Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-20 / 43. szám

1986. február 20. Képújság s London - Andrew Rothstein: „Pártunk barátja volt” Egy nagy forradalmár emlékére Száz éve született Kun Béla A kis, szürke brosúra ma már történelmi relikvia: a budapesti munkásmozgalmi intézetben is csak fénymá­solat van róla. Andrew Roth- stein azonban büszkén emeli ki a szoba összes fallait be­borító hatalmas könyvtár egyik polcáról: nemcsak tu­lajdonosa a könyvészeti rit­kaságnak, de fordítója is. Béla Kun : Revolutionary Essays — áll a címlapon, a magyar forradalmár írásait adta közre Londonban ... 1919 őszén. — Igen, ez volt az első „találkozásom” Kun Bélával — mondja a ima 87 éves brit ‘kommunista. — Apám Pnav- du-gyűjteményében fedeztem fel a magyar politikus írá­sait, és akkor úgy gondoltam, segíts égőikkel a brit forra­dalmi szocialisták is jobban megérthetik, mi készül Ma­gyarországon. A szóban for­gó „forradalmi tanulmányo­kat’' ugyanis 1918 tavaszán és nyarán írta Kun Béla, a Pravdában jelentek meg. Amikor nekiálltaim fordítani, még csak az őszirózsás for­radalom zajlott le Magyar- országon — amikorra meg­jelent, 1919 őszén, már el­bukott a Tanács‘köztársaság. De annak megértésiéhez, hogy miiért került sor két forrada­lomra is Magyarországon, nagyon hasznosak voltak Kun Béla írásai. Andrew Rothstein, mint központi bizottsági tag, 1924 decemberében részt vett az angol piárt küldöttségében, amely a Kommunista Inter- naoionóűéban tárgyalt. A lon­doni Hiighgate temetőhöz kö­zel fekvő 'kis házának dol­gozószobájában Andrew Rothstein így idézi fel azt a régi megbeszélést: — A Kominterniben akkor élénk vita folytt az angol helyzetről, a brit kommunis­ták harcáról. 1924 végét ír­tuk, nem sóikkal korábban bukott meg az úgynevezett „Zinovjev-levél” nyomán az első angol munkáspárti kor­mány. A Kominterniben nem ítél­ték meg egységesen a brit pártnak az üggyel kapcsola­tos fellépését, voltak, akik szerint nem volt elég „for­radalmi”, többet lehetett volna tenni. A küldöttség­nek, amelyben William Gallagher és Harry Pollittal együtt vettem részt, így A 86 éves Friedrich Hex- mann az egyetlen, még élő alapító tagja az osztrák kommunista pártnak, amely­nek utóbb sok éven át köz­ponti bizottsági és politikai bizottsági tagja volt. A Sie­mens-gyár sztrájkszervező­jeként kapcsolódott be 1918- ban a munkásmozgalomba, majd november 3-án ott volt a párt megalakításánál. A fiatal forradalmárt 1927-ben Moszkvába, a Lenin-intézet- , be küldték tanulni. Ott is­merkedett meg egy érdekes vita alkalmából Kun Bélával. — 1929-ben — emlékszik a fiatalos, teljes szellemi frisse­ségét megőrzött Friedrich Hexmann — a Komintern ta­nácskozásra hívta össze a testvérpártok Moszkvában élő képviselőit. A tárgy: ho­gyan látjuk az új forradalmi hullámot, hiszen a gazdasá­gi világválság küszöbén vol­tunk. Mi legyen a kommunis­ta mozgalom stratégiája? A német elvtársak, akik erős tömegpártot képviseltek, szektás állásponton voltak : csak ők jelentenek forradal­mi erőt Németországban, hangoztatták, a szociálde­mokraták (a másik tömeg­párt) ugyanolyan reakciós, mint a burzsoá pártok, forra­kényes féladata volt: meg­magyarázni, megértetni, el­fogadtatni politikánkat. — A megbeszélésre a Kottninternnek a Manezzsel szemben lévő épületében, a legfelső emeleten, egy kör- alakú tárgyalóteremben ke­rült sor. Az egyik oldalon ültünk mi, velünk szemben Zinovjev, a Komintern főtit­kára, Sztálin, Kun Béla, aki akkor az emlékezetem szerint a Komintern nemzetközi tit­kára volt, és mások — köz­tük a tolmács, a megbeszélés ugyanis németül folyt. Kun Béla zöld tweed zakót és csizmát, lovaglónadrágot vi­selt, és ma is emlékszem ar­ra, hogy tekintetében nagy figyelem tükröződött. Amikor ő beszélt, látszott, hogy mélyrehatóan ismeri a té­mát, s megvan a maga hatá­rozott véleménye. Miután írásainak fordítása, s később a Magyar Tanácsköztársaság­ban játszott szerepe nyomán már régóta nagy hatást tett rám, megjegyeztem ezeket az apró részleteket is. Szeret­tem volna vele külön is ta­lálkozni, erre azonban nem került sor. — A megbeszélés a Komin- ternben három-négy órát tartott. Kun Béla árnyalt marxista elemzést adott a helyzetről, megértette azt az óvatosságot, amelyet a brit kommunistáik tanúsítottak az adott helyzetben. Azért hang­súlyozom ezt, mert sokan azt mondták később, hogy „ba­los” nézeteket vallott. Én ak­kor ilyesmit nem tapasztal­tam, nagyon józanul be­szélt. A tanácskozás végén Sztálin, aki addig jobbára csak hallgatott és pipázott, megszólalt: „Ügy gondolom, sok igazság van abban, amit az angol elvtársak monda­nak, oda kell figyelni rájuk.” Így vélekedett Kun Béla is. Végül is bizottságot alakított a Komintern, és ez azt jelen­tette, hogy missziónk sikeres volt. Andrew Rothstein ma elnö­ke a Marx-emlékkönyvtár- nak, az angol1—szovjet baráti társaságnak, s gazdag könyv­tárát rendezi. A könyvtárat, amelynek egyik vékony bro­súrája az első nyugat-euró­pai kiadvány Kun Béla írá­saival, ahogy azokat a fiatal Andrew Rothstein oroszból angolra fordítottá 67 évvel ezelőtt. dalmi helyzetben nem lehet rájuk számítani. Én a vitá­ban más véleményen voltam. Emlékeztettem arra, hogy az osztrák Szocialista Párt az egyetlen, amelynek szervezett fegyveres ereje van, a Schutzbund, amelyik már akkor, egy stájerországi megmozdulásnál fegyvert is használt a munkásság vé­delmében. Lehet, hogy a szo­ciáldemokrata vezetők meg­alkuvó — de a munkásság ma is komolyan veszi az ausztromarxizmust, mondot­tam. Nos, Kun Béla, a Kom­intern képviselője és a vi­ta^ vezet°je, a nyilvánosság előtt a németekkel szemben nekem, a kis OKP képvise­lőjének adott igazat. Mint tudjuk, utóbb a történelem igazolta ezt az álláspontot, amelyet a kommunista moz­galom is magáévá tett. Kun Bélát elvi tisztánlátással pá­rosult szókimondása kiemel­te nem egy opportunista emigráns társa közül. A Hexmann-házaspár utóbb még Bécsben is talál­kozott Kun Bélával, aki ille­galitásban nem egyszer az osztrák fővárosba látogatott, hogy tájékozódjék a helyzet­ről, s közvetítsen a magyar emigráció frakciós vitáiban. Neve megtalálható sóik or­szág lexikonaiban, hazánk­ban utcák, terek, intézmé­nyeik őrzik emlékét, és se szeri se száma a róla elne­vezett brigádoknak. A róla szóló vagy az ő írásait tar­talmazó könyvek is megtöl­tenek ma már egy könyves­polcot. Születésének száza­dik évfordulóján mégis he­lyénvaló röviden áttekinteni egy világtörténelmi fordu­lattal összefonódó életútját. Kun Béla egy erdélyi kis faluban, 1886. február 20- án látta meg a napvilágot. Diákéveit a korabeli Ma­gyarország rangos oktatási intézményeiben a zilahi és a kolozsvári gimnáziumok­ban — töltötte. Az érettsé­gi után egy évig diákosko- dott a kolozsvári egyetemen, de a jogászkodást az újság­írói pályával cserélte fel. Kolozsvári és nagyváradi la-, póknál tanulja ki a mester­ség fortélyait és hamaro­san komoly sikert könyvel­het el: feljön Budapestre, hogy a századelő egyik leg­színvonalasabb lapjának, a Budapest Naplónak a szer­kesztőségében bizonyítsa te­hetségét. Alig múlt húszéves ekkor — és bizonyos, hogy gyöke­ret ver a pesti irodalmi élet­ben, ha nem szólítja őt egy idézés a kolozsvári bíróság­ra. Izgatás vádjával ültetik a vádlottak padjára. A sztrájkoló építómunkások érdekében írt röplap miatt hathavi államfogházra íté­lik. Az ítélet arra minden­esetre elég, hogy a budapes­ti újságírói karriernek vé­get vessen. Ekkor neve már ismert a magyar munkásmozgalom­ban. A Magyarországi Szo­ciáldemokrata Pártnak 16 éves kora óta tagja és a ko­lozsvári szervezett munkások számon tartják az energikus fiatalember széles körű mű­veltségét, szónoki képessé­gét, íráskészségét. Az MSZDP erdélyi végrehajtó bizottságába 1908-ban vá­lasztják be. Állása — a Munkás Betegbiztosító Pénz­tár kolozsvári fiókjának tisztviselője, majd igazgató­ja — módot ad arra, hogy ideje nagy részét a proleta­riátus helyzete megismerésé­nek, a munkásmozgalom­nak szentelje. A tízes évek­re az MSZDP országosan is­mert funkcionáriusainak egyikévé válik. Am közbe szólt a nagy rendező, a világtörténelem. Kun Bélát 1914 őszén — a kolozsvári 21-es honvéd .gya­logezred katonájaként — a galíciai frontra viszik. Ez­redé az első vonalban kerül bevetésre; Kun Béla meg is sebesül a harcok során. Zászlósi ranghan esett fog­ságba 1916 tavaszán. A szi­bériai Tomszk városának hadifogolytáborába került. Itt vette fel a 'kapcsolatot az orosz forradalmárokkal. A nagy októberi szocia­lista forradalom győzelme után Petrográdiba, az akkori fővárosba utazott. Itt sze­mélyes kapcsolatba került a forradalom vezetőivel — Le­ninnel, Búhariinnal, Szverd- lowal. Hamarosan élére állt a magyar hadifoglyok kom­munista mozgalmának. 1918. március 24-én az ő kezde­ményezésére alakult meg az első magyar kommunista szervezet — az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Párt magyar csoportja. Viharos események köze­pette telik az 1918-as év. Kun Béla többször vesz részt fegyveres harcokban a szov­jet hatalom védelmében. Cikkeket ír a szovjet la­pokba, valamint a különbö­ző nemzetiségű hadifoglyok részére kiadott újságokba. Gyűléseket tart, pártiskolát vezet, képezi ki az eljövendő magyar forradalom kádere­it. Neve ismertté válik egész Szovjet-Oroszországban. Am az ő helye mégiscsak első­sorban itthon van. 1918 no­vemberében tér haza — és habozás nélkül hozzálát a Kommunisták Magyarországi Pártja létrehozásához. Mint ismeretes, ez a kezdeménye­zése lelkes segítőtársaktól támogatva november 24-én sikerre vezet. Kül- és belpolitikai szem­pontból kedvező volt ekkor a pillanat a KMP megala­kulásához. Ezt a történelmi alkalmát elszalasztani meg­bocsáthatatlan vétek lett volna. A magyar kommunis­ták haladéktalanul csele­kedtek. Az országban győ-, zött a polgári demokratikus forradalom, a kormány ko­molyan veszi a gyülekezési — szólás- és sajtószabadsá­got. Nem tiltja törvény a kommunista párt működését és annak sincs akadálya, hogy megjelenjen a párt lap­ja a Vörös Üjság. Kun Bé­la emberfeletti aktivitással dolgozik ezekben a hónapok­ban. Elsősorban ó alakítja ki az új párt stratégiáját és taktikáját, dolgozza ki annak állásfoglalását az or­szág előtt álló nagy kérdé­sekben. Részt vállal a Vö­rös Újság szerkesztésében, brosúrákat ír, főleg azon­ban beszédeket tart. Nincs nap, amikor ne jelenne meg munkások, katonák, ifjak között és ne magyarázná, népszerűsítené élőszóval a párt politikáját. Egyéniségé­nek varázsa alól nehéz ki-, kerülni; a,ki egyszer hallja, nem felejti el. Bátorsága örökre emlékezetes marad azoknak a katonáknak, akik 1918 szilveszter délutánján a Mária Terézia laktanya ud­varán hallgatták ót. Beszéde közben rálóttek — ő azon­ban az életveszély ellenére folytatta beszédét. 1919. február 21-én le­tartóztatták és a rendőrök durván bántalmazták. Az erről szóló sajtótudósítás óriási mértékben megnövel­te Kun Béla és a KMP nép­szerűségét. Egy hónapot bör­tönben tölt; ez alatt az idó alatt válik pártja a magyar politikai élet egyik döntő tényezőjévé. Amikor mároi-, usban a polgári köztársaság helyzete tarthatatlanná vá­lik, a szociáldemokrata ve­zetők a börtönben keresik fel őt: nélküle, s a kommu­nisták nélkül már nem le­het kiutat találni a kül- és belpolitikai válság teremtet­te zsákutcából. A kiút: a két párt egye­sülése, a munkáshatalom megteremtése, és a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltá­sa. Azok az emberek, alfcik ekkor vállalták a felelőssé­get a reménytelen helyzetbe került ország sorsáért, jól tudták: a magyar proletárál­lamnak önmagában nincs esélye a fennmaradásra. A kivívott hatalom akkor tart­ható fenn, a szocializmus sorsa Magyarországon ak­kor menthető meg, ha az orosz és a magyar forradal­mat hasonlók követik Eu­rópa más országaiban — Ausztriában, Németország­ban, Olaszországban. Ennek lehetőségével számoltak is a Tanácsköztársaság vezetői. Éppen a külső tényező döntő fontossága miatt vá­lasztotta Kun Béla a kül­ügyi tárcát a Tanácsköztár­saság kormányában. Ezen a poszton hihetetlen rugal­masságot tanúsított, a leg­kisebb rést is kihasználta a Tanácsköztársasággal szem­benállók frontján. Igyeke­zett megakadályozni, hogy az antanthatalmak és szövet­ségeseik összehangolt táma­dást indítsanak a magyar munkásállam ellen. Erőfe­szítéseket tett arra, hogy megszilárduljon a kapcsolat az akkor még egyetlen szám­ba jöhető szövetségessel — Szovjet-Oroszországgal. Tevékenysége nem korlá­tozódott a kül ügyek irá-, nyitására. Funkciójától füg­getlenül, ő volt a Tanács- köztársaság első embere, ö dolgozta ki az új állam esz­mei-ideológiai alapjait; ő mondta ki a döntő szót a hadvezetés ügyeiben. O őr­ködött a legéberebben azon, hogy a munkásmozgalom ne­hezen összekovácsolt, élet­bevágóan fontos egységét ne bomlasszák fel a mindenna­pok hatalmi rivalizálásai szociáldemokraták és kom­munisták között. Amellett ott volt minde­nütt, személyesen, ahol a munkáshatalom lényeges ese­ményei történtek, és saját személyiségének erejével ala­kította azokat. Hol Csepelen, hol Sopronban, hol Gödöllőn tűnt fel tömzsi alakja. A szolnoki híd mellett gépko­csiját találat érte, a mellette ülő sofőr meghalt; Kun Béla folytatta a frontlátogatást, hogy erőt, elszántságot önt­sön a vörös katonákba. Nem a magyar népen és nem a Tanácsköztársaság ve­zetőin múlott, hogy az első munkáshatalom nem tudott fennmaradni. A négyéves vi­lágháborúban kimerült or­szág a külső katonai túlerő­vel szemben gyengének bizo­nyult. A román királyi had­sereg támadásának következ­tében a Tanácsköztársaság kormánya 1919 augusztus 1- én lemondásra kényszerült. Kun Béla életében ezután az emigráció nehéz évei kö­vetkezték, Bécs, Moszkva, Berlin életének új állomásai. Űj közegbe kerül: a nem­zetközi kommunista mozga­lom vezérkarába. Ebben az időben a kommunista pártok tevékenységét a Kommunis­ta Internacionálé (Komin­tern) hangolta össze és irá­nyította. Kun Béla a Komin­tern egyik vezetőjeként a nemzetközi kommunista mozgalmat szervezve külön­böző feladatokat oldott meg. Illegálisan utazgatva Euró­pában, fontos szerepet ját­szott a német, csehszlovák, román, bolgár és más pártok életében. Természetesen nem szakadt el a magyar kommunista mozgalomtól sem. Az illega­litás és üldöztetés gyötrel- mesen nehéz helyzetében lé­vő KMP-t belső problémák is marcangolták. Kun Béla nem jöhetett haza: azonnal felismerték volna. Bár min­den tőle telhetőt elkövetett, hogy a távolból is lépést tartson a hazai események­kel, nem mindig sikerült ne­ki reálisan felmérni a ma­gyar kommunista párt szere­pét és lehetőségeit. Ebből fa­kadtak azok a hibásnak bi­zonyult értékelések, amelyek kedvezőtlen hatással voltak a KMP harcaira. Nem tudta elkerülni az emigráns-sors másik betegségét — a vereség miatti bűnbakkeresést, az azonos elvűek egymás közöt­ti torzsalkodását — sem. Akárcsak történelmi sorstár­sai, Rákóczi és Kossuth, ő is sok energiát elfecsérelt olyan harcokra, amelyek jobb sorsra érdemes embe­reknek okoztak keserűséget és ártottak a közös ügynek. Az utókor olykor túlzottan dramatizálja ezeket a küz­delmeket, elfelejtkezvén ar­ról, hogy itt egy olyan jelen­ségről van szó, amely gya­korlatilag minden politikai emigráció elkerülhetetlen ve­lejárója. A húszas évektől Kun Béla a Szovjetunióban élt. Hosz- szú éveken át a nemzetközi munkásmozgalom kiemelkedő harcosának kijáró tisztelet és megbecsülés övezte őt. Azu­tán jöttek azok az évek, amelyeket az utókor a „sze­mélyi kultusz” időszakának nevez. Amikor nem számí­tott sem a korábbi érdem, sem az egyén politikai elkö­telezettsége: az emberek sorsát a beteges gyanakvás, az önkény kiszámíthatatlan szeszélye sodorta, mint vihar a levelet. Kun Bélát 1937. június 29- én tartóztatták le — törvény­telenül, hamis vádak alapján. Halálának körülményei mindmáig ismeretlenek. Csak egy bizonyos: börtönben pusztult el. Rehabilitálására az SZKP XX. kongresszusával egy idő­ben, 1956 februárjában került sor. Azóta foglalhatja el he­lyét a magyar történelem nagyjai között. BORSANYI GYÖRGY Bécs - Hexmann házaspár: .»Álláspontját a történelem igazolta Kun Béla ' 1919. március 23. Kun Béla beszél a Parlament lépcsőjén

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom