Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-02 / 1. szám
A NÉPÚJSÁG 1986. január 2. Bőrápolás télen Az arcbőr télen nem olyan üde, szép, ruganyos, mint nyáron. Sajnos, télen kevesebb a napfény, az ételeikben sincs elegendő vitaimin. Ezek miaitt csökken a szervezet és a bőr ellenállóképessége is. A hideg, nyirkos levegő kifejezetten árt a bőrnek — összehúzódnak az apró erek, a szűkebb csatornákon így kevesebb vér áramlik át, ezért az elhalványodott bőr sejtjei kevesebb tápanyaghoz jutnak. De ettől szenvednek a faggyúmirigyek is, kevesebb fagy- gyút termelnek. Könyebben fellazul a külső szaruréteg, és ezzel csökken a kívülről odajutó kórokozókkal szembeni védettség. A szél elősegíti a párolgást, vagyis tovább hűti a bőr felszínét. Mindez szárítja a bőrt, a felszínen apró repedések támadnak. Ezeken a kórokozók könnyebben bejutnak a bőr belső részébe. Ezért van az, hogy sokan viszketésre, reszelős tapintásra panaszkodnak. Nyilvánvaló, hogy a tél elsősorban a száraz bő- rűeknek okoz gondot. Zsíros krémmel Reggel elindulás előtt érdemes bekenni az arcunkat valamilyen közömbös, félzsíros krémmel, vagy arctejjel. Apró, ütögető mozdulatokkal maszzírozzuk bele a bőrbe a krémet. Így nemcsak a felszívódás gyorsul meg, hanem fokozzuk a bőr vérkeringését is. A fel nem szívódott krémet — néhány perc múlva — puha, tiszta kendővel töröljük le. Most már vékony rétegben jöhet a púder. A füstös, kormos levegőiből leülepedő szemcsék így nem jutnak közvetlenül a bőrre, hanem fennakadnak a púderréteg felszínén, s azzal együtt könnyel eltávolítha- tók. Télen rosszabbodik a zsíros, pattanásos arcból állapota is. Nincs napfény, amefly fertőtlenít és a fagy- gyú termelést csökkenti. Kénytelenek vagyunk gyakrabban tisztítani pattanásos arűb őrünket. Az arcbőr tisztítása A legegyszerűbb, ha szak- kozmetikusra bízzuk. Ha magunk végezzük, akkor először mossuk le bőrünket arcszesszel, utána gőzöljük meleg, kamillás oldatot tartalmazó edény fölött. Majd tiszta kendővel nyomjuk ki a mitesszereket, és tisztítsuk le ercbőrünket. Nélkülözlhe- tetlen zsíros bőr esetén a reggeli és az esti szappanos, meleg vizes arcmosás. Utána törülközővel enyhén masszírozzuk át bőrünket. Mintha újjávarázsolták volna! A pattanásos zsíros bőr legjobb gyógyszere a napozás, amelyet télen a kvarcolás helyettesíthet. Nem mindegy az sem, hogy a zsíros ‘bőrűek mit esznek. Előnyös a sok gyümölcs és főzelék. Árt viszont a fűszeres, zsíros, füstölt ennivaló. A fejbőrt is védeni kell a lehűléstől. Az sem lehet könnyelmű, akinek ma még dús a haja. Hordjunk kalapot vagy sapkát, sálat, kendőt, még ha nem divat akkor is. A hideg ugyanis ösz- szehúzza a fejbőr ereit, a hajszálakat termelő sejtek a vér útján kevesebb táplálékhoz jutnak. Ennek következménye a gyors megfázás és a hajhullás, kopaszodás. Gondoljuk, ez senkit sem lelkesít. DR. KATONA EDIT Unaloműző Baby-Æsàk Sok családban éppen a hétvégeken, az ünnepnapokon, vagyis a köznapcuk egyhangúságából való kikapcsolódás idején a családtagok egymásközti kapcsolataiban negatív indulatok lesznek úrrá. Parázs viták, egymást nyúzó veszekedések támadnak férj és feleség között, s szülők és gyermekek egymásban keresik a hibákat. Különösen a nagyvárosokban lényegesen gyakrabban fordulnak például rendőri segítségért a tettlegességig súlyosbodó családi viszályok miatt a hétvégeken és az ünnepeken, mint a fárasztó munkanapokon — s ezt nemcsak a hazai statisztikák jelzik. Az agresszív, nyílt támadó, antiszociális magatartás hátterében — sok más súlyos probléma, így el- sősorbn a mértéktelenül fokozódó alkoholizmus hatása mellett — az unalom szerepel a kiváltó okok sorában. Az unalom lelki jelenségének értelmezése mind fontosabb a „szábad idő társadalma” felé haladva, jelentőségét nem szabad alábecsülni az egyének és közösségek életében. Sokan nemcsak anyagi egyensúlyuk, előmenetelük érdekében vállalnak munkát a szabad idejükben is. Vannak, akiknek mindenáron programokat kell tervezni a hétvégekre, s tevékenykedéseikben szüneteket sem hagynak maguknak. Mintha félnének attól, mi lesz velük, ha nem vár rájuk a megszabott munka, nem köti le energiájukat az elvégzendő feladatok teljesítése. Szerencsére keveseken hatalmasodik el az az üresség és a tétlenségből fakadó céltalanságérzés, amelytől egyesek a sró szoros értelmében szenvednek, ha befejezték kötelező vagy önként vállalt elfoglaltságaikat. Akik a máért, a tevékenységért tevékenykednek, sokszor éppen a bensejükben érzett bizony- talanság-éLményt kívánják elkerülni. Valójában félnek az unalómtól. Ha valaki nem tud, nem mer értelmes, pihentető vagy — sokaknak még „kimondani is szörnyű” — szórakoztató időtöltést találni magának a szabad idejében, úgy levertségben, unalmában könnyen nyúl vigaszt kínáló pótszerekhez. A hétvégeken bővebben elfoigyasztott alkohol — amit éppen az unalom elűzésére szánnak — legtöbbször felerősíti az agresszivitást az emberekben, s könnyen dühödt, gyűlölködő indulatkitörésekhez, rövidzárlati cselekvésekhez vezethet. De ismerünk olyan egyéneket is, akik a pihenés és a kikapcsolódás időszakaiban szokott tevékenységüktől megszabadulva, hangulati életükben olyannyira nyomottá, indokolatlanul is szomorúvá válnak, amely az unalom legszélsőségesebb formáját öltheti, s életunt- sághoz vezethet. Különösen akkor, ha nélkülözik a családi békét, az együttlét meleg érzelmi élményét. Természetesen nem tudunk egyszerű receptéket kínálni az elkeserítővé növekedett unalom ellen. Az unalom legfőbb ellenszere minden olyan személy, tárgy, eszme — s aktivitás is —, ami felkeltette érdeklődésünket. Jó fegyver a veszedelmesen fenyegető unottság ellen egy személyünkre szabott hobbit keresni. A szabad időnkben legcélszerűbb mindennapi munkánk kiegészítését vagy éppen ellentétét képviselő programokat tervezni. Aki ismétlődően egyhangú munkát végez, és elsősoriban fizikai erőkifejtést teljesít, annak az szükséges, hogy szabad idejében szellemi képességeinek adjon munkát: olvasson, sakkozzon, modellt építsen-szenkesszen, netán keljen versenyre a gyermekével egy-egy matematikai feladat megoldására. Aki viszont nap mint nap erős figyelem-összpontosítást igénylő szellemi munkával foglalkozik, hét végén nélkülözhetetlen, hogy áldozzon a sportnak is, tornázzék, találjon otthonában is ellátható fizikai munkát magának. Szerencsésnek tartjuk pszichológus szemmel nézve, ha a hétvégi foglalatoskodások legalább némelyike megőriz valamit a játék jellegzetességeiből. A játék nem más — röviden meghatározva —, mint örömöt adó, szabad tevékenység. MIRTSE MARTA A friss levegő szervezetünknek nélkülözhetetlen még a téli zimankós hidegben is. A legkisebbek levegőztetése, sétáltaitása sem okoz problémát, ha elkészítjük a jó meleg zsákot, amit a szabásmintán vonailkával jelzett szélrészeken, szalagok segítségével a száakó, vagy babakocsi oldalrészeihez erősítünk. Hozzávalók: 90 cm széles lódenszövetből 1,60 am-t vásárolunk (régi, szétbontott, tisztára mosott kabátanyagból is dolgozhatunk). A bélésanyag tediberből, műszőrméből készül. Mindkét oldalszélen 40 cm hosszú cipzárral biztosítjuk a gyerek kényelmes be-, és kicsomagolását. 50 cm hosszú, széles gumiszalag a felsőrész szélére, köpperazalag, színes filcdarabok. Munkamenet : A szabásmintát felnagyítjuk, csomagolópapírra átrajzoljuk. Egy kocka 5x5 cm nagyságú. A zsák alsó lapjának mérete 90x50 cm, egy teljes szövet, és ennek megfelelő nagyságú műszőrmelapot szabunk. A felső szélét lekerekítjük, majd a belső oldalon az alsó és az oldalsó cipzárnyílások kivételével összevarrjuk. A munkadarabot a jobb oldalra fordítjuk. A felsőrészt 70x50 cm nagyságú szövet- és műszőrimebéléslapból készítjük. Az összeállítás előtt, a felső oldalrészre, minta szerint színes filcdarabokból téli tájat, havas hegyet, fenyőfákat, őzikéket aplikálunk, melyeket néhány öltéssel, színes fonaldarabokkal rögzítünk. Ne feledjük: a kép a gyermek részére készül, az ő tekintetének megfelelően kell a zsákra helyezni. A teljes összeállítás előtt a két oldalszélre gumiszalagot erősítünk. Szükség szerint az oldal- és elejerészen köpper- szalagok segítségével rögzítjük a „járműre” a zsákot. P. V. A méretvétel szabályai Ha önállóan akarunk szab- ni-varrni, legelőször is meg kell állapítanunk saját méreteinket. A méretvételnek vannak szabályai, ezeket meg kell tanulnunk. Első és legfontosabb követélmény a pontosság. A pontos méretvétedtől nagyon sok függ. Elsősorban az, hogy mennyit leszünk kénytelenék munka közben igazítani, alakítgatni és mérgelődni. Fontos, hogy méretvételkor is, próba közben is mindig ugyanolyan melltartó legyen rajtunk, mint amilyenben a ruha viselésekor leszünk. Egy más formájú, más vállpánthosszúságú melltartó megváltoztathatja az egész ruha „állását”. A méretvételnél az ábra szerinti helyeken, lazán tartott mérőszalaggal, de ráhagyások nélkül, pontosan vesszük le a következő legfontosabb méretéket : 1. Mellbőség. A test körül, a mell legkiemelkedőbb pontján át vezetjük a centimétert. 2. Derékbőség. A derékvonal helyének pontos megjelölése szükséges, ezért előbb egy keskeny szalaggal kössük át a derekat, azután mérjük meg a bőséget. 3. A mérőszalagot a csípő legszélesebb pontján vízszintesen vezetjük körül. 4. Mellmagasság. A mérőszalagot a vámvonal találkozási pontjához helyezzük, és a mell legkiemelkedőbb pontjáig mérjük függőlegesen a távolságot. 5. Eleje derékhossza. A nyaknál lévő „sótartóhoz” illesztjük a centimétert, és a mell legkiemelkedőbb pontján keresztül, a deréköv alsó széléig vezetve mérjük. 6. Háta derékhossza. A hát középvonalán mérjük: a nyakkörnél lévő csigolyától a deréköv alsó széléig vezetve leolvassuk a méretet. 7. Vállszélesség. Méretét a nyak- és a vállcsúcs között mérjük. 8. Kar hossza. Karunkat könnyedén behajlítva, váll- csúcstól könyökön át a csuklóig mérjük az ujja hosszát. 9. Felsőkarbőség. A felsőkar legvastagabb pontján mérjük körbe. 10. Nyakbőség. A nyak alsó vonalán — nem szorosan fogva a mérőszalagot — mérjük. 11. Szoknya hossza. Az elejeközép és az oldalvonal közötti távolság félénél, a deréköv szélétől mérjük, így sem a csípő, sem a has domborúsága nem befolyásolja a hosszméret megállapítását. 12. Testmagasság. Talptól a fejünk tetejéig mért távolság, aminek méretét azért jó tudni, hogy tisztában legyünk azzal is, milyen konfekció-, illetve mérettáblázathoz tartozunk. Bolondos ötlet Szőrmemellény - kulcstartóból Meghökkentő ötlet: végy tíz szörmekulcstartót, s a rajz szerint egy régi bőrvagy düftínimellényt alul tetszés szerinti magasságban ki kell rojtozni, s a vállán két- két, az eleje két oldalán három-három helyen kilyukasztani. A bőrt nem kell, de a düftint érdemes gomblyukvarrással ellátni! Fűzzük a kulcstartókariikákat át a lyukakon, s a vadnyugati stílusú kis mellénykénk a télen egyik legkellemesebb és legmókásabb kiegészítőnk lesz. Korhatár nincs, egyetlen feltétel, hogy az átlagosnál kevésbé karcsúalk ne viseljék, mert mellben nagyon erősít. Macska mese Az egész úgy kezdődött, hogy Morzsi macskát talált, ami nem olyan különös esemény, mert Morzsi mindig talált macskát. Az érdekes az volt, hogy a macska nem tágított mellőle. A lépcsőhöz ajtajáig kísérte, és szívszoritó-bánatos tekintettel nézett utána. No, a szívszorítást nem Morzsi érezte. Én. Végül is odakint havazott, ami nem nevezhető a macskák kedvenc időjárási eseményének. így érthető, ha érdeklődéssel fordultam vissza őmacs- kaságához: — Hát te miért nem mész haza? — De ostobának éreztem a kérdést, mert ha lenne hová hazamennie, nyilván nem ücsörögne a lépcsőház előtt a hóban. — Nincs hol laknod, elvesztél? — Morzsi érdeklődéssel hallgatott, kíváncsian, mire jutunk. — Be aüarsz jönni? — nyitottam meg az ajtót. — Gyere. Be akart. Elindultunk fölfelé. Be a lakásba. — Vendégünk ban — szóltam feleségemnek —, azt hiszem vacsoravendég. Eleinte értetlenül nézett, mert a vendégekhez fej- vagy legalább is derékmagasságban szokott hozzá. Aztán észrevette. — Cica!!! ... Cicukaü! Cica-Cicuka minden meghatottság nélkül a lakás feltérképezéséhez kezdett, ami érthető, és az is, hogy mindezt Morzsi kíséretével tette. így szép sorjában mégis- mefkedett családom becses tagjaival, majd örvendezve fedezte fel a konyhában Morzsi vacsoráját. És éhesen. — Tej is kell neki — jegyezte meg Nagymami, a sokat tapasztalt emberek biztonságával. — Tényleg kellett; majd elégedetten nyújtózkodott. No, ez is megvolt, és utánunk indult a szobába, bár nem hiszem, hogy udvariasságból, csak még nem ismerhette a helyi szokásokat. — Itt marad? — kérdezte Balázs, egyetlen gyermekünk, aki tizennégy évet élt le addig macska nélkül. — Talán Morzsit kellene megkérdezni. — ö hozta! — mondta Balázs. — Morzsi már válaszolt — toldotta meg feleségem —, megosztotta vele a vacsoráját. A beszélgetés alatt kutya—macska békésen aludtak, persze tisztes távolságra egymástól. A Családi Tanács — nem mondom, hogy nem az én határozottságom súlya alatt — döntött: a ntacsfka éjszakára nem maradhat és kitessékeltem az erkélyre. Ki-ki vérmérsékletének megfelelő lelkifurdalással feküdt le akkor este. Reggel hűlt helyét sem találtuk. Az erkélyről a kertbe egy valamire való macska könnyen leugorhat, s hogy hová lett, soha nem tudjuk meg. A soha, mint időhatározó, nem vált be. Délben már ott ült az erkélyajtó előtt. Megjegyezte a járást. Aztán már éjszakára is ott maradt, mert olyan rossz időben, mikor a kutyát is lapáton tolják ki az udvarra ugatni, a rriacskát sem rakja ki az ember. Magától meg azóta sem megy. Csak szükségből. Amikor szüksége van. Hát így macskásodtunk meg akaratunk ellenére. Kiválasztottak lettürík. A macska kiválasztott minket — vagy inkább Morzsit? —, és Cicka néven, rajtaütésszerűen helyet szorított magának közöttünk. B1RTALAN FERENC
