Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

1986. február 1.

4*

_________________________________________________________________Képújság 11

A kritikus zárszámadása

Ilyenkor, az év a filmmel foglalkozó kritikus

'■ ‘ is zárszámadásra készül. Január végén osztották ki a filmkritikusok díjait, február elején pedig (S'il. között) a magyar játékfilmszemle zsűrije — némileg ugyan más lista alapján — ítéli oda a maga már pénzben is kézzel fogható elismeréseit. Át kell hát nézni az elmúlt év termését, mit adott a nézőknek, született-e egyáltalán olyan mű amely érdemes arra, hogy egy-egy díjjal ismételten fölhívják a figyelmet rá. Mert azt talán mondani sem kell, hogy a közönség szempontjából — s mi más lehet ennél fontosabb? — minden díjazás csak annyiban érdekes, hogy figyelmeztetheti a nézőt, ha eddig nem látta, és nem alakította volna ki a maga véleményét, akkor itt egy munka amit a szakemberek jónak találtak. Nosza, nézzük meg igazuk van-e! (Van persze egy olyan jól hangzó babona,’hogy amit a szakemberek jónak tartanak, azt nem érdemes megnézni, de ha ezt a szólásmondást sokan ismételgetik is, a valóságban, a mozik nézőterei már egyáltalán nem ezt a végeredményt mutatják.)

No de hát elég az élőbeszédből, lássuk azt a listát! Huszonhat cím található rajta, ebből három dokumentum-, egy nepszerű-tudományos, egy rajz-, egy meg bábfilm. Marad hat húsz szabályos játékfilm, de ebből meg egy az Abigél eredetileg tévésorozat volt, ettől is eltekinthetünk hát. Marad 19. Mindenesetre kicsi a választék, és ez a legjobbak megtalálását megkönnyítheti, de sajnos a magyar filmgyártás helyzetét nehezíti. Több filmből több az esély jó művek születésére, kevesebből kisebb. Ez matematika ugyan, de érvényessége ez alkalommal nem esik kívül a művészeteken.

Mégis, menjünk tovább. Kínálkozna a felosztásnak egy olyan módszere is, hogy hány film játszódik a jelenünkben (11), és hány a közeli vagy távolabbi, történelmi múltban (8). Ez azonban semmiféle esztétikai, minőségi arányt nem jelez. Már régen tudjuk, hogy a máról és a tegnapról lehet jó, meg rossz filmeket is csinálni. Ez a 11:8-as arány legföljebb azt jellzi, hogy rendezőink nem menekülnek a múltba, nem kosztümökbe rejtett üzeneteket akarnak továbbítani a nézőknek. Mindez mellékes — gondolhatná az olvasó.

Kezdjük hát azzal, hogy igazán jelentős, nagy művel ebben az évben nem találkoztam. Hozzáteszem, hogy ez ritkaság, mert minden vitatható színvonala ellenére, a magyar filmgyártás eddig minden esztendőben produkált valami igazán jelentősei, mint a Napló gyermekeimnek, vagy a Mephisto volt, hogy csak az elmúlt évek példáit említsem.

Jó, vagy jó közepes mozidarabok születtek, összesen nyolc ilyen filmet találtam a listán. Nézzük a bemutatás sorrendjében.

Szirmok, virágok, koszorúk. Ez volt az év első bemutatója, és Lugossy László rendezőt szép filmet csinált az 1948— 40.es—50-es évek egy sajátos konfliktusáról. Milyen cselekvési lehetősége van annak az embernek, aki hű akar maradni a forradalom eszményeihez, de egyre nyilvánvalóbb: a történelem levette napirendről a forradalmat? Kitűnő színészi játék, nagyszerű operatőri munka, a részletek finom hitelessége jellemzi ezt a filmet — alighanem az év legjobbját —, s talán csak az nem emeli fel a remekművek magasába. hogy az ország mai közvéleménye számára a történelem teljességgel más kérdést tett fel. Hogyan lehet és meddig keil a reformokkal, a változások kis lépéseivel élni? Ilyesmi foglalkoztatja az iskoláskorúaktól a nyugdíjasokig a moziba járó — és a nagyobb létszámú, moziba nem járó — lakosságot, s csak mint elmúlt korok történelmi kérdésére tekint a forradalomra.

Redl ezredes. Nagy visszhangja volt e filmnek idehaza és külföldön egyaránt. A Mephisto után sokan az Oscar-díjas munka folytatásának tartották Szabó István művét. Nem is alaptalanul. Ugyanaz a műgond, a részetek tisztelete, a cselekménybonyolítás könnyedsége, a rendkívül nagy ívű történet szigorú kézben tartása, látványos operatőri és kiváló színészi munka jellemzi. Tehát sok minden jó elmondható a Redl ezredesről. Csak éppen a lényeg fals — legalább is számomra —, a dolog ugyanis szerintem másról szól, mint amit írója-rendezője szánt a fűimnek.

Jó közepesnek éreztem a Hány az óra Vekker úr?-at, Bacsó Péter filmjét, amely ugyan a második világháború csontig lerágott témáját vette elő, de Vekker úrban egy eredeti figurát sikerült megformálnia, mint ahogy Melis György prózai színészkedése nyomán a német tiszt is különleges színeket kapott.

Uramisten. Kifejezetten jó film Gárdos Péter rendező alkotóra. A valamit akaró ember elszántságáról szól. (Olyan kevés a valamit akaró hős a magyar filmgyártásbn.) Mindezt egy érdekes történet mondja el. a főszerepben pedig Eperies Káröly remekel. (Mellesleg egy epizód erejéig a Redlben is nagyszerű, mint ahogy az év végén bemutatott Tanítványokban is, s ezért nem is kell nagyon keresni az év lepiobb filmszínészét.)

Sortűz egy fekete bivalyért. Ez is jó közepes film, s legfőbb erényét nem is a két francia világsztár színészi játéka biztosítia. mint inkább a gverekszereolők alakítása. Szabó László Párizsban élő magyar rendező első hazai bemutatkozása néhány részletében igen szép filmet eredményezett, kár. hogy nem is egy vagy kettő, hanem három vagy négy történetet akart elbeszélni egyszerre, s ettől furcsa módon a film nem dinamikusabb, hanem statikusabb lett.

Egv kicsit én, egy kicsit te. Majdnem nagyon jó film, különösen a vége megragadó, de az idő nagvobb részében egy társadalmi dráma és egy szatíra között bizonvtalankodott a rendező. Gvamrathy Lívia. Drámának viszont kövhe'yes lett a film. szatírának meg nem elég következetes.

Csak egy mozi. Kollégáim — és a közönség — nagyobb része elviselhetetlennek tartotta ezt a filmet. Én egy jópofa műhelytréfának, amely ráadásul megfelölő adag öniróniával is rendelkezik. Tudom, véleményemmel én vagyok kisebbségben. nyilván én tévedek, de engedtessék meg a kritikusnak. hogy ne kelljen letagadnia tévedéseit sem.

A tanítványok. Ezt viszont sokan — velem ellentétben — igen nagyra értékelték. Különösen mint egy író (Bereményi Géza) filmrendezői bemutatkozását. Valóban, jelentős rendezői erényeket mutat fél az első filmes munka — lehet, hogy ezt díjazni is érdemes —, de szerintem a film első harmada után otthagyta főhősét, aki ettől kezdve statiszta lett a vele elindított történetben.

Hát ez az én mérlegem a zárszámadásra. Nyolc jó, vagy közepesen jó film nem is lenne rossz arány, ha... Ha lenne legalább egy kiemelkedően nagy mű ... S ha időközben nem változott volna tovább a magyar mozifilm környezete. Lassan már a gyereknézők is csak a Kék villám-szerű látványosságokhoz váltanak jegyet, a felnőtteken pedig nálunk is ■kitört a videoláz. S az értékes műalkotások alig szerepelnek a keresett cserekazetták között.

Mi & megoldás? Természetesen a kritikusnak sincs ......... receptje, csak azt tudja: ilyen körülmények között nyolc — hét vagy kilenc, ez most mindegy — jó, vagy inkább jó közepes film aligha elégséges a figyelem felkeltésére. S ezen valószínűleg a díjak sem fognak segíteni. BERNATH LASZLO

C

sarodai templom (13. sz.)

ré Bethlen Gábor udvarát, Pannonhalmához a külsőségekben nem szűkölködő királyi találkozásokat, kis faluk templomainak csendjében viszont még ma is a meghitt emberközelség a vonzó. „Tízen vagyunk: ez a gyülekezet, a tizenegyedik maga a pap, de énekeltünk mi százak helyett, hogy hull belé a por és vaikolat” — valahogy így, mint Jékely Zoltán versében, valahogy így gyűlt össze kevéske középkori ember aprócska templomaiban, csak a Szat- már—Bereg-i síkon mintegy harmincegyben. A legkeletibb határszéli, a csengett, huszonhat méteres hosszával már nem csupán legrame- kebb kora gótikus templomunk arrafelé, de a legnagyobb is. Még a csarodai is nagynak mondható 15 méteres hosszával, s szobányi szentélyével.

Az északkeleti határszélen a középkori Magyarországon gyakori körtemplomot ismerhetjük fel Karosán, s továbbá a borsodi Bodva völgyi szalonnái vagy a 13. századi kallósdi (Zala), a rábaszentmiklósi, a kiszombori, a székelyudvarhelyi, a szepességbeli haraszti, s a hatalmas jaki templom tövében, a Szt. Jakab kápolna épületében. Ezek a parányi körtemplomok valóságos gyöngyszemed is a tájnak. Egyszerű építészeti eszközökkel megbízható, szilárd és zárt formák, gazdaságos térkihasználással, bonyolult kötéseket nem igénylő tetőszerkezettel. Kicsi, de talán nem is jelentéktelen falvak közös nagy vállalkozásai, a koruk stílusában fogant épületek, s hogy milyen kultúrát teremtő erővel, Vizsoly történelmi szerepe figyelmeztethet rá. És lehetetlen említés nélkül hagyni a csarodai temlomtornyot, a vámosatyai harangtornyot, karcsú, zsindelyes gótikus fióktomyaival, — az ácsmunka megannyi remekét.

(Folytatjuk) Koczogh Ákos

A magyar építészet «sâzadaibél (II.)

fi kezdetek

Országjárásunk során óhatatlanul megismerkedhetünk középkori építészetünkké!, művészeti nyelven a 12—15. századbeli román korral, gótikával. A tihanyi bencés apátság altemplomával, a zsámbéki rommal csakúgy, mint a Szigetköz táján a lébényi apátsági templommal. Az Árpád-korban ritka kereszthajós építkezésre ócsa után ráismerünk Erdély sarkában, Gyulafehérváron, s elzarándokolunk a Kárpát-medence egyik legnagyobb gótikus templomához, a kassai dómhoz, benézhetünk a budai vár lakóházainak gótikus kapu- áljaiba, bejárhatjuk a lőcsei, brassói városháza termeit. Nyírbátor pedig valóságos idegenforgalmi kulturális központ, gótikus terem- temploma vonzásában.

A középkorban épült kétszáznál több várunk javát szétdúlták a török és osztrák hadak, s ami épen maradt, mint Szigliget, felrob- banttatta Lipót császár, nehogy valamiféle magyar ellenállás fészke lehessen. És várjuk, hogy a tatárjárás után építeni kezdett sárospataki vár megmaradt régi Vöröstornya eredeti szépségében álljon helyre. Talán többét ismerünk név szerint építészetünk középkori nagy múltjából, mint amennyi tudatunkat valóban élteti. Űj, harminc évi műemlékvédelmi munkánk nem véletlenül példa világszerte: egy szinte ismeretlen országot támasztott életre körénk, amelyben már nem csupán reprezentatív építményeink uralkodnak, de az eladdig jószerint ismeretlenek is.

Finn barátaink saját viking elődeiket alig tartják olyan becsben, mint amilyen respektussal emlegetik a mi római hagyományainkat. Hazánkban a rómaiak építettek először téglából, kóből városokat, utakat, s néhány éve még a budai Orbán-hegyen is olyan épen maradt tetőcserepéket dobott ki a földmaró, mai római szőlősgazda tanyáját fedte. Mielőtt a parádés Aquincumot elérnénk, a Lajos utcából elkanyarodva, ott árválkodik gazzal benőve a római katonai amfiteátrum (hogy megbecsülnék másfelé!). A Dobogókőn épek a római út kövei, akár Szombathelyen a császári palota mozaikjai. Kultúra kultúrára épül. Az Erzsébet híd pesti római kori hídfője határozta meg a Belváros kialakulását, a kalocsai bazilika alapjai római téglából épültek, a szigligeti avasi templomot római kövekből emelték, a csempesz- kovácsi eredeti formájában fennmaradt 13. század eleji románkori templomunkba római téglákat építettek be, és a régi római Fenékpuszta falai között magyarok kerestek védelmet a honfoglalás után. De Csányi Károly villája is római alapfälakra épült Tihanyban.

Szent István minden tíz falut templom építésére kötelezett. Templomot építettek királyaink, püspökeink, földesuraink, s a templom nemcsak a lélek, de a veszélyben forgó emberi élet mentsvára lett. (Árva, Buda, Diósgyőr, Gyula, Nagyvázsony, Sárospatak, Tata, Vajdahunyad stb) mellett nem csoda, hogy legtöbb középkori emlékünk: templom. Ha közismert, nagy egyházi emlékeink mellé odaképzeljük a korabeli pompát, Gyulafehérvár köA Vizsolyt templom (13—14. század)

A utolsó stáció felé (részlet)

Négy évtizedes képzőművészeti-iparművészeti mun. kálkodás jelenti Hévízi Piroska pályáját. Kolozsvár ott született, fotós, divattervező volt, festészetet tanult a háború előtti és Utáni években. A fasiszták Bergen-Belsenbe hurcolták. Már ott festőiskolát szervezetit az árva, elhagyott gyerekeknek.

A felszabadulás után hazatérve résztvett az újjáépítésben, s rajzokkal is követte az eseményeket, üzemeikbe járt, rajzolta, festette a munkásokat. Résztvett tár. sadalmi szervezeték életrehivásában. Közben kiállításokon vett részt, munkái külföldi és hazai gyűjteményekbe is eljutattak.

Művészpályájának delelő- jére — írja róla Pogány ö. Gábor — „Mamentó” oímen kiállított kompozíciójával érkezett. A második világháború befejezésének negyedik évfordulójára’ megalkotott tíz pannó, nagyméretű táblakép visszaemlékezésnek, figyelmeztetésnek nevezhető. Ez az emlékmű összeálló festménysorozat egyszersmind dokumentum is, riadó is, felszólítás a jóakarattá emberek címére, hogy jobb sorsra éledő glóbuszunk nem térhet napirendre a felett, mennyi kín, szenvedés volt a szabadság ára. A művésznő, mint Bergen-Belsen foglya tengődte végig a kataklizmát, s a felszabadulás jubileumán megrázó emlékeztetővel lépett az utókor elé, hogy az felvértezze magát a hatalom megszállottjai ellen. Művei szinte szabatosan számolnak be arról, mi történt a elhurcoltakkal, hatásuk mégse a epikus horror valósághű leírásában rejlik, hanem a művészi kifejező- képesség eszközeiben. Tökéletes ábrázolás, eleven emlékezőtehetség, lélektani indf. tékokból táplálkozó kolorizmus igazolja a kompozíciók igazságérvényű tartalmát. A szorongás, a rettenet feszültsége az idő múlásával se csökken, ami a konstruktív szerkesztésből, a kertelés nélküli őszinteségből is kivehető.

Hévízi Piroska képedből most a XX, kerületi Csili Galériában nyílt kiállítás.

önarckép

Hévízi Piroska kiállításáról