Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-13 / 10. szám
1986. január 13. NÉPÚJSÁG 3 A negyei parancsnokság törzsének, alegységeinek gyűlése A megyei törzs és a közvetlen alegységek személyi állománya Szellemi műhelyeink Nemcsak a mának, hanem a holiaputánnak is. A zenetanítás és környéke (Folytatás az 1. oldalról.) — a Veszprém megyét sújtó földrengés okozta károk helyreállításában ötvennyolc Tolna megyei munkásőr vett részt feláldozva pihenőidejét. A munkásőrök politikai, közéleti szerepét az is jellemzi, hogy száznyolcvannégyen töltenek be párttisztséget, 36 tanácstag, 9 pót- tanácstag, 31 szakszervezeti tisztségviselő van, és azonkívül sókan töltenek be szerepet a népfrontbizottságo-k- ban is. Az állomány 67 százalékának van társadalmi megbízatása. A munkásőrség a párttaggá nevelés egyik iskolája is: a múlt évben felvett párttagok tíz százaléka volt munkásőr Tolna megyében. A beszámoló azt is megállapította: a területi párt- szervekkel, a helyi pártszervezetekkel való, évek óta szoros kapcsolat eredménye az, hogy Tolna megyében az egységek személyi állománya teljesen feltöltött, utánpótlási gondok évek óta nincsenek. A megyei parancsnok beszámolója ezután foglalkozott a törzs, a közvetlen alegységek múlt évi munkájával, és vázolta az idei feladatokat. A testületben folyó szocialista versenymozgalom értékelése alapján az Élenjáró egység címet a tamási Gőgös Ignác egység nyerte el. Kiváló alegység címet pedig a híradószakasz nyerte. Tatár Lajos beszámolója után Váradi László kért szót és a megyei pártbizottság elismerését tolmácsolta a megye egész munkásőr-állomá- nyának, valamint családtagjaiknak. Szénási László ezredes, a Tolna Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság parancsnoka és Somogyi József ezredes, a Polgári Védelem Tolna meIsmét dolgoztak vasárnap az ország szénbányáiban. A mélyművelésű bányák többségében egyharmados termelő műszakot tartottak, s reggel hat órától délután kettőig mintegy 20 ezer tonna szenet küldtek felszínre. A Bányászati Egyesülés tájékoztatója szerint március végéig .továbbra is termelnek szombaton és vasárnaponként is a bányákban. Az első negyedévben ugyanis 1,3 millió tonna szenet akarnak szállítani a Tüzép-telepekre, ennyire adott megrendelést a belkereskedelem. A bányászok erőfeszítéseinek köszönhető, hogy a korábbi időszakhoz képest lényegesen megjavult az ellátás a szilárd tüzelőanyagokból. Megszűnt a sorbanállás az elárusító helyek előtt, a Tüzép- ek körülbelül 300 000 tonnás készlettel rendelkeznek. A kedvezőbb helyzetre utal az is, hogy a Tüzép most már a jobb minőségű, magasabb kalóriájú szénféleségek szállítását szorgalmazza. A lakossági ellátás további javításán kívül ebben a negyei törzsparancsnoka a társfegyveres erők és testületek nevében köszöntötte a munkásőröket. Az egységgyűlés eddig is oldott hangulata ünnepibbé vált: Váradi László, a megyei pártbizottság titkára, és Tatár Lajos, megyei parancsnok ajándékot adott át a fegyverbarátság jelképeként annak a szovjet alakulat parancsnokának, amely- lyel évek óta tart az együttműködés, a jó baráti, elvtársi viszony. Pjotr Pavlovics Moszijcsuk rövid, baráti szavaikkal méltatta a Tolna megyei munkásőrök munkáját, annak elismeréseként oklevelet adott át Tatár Lajosnak. Kitüntetések átadása következett ezután. Váradi László és Tatár Lajos adta át a Szolgálati Érdemérem 25 éves fokozatát Samu Adómnak, Sipos Istvánnak, a 20 éves fokozatot Stolczen- baoh Kálmánnak. A hárolm kitüntetett munkásőr feleségének átadták Borbély Sándor, országos parancsnok köszönő levelét. A tizenöt éves fokozatot hat, a tízéves fokozatot egy munkásőr kapta, az 5 éves szolgálat utáni Munkásőr-amlékjelvényt 8 murikásőr. A szocialista versenymozgalom eredményei alapján Kiváló szakasz címet, zászlót és oklevelet a híradósszakasz parancsnoka, Korozs Alibin vette át. Rajta kívül ketten kapták Kiváló parancsnok, négyen Kiváló munkásőr emlékjelvényt. Az országos parancsnokság oklevelét és emlékplakettjét Haypál Tibor adta át a sióagárdi Sióvölgye Tsz-nek, amelyet Lózsányi Sándor elnök, munkásőr vett át. A leszerelők nevében Magyar János köszönt el az állománytól, majd az egységgyűlés az Internacio-náléval fejeződött be. gyedéviben az eddiginél több szenet küldenek a bányavállalatok az erőműveknek. A korábbi hónapokban ugyanis a Magyar Villamos Művek rovására növelték a lakosságnak szánt szén termelését. Ezért az erőművek szénkészletei csökkentek. Az idén a népgazdasági terv 24 millió tonna szén kitermelését irányozza elő. Ebből 17,4 millió tonnát a mély- művelésű bányák dolgozói küldenek felszínre, a többi a külfejtések termelése lesz. A lakosság ellátására 5 millió tonna szén értékesítésére kötött szerződést a belkereskedelem a bányászattal. Ezen felül, ha a lakosság arra igényt tart, még 150 000 tonna lignitet is szállítanak a belkereskedelemnek. A lignit ugyanis a 6000—7000 kalóriás importszenekkel összekeverve, gazdaságosan eltüzelhető. Az évet egyébként jól kezdték a hazai szénbányákban. Több nagy teljesítményű bányában javultak a zavartalan termelés feltételei. Megszűnték a termelést tavaly akadályozó geológiai problémák. Szerkesztőségi szobámba gyakran béhallik a Szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola növendékeinek játéka. Leggyakrabban a trombitások örömmel teli muzsikálását hallóim, néha pedig a keserves ismétléseket... S magam előtt látom a nyűglődő gyermekarcokat, „hogy már megint nem jött össze...” De magam előtt látom az elégedett arcokat, s az a feletti mosolyt, hogy milyen szépen, szinte magától értetődően kapcsolódnak egymáshoz a motívumok. S nemcsak a több éves kemény munka gyümölcse, hanem a napi aprócska eredmények is közösök: éppúgy illetik a tanárt, mint a diákot. S ebben az iskolában a legtöbb esetben egy tanárról és egy diákról van szó, nem pedig osztályról, kollektíváról. Ez lényegében az iskolán mint típuson alapul. De erről még szóljunk később. Most beszélgessünk Thész László zongora szakos tanárral, a zeneiskola igazgatójával és Tóth Mária zongora és szolfézs szakos tanárral arról a már szinte banálisnak tűnő témáról, ami az intézet tanulóinak zenei nevelését illeti, s egyebek között éhhez is kapcsolható az iskola tanárainak munkája, mely maga körül szellemi műhelyt feltétélez — teljes joggal. Induljunk ki abból az ógörög példából, majd a középkori felfogásból, illetve Kodály Zoltán azon szavaiból, hogy „az ember zene nélkül nem teljes egész, csupán töredék.” És szintén itt említhetjük Kodály Zoltán munkásságának azon eredményét, amikor sikerült elérnie az ország mintegy száz iskolájában a mindennapi énekóra bevezetését, vagyis a gyerekék az iskola nyolc évében megkaphatták a tökéletes zenei alapokat. És „ez a száz iskola nem zeneiskola, hanem emberískola”. — Számtalan fölmérés és konkrét példa bizonyítja, hogy a zenét tanuiló diákok kapcsolata a többi tárggyal is megváltozik, szívesen járnak a tanórákra, jobbak az eredményeik, kiegyensúlyo- zotta'bban élnek, mint társaik, könnyebben birkóznak meg a nehézségekkel — mondja Thész László, majd folytatja, mintegy összegzi meggyőződését: — A személyiség fejlődésében nagy jelentősége van a zenének, a zene tanulásának, s aki a zenét befogadja, az minden más felé is nyitottabb lesz, ebből következően sokkal problémamentesebbé válik az élete. Csakhogy kérdés : A gyerekek hány százaléka jut a zenéhez? Kik azok, akik hoppon maradnak, kik azok, akiket nem kapacitál a környezetük a zenéhez való közeledésre? — A kérdés helyes és jogos — tűnődik az iskola igazgatója. — De hozzá kell tenni, hogy bizonyos zenei nevelésben részesül minden általános iskolába járó gyerek, hiszen jórészt színvonalas énekoktatás folyik mindenütt. Az már más kérdés, hogy a középiskolákban az óraszám csökken, s több középfokú tanintézetben egyáltalán nincs énekokta- tás. Egyébként a mi iskolánkba ötszázvalahány tanuló jár, akik hangszeresen játszanak és zeneelméletet tanulnak : S hozzáteszem, hogy magunk is tapasztaljuk: a zene nevelőereje az emberi komplexitáshoz is nagyban hozzájárul. — Kik azok, akik zenét tanulnak? — kérdem, amire Tóth Mária válaszol, annál is inkább, mert az elmúlt időszakban figyelmre méltó fölmérést végzett a zenetanulás motivációiról. — Mielőtt erről szólnék, visszatérek a beszélgetés elején elhangzottakhoz, s határozottan mondom, hogy pontosan az iskola típusából adódóan a mi közművelődési tevékenységünk, pedagógiai munkánk közel sincs összhangban a zenei nevelésben elért eredményekkel, azaz a befektetett energiának nem tükörképe a zenei nevelés hatékonysága, hatásfoka. Úgy érzem, Tóth Máriából nem a pesszimizmus szólott, hanem mint kifejtette, úgy érzi, „Szekszárdnak megvannak az adottságai, hogy jelentős számú hangversenylátogató közönsége legyen”. Persze, ennek alakítása is a zeneiskola feladatai közé tartozik, de mint Thész László fogalmazott, ők „nemcsak a mának, hanem a hol- naputánnak is dolgoznak”. Mert nézzük csak meg a hangversenyre járókat: többségük zeneiskolás vagy zeneiskolát végzett fiatal, illetve az ő szüleik, vagy a környezetükben élők. De most hallgassuk ismét az igazgatót: — Legyünk objektívek! Ne legyünk elégedetlenek a szekszárdi hangverseny-látogatók számával. Hasonlítsuk össze megyeszékhelyünket a fővárossal... érdemes belegondolni a dolgokba... S azt hiszem, máris mindenki tisztában van az eredménnyel. S tegyük még hozzá azt is, hogy Szekszárdon a Művészetek Háza megléte megduplázta az előadások számát. Ezzel szemben a lakosság száma nem duplázódott. Az viszont örömteli tény, hogy nálunk bőséges és színvonalas a hangversenykínálat... S most valóban beszélgessünk arról a bizonyos felmérésről. (S míg Tóth Mária átveszi a szót, az jut eszembe, hogy a kettejük, illetve hár- monk beszélgetése máris valami szellemi műhelyt jelent. A témát úgy öltik szavakba, hogy abból máris érzi a beszélgetőpartner, hogy csöppet sem új témákat feszeget, hanem „csak” olyant, ami naponta kerül terítékre a hivatalos és a nem hivatalos megbeszélések során egyaránt. Azt már meg sem jegyzem, hogy az ügy iránti elhivatottságuk, szívügyük valósággal süt minden szavukból.) — Pontosan 139 gyerekkel töltettem ki a kérdőívet. Most csak a legfontosabb témákra térek ki. Először arra, hogy ki:k is a zeneiskolába járó gyerekek, illetve mi motiválhatta őket a beiratkozáskor. Vannak, akiket a szülői irányítás és hatás tett tanulónkká, vannak, akik úgymond szülői kényszer miatt jöttek, de szerencsére nincsenek kevesen azök sem, akik saját akaratukból tanulnak zenét. Az utóbbiaknál el kell mondani, hogy lévén hat-hétesztendős gyerekek, természetesen motiválta és motiválja őket a szülő, a barát, a testvér zenéhez való vonzódása. S megjegyzem, hogy ezek a gyerekek a leg- fixebb tanítványaink, náluk alig-alig van lemorzsolódás. Szólnék még a tanár szerepéről is. Említettük, hogy a hangszerórákon a tanár és a diák kettesben van. Tehát a tanár egyéniségének szerepe igen fontos, magyarán arról van szó, hogy mennyire tudjuk bezsongítani a gyereket, milyen közel tudjuk őket vinni a zenéhez. Megjegyzem, hogy „az egy tanár egy gyerek” kapcsolata komoly találati és tévedési lehetőséget is magában hordoz. Ezután a tanárnő és az igazgató a szolfézs foglalkozásokról beszél. Elmondják, hogy azokon más a légkör, ott érezhető a gyerekek egymásra gyakorolt hatása, a közösségformáló erő. Egyre gyakoribbak a tanszaki ösz- szejövetelek, a házi hangversenyek... És témát váltunk, mely ugyancsak az iskola típusából adódó jelenségek, „kötelezettségek és bocsánatos bűnük” sorozata. Tehát a középiskolásokról van szó, akik közül többen nem folytatják zeneiskolai tanulmányaikat. Viszont pontosan megtartásuk érdekében igen sok kedvezményt kapnak az iskolától. Hiszen itt az oktatás fakultatív, s pontosan ezért no és a cél érdekében van igen nagy jelentősége a rugalmasságnak, a nagyfokú toleranciának. Éppen azért, hogy minél kevesebb legyen az „elveszett” fiatalok száma. Ebből máris adódik a további kérdés, mármint az, hogy a középiskola után mégiscsak elvesznek a fiatalok. Miért? — Részben olyan okot látok — válaszol Thész László —, hogy az amatőr művészeti mozgalom mércéje napjainkban olyan magas lett, hogy ettől egyszerűen elsikkad a mozgalmi ereje, így azoknak az életéből, a mindennapi életéből kimarad az éneklés, sőt a házimuzsikálás is, hiszen az is szinte kihat napjainkra. Közismert, hogy Szekszár- don a hangversenyéletet jelentősen meghatározzák a zeneiskola művésztanárainak sorozatos fellépései, de más, úgynevezett amatőr együttesek sikeres, rendszeres szereplései, melyekre egyaránt a magas színvonal a jellemző. Erről szólva egyszerűen megállapítjuk, hogy megye- székhelyünk zenei élete mindez nélkül sokkal szegényebb lenne. S ezeket a fellépéseket a tanárok örömmel vállalják, s hiszik, — joggal hiszik —, hogy pedagógiai munkájukon tűi e köz- művelődési tevékenység is kötelességük, a hivatásuk velejárója — s tegyük hozzá, hogy sokunk örömére. V. HORVATH MARIA Vasárnapi munka a bányákban Tóth Mária és Thész László A szekszárdi városi kamarazenekar jórészt a zeneiskola tanáraiból alakult
