Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-22 / 45. szám

1986. február 22. e Képújság Borsos Józseffel a pécsi rádió szerkesztősége vezetőjével — „A Magyar Rádió Pé­csi Körzeti és Nemzetiségi Szerkesztősége” — ez olvas­ható magyar, szerbhorvát és német nyelven Pécsett, a Zetkin Klára utca 1. épü­let bejáratánál. Vajon há­nyán kapják fel a fejüket, amikor Önök a 344 méteres középhullámon és a 71,03 valamint a 67,97 megahercz URH-sávon belépnek a köz­ponti műsorokba. Hányán örülnek a jól Ismert hang jelentkezésének, vagy meny­nyien bosszankodnak? — Hogy hányán dohognak, nem tudóim. Azt viszont igen, hogy adásikörzetünkben — Baranya, Somogy, Tolna és 'Zala megyében — úgy félmillióra tehető a hallga­tók szánta. — Milyen érzés ennyi em­berhez szólni? Vállalatok, intézmények, emberek mun­kájával, gondjaival naponta foglalkozni; véleményt mon­dani, s ezzel dolgok alakulá­sát befolyásolni, közhangula­tot teremteni valami mellett vagy ellen. — Ennyi emberhez szólni csodálatos, mondhatni bizser- gető, kábító. Ugyanakkor mindez a személyiséget pró­bára tevő dolog, nagyfokú fe­lelősségtudatot, 'önfegyelmet követel, mint bármilyen dön­tésű jog vállalása. Ha jól él vele az ember, basznos a köznek, egyénnek, de buk­tatókkal iis együttjárhat. A rádiós munkája — ahogyan az önöké is — szolgálat, szép szolgálat. — Mióta szolgálja a pécsi rádió a Dél-dunántúlon élő­ket? — Magyar és szerbhorvát nyelven 1953 óta jelentke­zünk, 1957-től németül is adunk, összesen nap'i két és fél órában, illetve szombaton és vasárnap három és fél órában. — A több mint három év­tized alatt mi volt a legfon­tosabb változás műsormun­kájukban? — Korábban jószerivel csak Baranyának rádióztunk. Mára a pécsi, illetve a nagy- kanizsai URH-adók segítsé­gévet adáskörzetünk kitá­gult, a Duna vonalától egé­szen az osztrák határig. — Tolna megyében sok he­lyütt panaszkodnak a pécsi rádió vételminőségére. — Szerkesztőségünk a mű­sorért felelős, az adásért pe­dig a posta. Természetesen bennünket lis érdékel, hogy a nagy gonddal elkészített műsorunk eljut-e a megcél­zottakhoz. Annyit elmondha­tok, hogy új adó épül a mo­hácsi úton, a ikozármislényi elágazás után. Elkészülte re­mélhetően javítja a rádiózás feltételéit. Hozzáteszem, hogy aki nem sajnálja a pénzt a jó minőségű rádióra, az URH-sávos készüléket — ami a jövő rádiója — vásárol. — Érthetetlen, hogy szá­muk miért olyan kevés. Hi­szen sokan vesznek méreg­drága színes tévét... 'Se ez már más téma .. . ügyhogy folytassuk a rádió felada­tával . . . Közelebbről mi a helyi rádió, egy regionális rádió feladata? — Nem érték egyet azzal a sokat hangoztatott véle­ménnyel, hogy az embereket kizárólag az érdekli, ami szűíkéblb pátriájukban törté­nik. Ez éppúgy nem igaz, mint amikor a fővároson kí­vül minden mást perifériális kérdésnek tekintenek. A központi programoknak is szükségük van a helyi hírek­re, színekre, a vidéken lakók­nak is országos szintézisre, magasabb nézőpontú ismere­tekre. A Ihölyi témákban nem veszhetünk úgy el, hogy ne lássuk, mi történik az or­szágban, Európában, a világ­ban. Egyébként Pécs, Szek- szárd, Budapest egyaránt le­het provinciális. Egyszer Illyés Gyula arra a kérdésre, hogy a vidéken megjelenő folyóiratok nem provinciáli­sak-ie, azt felelte: talán éppen az a baj, hogy nem eléggé azok. E megállapítás a rá­dióra is érvényes. — Akkor talán állapodjunk meg abban, hogy legyünk „népben, nemzetben” gon­dolkodók, ha kell európaiak. De az igazán közeli meg­mutatása mégiscsak a helyi rádió feladata. — Valóban. A mindennapi munkához szükséges infor­máltság biztosítása, a helyi energiák, hatékonyság .kibon­takoztatása csakis a helyi tömegtájékoztatás segítségé­vel valósítható meg. És eh­hez kell — amint Illyés Gyu­lát idéztük —, hogy a vidéki sajtó, rádió merjen a szó szoros értelemben provin­ciális lenni. A technika ma már amúgy is szűkítette a távolságokat, egyre értelmet­lenebb fővárosra és vidékre osztani az országot. A mi pr ov in oialit ás unk jelentse azt, hogy naponta szólunk a kisközösségek gondjairól, örömeiről, az ő nyelvükön, a nemzetiségekhez anyanyel­vükön. S a helyi sajtó, rádió zárja 'össze a nagypolitika és a fcispolitifca közti rést. — Említsünk egy kórje­lenséget, az információrob­banást, a kommunikáció inf­lációját. A figyelem felhívá­sához az utcai plakátáradat­ban egyre harsányabb szí­nekhez, meghökkentőbb for­mákhoz nyúlnak az alko­tók, de a rádió Is. — Hiába fokozzuk ordítás­ig a hangunkat, hiába beszé­lünk valamiről órák hosszat, ha nincs mondandónk. A tö­mörség kötelező. Ez persze, nemcsak rajtunk múlik, be­szélgetőpartnereinken is. Csak egy példa: amikor ar­ra a kérdésre, hogy mit csi­nálnak, így felelt az egyik dolgozó: „az oszlopok be­állítási munkálatainak vég­zését szorgalmazzuk”. I — Tényleg rémes! — Mennyivel találóbb, akár művészi sűrítésnek is beillő, amikor a Tolna me­gyei székely asszony így mesélte el élete történetét: „Tizennyolc éves 'koromban félthő mentem, s akkor meg­lepett a sok gyerek ...” Ugyancsak Tolna megyei példa: egy szekszárdi szőlős­gazda arra a kérdésre, hogy nem árt-e meg neki az ital, azt felelte: „Éngöm fiam, még nem tántorított meg a bor.” f — Tanulhatunk tőlük. — Igen, de csak szemléle­tet, tartást. Mert az aszfal­ton nevelkedőt riporter szá­jából szörnyű haliam az „óckodik”-ot, a „vót”-ot. Ne beszéljen nekem így az, aki­nek a lábujjai között nem puiflfogott 'föl gyerekkorában a dűlőútak pora. Az élő nyelv 'hajlékony, rugalmas, építse be az újat, a riporter éljen a hangsúlyokkal, figyeljen, és használja ki a szavak kör­nyezeti erejét. Mert a sza­vaknak helyzeti energiájuk is van. Aztán a hatásszüne­tek, a hangszín ... I — Árnyalatok. Hogy van erre idő, amikor a sajtónál egyre szigorúbb követelmény a pontosság, a hitelesség és a gyorsaság? — A kettő nem zárja ki egymást. Az elfogadtatás kedvéért nemcsak hogy sza­bad, de kell is ilyen eszkö­zökhöz nyúlnunk. Ki hall­gatna akkor rádióműsort, ha nem lenne izgalmas, érde­kes, jó tempójú. És az sem baj, ha művészi hatást nyújt például egy riport. — ön szerint a rádió, saj­tó, tévé része a kultúrának vagy csak külső mozgatója, ösztönzője? — Végezzük feladatunkat, tájékoztatunk a politikai, gazdasági, kulturális életről, illetve hol közvetlenebb, hol közvetettebb módon sugal- lunik, ösztönzünk. Ez bizo­nyos időhatárok között je­lentkező és ható dolog. Ké­sőbb azonban ennek egy ré­sze — a minőségi része — feltétlenül beépül az iroda­lomba, a dokumentációs gyűjteményekbe. Persze, eh­hez úgy kell írni, szólni, mint Móricz Zsigmond, Ady Endre, Nagy Lajos, vagy úgy, mint jelenünk jelesebb új­ságírói, írói, például a Szek- szárdon élő Csányi László, Ordas Iván. I — Vagy ön, aki végzett­sége szerint jogász, ugyanak­kor pályáját íróként kezd­te... — Nem íróként... Igaz, hogy már diákkoromban je­lentek meg novelláim a Du­nántúlban, a Jelenkor előd­jében. I — Mostanában nem olvas­hatunk új írásai közül. — Mert sajnos, nem írok. Egyszerűen nem futja az időmből... de erről elég ne­héz beszélni. fróbarátadm és feleségem — aki egyben az elsőszámú kritikusom is — rendszeresen biztatnak az írásra. De, én úgy vagyok az idő- és munkabeosztá­sommal, hogy egyszerűen nem megy. Nagyon sok időt töltök el itt a munkahelye­men, s ez az elfoglaltság le­köti az energiámat. Én úgy érzem magamat jól, ha ele­get teszek annak, amit vál­laltam. S most itt van dol­gom. Később talán jut időm megírni mindazt, ami szo­rít, amiről jegyzeteket, váz­latokat készítettem. 1 — Tudom, hogy két fia van. Az idősebb, László Bu­dapesten él, ahol kiállftás- rendező. Tehát 6 valószínű­nem módosít pályáján, nem követi édesapját. De Bá­lint? — ö még gimnazista. Egyébként nagyon szépen beszél, gyönyörűen mond verset és prózát. És büszke vagyok, hogy Kazinczy-dí- jas. A hangja? A basszus felé hajlik. De nem tu­dom ... illetve reményke­dem ... — Azt kívánva, hogy tel­jesüljön Bálinttal kapcsola­tos álma, érzem, hogy más témára kell áttérnünk. Te­hát hová sorolja önmagát, illetve azokat, akik vezető beosztásuk révén részesei, esetleg főrészesei a kollektív sikernek? Fiatalokat nevel-, nek, meghatározó szerepet töltenek be kollektívájukban, arculatot adnak munkatársa­ik munkájának, stílust te­remtenek. — Kollektív siker? Öröm, de egyúttal az ilyen beosz­tásban dolgozók keresztje is. I — Csak ennyi? — Ennyi. ( — Mégis!? — A rádiónál, a tévénél dolgozhatnak bármennyien egy-egy produkció létreho­zásában, ki'teheti'k a lelkű­ket, de a hallgató Papp End­rét, Rapcsányi Lászlót, Pin­tér Dezsőt hallja ... I — Es végül is ők alakít­ják a közvéleményt, terem­tenek közérzetet, közhangu­latot. Tágítva a dolgon, mindezekben ml a rádió sze­repe? — Olyan, mint a hidegér- zetünk. Nem objektív. Ami­kor gazdasági egyensúlyunk veszélybe kerül, hiába hir­dette, ösztönözte a kormány­zat a beruházások visszafo­gását, a takarékos importot, a vállalatok mintha mégsem vették volna komolyan a dolgot, nem érzékelték a va­lóban súlyos helyzetet, ki­kirúgtak a hámból „no, ez még elmegy” alapon. De így volt ezzel az egyén is. Más­kor viszont helyzetünket rosszabbnak érzékeljük, a kedvező mozzanatok, ered­mények mellett simán el­megyünk. Didergőnk, pedig csak köznapi (bosszúságok okozták rossz közérzetünket. Hogy mit tesz a rádió. Mint a megyei lap. Egyensúlyoz, segít a helyes érzékelésben. — Az Írott sajtóval szem­ben a rádió előnye a gyor-, saság, a jelenidejüség. r amikor az újságot holnap, vagy akár száz év múlva is elővehetem, a rádióműsor el­száll. — A rádióműsor úgy va­lóban nem vehető kézbe, mint az újság, de ma már rögzíthető. Gazdag dokumen- tumanyagunk van. Inkább úgy fogalmaznék: a megyei lapokkal és a tévé körzeti adásaival egymást egészít­jük ki, mindenki él a maga lehetőségével.. . Ennél na­gyobb gondom az, hogy he­lyesen tükrözzük-e a való­ságot, saját korunkat, tö­rekvéseinket, az emberek gondolatait. Hitelesen tük­rözzük-e, hogy korunkban milyen a politika és milyen feszültségek vannak a kis­közösségekben, az emberek­ben. Ezért nem állhatunk meg a kutatásban, érdeklő­désben. Talán ezért is tet­szik nekem Benjamin Lász­ló Mi van a Hold túlsó fe­lén? című verse, mely az örökké kutató emberről szól, akit „fűt az örök igény” megtudni: mi van a hegyek, a Hold túlsó felén. És ha műsorainkkal csak egy ki­csit is hozzájárulunk ahhoz, hogy az emberek megismer­jék egymást, környezetüket, hogy segítettünk egy város­politikai elképzelés, egy községfejlesztési cél megva­lósításában, ha valamelyest is hozzájárultunk az embe­rek igazságérzetének meg­nyugtatásához, ha olykor si­került népszerűsítenünk az emberséget, erősíthettük az egymás iránti bizalmat, ak­kor már elmondhatjuk, hogy nem dolgoztunk és nem dol­gozunk hiába. — Ismerve munkájukat, tudom, hogy az nem hiába­való. S ezt kívánom tovább­ra is — elsősorban a hall-, gatőknak. S mint olvasó? Mielőbb örömöt lelni olyan újabb kitűnő Borsos-novellá­ban, mint például az En Ja­ni, a borbély. V. Horváth Mária Múltunkból 1869. december 1-én a me­gye állandó választmánya nagy jelentőségű határozatot hozott: elfogadta a cseléd- rendeletet, amely 1871. ja­nuár 1-én lépett hatályba. Kötelezővé tette a bizott­mány a járási főszolgabíró­nak, hogy a rendeletet szé­les körben ismertessék. Az új szabályrendelet 28 pontban foglalta össze a cse­lédtartással összefüggő leg­főbb tudnivalókat, a cselé­dek és a birtokosok jogait, kötelességeit. A megye azért foglalkozott ezekkel a kér­désekkel, mert a szomszédos Baranya megye szabályren­deletet alkotott, s azt állás- foglalásra megküldte Tol­na megyének is. Tolna me­gye — némi igazítással — átvette a baranyai szabály­rendeletet, s kötelezővé tet­te azt az egész megyében. Az első hat pont a mun­kaviszony létesítését szabá­lyozza. Kimondja, hogy a megállapodás akkor érvé­nyes, ha a cseléd a gazdá­tól elfogad foglalót, továb­bá írásbeli szerződést kötöt­tek, vagy a helykereső cse­léd bizonyítványát és cse­lédkönyvét a gazdia átvette. Abban az esetben, ha a cse­léd több helyen is felvett foglalót, akkor is az első gazdánál kell a munkát fel­vennie, míg a többieknek a kárt meg kell térítenie. A közösen megállapított napon a cseléd köteles volt a munkát felvenni. Ha a gaz­da a megállapodás ellenére sem fogadja a cselédet, s emiatt az munka nélkül ma­rad, akkor a gazda köteles megfizetni a cseléd negyed­évi bérét és tartásáról is köteles volt gondoskodni. Abban az esetben azonban, ha a gazda gazdasági hely­zetében vagy személyi vi­szonyában olyan változás következik be, ami miatt a cselédet fogadni nem képes, akikor mindössze 14 napi bért volt köteles kifizetni és ter­mészetesen elveszett a fog­laló is. Az alkalmazás meghatáro­zott időre szólt: a mezőgaz­daságban foglalkoztatás ese­tén egy esztendő, házicse­léd esetében ez hat hónap volt. A szerződési nap min­den évben november 1—6. között volt, s a szolgálatba állás ideje január 1. „Ki­vételt e tekintetben — mond­ja ki a szabályrendelet — csak a birkások képeznek, kiknek szolgálatba állási határnapja április 24-e, azaz Szent György nap fog len­ni; szegődési idejük pedig karácsonytól újévig. A sza­bály ellen vétők 100 forin­tig terjedő bírsággal fognak büntettetni”. A gazdának joga volt szükség esetén elrendelni más munka elvégzését is, mint amire a cseléd szer­ződött. Ezt a munkát sem volt szabad megtagadni. A gazda engedelme nél­kül a háztól eltávozni, vagy az engedett időn túl kima­radni, tilalom ellenére ide­gen látogatását elfogadni vagy szintén engedelem nél­kül bárkit is éjszakára be­fogadni — tilos, a tilalom megszegéséért büntetés járt. A szabályrendelet elis­merte a testi fenyítés jogos­ságát. Erről a 12. pont ren­delkezett: „Erkölcsös és illedelmes viseletre szorítani a cselé­det, a gazda kötelessége lé­vén, ha komoly feddés és dorgálás mitsem használna, a cselédek egészségének aka­rata nélkül, szabad a gazdá­nak szigorúbb eszközöket “házi fenyítéseket is alkal­mazni-«. A tettben okozandó sérelmekért azonban a gaz­da felelős.” Más megdöbbentő dolog is akad a cselédrendeletben, így például a 15. pont ki­mondotta: „Ha a cseléd meg­betegszik, a gazda annak or- vosoltatásáról gondoskodni köteles, ha azonban négy hétnél tovább tart betegsége, az esetben szolgálatbán való megtartása a gazda belá­tására bizatik.” Hosszú a felsorolása an­nak, amikor a gazda fel­mondás nélkül és rögtön el­bocsáthatja a cselédet — erről 12 pont rendelkezik. A cseléd viszont csak ritkán hagyhatja ott munkahelyét következmény nélkül. Az ő esetében csak 3 okot ismer el a szabályrendelet (1. ha szolgálatát az egészsége ron­tása nélkül tovább folytatni nem képes, 2. ha a gazdának a házi fenyíték határain túllépése bíródlag felment­vén, 3. ha a gazda a szol­gálati időnél tovább, hosz- szú útra akarná alkalmazni, vagy lakását 6 mérföldnél távolabb fekvő helyen üti fel.) A birtokosok nem ritkán oly kegyetlenül bántak cse­lédeikkel, hogy azok a szer­ződés lejárta előtt elszök­tek a gazdaságból. A sza­bályrendelet értelmében a szökött cselédet elfogatása után vissza lehetett tolon- colni a birtokra. Idézzük a rendelet 22. pontját: „Oly cselédek, akik szolgá­latukat a szegődési idő le­telte előtt törvényes ok nélkül, önhatalmúlag el­hagyják, az illető tisztvise­lőnek bejelentendők, s az által a gazda kívánságára, a szolgálatban visszatérésre kényszer által is szorí­tanánk; s azon kívül, hogy megbüntethetők, a szolgálat tilos elhagyásából keletke­zett károkat megtéríteni kö- teleztetnek. Ha pedig a gaz­da az elszököttet újra fel­fogadni nem akarja, helyet­te mást felfogadhat, s a megszökött által okozott köl­tekezés megtérítését köve­telheti.” A szabályrendelet megtilt­ja a gazdáknak, hogy szö­kött cselédet alkalmazzanak. Ha ezt megteszik, a járás főszolgabírája megbüntetheti őket, sőt annak a gazdának kárát, ahonnan a cseléd megszökött, meg kell térí­teniük. A rendelkezés utolsó pontjai a cselédkönyvvel kapcsolatos teendőket fog­lalja össze. Ezek szerint minden cseléd köteles ellát­ni magát cselédkönyvvel. Cselédkönyv nélkül senkit sem szabad alkalmazni, el­lenkező esetben a járási fő­szolgabíró 50 forintig terje­dő büntetést szabhat ki a tilalom megszegőire. A munkaviszony létrejöt­tekor a cselédkönyv a gaz­dánál marad. A cselédkönyvbe a szolgá­lat letelte után a gazda be­leírta véleményét alkalma-, zottjáról. Igaz, a rendelet kimondotta : „A cseléd tulajdonságára kedvezőtlen esetben, az ille­tő rovatok csak vonalakkal töltendők be.” Az ilyen vo­nalazott rovatok gyakran hátrányosabb helyzetet te­remtett a cselédnek, mint­ha 1—2 mondatos vélemény került volna a cselédkönyv­be — ugyanis minden gaz­da olyan negatív véleményt gondolhatott az ilyen rova­tok láttán, amilyet akart. Erősen megnehezítette az illető elhelyezkedését. Látszólag a rendelet véd­te a cselédet, amikor ki­mondta : „Ki cselédjének valótlan* érdemeire nézve hamis bi­zonyítványt ad, kellően megbüntethető.” Levéltári források nem tudnak arról, hogy Tolna megyében akár csak egyet­len gazda ellen is eljárás in­dult volna, mert valótlan dolgot írt be a cselédkönyv­be. A CSELÉDBÉREKRÖL Tolna megye alispánja 1893-ban Csongrád és Békés megye főispánját tájékoztat­ta a nálunk lévő cselédbé­rekről. A táblázatba foglalt tájékoztató meglehetős szél­sőségeket mutat. Eszerint például a völgységi járásban a külső cselédség bére 120 —240 forint között volt, ugyanez a bér a dunaföld- vári járásban 60—280 forint között mozgott. Amíg a bel­ső cselédség bérminimuma a dunaföldvári járásban 40 forint volt, a völgységi já­rásban mindösszesen 3 fo­rint és az ellátás. K. Balog János

Next

/
Oldalképek
Tartalom