Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-08 / 33. szám
1986. február 8. Mit érdemes termelni? Mindent. Ez az egyetlen szó mégse tűnjön a kérdés --------------- re feltett elbagatellizált válaszadásnak, m ert valóban mindent érdemes termeim ami megfelelő nyereséggel kecsegtet. iMndent termelünk amire szükség van a hazában és a határokon túl is, de ebben a mindenben mindig legyen ott az a fajta fenntartás, hogy milyen áron termeljünk?! És itt most elsősorban nemcsak a pénzügyi befektetésre szabad gondolni, mert ennél jóval sokoldalúbban kell a kérdésre a választ megtalálni. Sorolhatnánk most itt a mondátok folytatásaként nagyon jól hangzó szakszavaikat, úgy mint érdekeltségi rendszer, nyereség, megfontolt beruházás, anyag- költség, munkaerőhelyzet, kereslet, piac és kereskedelem... Ezeknek a kérdéseknek a megválaszolására bizonyosan nem az átlagembernek kell vállalkoznia, de a dolog egyik kulcsát feltétlenül a teljesítőben, az emberben látóim. Egyre inkább jellemez bennünket embereket a téljesítménycentr'ikusság, vagy legalábbis az arra való törekvés. Ha ebből a megközelítésből vizsgáljuk a kérdést, úgy érzem előbb jutunk a megoldásig, nem pedig utóbb. Mert a termelést az ember irányítja. És íme az ember; kertszamszédomn nagyon szeret a konyhakertben pücákörészni, és szakértelmét mi sem bizonyítja jobban mint az, hogy zöldségfélét évek óta nem vásároltak a boltban. De a káposztával akármit is tett. az hizony éveken át kifogott ratja. Próbált ő sok- mindent, de az eredmény elmaradt. Ugye most sOkan azt a következtetést vonják le, hogy akkor aztán káposztát ott nem is érdemes termelni?! ö viszont ném osztotta ezt a nézetet. Nekilátott és a legapróbb részletekig felülvizsgálta a munkáját. Szakkönyveket olvasgatott, kérdezősködött, próbálkozott, míg aztán egyszer elment a boltba és vett egy fej nagyon szép káposztát. — Hát ebben a kertiben pedig ilyen fejek fognak előbb-utóbb teremni — mondogatta. De aztán nem is beszélt többet, hanem az új stratégiai tervek szerint ne- velgette palántáit. Ugye mondanom sem kell, hogy az volt az első és utolsó fej káposzta, amit a boltból hozott. Nekem azzal is bizonyította, hogy bizony káposztát is érdemes termelni, hogy áthozott egyet a saját terméséből. Valahogy nagyon jó ízű káposztás „cvekedli” sikeredett belőle ... Semmiféle titok nem áll a dolog mögött, csupán any- nyi, hogy egy ember bebizonyította — önmagának elsősorban — hogy ha kellő oknyomozás és szakmai ismeret gyűlt össze, akkor nagy fej káposztákra képes a kiskert földje. De ez csak egyetlen apró, hétköznapi kis példa arra, hogy mit érdemes termelni. Hiába, nem áldhatom meg, még egy példát el kell mondanom. Ez Viszont miár egy egész közösségnek a válasza a mit érdemes termelni kérdésre. A Regölyi Kaposvölgye Egyesült Mgtsz évék óta szép eredményeket ér el az angó- ranyúl-tenyésztés terén, az ágazat stabilizálta önmagát, ami egyben meghatározza a létét is. Az elmúlt évben nőtt a felvásárlási ár, ezért úgy döntötték Regölyben, hogy a külföldi partner kamatmentes kölcsönét igénybe veszik és tovább fejlesztik az ágazatot. Bizonyosan, sok számolás, kalkuláció, megbeszélés előzte meg ezt a döntést, amiben benne van a jövő biztosnak ítélt piaci lehetősége is. Nem félnek újítani, erősíteni, a jót jobbá tenni ... pedig a kockázat mindig ott ólálkodik körülöttük is. De íme az óikkal és céllal vállalt kockázat- vállalás egyben az előrelépés lehetőségének a biztosítéka. Lehetne még tovább sorolni a példákat, bizonyo- ---------------------- san vannak olyanok, amelyék e kettőnél sokkal hűebben tükrözik a valót, én mégis azt mondom, szinte lehetetlen receptet adni — és nem is szabad — a címben feltett kérdésre. Az óriási gondok forrása lenne, ha ez előre meghatározható, írásban rögzített közleménye lenne egyénnek és közösségnek, iparnak és mezőgazdaságnak egyaránt, ha nem önmaga és a termelő közösség találná meg a választ erre. Persze, az is igaz, hogy a közösségnek viszont tudnia kell a választ és a megoldást. Itt újra előtérbe tolakszik az ember, a gondolkodó fő, a tapasztalat és az igényék alakulása. A döntés szabadsága adott, de‘ a produktum, a végtermék már önmagát magyarázza, legyen az pozitív vagy éppen a sikertelenség után negatív előjelű is. Ha valami nem megy azt nem szabad erőltetni — szól a mondás, én meg azt mondom, hogy először jobb oknyomozásra indulni, megkeresni a miértekre a választ és ha azok a későbbiekben sem kecsegtetnek semmi jóval, jó nagy lélegzetvétel után hátraarcot kell csinálni. Nem szégyen a másiktól tanulni, a másiktól tanácsot kérni, de ez esetben viszont azt kell tudni, hogy kihez kell fordulni. J ót és jól érdemes termelni. A gyermekeknek az iskolában kell jövőjét formálóan, a képességeihez igazodóan „termelnie”, a megye mezőgazdaságának a föld termő- képességéhez igazodóan földbe juttatni a magot, hogy az aratás nehéz napjai, az izzadság mellé eredményt is hozzanak, a suszternak tudnia kell, hogy milyen talpat rakjon a kopott helyére, az iparosnak éreznie kell, hogy a szakma becsülete minőségi munkát követel tőle ... Mindenki a maga helyén tudja a választ megadni, mindenki önmaga becsületére hagyatkozva a köz javára — és persze a maga boldogulására — termeljen. Aki nem tudja, mit kell és mit érdemes termelni, annak meg kell mondani. Ne is tudja mindenki egészében átlátni a kérdést, ne is akarja, csak a benne lévő energiát, tudást és akaratot adja, és akkor már teljesítette azt a feladatat, amit ha összesítünk, már szép eredményeket hoz. Még egyetlen gondolat motoz bennem, és arra gondolok most, hogy sokhelyütt akad példa arra, hogy más területre kell embereknek átállnia, és ott a mit érdemes termelni kérdésre válasaadóan munkálkodnia. Nem egyszerű dolgok ezek, néha nagyon nehezére eshet bárkinek a megszokottat feladnia, az újat megszoknia. Sok esetben belátható kényszer szüli ezeket a dolgokat, sók esetben a biztos jövő függ ezektől. Megérteni, hittel munkálkodni... ugye, van ilyen? Mindenkinek a maga helyén, a maga területén. Ne----------------------- künk. Neked, nekem, neki. Aki nem é rt egyet, vizsgálja felül, mit is érdemes termelni. — szs — Konferál: Vásárhelyi Zoltán Ïdine«« taums* néptánc • Tűnődjünk! Tűnődjünk azon, hogy húsz esztendő sok, vagy kevés? Hát, ahogy vesszük ... Az évek, az évszázadok rohanásában semmiség. Egy ember munkásságában? Nagyon sok. Egy olyan emberében különösen, aki főmunkatársa egy intézménynek, aki pedagógus, aki koreográfus, aki vezetője egy néptánc-együttesndk, aki a magyar néptánc egyik legjobb ismerője, mondhatni megszállottja, mestere, elhivatottja, hagyományaink hű kincstárnoka. De olyan oltalmazója, aki akkor boldog, ha e kincsesház ajtaját sarkig tárhatja. Azt hiszem tudják, hogy a Szekszárdon élő Szabadi Mihályról van szó, arról a sdkoldalú emberről, aki immár húsz esztendeje hív őrzője a néptánc-hagyományoknak, s aki értő kézzel és lábbal „fordítja” mindannyionk számára a lépéseket — táncosai és nézői örömére. Akitől érdemes és kell tanulnunk, de nemcsak „a lába járását, hanem a szava hordozását és kalapja viselését..szíve dobbanását. A múlt héten volt a koreográfus, a pedagógus, a Bartina néptáncegyüttes művészeti vezetője, a hagyományőrző népiegyüttesek fáradhatatlan patrónusának szerzői estje Szekszárdon, a művelődési központban. A több, mint hatszáz nézőt váró színházterembe szóló jegyek egyik napról a másikra elfogytak. A rendezőknek mit lehetett tenniük? Örömmel tűzték műsorra másnap is a szerzői estet. Es ismét telt ház... Ekkor Szabadi Mihály, a három gyermefkes nép tánctanár a nézőtéren ült... gyönyörködött táncosaiban — köztük gyermekeiben, hallhatta felesége énekét... S minden bizonnyal élményei új élményt szültek nekünk, a nézőknek, tisztelőinek. — h — Nem hiányzik a lendület a visszajáró táncosoknál Az aprók tánca A jövő A már „felnőttek” csoportja Hangulatban Az egyik vendégtáncos
