében is. Az 1983-1985-ös években a mező- gazdasági össztermelés értéke éves át­lagban 28 százalékkal növekedett a megelőző két évhez viszonyítva. Növe­kedett az alapvető mezőgazdasági és állattenyésztési termékek mennyisége, nagyobb rentabilitással működtek az agráripari komplexum gazdaságai és vállalatai. Az ötéves terv befejező évé­ben a terület dolgozói teljesítették a cukorrépa, burgonya, zöldség, gyü­mölcs, tej, tojás és hús begyűjtési tervét és eleget tettek a terven felüli vállalások­nak is. Jelenleg fontos intézkedések vannak folyamatban nálunk, amelyekkel az ag­ráripari komplexum irányítását kíván­juk tökéletesíteni. Ezek feltétlenül na­gyobb lehetőséget nyújtanak a mező- gazdasági termelés jóval gyorsabb fej­lődéséhez, az élelmiszerprogram sike­res teljesítéséhez. A tizenegyedik ötéves tervben és kü­lönösen annak utolsó éveiben sokat tettünk azért, hogy területünkön növe­kedjék a nagy építkezések hatékony­sága, az építőipari vállalatok kapacitása és hogy az épülő ipari üzemeket, kultu­rális és szolgáltató létesítményeket, a lakóházakat határidőre adják át rendel­tetésüknek. A beruházások összege az 1981-1985-ös években 20 százalékkal nagyobb volt, mint a tizedik ötéves terv éveiben. A legfontosabb ipari objektu­mok mind felépültek a kitűzött határ­időre. Ezek között vannak új gyárak, meglévő üzemeken belül új műhelyek, a gázvezetékek mellett új kompresszorál­lomások. Kényelmes, új lakásokat 32 ezer csa­lád kapott, az elmúlt tervidőszakban. Építettünk iskolákat 20 ezer férőhellyel, klubokat és művelődési házakat 6 ezer, bölcsődéket, óvodákat 13 ezer férő­hellyel, továbbá sok egészségügyi léte­sítményt, üzleteket, boltokat és szolgál­tató helyiségeket. Folytattuk az autóutak építését, pon­tosabban kétszer annyi épült, mint az előző, tizedik ötéves terv éveiben. at, alkotó aktivitása ju- dolgozok tott kifejezésre ab­ban, hogy most szocialista munkaver­senyt indítottak az idei terv és az egész tervidőszak feladatainak maradéktalan teljesítésére. Ez az aktivitás megmutat­kozik a munkahelyi kollektívák gyakor­lati munkájában, minden alkotó kezde­ményezésében. Válaszul a párt felhívá­sára igyekeznek növelni a termelés ha­tékonyságát, elsajátítani a gazdálkodás intenzív módszereit, bátrabban alkal­mazni a tudományos-műszaki fejlődés eredményeit. A tambovi terület kommunistáinak, dolgozóinak életében óriási szerepe volt az SZKP Központi Bizottsága áprilisi (1985) plénumán hozott határozatok­nak, amelyek bátorítják az újító szelle­met, a tömegek alkotó aktivitását, a szo­cialista gazdálkodás leghatásosabb módszereinek bátor alkalmazását. A kongresszusi előkészületekben új szakaszt jelentett a párt központi bizott­ságának októberi (1985) plénuma, amely határozatot hozott arról, hogy országos vitára bocsájtja az SZKP óriási elméleti és politikai jelentőségű újjá­szerkesztett programját, a szervezeti szabályzatban eszközölt változtatásokat az 1986-1990-es évekre és a 2000 évig tartó időszakra kidolgozott gazdasági és társadalmi fejlesztési program fő irány­vonalait. A ton. lût dolgozói egységesen M lei U let helyeslik az SZKP bel­es külpolitikáját és nagy érdeklődéssel tanulmányozzák, vitatják a kongresszus előtti dokumentumokat, minden erővel arra törekszenek, hogy a párt kitűzött céljai sikerrel megvalósuljanak. Az elmúlt ötéves terv éveiben terüle­tünkön megszaporodott a kiváló dolgo­zók, a kitűnő munkásújítók, az ügyes üzemszervezők, a híres mezőgazdasági és állattenyésztési dolgozók, építők, a tudományos és kulturális területen ki­magasló eredményeket elérők száma. A tambovi Polimermas üzemben ilyen híres kiváló munkájáról a V. Laharev bri­gád, amelynek vezetőjét a közelmúltban Állami Díjjal tüntették ki. N. Artyemov, a Komszomolec gyár igazgatója Lenin- díjat kapott. Gabonafélék és ipari növények ter­melésével évről évre kimagasló ered­ményt ért el a tambovi körzet Komszo­molec állami gazdaságában az a brigád, amelynek vezetője A. Fanigin, a Szocia­lista Munka Hőse. Munkaszervezésük, szorgalmuk példaképül szolgál más kol­lektíváknak is. Ugyanakkor azt nem mondhatjuk, hogy minden üzem, gyár, építőipari vál­lalat, kolhoz és szovhoz tevékenysége mindenben megfelel a mai követelmé­nyeknek. Vannak nálunk olyan kollektí­vák, amelyek különböző okok miatt nem tesznek eleget szállítási kötelezettsé­geiknek, a nyersanyaggal, üzemanyag­gal, fűtőanyaggal nem jól gazdálkodnak. A tervezettnél lassabban halad az ön­költség csökkentése. Vannak problémák a mezőgazdaság­ban is. Például egy sor azonos feltételek között működő gazdaság különböző mennyiségű gabonafélét és ipari nö­vényt takarít be, az állattenyésztésben elért eredményei különbözőek. Kétség­telen, hogy ebben szerepe van annak is, hogy a vezetők és a szakemberek kü­lönböző módon értelmezik a kötelessé­geiket. Nem mindig vagyunk elégedet­tek az ipari üzemek és különösen a lakó­házak építésének minőségével sem. Ezek a problémák mind megoldásra várnak, és ezekre koncentrál most a te­rületi pártszervezet és a párttagság. Az idő megfeszített munkát követel. Változatlanul nagy jelentőséget tulaj­donítunk a politikai és erkölcsi nevelés­nek. Ezzel kapcsolatban szeretném ki­emelni az internacionalista szellemű ne­velést. Ebben jelentős szerepet játsza­nak a magyarországi Tolna megyéhez fűződő baráti kapcsolataink. Az elmúlt években a pártszervezetek, a tanácsi és társadalmi szervezetek kö­zött kialakult kapcsolatok mellett köz­vetlen együttműködés alakult ki iparvál­lalatok, szövetkezetek, állami gazdasági és oktatási intézmények között is. Több mint kétezer munkás, kolhoztag, szak­ember járt magyar barátainknál és csaknem ugyanennyien látogattak ma­gyar elvtársak a tambovi területre. A baráti kapcsolatok hatékonyságát növelik az olyan ünnepségek, amelye­ken megemlékezünk Magyarország fel­szabadításáról, továbbá a barátsági na­pok, az előadók, sportolók és turista- csoportok cseréje, a fotó- és képzőmű­vészeti kiállítások. Az ilyen kapcsolatok segítenek job­ban megismerni egymást és gazdagab­bá válunk azáltal, hogy kicseréljük a ter­melőmunkában, a szervezésben és po­litikai nevelömunkában szerzett tapasz­talatainkat. Mindez fokozza az emberek aktivitását a munkában és a politikai te­vékenységben. Kedves barátaink, a Tolna Megyei Né­pújság olvasói! _ . az alkalmat arra, Felhasználom hogy az év elején a tamboviak nevében kívánjak önöknek és minden magyar állampolgárnak örö­met, boldogságot, békét és sok sikert az MSZMP XIII. kongresszusán kitűzött fe­ladatok végrehajtásához. Gátóriás a Sárga-tengernél Részlet a Nampho-duzzasztógát modelljéből. A tengeri hajók zsilip kamrái • (jobbra). „Ha az országot jól akarjuk vezetni, uralkodni kell a hegyek és vizek felett” - tartja egy régi koreai közmondás. Ezt példázza a Sárga-tengerparti építkezés is, kereken 50 kilométerre a fővárostól. Itt, Nampho ipari és kikötőváros közelé­ben négy éve folyik az „évszázad építke­zése” - ahogy a koreaiak nevezik. Való­ban ilyen óriási vállalkozás még nem volt a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság történetében. A felszabadulás, majd néhány évvel később a koreai háború befejezése után az első dolguk az ország vízhálózatának kiépítése volt. Napjainkban kereken 40 ezer kilométer csatorna hálózza be az országot, s látja el a rizsföldeket életadó vízzel. Ennek, továbbá a növekvő gépe­sítésnek, a fokozott műtrágyázásnak, valamint a jobb vetőmagvaknak köszön­hetők a rizstermesztés évről évre na­gyobb eredményei. A Nagy Harmónia folyója Néhány éve autóút épült itt, a Taedong (vagy ahogy ősi idők óta a koreaiak ne­vezik, a Nagy Harmónia folyója) mentén. A 439 kilométer hosszú folyam északról, a Nangrim-hegység sziklás vidékéről a fővároson keresztül halad a Sárga-ten­gerig. Gazdasági jelentőségét a halá­szat, a hajózás, az öntözés és az ener­giatermelés adja. Nevével ellentétben a Taedong nem volt mindig harmonikus. Az esős év­szakban nyaranta óriási árvizeket oko­zott. A felszabadulás után megkezdő­dött a folyam szabályozása. Számos víz­tározója táplálja a szántóföldek 10 ezer hektárait és itt létesült, Toktshon közelé­ben az első vízierőmű. A hatalmas fo­lyam azonban, a Sárga-tenger különö­sen erős árapálya miatt nem hajózható végig. Ennek leküzdését is célozza a namphoi nagy építkezés. Nampho kikötője Nampho, mint a KNDK szinte vala­mennyi városa, a koreai háború pusztí­tásai után újjáépült. A kikötőváros cso­dálatos szépségű üvegáruiról is neveze­tes, amelyből sokat exportálnak. A part közelébe érve teherautók szá­zai követ szállítanak. Az így keletkezett hegyekből építik a koreai néphadsereg katonái a 8 kilométer hosszú gátat, amely a Taedong torkolatát védi majd a tenger támadásaitól. A befejezés előtt álló gáton három zsilipkamra épül, 2 ezer, 20 ezer és 50 ezer tonnás hajók befogadására. Az építésen dolgozó 27 ezer katona számára fehér barakkváros épült itt, amelyből az építkezés befejezé­se után üdülővárost létesítenek. Az óriási építkezés eredményeként szabályozni tudják majd a Taedong víz­állását, lényegesen növelik a namphoi kikötő befogadóképességét, később pedig lehetővé válik a rendszeres hajó- forgalom a fővárosig. Nampho kikötője a jelenlegi hétről tíz­millió tonnára emelheti évi áruforgalmát. Cementet, antracitot, acélt és műtrágyát szállítanak innen, kereken 80 ország ha­jói keresik fel a kikötőt. A gát elkészülté­vel az eddiginél nagyobb hajók is hor­gonyt vethetnek majd. Tervek készültek arra is, hogy hajózható csatorna épüljön a nyugati Sárga-tenger és a keleti Ja­pán-tenger között. A 40 méter magas, a lábánál 100, a te­tején 14 méter széles gáton autóutat és vasúti pályát építenek, ami egyharma- dára rövidíti majd a főváros és gyü­mölcstermelő Kvailgun vidék közötti utat. Új termőföldek Még egy jelentős hasznot jelent majd a nagy építkezés, és pedig a mezőgazda­ság javára. Ismeretes, hogy a KNDK-ban a nyugati tengerpart 300 kilométeres hosszában gátrendszerrel mintegy 300 ezer hektár termőföldet igyekeznek nyerni a tengervíz visszaszorításával. A szárazzá tett tengerfeneket - bonyolult eljárással, víz segítségével - sótalanítani kell, később pedig öntözni. A namphói óriásgát elválasztja majd a Taedong édesvizét a sós tengervíztől. A folyó ily módon alkalmassá vált vizével öntözhe­tik majd az újonnan nyert szántófölde­ket, s feljavul az egész vidék ivóvízellátá­sa is. g. i. HBHHBHHBHBnBI „Fővároskolostor” avagy a „Vörös Hős Városa” A mongol légitársaság parányi AN-2- es gépe - nálunk talán permetező repü­lőnek nézhetné valaki - mongol terület felett szeli a vakító napfénytől. szinte szikrázó levegőt. Alant sivár, hófedte csúcsok, amerre ellát a szem, itt-ott füs­tölgő kis szürkésfehér gombák: jurták. Röpke egyórás repülés után igazi östermészeti környezetben ocsúdok: orosz klasszikusok által ezerszer megírt vidéki városka kúriáját látom magam előtt. Az ulánbátori repülőtéren vagyok. Az ultramodern, beton-üveg mammut- légikikötűkhöz képest meghitt, már-már családias a hangulat. A repülőtéri kerí­tésen túl irhabundás vendéglátóim, a helyi hírügynökség, a Moncame munka­társai gyorsan autóba dugnak, mert lát­ják rajtam a metsző, száraz hideg okozta „sokkot”. Irány a centrum. A beszélgetés nyelvleckével indul. A főváros nevének helyes kiejtését gyakoroltatják velem, így: Ulánbátar. Máris Ulánbátar egyik legfiatalabb negyedében vagyok. A Mongol Népi Forradalmi Párt és a népi állam megala­pítójáról, Szuhebátarról elnevezett, mindössze húszéves negyedben van­nak a párt- és állami hivatalok, a kulturá­lis és tudományos intézetek. Az épületek zöme zöld tetős, szürkés falú. Itt áll a Tudományos Akadémia épülete is. T. Szultán, a kerületi pártbizottság első titkára, negyvenes éveiben járó, mosolygós férfi. Büszkén mondja, hogy az ő kerülete (összesen négy van a fővá­rosban), sokban meghatározza Ulánbá­tar képét, mert példáját adja, hogy mi­képp lehet városias módon is - nem­csak jurtában - nyugodtan, civilizációs ártalmak nélkül élni. A lakótelepek be­tonfalait tarka népművészeti elemekkel díszítik és így már egyáltalán nem tűn­nek olyan sivárnak a házak. Útközben gépkocsivezetőnktől, He- lüán, aki fiatalabb korában a híres népi versenyjátékban, a „böh barildahban” azaz birkózásban volt élsportoló, megle­pően részletes és tárgyszerű földrajz­leckét rögtönöz. Tudnom kell - mondja -, hogy Ulánbátar, a Hentij-hegység dél­nyugati nyúlványánál, a Fölséges-hegy lábát kerülő Tola folyó völgyében fek­szik. A város alapvetően a Tola jobb partjá­nak kavicsos, törmelékkőzetes, észak felé emelkedő hátán húzódik, mintegy 1300 méteres magasságban a Csen­des-óceán szintje fölött. Helüánból ki­bújik a sportember s megjegyzi: jó edző­tábor lenne itt a világbajnokságra ké­szülő magyar futball-válogatottnak. A város éghajlata persze nagyon szélső­séges - teszi hozzá, szinte mentegetőz­ve. Rövid nyara forró, (plusz 30 fok körül) és gyakran esős, tele hosszú és kegyetlen, sokszor mutat a hőmérő mí­nusz negyven fokot. A decemberi mí­nusz 25 fok megszokott - mondja egy­kedvűen Helüán, és sokallja rajtam a két pulóvert meg a tolikabátot. Mit ven­nék fel - kérdi kajánul - mínusz 49 fok­ban? Mert hogy már ennyit is mértek Ulánbátarban. Egyik kísérőm, Hürelbátor, aki éveken át képviselte hazáját a genfi ENSZ-köz- pontban és most a mongol hírügynök­ség munkatársa, felidézi a város régi neveit: Ulánbátar ugyanis volt már Nij- szel Hüré (Fővároskolostor), de hívták Bogdin Hürének (a Felséges Klastromá- nak), Arin Hürének (Északi Kolostor­nak), Ih-Hürének vagy Dá-Hürének (Nagy-Kolostornak). 1924 óta a „Vörös Hős Városa” azaz Ulánbátar. Nehezen tudok átállni a helyes kiejtésre s sokszor még az otthon megszokott Ulánbátort mondom. POGONYI LAJOS

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom