Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

1986. február 1. 4* _________________________________________________________________Képújság 11 A kritikus zárszámadása Ilyenkor, az év a filmmel foglalkozó kritikus '■ ‘ is zárszámadásra készül. Január végén osz­tották ki a filmkritikusok díjait, február elején pedig (S'­il. között) a magyar játékfilmszemle zsűrije — némileg ugyan más lista alapján — ítéli oda a maga már pénzben is kézzel fogható elismeréseit. Át kell hát nézni az elmúlt év termését, mit adott a nézőknek, született-e egyáltalán olyan mű amely érdemes arra, hogy egy-egy díjjal ismételten föl­hívják a figyelmet rá. Mert azt talán mondani sem kell, hogy a közönség szempontjából — s mi más lehet ennél fonto­sabb? — minden díjazás csak annyiban érdekes, hogy fi­gyelmeztetheti a nézőt, ha eddig nem látta, és nem alakí­totta volna ki a maga véleményét, akkor itt egy munka amit a szakemberek jónak találtak. Nosza, nézzük meg iga­zuk van-e! (Van persze egy olyan jól hangzó babona,’hogy amit a szakemberek jónak tartanak, azt nem érdemes meg­nézni, de ha ezt a szólásmondást sokan ismételgetik is, a valóságban, a mozik nézőterei már egyáltalán nem ezt a végeredményt mutatják.) No de hát elég az élőbeszédből, lássuk azt a listát! Hu­szonhat cím található rajta, ebből három dokumentum-, egy nepszerű-tudományos, egy rajz-, egy meg bábfilm. Marad hat húsz szabályos játékfilm, de ebből meg egy az Abigél eredetileg tévésorozat volt, ettől is eltekinthetünk hát. Ma­rad 19. Mindenesetre kicsi a választék, és ez a legjobbak megtalálását megkönnyítheti, de sajnos a magyar filmgyár­tás helyzetét nehezíti. Több filmből több az esély jó művek születésére, kevesebből kisebb. Ez matematika ugyan, de érvényessége ez alkalommal nem esik kívül a művészeteken. Mégis, menjünk tovább. Kínálkozna a felosztásnak egy olyan módszere is, hogy hány film játszódik a jelenünkben (11), és hány a közeli vagy távolabbi, történelmi múltban (8). Ez azonban semmiféle esztétikai, minőségi arányt nem je­lez. Már régen tudjuk, hogy a máról és a tegnapról lehet jó, meg rossz filmeket is csinálni. Ez a 11:8-as arány legföljebb azt jellzi, hogy rendezőink nem menekülnek a múltba, nem kosztümökbe rejtett üzeneteket akarnak továbbítani a né­zőknek. Mindez mellékes — gondolhatná az olvasó. Kezdjük hát azzal, hogy igazán jelentős, nagy művel eb­ben az évben nem találkoztam. Hozzáteszem, hogy ez ritka­ság, mert minden vitatható színvonala ellenére, a magyar filmgyártás eddig minden esztendőben produkált valami igazán jelentősei, mint a Napló gyermekeimnek, vagy a Mephisto volt, hogy csak az elmúlt évek példáit említsem. Jó, vagy jó közepes mozidarabok születtek, összesen nyolc ilyen filmet találtam a listán. Nézzük a bemutatás sorrend­jében. Szirmok, virágok, koszorúk. Ez volt az év első bemutató­ja, és Lugossy László rendezőt szép filmet csinált az 1948— 40.es—50-es évek egy sajátos konfliktusáról. Milyen cselek­vési lehetősége van annak az embernek, aki hű akar ma­radni a forradalom eszményeihez, de egyre nyilvánvalóbb: a történelem levette napirendről a forradalmat? Kitűnő szí­nészi játék, nagyszerű operatőri munka, a részletek finom hitelessége jellemzi ezt a filmet — alighanem az év leg­jobbját —, s talán csak az nem emeli fel a remekművek ma­gasába. hogy az ország mai közvéleménye számára a törté­nelem teljességgel más kérdést tett fel. Hogyan lehet és meddig keil a reformokkal, a változások kis lépéseivel élni? Ilyesmi foglalkoztatja az iskoláskorúaktól a nyugdíjasokig a moziba járó — és a nagyobb létszámú, moziba nem járó — lakosságot, s csak mint elmúlt korok történelmi kérdésé­re tekint a forradalomra. Redl ezredes. Nagy visszhangja volt e filmnek idehaza és külföldön egyaránt. A Mephisto után sokan az Oscar-díjas munka folytatásának tartották Szabó István művét. Nem is alaptalanul. Ugyanaz a műgond, a részetek tisztelete, a cse­lekménybonyolítás könnyedsége, a rendkívül nagy ívű tör­ténet szigorú kézben tartása, látványos operatőri és kiváló színészi munka jellemzi. Tehát sok minden jó elmondható a Redl ezredesről. Csak éppen a lényeg fals — legalább is számomra —, a dolog ugyanis szerintem másról szól, mint amit írója-rendezője szánt a fűimnek. Jó közepesnek éreztem a Hány az óra Vekker úr?-at, Ba­csó Péter filmjét, amely ugyan a második világháború cson­tig lerágott témáját vette elő, de Vekker úrban egy eredeti figurát sikerült megformálnia, mint ahogy Melis György prózai színészkedése nyomán a német tiszt is különleges színeket kapott. Uramisten. Kifejezetten jó film Gárdos Péter rendező al­kotóra. A valamit akaró ember elszántságáról szól. (Olyan kevés a valamit akaró hős a magyar filmgyártásbn.) Mind­ezt egy érdekes történet mondja el. a főszerepben pedig Eperies Káröly remekel. (Mellesleg egy epizód erejéig a Redlben is nagyszerű, mint ahogy az év végén bemutatott Tanítványokban is, s ezért nem is kell nagyon keresni az év lepiobb filmszínészét.) Sortűz egy fekete bivalyért. Ez is jó közepes film, s leg­főbb erényét nem is a két francia világsztár színészi játéka biztosítia. mint inkább a gverekszereolők alakítása. Szabó László Párizsban élő magyar rendező első hazai bemutat­kozása néhány részletében igen szép filmet eredményezett, kár. hogy nem is egy vagy kettő, hanem három vagy négy történetet akart elbeszélni egyszerre, s ettől furcsa módon a film nem dinamikusabb, hanem statikusabb lett. Egv kicsit én, egy kicsit te. Majdnem nagyon jó film, kü­lönösen a vége megragadó, de az idő nagvobb részében egy társadalmi dráma és egy szatíra között bizonvtalankodott a rendező. Gvamrathy Lívia. Drámának viszont kövhe'yes lett a film. szatírának meg nem elég következetes. Csak egy mozi. Kollégáim — és a közönség — nagyobb része elviselhetetlennek tartotta ezt a filmet. Én egy jópofa műhelytréfának, amely ráadásul megfelölő adag öniróniával is rendelkezik. Tudom, véleményemmel én vagyok kisebb­ségben. nyilván én tévedek, de engedtessék meg a kritikus­nak. hogy ne kelljen letagadnia tévedéseit sem. A tanítványok. Ezt viszont sokan — velem ellentétben — igen nagyra értékelték. Különösen mint egy író (Bereményi Géza) filmrendezői bemutatkozását. Valóban, jelentős ren­dezői erényeket mutat fél az első filmes munka — lehet, hogy ezt díjazni is érdemes —, de szerintem a film első har­mada után otthagyta főhősét, aki ettől kezdve statiszta lett a vele elindított történetben. Hát ez az én mérlegem a zárszámadásra. Nyolc jó, vagy közepesen jó film nem is lenne rossz arány, ha... Ha lenne legalább egy kiemelkedően nagy mű ... S ha időközben nem változott volna tovább a magyar mozifilm környezete. Las­san már a gyereknézők is csak a Kék villám-szerű látvá­nyosságokhoz váltanak jegyet, a felnőtteken pedig nálunk is ■kitört a videoláz. S az értékes műalkotások alig szerepelnek a keresett cserekazetták között. Mi & megoldás? Természetesen a kritikusnak sincs ......... receptje, csak azt tudja: ilyen kö­rülmények között nyolc — hét vagy kilenc, ez most mind­egy — jó, vagy inkább jó közepes film aligha elégséges a figyelem felkeltésére. S ezen valószínűleg a díjak sem fog­nak segíteni. BERNATH LASZLO C sarodai templom (13. sz.) ré Bethlen Gábor udvarát, Pannonhalmához a külsősé­gekben nem szűkölködő ki­rályi találkozásokat, kis fa­luk templomainak csendjé­ben viszont még ma is a meghitt emberközelség a vonzó. „Tízen vagyunk: ez a gyülekezet, a tizenegyedik maga a pap, de énekeltünk mi százak helyett, hogy hull belé a por és vaikolat” — valahogy így, mint Jékely Zoltán versében, valahogy így gyűlt össze kevéske kö­zépkori ember aprócska templomaiban, csak a Szat- már—Bereg-i síkon mintegy harmincegyben. A legkele­tibb határszéli, a csengett, huszonhat méteres hosszával már nem csupán legrame- kebb kora gótikus templo­munk arrafelé, de a leg­nagyobb is. Még a csarodai is nagynak mondható 15 méteres hosszával, s szobá­nyi szentélyével. Az északkeleti határszé­len a középkori Magyaror­szágon gyakori körtemplo­mot ismerhetjük fel Kar­osán, s továbbá a borsodi Bodva völgyi szalonnái vagy a 13. századi kallósdi (Za­la), a rábaszentmiklósi, a kiszombori, a székelyudvar­helyi, a szepességbeli ha­raszti, s a hatalmas jaki templom tövében, a Szt. Ja­kab kápolna épületében. Ezek a parányi körtemplo­mok valóságos gyöngysze­med is a tájnak. Egyszerű építészeti eszközökkel meg­bízható, szilárd és zárt for­mák, gazdaságos térkihasz­nálással, bonyolult kötése­ket nem igénylő tetőszer­kezettel. Kicsi, de talán nem is jelentéktelen falvak kö­zös nagy vállalkozásai, a koruk stílusában fogant épületek, s hogy milyen kul­túrát teremtő erővel, Vi­zsoly történelmi szerepe fi­gyelmeztethet rá. És lehe­tetlen említés nélkül hagy­ni a csarodai temlomtornyot, a vámosatyai harangtor­nyot, karcsú, zsindelyes gó­tikus fióktomyaival, — az ácsmunka megannyi reme­két. (Folytatjuk) Koczogh Ákos A magyar építészet «sâzadaibél (II.) fi kezdetek Országjárásunk során óha­tatlanul megismerkedhetünk középkori építészetünkké!, művészeti nyelven a 12—15. századbeli román korral, gótikával. A tihanyi ben­cés apátság altemplomával, a zsámbéki rommal csakúgy, mint a Szigetköz táján a lébényi apátsági templom­mal. Az Árpád-korban rit­ka kereszthajós építkezésre ócsa után ráismerünk Er­dély sarkában, Gyulafehér­váron, s elzarándokolunk a Kárpát-medence egyik leg­nagyobb gótikus templomá­hoz, a kassai dómhoz, be­nézhetünk a budai vár la­kóházainak gótikus kapu- áljaiba, bejárhatjuk a lőcsei, brassói városháza termeit. Nyírbátor pedig valóságos idegenforgalmi kulturális központ, gótikus terem- temploma vonzásában. A középkorban épült két­száznál több várunk javát szétdúlták a török és oszt­rák hadak, s ami épen ma­radt, mint Szigliget, felrob- banttatta Lipót császár, ne­hogy valamiféle magyar el­lenállás fészke lehessen. És várjuk, hogy a tatárjárás után építeni kezdett sáros­pataki vár megmaradt ré­gi Vöröstornya eredeti szép­ségében álljon helyre. Ta­lán többét ismerünk név szerint építészetünk közép­kori nagy múltjából, mint amennyi tudatunkat való­ban élteti. Űj, harminc évi műemlékvédelmi munkánk nem véletlenül példa világ­szerte: egy szinte ismeret­len országot támasztott életre körénk, amelyben már nem csupán reprezentatív építményeink uralkodnak, de az eladdig jószerint is­meretlenek is. Finn barátaink saját vi­king elődeiket alig tartják olyan becsben, mint ami­lyen respektussal emlege­tik a mi római hagyomá­nyainkat. Hazánkban a ró­maiak építettek először tég­lából, kóből városokat, uta­kat, s néhány éve még a budai Orbán-hegyen is olyan épen maradt tetőcserepéket dobott ki a földmaró, mai római szőlősgazda tanyáját fedte. Mielőtt a parádés Aquincumot elérnénk, a La­jos utcából elkanyarodva, ott árválkodik gazzal benőve a római katonai amfiteát­rum (hogy megbecsülnék másfelé!). A Dobogókőn épek a római út kövei, akár Szombathelyen a császári palota mozaikjai. Kultúra kultúrára épül. Az Erzsébet híd pesti római kori híd­fője határozta meg a Bel­város kialakulását, a kalo­csai bazilika alapjai római téglából épültek, a szigligeti avasi templomot római kö­vekből emelték, a csempesz- kovácsi eredeti formájában fennmaradt 13. század eleji románkori templomunkba római téglákat építettek be, és a régi római Fenék­puszta falai között magya­rok kerestek védelmet a honfoglalás után. De Csányi Károly villája is római alapfälakra épült Tihany­ban. Szent István minden tíz falut templom építésére kö­telezett. Templomot építet­tek királyaink, püspökeink, földesuraink, s a templom nemcsak a lélek, de a ve­szélyben forgó emberi élet mentsvára lett. (Árva, Bu­da, Diósgyőr, Gyula, Nagy­vázsony, Sárospatak, Tata, Vajdahunyad stb) mellett nem csoda, hogy legtöbb középkori emlékünk: temp­lom. Ha közismert, nagy egyházi emlékeink mellé odaképzeljük a korabeli pompát, Gyulafehérvár kö­A Vizsolyt templom (13—14. század) A utolsó stáció felé (részlet) Négy évtizedes képzőmű­vészeti-iparművészeti mun. kálkodás jelenti Hévízi Pi­roska pályáját. Kolozsvár ott született, fotós, divattervező volt, festészetet tanult a há­ború előtti és Utáni években. A fasiszták Bergen-Belsenbe hurcolták. Már ott festőisko­lát szervezetit az árva, elha­gyott gyerekeknek. A felszabadulás után ha­zatérve résztvett az újjá­építésben, s rajzokkal is kö­vette az eseményeket, üze­meikbe járt, rajzolta, festette a munkásokat. Résztvett tár. sadalmi szervezeték életre­hivásában. Közben kiállítá­sokon vett részt, munkái külföldi és hazai gyűjtemé­nyekbe is eljutattak. Művészpályájának delelő- jére — írja róla Pogány ö. Gábor — „Mamentó” oímen kiállított kompozíciójával érkezett. A második világ­háború befejezésének negye­dik évfordulójára’ megalko­tott tíz pannó, nagyméretű táblakép visszaemlékezésnek, figyelmeztetésnek nevezhető. Ez az emlékmű összeálló festménysorozat egyszer­smind dokumentum is, riadó is, felszólítás a jóakarattá emberek címére, hogy jobb sorsra éledő glóbuszunk nem térhet napirendre a felett, mennyi kín, szenvedés volt a szabadság ára. A művész­nő, mint Bergen-Belsen fog­lya tengődte végig a katak­lizmát, s a felszabadulás ju­bileumán megrázó emlékez­tetővel lépett az utókor elé, hogy az felvértezze magát a hatalom megszállottjai ellen. Művei szinte szabatosan számolnak be arról, mi tör­tént a elhurcoltakkal, hatá­suk mégse a epikus horror valósághű leírásában rejlik, hanem a művészi kifejező- képesség eszközeiben. Töké­letes ábrázolás, eleven emlé­kezőtehetség, lélektani indf. tékokból táplálkozó kolo­rizmus igazolja a kompozí­ciók igazságérvényű tartal­mát. A szorongás, a rettenet feszültsége az idő múlásával se csökken, ami a konstruk­tív szerkesztésből, a kertelés nélküli őszinteségből is ki­vehető. Hévízi Piroska képedből most a XX, kerületi Csili Galériában nyílt kiállítás. önarckép Hévízi Piroska kiállításáról

Next

/
Oldalképek
Tartalom