Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-29 / 24. szám
1986. január 29. TOLNÁN IrsfËPÜJSÀG 5 A Magyar nyelv értelmező szótára szerint a takarít ige valamely helyiség tisztává, rendbe, benne való tartózkodásra alkalmassá tételét jelenti. Az ebből képzett főnév: takarító, olyan személy vagy csoport, aki vagy amely rendszeresen, foglalkozásszerűen takarít. Bár napjainkban egyre inkább elmosódnak a különbségek ezen a területen is a nemek között, mégis megkülönböztethető maradt a köznyelvben használatos kifejezésként a takarítónő, illetve a takarító asszony szóösszetétel. Előbbi azt a női alkalmaztottat jelenti, akit munkahelyek, magánlakások helyiségeinek, szobáinak takarítására fogadtak, utóbbi a már férjezett, nem egészen fiatal takarítónőt fedi. Varga Jánosné (balról) és Végh Jánosné — „Soha nem megy egyikünk sem, a másik nélkül” Húsvéttól búcsúig tart a szezon A „lányok** Döbröközön, a lakástalka- rító kisiparosnál a tábla jelzi, hogy jó helyen járunk, s ezt erősíti meg a héziiasz- szomy, Varga Jánosné invitálása is. — Méghogy rólunk akarnak írni, de hiszen nem csinálunk semmi különöset — mondja, aztán nem kéreti magát tovább. — Mindjárt átfutok a szomszédasszonyhoz, mert együtt vagyunk mi a munkában, hát most is együtt beszélünk. Kisvártatva érkezik is vissza Végh Jánosnéval, s pillanatok alatt megoldódnak a nyelvek. — Még a nevünk is hasonlít — mondja Vargáné —, mi 1956-ban kerültünk ide Gyulairól, aztán néhány évre rá jött ide a társam menyecskének a szomszédba. összebarátkoztunk, segítettünk egymásnak mindenben, amiben csak kellett. — Mielőtt kiváltottuk az ipart az erdőben dolgoztunk, vagy az állami gazdaságban vállaltunk munkát, mikor mi volt. Mellette persze itthon is megvolt a tennivaló, ma is mindkettőnknél tíz disznó hízik — veszi át a szót Végh Jánosné. — Akkor mondtam a szomszédasszonynak, hogy milyen jó, hogy el tudja végezni otthon és az ismerősöknek a festést, meszelést, nem kell embert fogadni. Erre válaszolta, hogy ezt én is el tudnám végezni, nem nagy dolog. Hát így kezdődött... — Az ipart 1979-ben váltottuk ki — szövik tovább a szót. — Arra gondoltunk, nincs időhöz kötve ez a munka, meg fedél is van a fejünk fölött. Megvettük a felszereléseket, ami kellett közösen. Aztán együtt jártunk mindenhova, most sem megy egyikünk sem a másik nélkül. Inkább nem vállaljuk a munkát, de ha valamit elvállalunk, hát teljesítjük. — Nagyobb lakástakarításra szoktak bennünket hívni Dombóvárra, de helyben is megcsináljuk, ami adódik. Legutóbb a tűzoltószertárt és az óvoda kazánházát meszeltük, takarítottuk. Ilyenkor télen kevés a munka. Húsvéttól búcsúig, márciustól novemberig tart a szezon nálunk. Olyankor többet emlegetnek bennünket a faluban. A „lányok” — csak így hívnak minket. Furcsa eset A főnök folyton rohan, részben azért, mert valóban sok a dolga, részben azért, mert szeret fontosnak ld(- szani, részben pedig azért, mert egyszerűen megszokta ezt a tempót és stílust. Utasításait általában futtában adja, a munkatársainak jó sok energiájukba kerül, hogy fürgeségét, sőt fürge észjárását kövessék. Még szerencse, hogy a plusz feladatok egy részét, mire számon kellene kérni, maga is elfelejti, így előfordul, hogy ugyanazt háromszor is elismétli, mire valóban meg kell csinálni. Történt, hogy egy munkatárs továbbképzésre ment, a kézbesítő táppénzen volt a gyerekével, a gépírók egyike szabadságot vett ki, a negyedik pedig felmondott. A takarítónő mindenessé lépett elő. A főnök egyszer legalább öt dolog elintézésével bízta meg, csak ügy futtában. Másnap reggel az ügyiratok, befizetett csekkek, a jogszabálygyűjtemény, a folyóirat az érdekes cikkel, és helyi menetrend — amit már legalább három hónapja hiába kért — hiánytalanul az asztalán voltak. Amint a következő fordulóban összetalálkozott a takarítónővel, — szokásaival szöges ellentétben — megállt. — Kolléganő, nem haragszik, ha mondok valamit, igazán nem hittem, hogy ennyi mindent megjegyez és el is intéz egyszerre. — Főnök, ha nem haragszik, én is mondok valamit. En nem hülye vagyok, hanem takarítónő! Egy takarítónő vallomása Takarítók is, meg nem is... A BHG 4-es számú gyárában nemrég létszámcsökkentésre került sor. Az intézkedés az inproduktiv, azaz a nem termelő, órabéres munkaerőt érintette, mint amilyen többek között a takarítónői beosztás. Már ekkor felmerült az az ötlet, hogy a gyár egy részének takarítását munkaidő után maguk a dolgozók vállalják t— mellékfoglalkozásként. Nem volt mellékes szempont az sem, hogy a takarításért óránként 30 forintot kapnak a dolgozók. — A költségeket a vállalat fizeti — mondja Döme János gondnok, aki a kezdetektől fogva figyelemmel kíséri ezt a kezdeményezést. Természetesen a munkaeszközöket is a gyár biztosítja, jelenleg 6 főt foglalkoztatunk takarítás céljából, akik az orvosi rendelő, a tanműhelyek, a kultúrterem és az ebédlő tisztaságáért felelősek. — Sokan jelentkeztek erre a munkára? — Mondhatnám azt is, hogy sorbanállás van. Talán ennek köszönhető az, hogy eddig még különösebb kifogás nem merült fel munkájuk ellen. Naponta összesen 14 órát dolgoznak, ez azt jelenti, hogy általában délután öt órára fejezik be a takarítást. — Nevezhetjük ezt a for. mát gmk-nak? — Nem, mert nem társasággal, hanem magánszemélyekkel kötöttünk szerződést. A takarítók között különböző foglalkozásúak képviseltetik magukat, az irodai dolgozóktól kezdve, a fizikai munkásig. Ez érthető is, hiszen anyagilag is megtalálják a munkavégzők a számításaikat. Harmincéves takarítónő vagyak. Szeretem a munkámat, mert kénytelen vagyok szeretni. Továbbtanulni nem tudtam. íNyoilc általános után dolgoznom kellett, mivel hatan voltunk testvérek, és kellett a megélhetésihez a pénz. Ennek a munkának, mint többi másnak is, megvan a maga szépsége. Örömmel tölti el az embert, mikor kitakarítja a szobákat, látja, hogy tiszta, ez nekem dupla örömet jelent, mert irodista kollégáimon is észre veszem a megelégedést. Jó érzés, hogy az igyekezetemért kollégáim szeretnek. Jó volna, ha minden takarítónőit ugyanilyen erkölcsi és anyagi megbecsülésben részesítenék, akkor legalább teljesülne az a vágyam Is, ihogy megszűnne az irodista és takarítónői titulus, és egyforma dolgozók lennénk mindannyian. Hiszen a takarítónői munkára éppúgy szükség van, mint az irodaira. Legfőbb vágyam, hogy egyszer már saját otthonomban éljek, s ne albérletben. özv. Kovács Józsefné Pillanatképek az iskolában ...a családért... — A közvélemény a takarítónőkről nagyon rossz képet őriz, magamat nem sorolom közéjük, én takarító kisiparos vagyok — szögezi le Tildi Sándorné, aki Szekszárdion a Tartsay utcában lakik családjával. — Mi adta az ötletet, hogy iparengedélyt váltson? — Tulajdonképpen a gyerekem betegsége. Otthon kellett maradnom, amit nagyon megéreztünk anyagilag. Nagy a család. Négy gyermekem van és egy nyolchónapos unokám, ö is velünk él. Akkor javasolta valaki ezt a lehetőséget. Erkölcsi bizonyítvány, engedély a tanácstól, a szokásos eljárás után megkaptam az okmányokat. — Hol vállalt munkát? — Nézze, nem érdemes sokat markolni. Egy helyet találtam, itt Szekszárdon, a Keselyűsi úton a növényvédő állomáson, kedvező feltételekkel. — Melyek ezek? — Ha a fizetésre gondol — ezt biztosan megkérdezné — hétezerötszáz forint. SZTK, nyugdíjjárulék természetesen ebből jön le. A munkaidőmet úgy választottam, hogy a családdal sokat lehessek. Ezért hajnalban négy órakor kezdek és amikor ébredeznek a gyerekek, akkor már otthon vagyok. Ez erős két és fél óra naponta. — Van egyéni módszere a munkájának? — A felelősség határozza meg. Az, hogy velem szemben mások az elvárások, mint a vállalat alkalmazottjával. Két szint tartozik hozzám, laborokat, irodákat takarítok. Ügy érzem, nem tesznek megkülönböztetést a személyem és az ott dolgozók között. — Gondolt arra gyerekkorában, hogy takarító kisiparos lesz majd egyszer? — Anyám takarító volt, súlyosan megbetegedett, gyerekfejjel kellett helyette elvégeznem a munkát. Hőgyé- szen jártam általános iskolába, majd Szentlőrincre kerültem a mezőgazdasági szakközépiskolába. Itt érettségiztem. Aztán rosszul alakult az életem. vErről fejezeteket tudnék mesélni. Hogy ne maradjak egyedül, gyermekeket szültem. Értük élek. Most már látom értelmét az életemnek. Ez nem mindig volt így. Mi sokkal többet vagyunk együtt, mint általában a családok, akik napi nyolc órát töltenek szigorúan a munkahelyen. A családért vállaltam a takarítást... Gyorsan betöltik az állásokat Székszátidon, az immár megyéi hatáskörű munkaügyi szolgáltató irodáiban kérdeztük meg, hogy milyen a kereslet munkaadók és munkavállalók részéről, takarítói állásokra? — Az idei adatok szerint eddig huszonnégy takarítóra érkezett igénybejelentés vállalatoktól, a munkáltatók résziéről. Ebbe beletartoznak a más munkakörökkel összevont kiírások is, természetesen magasabb bérért. így a munkaidő időtartamától, a munkakör összetettségétől függően, általában 3500-tól 5500 forintot érnek él a kereseték. Hozzá kell tenni, hogy a tákaritói állás többnyire bizalmi munkakört jelent, így a munkáltatók válogatnak, megnézik, hogy kit alkalmaznak erre a munkakörre. összességéiben azonban azt mondhatjuk, hogy gyorsan betöltik a meghirdetett állásokat — válaszolja Kis Pál Istvánné megbízott irodavezető. Az oldalt összeállították: Decs! Kiss János, Ihárosi Ibolya, Kapfinger András, Szeri Árpád, Takács Zsuzsa. Este hat óra körül érkezünk a Szekszárdi V-ös Számú Általános iskolába. A takarítóknak ilyenkor kezdődik a munkaidejük. A folyosókon, termékben serénykednek az asszonyok, hogy másnapra tiszta, rendezett körülmények között kezdődhessen a tanulás, tanítás. — Jöjjenek, ezt meg léhet nézni — mutatja Aczél Pál- né a sáros linóleum padlót, papírdarabokat a földön, szanaszét heverő uzsonnáskosa- nalkat, papi rs zalvet ákiát. — Azelőtt a kórházban dolgoztam, de bizony a betegek után nem volt ennyi munka. Pedig azon múlik csak, hogy a pedagógusok rászólniák-e a gyerékékre, hogy töröljék le a lábukat, és a szemétbe dobják a kakaós poharat... Hogy hogy becsülnek ben. nürtket? Sehogy. Nőnapon az udvaron rendeztek ünnepséget, és hátulról néztem, amikor az egyik gyerek hozzámfordult: mit keres itt? Grán'itz Györgyné nyugdíjhoz közelít már. Indulat nélkül szögezi le: — M'i ezért vagyunk. — Nemrég jöttem ide — mondja Leipold Istvánné. — Korábban a Szász sörözőben voltam szakács, több volt a pénzem. 3200 forintot keresek, de legalább szabad a hétvégém és közel vagyok. Csendélet