Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-09 / 7. szám
1986. január 9. Képújság 3 Erősödő bizalom Beszélgetés dr. Dobi Ferenccel, a MEDOSZ főtitkárával Holnap kezdi meg munkáját a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének XXVI. kongresszusa. Számvetés és ünnep is ez egyben a küldötteknek és a szakszervezet tagjainak, hiszen a szak- szervezet megalakulásának 80. évfordulójáról is megemlékeznek. Dr. Dobi Ferenc főtitkárral a kongresszusi készülődés befejezéséhez közeledvén sok mindenről beszélgethetnénk, de most csak néhány fontosabb kérdést érintünk. — A kongresszus előtt mindenütt befejeződtek hz alapszervezeti választások. A Medosz az egyik legnépesebb szakszervezet Magyarországon, így a választási tapasztalatok is jórészt általánosíthatók. Hogyan jellemezhető az alapszervezeti taggyűlések légköre? — A Medosznak 400 ezer tagja van, akik több tízezer munkahelyen dolgoznak, s 1375 alapszervezetben tömörülnek. A választásokon a tagság rendkívül aktív volt, amit egyebek között az is jelez, hogy a tagok 80 százaléka részt vett rajtuk, s 50 ezren véleményt is mondtak. Sokan üdvözölték a választások új, demokratizmust erősítő vonásait, a titkos választás és a többes jelölés kiterjesztését. Azt tapasztaltuk, hogy a demokratizmus erősödése a tagdk bizalmát is növelte a szakszervezet iránt. Az alapszervezeti vezetőtestületek tagjainak 25— 30 százaléka kicserélődött. Ez az arány kedvező, hiszen lehetőséget nyújt az állandóságra és a megújulásra egyaránt. 'Kivételt képeznek a kisebb termelőszövetkezeteknél dolgozó alapszervezetek, melyeknél az országos átlagot lényegesen meghaladták a személycserék. Ez két dolgot is jelenthet egyszerre: a demokratizálódási folyamat tartalmi változásokat hozott, másrészt a termelőszövetkezeti alapszervezetekben nagy a vezetőségi tagok fluktuációja. A jelenség mindenképpen figyelmet érdemel. — Az alaszervezeti taggyűlések egyfajta társadalmi párbeszédet is jelentenek, s ezt az ötvenezer felszólalás megerősíti. Mi foglalkoztatja nfanapság a szakszervezeti tagokat? — Már a beszámolókból is kiderült, hogy a szákszervezeti tagok a korábbinál érzékenyebben reagáltak a társadalmi, gazdasági eseményekre, folyamatokra. A taggyűléseken sokan például aggodalommal szóltak a mezőgazdaság, az erdészet és a vízügy helyzetéről, hiszen tapasztalják, hogy ezek az ágazatok is mind nehezebben teljesítik terveiket, megcsappant a nyereségük, s kevés pénzük van a termelés bővítéséhez. Markánsan megjelent az alapszervezeti tanácskozásokon két réteg problémája: a fiataloké és a nyugdíjasoké. A mi szak- szervezetünk a tagok korát tékintve fiatal, a 30 éven aluliak aránya mintegy 30 százalék. ók szinte mindenütt hangsúlyozták, hogy a korábbinál lényegesen nehezebb a pályakezdés, a családalapítás, különösen a kistelepüléseken emlegették, hogy az iskolából kikerülő lányok nem mindig találnak maguknak munkahelyet; a kisgyermekes családok gondjait szaporítja, hogy nincs elég .hely a bölcsődékben, óvodákban. Másik sajátossága szakszervezetünknek, hogy a tagok között sok az átlagosnál jóval szerényebb jövedelmű nyugdíjas. Őt év alatt ugyan mintegy ezer ember kapott közülük nyugdíjkiegészítést, de ez alapvetően nem oldotta meg a kisnyugdíjasok helyzetét. — Ma már közhely: elosztani csak azt lehet, ami meg- tfan. A szocialista munkaverseny és az újítások szervezésével, a teljesítményeken alapuló érdekeltség szorgalmazásával a szakszervezet is a termelés bővítésére ösztönöz. Milyen sikerrel? — Az agrárgazdaságot sikerágazatnak tartják országszerte, s ezt az elismerést teljesítménye alapján ki is érdemelte a mezőgazdaság. Az export növelésével és az import mérséklésével a mező- gazdaság számottevően hozzájárult a külgazdasági egyensúly javításához, s közben a hazai ellátás is jobb lett. Ezek kétségtelen sikerek. ám számos területen feszültségek is tapasztalhatók. Az utóbbi években tovább nyílt az agrárolló, növekedett a tartósan veszteséges mezőgazdasági nagyüzemek száma, sok helyütt romlott a dolgozók életszínvonala is. Az erdészet pedig még a mezőgazdaságnál is kedvezőtlenebb helyzetben van. Az erdőgazdaságok növelték a fa- kitermelést ,az elmúlt télen szinte emberfeletti erőfeszítéseket tettek a tűzifaellátás javítására, minden eddiginél nagyobb mértékben bővítették az exportot, de ennek a helytállásnak az anyagi és erkölcsi elismerése elmaradt. Csökkent az ágazat nyeresége, a kisebb érdekeltségi alapból nem jutott elég pénz a nagyobb teljesítmények elismerésére, s a kedvezőtlenül alakuló bérek miatt sokan elhagyták az erdőgazdaságokat. A vízügyi ágazat teljesítette a VI. ötéves terv célkitűzéseit, sőt, a tervezettet meghaladó mértékben bővült az ivóvíztermelés és a csatornahálózat. — A múlt esztendő egyik kiemelkedő eseménye volt az új irányítási formákba való átállás. Az állami gazdaságok magukra vállalták a kezdeményezést, elsőként választottak vállalati tanácsokat, igazgatókat. A szakszervezet szervezte a választásaik előkészületeit, s szerepe ma sem csökkent a vállalati de- moratizmus kiteljesítésében. Hogyan tudnak együttműködni az önkormányzati testületekkel? — Bár ma még jogszabályi átfedések vannak, de többségében zavartalan az együttműködés. Az ellentmondások könnyen megszüntethetek, ha a vállalati tanácsok és a szakszervezeti bizottságok kölcsönösen tiszteletben tartják egymás jogosítványait, nem ragaszkodnak mereven a jogszabályokhoz, hanem azok szellemét érvényesítik. Persze mindez csak átmeneti időre lehet érvényes, hiszen az egyértelmű jogszabályi rendezést sem szabad elhanyagolni. Mint mindenben, e tekintetben is a célt kell szem előtt tartani: a vállalatok hatékonyabb gazdálkodását. Az ezt elősegítő módszereken, eszközökön lehet vitatkozni, de ennek eredménye a célhoz igazodjék. V. Farkas József Olcsóbb keveréktakarmányok A Gabonatröszt vállalatai az idén a keveréktakarmányok 75—80 százalékát a korábbinál alacsonyabb áron hozzák forgalomba a kistermelők részére. A háztáji állattartást ösztönző további kedvezmény, hogy a kistermelők ugyanolyan takarmányokat vásárolhatnak — az intenzív és félintenzív tartáshoz — mint amilyeneket a mezőgazdasági nagyüzemek használnak. Az állami gabonaipar hozzávetőleg 100—110 olyan tápfélét kínál eladásra, amelyben a növényi és állati ere. detű fehérjék árának csökkenését érvényesítették; ezek a tápok 0,5—5 százalékkal olcsóbban vásárolhatók meg. Az árváltozás nem érinti a minőséget, sőt ezek a takarmányok általában magasabb értékűek az eddig forgalmazottaknál, mivel például energiaösszetételük is kedvezőbb. Az elmúlt évben ugyanis jó minőségű kukorica termett — magas az úgynevezett beltartalmi érték és a hektoliter — súly is —, és eleve ez fokozza a belőle készített bakrmányok értékét. A Gabonatröszt továbbá intézkedett, hogy a tápokba az eddiginél 10 százalékkal több kukoricát dolgozzanak be, növelve az így készített takarmány energiatartalmát. A tápokban felhasznált zsír- koncentrátum szintén növeli a hasznosítható energiát. A háztáji állattartók ezt a hiz- lalási eredmények alakulásán is lemérhetik majd. A sertéstartáshoz hasonlóan a baromfiállománnyal foglalkozó kistermelők ugyancsak előnyösebb helyzetbe kerülnek: az ipar az idén mintegy 500 ezer tonna tápot jobb minőségben és mérsékeltebb áron forgalmaz, ami gazdaságosabbá teszi majd számukra a broi- lercsirke-tartást és a tojás- termelést .A többi ágazattal, például a nyúl- vagy a juhtenyésztéssel foglalkozó kistermelők sem maradnak ki a kedvező változásokból: javított összetételű és az eddiginél valmivel olcsóbb eleséget szerezhetnek be a közel hétezer boltból. 1985. november 1-től a rendelkezések szerint a hízott disznót leadok állatonként 300 kilogramm szemes abrakot vásárolhatnak hatósági áron. Ezzel a lehetőséggel igen sokan élnek, mivel a rögzített ár némileg alacsonyabb an- ná, mint ami a szabadpiacon kialakult. Edződnek az új növényfajták A hirtelen jött kemény hidegben kitűnően edződnek az új növényfajta-jelöltek a Mátra tetején elhelyezkedő kísérleti parcellákon. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Kutatóintézetének mátraszentlászlói fagykísérleti állomásán az új szántóföldi növényfajták, elsősorban az őszi vetésű búza- valamint árpafélék fagyállóságát vizsgálják. Az állomás parcellái mintegy 850 méter tengerszint feletti magasságban, az ország lemagasab- ban fekvő mezőgazdasági területén vannak. A térségben szélsőséges az időjárás, gyakori a hőingadozás, ezért jó lehetőségek nyílnak a tudományos vizsgálatökra. Az idén különösen nagy várakozással tekintenek a szakemberek a vizsgálati eredményekre, mivel a Mátra tetején mostanáig viszonylag enyhe volt az időjárás, de január első napjaiban beköszöntött az igazi tél, és az utóbbi napokban éjszakánként már mínusz tíz fok alá süllyed a hőmérő higanyszála. A fagykísérleti állomáson egyes parcellákról a havat rendszeresen elsöprik, ezzel a növényeket közvetlenül kitéve a hideg hatásának, az így nyert eredményeket azután összehasonlítják a hóval fedett növények fejlődésével. Borászati hétköznapok (II.) Szélesnivelésű szőlészet „keskeiymivelésn” borászat A kadarka ma már nem versenyképes Százezer palack bor érik a pincékben Mint a legszebb kék leányszem. Mint a nyájas, őszi ég, A szegszárdi szőlőfürtnek Szeme olyan tiszta kék, S hogyha már szőlőkorában Ily varázsjátékot űz, Hogy ne volna hát borában, Hogy ne volna égi tűz! Garay János: Szegszárdi bordal) Már nem tudni, kitől származik a mondás : „Szekszárd- nak van széles művelésű szőlészete, de keskenyművelésű a borászata.” Tóth Tihamérral Tolna megye főkertészével beszélgetünk. A szekszárdi szőlő ma már az országban is az egyik legkorszerűbb fajtaösszetételben díszük. Sehol az országban — és ez az 1985-ös időjárás viszontagságai után derült ki igazán — nemcsak összetételben, de tűrőképességben is a legkiválóbb. Az a bizonyos 1985-ös év Szekszárdon még mindig 7,1 tonna átlagtermést hozott, és a hozamversenyben bennünket a következő megye mintegy öt tonnás átlaggal követ. — A VI. ötéves tervidőszakban befejeződött Szek- szárd, vagyis a történelmi borvidék rekonstrukciója. Kétezer hektár szőlőt ültettek, ami szinte az egész terület megújulását jelentette — mondja Tóth Tihamér. — A rekonstrukció végbement, de kimaradt ebből a kadarka — mondom. — A kadarka nem újult meg, mert alkalmatlan nagyüzemi intenzív termesztésre. Fájó ezt mondani, mert fogalmazhatunk bárhogy: olyan tüzes, bársonyos, tiszta és zamatos bort mint a kadarka, nem lehet semmiből készíteni. Csak sajnos a hagyományos tőkeműveléssel ma nem szabad foglalkozni. — Tudom hogy sokaknak inkább érzelmi, mint gazdasági megfontolásból fáj a kadarka hiánya. — Teljesen nem hagytuk abba a termelését, vagyis nem száműztük a borvidékről. — És megtalálták azt a szőlőt, ami majd helyettesíti a kadarkát? — A kékfrankost. Egyetlen borvidéken sem ad olyan kellemes savakat és bársonyosságot, mint Szekszárdon. Tehát, ma a rekonstrukció végén, a kékfrankos a vezető szőlő. Kiegészítő fajtaként honosodott meg a cabernet, a merlot, az oportó és a Zweigelt. Az őszinte szó néha arcul- csapásként hat. A kadarka mégiscsak viszonylagos világ, hírt jelentett Szekszárdnak. Vajon, ha van a városnak borászata, és elismert bora, akkor is ragaszkodnának-e a kadarkához? Mert ha azt mondjuk, hogy az országban máshol nem terem kékfrankos, mint ezen a vidéken és ezt meglovagolva készítünk szekszárdi kékfrankost, de ott van a soproni, ami már elfogadott bor. Vagy ha sikerül szekszárdi bikavért „piacra dobni” és nem az Csendélet egri élvezi az előnyt, akkor siratnánk-e a kadarkát? Azt minden józan embernek tudnia kell, hogy a szőlőművelés, a borkészítés sem az érzelmekre épül, hanem kemény és húsbavágó gazdasági kérdésről van szó. Nemcsak Szekszárdon, hanem Egerben, Sopronban és Tokajban is. Természetesen — elfogadva a szőlészek véleményét — még mindig a kadarkáról kérdezünk. A főkertész .szerint a kadarka termelése a kistermelők feladata lesz, ha erre megfelelő anyagi segítséget, vagyis felvásárlási árat alakítanak ki. — Nagyon hasonlít a ru- bintos a kadarkához. Ez kadarka és kékfrankos szülőktől származik — mondja Tóth Tihamér. — Különleges minőséget ad és nem tömegbort. A írubintosról kérdezem Récsei Jánost, a bátaszéki pincevezetőt, aki öt évig foglalkozott a rubintos termelésével. — Nekem nem tetszik — mondja —, mert nem volt színanyaga. Az is igaz, hogy egyetlen évben sem sikerült rendes időben szüretelnünk. Bőtermő fajta, de kicsit jellegtelen. Inkább jó házasítási alapanyag, mint önálló bort adó növény ... A szőlőről nem kell több szót ejteni: Szekszárdon jól sikerült a rekontstrukció. Országos hírű szakemberek irányították, és mondhatjuk, hogy a termelés is országos hírűvé vált. Akkor mi a helyzet borászati fronton? Mert hiába a nagy mennyiségű szőlő és a jó minőségű alapanyag, ha abból nem készül ugyanolyan minőségű bor. A borról azonban — ezt már több helyen olvastam és többen is beszéltek róla — az 1985-ös termés után már nem szabad ugyanúgy beszélni, mint régen. A bornak becsülete kell legyen. — A borral az a baj, hogy ugyanolyan szeszesitalnak tartjuk, mint bármi mást — mondja Tóth Tihamér. — Pedig a bor élettani hatása kedvezőbb, vagyis több a jó tulajdonsága, mint ameny- nyit a benne levő alkohol árt. — Ha nem vedeljük — mondom. — Soha nem az alkoholistákra kell ilyenkor gondolni, hanem azokra a fogyasztókra, akik kedvtelésből fogyasztják. Magam teszem hozzá, riportalanyaim nem beszéltek róla. Addig míg az asztali bort is szinte ugyanolyan áron hozzák forgalomba, mint a minőségi bort, nem várhatunk semmiféle javulást borfronton. A francia kereskedők, a bort forgalmazó cégek ‘és a fogyasztók már régen tudják: van filléres bor és méregdrága is. Tízszeres árkülönbözettel. Magyarországon ilyen nincs, vagyis nem kedvez a gazdasági helyzet a minőségi bornak. Hiszen az árban nem térül meg a több évi munka, az érlelés, sőt, ma a legtöbb borászati vállalat forgótőkével sem bírja; hogy évekig raktározzon, nagy mennyiségű bort. Ezért idő előtt piacra kell dobni, aminek az ára is alacsony. A bor megköveteli — megkövetelné —, hogy új értékítélet alakuljon ki körülötte, amíg ezt nem .tesszük, nem lesz magyar bor. És itt is a világszínvonal a mérce, hiszen jól exportálható nagy jövedelmet ígérő áru. De térjünk vissza a szekszárdi borhoz. — Véleményem szerint a VII. ötéves tervidőszakban kell megteremtődnie a szekszárdi bornak. Tíz termelő- szövetkezet és egy állami gazdaság pénzeszközeivel ■létrejött Szekszárdon a Borászati Közös Vállalat. S egy év sem kellett hozzá: ezen a téren több történt, mint addig tíz év alatt — mondja Tóth Tihamér. Az állóvíz megmozdult — higgyük, hogy mostmár bor van abban, szekszárdi, tüzes, olyan mint a bikavér! — folytatjuk — Hazafi József Fotó: Czakó Sándor A bátaszéki „pincénél” is beruháztak
