Tolna Megyei Népújság, 1986. február (36. évfolyam, 27-50. szám)

1986-02-01 / 27. szám

2 NÉPÚJSÁG 1986. február 1. A Központi Statisztikai Hivatal jelentése a gazdaság és a társadalom fejlődéséről a VI. ötéves tervidőszakban és 1985-ben A VI. ötéves tervidőszak­ban tovább erősödtek a szo­cialista társadalom műszaki és gazdasági alapjai, gyara­podott a nemzeti vagyon. A lakosság jövedelme és fo­gyasztása emelkedett, élet­körülményei javultak. A népgazdaság egyensúlyi hely­zete az időszak folyamán kedvezőb lett, ezen belül a külgazdasági egyensúly lé­nyegesen javult. A külkeres­kedelmi mérleg az 1980. évi jelentős passzívummal szem­ben 1985-ben mind rubel, mind nem rubel elszámolá­sokban aktívummal zárult. Ezt a társadalmi termelés hatékonyságának némi ja­vulása, valamint a nemzeti jövedelem növekedése mel­lett a belföldi felhasználás visszafogása tette lehetővé. Az ötéves terv a nemzeti jövedelem 14—17 százalékos növelését irányozta elő. Az éves_ tervek, a külső és a belső feltételek változása miatt, mérsékeltebb növeke­dési ütemet tűztek ki célul. 1985-ben a nemzeti jövede­lem kb. 840 milliárd forint volt, volumenben 7 százalék­kal több az 1980, évinél, és kb. 1 százalékkal kevesebb, mint 1984-ben. Az előző évi­től legnagyobb mértékben a mezőgazdaság és az építőipar termelése maradt el. A brut­tó nemzeti termék volumene öt év alatt 9 százalékkal emelkedett. A külgazdasági egyensúlyt nehezebb körülmények kö­zött kellett javítani, mint amilyenek a terv jóváhagyá­sakor előreláthatok voltak. A tervidőszak folyamán esz­közölt intézkedések és a gazdálkodó szervek erőfeszí­tései eredményeképpen 1982- től a külgazdasági kapcsola­tok minden évben kiviteli többlettel zárultak. Az 1985. évi kiviteli többlet a terve­zettnél és az előző évinél i.; kisebb, mintegy 22 milliárd forint lett. A belföldi felhasználás, azaz a fogyasztás és felhal­mozás együttes volumene 1985-ben mintegy 4 százalék­kal kevesebb volt az öt év­vel korábbinál, és megközelí­tette az 1984. évi szintet. 1985-ben az egy lakosra jutó reáljövedelem 7—8 szá­zalékkal volt magasabb az 1980. évinél. A reálbér csök­kenése 1985-ben megállt és színvonala mintegy 5 száza­lékkal alacsonyabb volt az öt évvel korábbinál. A reál- jövedelem emelkedése az egyéb munkajövedelmek és különösen a társadalmi jut­tatások növekedéséből szár­mazott. A lakosság fogyasz­tása 1980-tól 1985-ig kb. 7 százalékkal emelkedett. Mind a reáljövedelem, mind a fo­gyasztás növekedése lényegé­ben megfelelt a tervezett­nek. A felhalmozás 1985. évben sem emelkedett, s így öt év alatt a nettó felhalmozás vo­lumene jelentősen, a bruttó felhalmozás kisebb mérték­ben csökkent. A VI. ötéves terv időszaká­ban az aktív keresők száma folyamatosan csökkent, öt év alatt 2,7 százalékkal. Az anyagi ágakban ennél na­gyobb, 4,9 százalék volt a létszámcsökkenés, míg a nem anyagi ágakban 7,2 százalék­kal nőtt a keresők száma. Ezenkívül mérsékelte a mun­kaidő-alapot a törvényes munkaidő csökkentése . az ötnapos munkahétre, majd több ágazatén a 40 órás mun­kahétre való áttéréssel. A munkaidő-alapot növelte vi­szont a kiegészítő tevékeny­ség terjedése. A termelés nö­vekedését a munkatermelé­kenység emelkedése biztosí­totta, amely az anyagi ágak­ban öt év alatt mintegy 10 százalékkal nőtt. A beruházások csökkenése miatt a népgazdaság álló­eszközállománya a nyolcva­nas években évi átlagban mintegy 4 százalékkal nőtt, lassabban, mint az előző öt­éves tervidőszakban. A ter­melés ennél mérsékeltebben növekedett, így az állóesz­közök kihasználásának ha­tékonysága egészében rom­lott. Emellett egyes, főleg feldolgozóipari ágazatokban — pl. a gépiparban, a vegy­iparban, a könnyűiparban — javult az eszközkihasználás. A terviidőszak elején a ter­melés anyaghányada csök­kent, 1985-ben azonban el­érte az 1980. évi szintet. Az anyagfelhasználás alakulásá­ban nagy szerepe volt az energiafelhasználásnak. Az anyagi ágak energiafelhasz­nálása 1985-ben 3,8 százalék­kal kevesebb volt az öt év­vel korábbinál, az egységnyi termelésre jutó energiafel­használás kb. 10 százalékkal csökkent. A népgazdaság összes ener­giafelhasználása, a lakosság, valamint a kommunális és egyéb nem anyagi ágazatok fogyasztásának növekedése miatt emelkedett, öt év alatt 54 százalékkal. Az energia- forrásokon belül a hazai ter­melés aránya 4984-ig fokozó­dott, az importé csökkent. 1985-ben a rendkívül hideg tél miatt ismét nagyobb im­port vált szükségessé. A termelés importigényes­sége mérséklődött, a terme­lés 1 százalékos növekedésére jutó importnövekedés a VI. ötéves tervidőszakban kisebb volt, .mint az előző öt évben. Az elmúlt öt évben a ter­melés szervezetében és a gazdálkodó szervezetek te­vékenységében jelentős át­alakulás ment végbe a ru­galmasabb alkalmazkodó ké­pesség érdekében. A valós igények kielégítésére emel­kedett a kisvállalatok és egyéb kisebb termelő szerve­zetek száma, részben a meg­lévő nagy vállalatok egyes részlegeinek önállósulása útján. Üjtípusú gazdasági szerve­zetek is létrejöttek, és növe­kedett a magánkisiparosok száma. Ezzel egyidejűleg a gazdálkodó szervezetek tevé­kenysége sokrétűbbé vált. Főleg a mezőgazdasági és az építőipari szervezetek vé­geztek növekvő arányban az alaptevékenység mellett más munkát. A népgazdaságban létre­hozott összes jövedelem öt év alatt folyó áron több mint 40 százalékkal emelkedett. A jövedelemnövekmény négy­ötöde az árszínvonal emel­kedéséből származott. A kül­kereskedelmi cserearányok romlása csökkentette a jöve­delmeket. A bruttó munka- jövedelmek növekedése egyenletesebb volt, mint a tiszta jövedelemé. A gazda­sági szféra egészéből a költ­ségvetésbe központosított jö­vedelem hányada emelkedett. Az állami költségvetés egyen­súlya 1984-ig javult, ez azon­ban 1985-ben már nem foly­tatódott. A tervidőszak folyamán az állami szektor aránya vala­melyest csökkent, a szövet­kezeti széktoré emelkedett. Az időszak végén a nemzeti jövedelem 94—95 százalékát a szocialista szektor állította elő, ahol az aktív keresők mintegy 95 százaléka dolgo­zott. A gazdasági fejlődés főbb .1985. év ,1984. év százalékában Nemzeti jövedelem kb. 99 Belföldi felhasználás 99,5—400 Ipari termelés 101 Országos építési-szervezési tevékenység 95 Mezőgazdasági termékek termelése 94 Egy lakosra jutó reáljövedelem 101—101,5 Lakosság fogyasztása 101—401,5 4985. év Szocialista szervezetek beruházása milliárd Ft 490—191 Lakásépítés, 1000 db 72,5 a) 1981—4985. évek átlaga az 1976—4980. százalékában. mutatói 1985. év 1980. év százalékában kb. ,107 96—97 112 88 112 a) 107—108 107 1981—1985. év összesen kb. 935 370 évek átlagának A termelés és a ráfordítások alakulása Az ipari termelés öt év alatt 12 százalékkal, az utol­só évben 1 százalékkal nőtt. A VI. ötéves terv 19—22 szá­zalékos növekedésit irányzott elő. Az ipar nemzeti jöve­delemihez való hozzájánulásia öt év alatt a bruttó terme­lésnél valamivel gyorsabban nőtt, de 1985-foen ez a cél nem valós,u'it meg. Az öiiéves .terv céljainak megfelelően az ipari termé­kek értékesítésében emelke­dett az export aránya. 1985- ben rulbel viszonylatba 38 százalékkal, nem rubel elszá­molásokba 14 százalékkal több ipari termékét exportál­tak, mint 1980-ban. 1985-ben azonban a rubelben elszámolt kivitel gyors növekedése mel­lett a konvertibilis valuták­ban elszámolt kivitel csök­kent. Ebben jelentős szerepe volt az élelmiszeripari ter­mékkivitel visszaesésének. Belföldre az ipar öt év alatt 4 százalékkal növelte értékesítését. Ezen belül a lakosságnak eladott termékék mennyisége 14—42 százalék­kal, ,a beruházási célú és a termelőtfelhasználást szolgá­ló értékesítés 4, illetve 1 szá­zalékkal nőtt. Az ipar anyagellátása az ötéves tervidőszak folyamán — az egyensúlyi követelmé­nyek elsőbbsége miatt — vál­tozó volt. 1985-!ben a fokozó­dó import a korábbiaknál jobb feltételeket biztosított a termelők számára. Energia­gondok a szokatlanul hideg 1984/1985-ös tél folyamán akadályozták a termelést. ,Az egyes ipari ágazatok, szakágazatok fejlődése diffe­renciált volt. Az ipari terme­lés kb. kétharmadát képvi­selő szakágazatok termelése öt év alatt kisebb-nagyobb mértékben bővült, egyíhar- maduké nem változott vagy csőikként. A központi fejlesz­tési programok által felölelt területék többségénél a ter­melés fejlődési üteme meg­haladta az ipari átlagot. A terv előirányzatától eltérően a termék megújít ás lassú volt. Az iparban foglalkoztatot­tak száma öt év alatt több mint 100 000 fővel, 7 száza­lékkal ősökként. 1984-ben és 1985-ben a létszámcsökkenés, a korábbi évi 2—3 százalék­ról 0,5—0,6 százalékra mér­séklődött. A létszámcsökke­nés lassulásában szerepe volt a vállalati gazdasági munka- közösségek megjelenésének. Az 1981—1985 években az ipari termelés hatékonysága javult. A javulás főként a tervidőszak első négy évét jellemezte, és lényegében a munkatermelékenység növe­kedéséből származott. Az egy foglalkoztatottra jutó terme­lés 1985-toen 18 százalékkal magasabb volt az 1980. évi­nél. Az egy órára számított termelés öt év alatt 33 szá­zalékkal nőtt. Az energiaforrások közöt' a szénhidrogének aránya az 1980. évi 63,6 százalékról 1985-ben 59,9 százalékra csökkent, úgy, hogy a kőolaj aránya számottevően mér­séklődött, a földgázfelhasz­nálásé kissé emélikedett. Nőtt az energiafelhaszná­lásban az importált villa­mos energia és az atomener­gia szerepe. A Paksi Atom­erőmű I. és II. blokkja szol­gáltatja a vi tlamosenergia- termelés egynegyedét, az összes energiafelhasználás 4,6 százalékát. A szén ará­nya az energiaforrásokon belül csökkent. Az energiatermelés bőví­tésére és korszerűsítésére öt energetitkai szakágazat­ban a tervidőszak folyamán kb. 130—140 millárd forin­tot fordítottak, az összes ipari beruházás 40 százalé­kát. Ennék az összegnek kö­zel egyharmadát a Paksi Atomerőmű építésére hasz­nálták fel. Ezenkívül elké­szült többek között a már- kushegyi és a nagyegyházi bányaüzem, folyamatban van a mányi barnaszénbánya nyitása. A tervidőszak fo­lyamán üzembe lépett a Testvériség Gázvezeték har­madik szakasza. A vaskohászat termelése öt év alatt 7 százalékkal csökkent. A termelésben nőtt az értékesebb henge­relt acélok és a kohászati másod- illetve harmadtermé­kek aránya. Az időszak fo­lyamén befejeződött a Lenin Kohászati Művek kombinált technológiájú acélművének és a Duna Vasmű konver- teres acélművénék a beruhá­zása. A vaskohászati termé­kek exportja öt év alatt a rubel elszámolású országok­ban számottevően emelke­dett, a nem rubel elszámo­lású országokban csökkent. Az ötéves tervidőszak fo­lyamán a Bitó II., a Halim- ba III. és a Fenyőfői bau­xitbányák üzemibe helyezése révén bővült a bauxitter- melő kapacitás. A Székesfe­hérvári Könnyűfémmű fej­lesztése befejeződött, ez is hozzájárult ahhoz, hogy a magasabb feldoígozottsági fokú alumínium félgyárt­mányok termelése emelke­dett. A gépipar termelése 1985-iben 18 százalékkal ha­ladta meg az 1980. évi szín­vonalat. öt év alatt legna­gyobb mértékben a viszony­lag kisebb anyag- és ener­giaigényű híradás- és vá­kuumtechnikai, valamint a műszeripar termelése emel­kedett. A tervidőszak folya­mán nagymértékben foko­zódott a gépipar exportcélú termelése; mind a rubelben, mind a konvertibilis valu­tákban elszámolt kivitel emelkedett, bár az utóbbi a számítottnál lényegesen kisebb mértékben. A tőkés exportot nehezítette a nem eléggé versenyképes kínálat, de korlátozták azt a fejlő­dő országok diszkriminációs intézkedései is. Belföldre el­sősorban a gépipar fogyasz­tási célú értékesítése bővült: öt év alatt 30 százalékkal. A beruházási célú eladás csökkent. A vegyipar termelése öt év alatt 11,8 százalékkal emelkedett. A kőoliajf eldől - gozó-ipar termelése csőik­ként, a többi vegyipari ága­zaté emelkedett. A kőolajfel- dolgozó-ipar termelésében nőtt a külpiacokon jól ér­tékesíthető aromás termékek gyártása. A Duna Kőolajipari Vállalatnál a katalitikus knakküzem üzembe helyezé­se nyomán a fehérárukiho- zatal az 1980. évi 54 szá­zalékról 1985-ben 05 száza­lékra emelkedett. Korszerű­södött a műanyag alapanyag termelés szerkezete, emel­kedett a műanyagtermelés és -felhasználás, fejlődött a kevésbé enrgiaigényes mű­anyagfeldolgozás. Kiemelke­dően fejlődött az elmúlt öt- évben a gyógyszeripar, a háztartási-, és kozmetikai vegyipar, a gázgyártás és -elosztás. A vegyipari ter­mékek exportja öt év alatt és 1985-ben is mind a szo­cialista, mind a tőkés or­szágokba számottevően bő­vült. Belföldre a vegyipar 1980-tól 1985-ig 4 százalék­kal növelte értékesítését, ezen belül fogyasztási cél­ra mintegy 30 százalékkal. Az építőanyag-ipar a terv­időszak első négy évében 4 százalékkal növelte termelé­sét. 1985-ben 3,8 százalékkal csökkent az ágazat kibocsá­tása, így az öt évvel koráb­bi szintnek féléit meg. Az építőanyag-ellátás az idő­szak folyamán nem volt egyenletes, 1985-ben a kíná­lat meghaladta a keresletet. A könnyűipar az 1981— 1985. években 6 százalékkal növelte termelését. Az idő­szak folyamán üzembe he­lyezett új termelőkapacitá­sok hatására az átlagosnál gyorsabban emelkedett a nyomdaipar, valamint a pa­píripar termelése. A ruhá­zati termékek termelése a hazai és külföldi kereslet, valamint munkaerő és anyagellátási gondok miatt egyes években csökkent. A könnyűipar öt év alatt a nagy- és kiskereskedelem­nek mintegy 7 százalékkal növelte értékesítését. 1985- ben a rubel elszámolású or­szágokba az 1980. évinél több, a tőkés országokba ke­vesebb árut exportáltak. Az élelmiszeripar terme­lése az elmúlt öt évben 11 százalékkal emelkedett. Az ágazat a lakosság igényeit kielégítette, s emellett ter­melésének több mint egy­ötödét exportálta. Az ötéves terv az építési tevékenység növekedését ír­ta elő, az éves tervek azon­ban csökkenő építési felada­tokat határoztak meg. Az or­szágos építési-szerelési tevé­kenység 1985-ben az előző évihez képest 5 százalékkal csökkent, és kb. 10 százalék­kal volt kisebb az 1980. évi­nél. A beruházások és a la­kásépítés mérséklése elsősor­ban a kivitelező építőipart érintette. Ennek termelése 1985-ben 8 százalékkal ma­radt el az előző évitől, és 24 százalékkal az öt évvel az­előttitől. A nem építőipari szervezetek építési tevékeny­sége 1981—1982. években bő­vült, ezt követően csökkent A magánépítési tevékenység volumene számottevően nö­vekedett. 1985-ben 72 500 lakás épült az országban, ezzel lényegé­ben elkészült az öt évre elő­irányzott 370 ezer lakás. A lakosság magánerős lakás­építését a pénzügyi és hite­lezési feltételek javításával is segítették, öt év alatt a la­kások négyötöde magánerő­ből épült. Az épített la­kások alapterülete nőtt, 1985- ben átlagosan 80 négyzetmé­ter volt. A VI. ötéves tervidőszak­ban a kivitelező építőiparban foglalkoztatottak száma több mint 52 ezer fővel, 16 szá­zalékkal csökkent. A lét­számcsökkenés döntően a fi­zikai foglalkozásúak körében következett be, és főleg a hagyományos építőipari szakmákat érintette. Az épí­tőiparba nem tartozó szerve­zeteknél az építési-szerelési munkákon foglalkoztatottak száma kevésbé csökkent, a magánépítőiparban és a la­kosság házilagos építkezése­in dolgozóké emelkedett. A mezőgazdasági termékek termelése a VI. ötéves terv­ben az előző öt év átlagát 12 százalékkal meghaladta, és ezzel a tervben előirányzott növekedés alsó határát érte el. 1985-ben mind a növény- termelés, mind az állatte­nyésztés termelése elmaradt az előző évitől. 1985-ben 14,8 millió tonna gabona termett, 6 százalék­kal kevesebb az 1984. évi re­kordmennyiségnél. öt év alatt 9 millió tonnával, 14 százalékkal több gabonát ta­karítottak be a gazdaságok, mint az előző öt évben. A több termés a hozamok nö­vekedéséből adódott, a ve­tésterület 4 százalékkal csök­kent. öt év átlagában a bú­za hektáronkénti hozama 4630 kg, a kukoricáé 6110 kg volt, 570, illetve 1260 kilo­grammal több, mint az 1976 —1980 években átlagosan. Az ipari növények közül 1981—1985. évek átlagában a cukorrépa termésmennyi­sége is meghaladta az előző öt évit, a napraforgóé pedig megkétszereződött. 1981—1985. évek átlagá­ban burgonyából és zöldség­ből egyaránt kevesebbet ter­meltek, mint az előző öt év­ben. A csökkenés a vetéste­rület mérséklődésének követ­kezménye. öt év átlagos gyü­mölcstermése 14 százalékkal több volt az 1976—1980. évek átlagánál. Szőlőből — az 1985. évi nagymértékű csök­kenés következtében — öt év alatt 7 százalékkal keve­sebb termést takarítottak be az előző öt év átlagánál. 1985-ben az állatállomány csökkent : a szarvasmarha­állomány 7 százalékkal, a sertésállomány 10 százalék­kal, a juhállomány 13 szá­zalékkal. Az 1985. év végi sertésállomány így is meg­haladta az ötéves tervben előirányzottat. A tervhez ké­pest visszaesés elsősorban a juhállományban, továbbá a szarvasmarhák számában van. 1981—'1985. évek átla­gában a vágóállat-termelés közel 15 százalékkal emelke­dett. 1985-ben a vágóállat- termelés 2,3 millió tonna volt, 4 százalékkal kevesebb az előző évinél, de az ötéves tervben számítottat megha­ladta. A legfontosabb állati termékek közül a tej- és a tojástermelés is csökkent, 1984. évhez képest. A mezőgazdasági élelmi- szeripari termékek kivitele a tervidőszak folyamán 34 szá­zalékkal emelkedett. Rubel elszámolásokba 30 százalék- íkal, nem rubel elszámolások­ba 36 százalékkal adtak el többet 1985-ben, mint 1980- ban. A mezőgazdasági nagy­üzemek alaptevékenységen kívüli tevékenysége az 1981—1982. években gyors ütemben emelkedett 1983 óta a növekedési ütem mér­séklődött. A kiegészítő te­vékenységet is figyelembe véve a mezőgazdasági ága­zat összes bruttó termelése 1985-ben a mezőgazdasági termékek termelésénél ki­sebb mértékben, 3—4 száza­lékkal csökkent 1984-hez képest. A nettó termelés bővülése 1981—1984 között meghaladta a bruttó terme­lését, 1985-ben azoban job­ban csökkent, mint a bruttó termelés. Az aktív keresők száma a mezőgazdaságban és erdő­gazdálkodásban a tervidő­szak első három évében, a kiegészítő tevékenység bő­vülésével összefüggésben nö­vekedett, az utóbbi két év­ben csökkent. Az 1986. ja­nuár 1-d létszám az egy év­vel korábbinál 4,4 százalék­kal, az öt évvel azelőttinél 6,4 százalékkal volt kisebb. A mezőgazdaság állóesz­köz-állománya a VI. ötéves tervidőszakban szerény mér­tékben emelkedett. Több gaz- bonatárolót helyeztek üzem­be és nőtt a kapacitásúik, több sertésférőhelyet épí­tették mint az előző öt év­ben. A traktorok száma évek óta alig változott, teljesítő- képességük kismértékben nőtt. Az ültetvénytelepítés az évek folyamán erőtelje­sen csökkent. A műtrágya- felhasználás a tervidőszak első három évében nőtt, az­óta csökkent. Az ötéves tervidőszakban 35 ezer. hektár területen vé­geztek erdőtelepítést és fá­sítást, és 100 ezer hektáron erdőfelújítást. Nőtt az er-

Next

/
Oldalképek
Tartalom