Tolna Megyei Népújság, 1986. január (36. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-23 / 19. szám

A^PÜJSÄG 1986. január 23. Vendégváráskor GÖNGYÖLT VIRSLI Hozzávalók: 20 dkg vaj, 20 dkg liszt, 20 dkg sovány tú­ró, 1 tojás sárgája. A hozzávalókból sírna tész­tát gyúrunk és egy éjszakán keresztül a hűtőszekrényben pilhentétjük. Másnap kinyújt­juk 6 milliméter vastagságú­ra és háromszög alakúra felvágjuk. Minden darabba . egy virsliit beleteszünk és összegöngyöljük. A tészta te­tejét a tojás sárgájával meg­kenjük és előmelegített sü­tőben 30 percig ropogásra sütjük. A tésztát lekvárral is meg­tölthetjük, csak akkor a szé­leit is lerögzítjük, nehogy a lekvár kifolyjon. TÖLTÖTT OMLETT Törjünk fel 3 tojást, vá­lasszuk szét a fehérjét és a sárgáját. Verjük fel a tojás­fehérjét kemény habbá más­fél kávéskanál cukorral. Majd a tojás sárgáját ver­jük fel egy csipet sóval és öntsünk hozzá fél citrom le­vét, vagy vaníliás cukrot te­gyünk bele. Keverjük a tojás sárgáját óvatosan a tojásfe­hérje habhoz és keverjük jól el. Forrósítsunlk fel 2 dkg margarint és tegyük bele a tojásmasszát. Fedő alatt süs­sük, egész kis lángon kö­rülbelül 15 percig. A már megsült omlettét töltsük meg 1/4 kg friss vagy mélyhűtött gyümölccsel vagy lekvárral. Az omlett hamar összeesik sütés után, ezért lehetőleg azonnal fogyasszuk. SAJTOS OMLETT Hozzávalók 2 személynek:' 5 tojás, 2 evőkanál tej, 10 dkg juhsajt, 1 kis doboz sze­melt kukorica, 1 evőkanál vaj. A tojást a tejjel elkeverve felverjük. A sajtot nagy da­rabokra reszeljük és bel eke _ verjük. Két külön serpenyő­ben lefedve megsütjük. Közben a kukoricát a leve nélkül vajon felforrósítjuk és a kész omlett tetejére tálal­juk. Paradicsomsalátát fogyasz­tunk hozzá. BOR MELLÉ SAJTKRÉM Hozzávalók 2 személynek: 15 dkg puha juhsajt, 2 db Mackósaji, 1 dl tejszín, 2 evőkanál konyak, bors, petre­zselyem, só. A kétféle sajtot először villával összetörjük, majd habosra keverjük. A tejszínt felverjük kemény habbá és óvatosan közékeverjük. Ko­nyakot öntünk hozzá, sózzuk, borsozzuk és apróra vágott petrezselyemmel megszórjuk. Kenyeret és vörösbort fo­gyasztunk hozzá. VITAMINSALÄTA Hozzávalók 2 személynek: 1 dl joghurt, 1 evőkanál olaj, 1 evőkanál citromlé, só, bors, 2 fej cékla, 2 db alma, 5 dkg mogyoró, 2 evőkanálnyi pet­rezselyem, snidling és kapor (apróra vágva). A joghurtot az olajjal, citromlével, sóval és borssal salátástálba összekeverjük. A céklát és az almát meghá­mozzuk, a céklát finom ap­ró darabokra, az almát na­gyobbra reszeljük. Beleke­verjük a joghurtba. A mo_ gyorót szintén feldaraboljuk, kissé megpirítjuk és a petre­zselyemmel, snidlinggel, ka­porral együtt a salátára szór­juk. Ha kórházba kerül a gyermek Pulóver Mindig súlyos megrázkód­tatást jelent a kisgyermek­nek, ha kórházba kerül. Szo­katlan a környezet, idegenek a nővérek és az orvosok, nem szólva az elszenvedett fáj­dalmakról. Jóformán azt sem tudja, mi történik vele. csu­pán annyit érez, hogy mind­ez bizony nagyon rossz és kellemetlen. Nem csoda te­hát, ha félelemmel, szoron­gással és elutasítással rea­gál A szülők azonban nagy­mértékben enyhíthetik gyer­mekük szorongását. Helyes, ha már a kórházba kerülést megelőzően felvilágosítják a kisgyermeket arról, hogy mi is az a kórház, klinika, mi­ért szükséges egy időre be- féküdni oda, várhatóan mi minden történik ott vele. Mindenképpen el kell kerül­ni, hogy a gyermek rettegjen az orvosoktól vagy a kór­háztól. Ha .mód nyílik rá, le­hetőleg a befekvést megelő­zően ismertessék meg őt az adott 'kórházzal és környéké­vel, ugyanis a kisgyermek félelmét, elsősorban az is­meretlen, az új körülmények, az idegen személyek váltják ki. Amikor sor kerül az elvá­lásra, meg kell nyugtatni a gyermeket, hogy édesanyja és édesapja soha nem hagyja őt el végérvényesen, s hogy to­vábbra is szeretik, még ak­kor is, ha egy rövid időre meg kell válniuk egymástól. Rendkívül fontos, hogy a gyermék tisztában legyen azzal: nem büntetésből ke­rült a kórházba, hanem gyó­gyulása, egészsége érdeké­ben. Ugyanakkor azt sem szabad elhallgatni előre, hogy a kórházi tartózkodás alatt bizonyos kellemetlensé­geket, esetleg fájdalmakat is át kell majd élnie. Kórházaink rendszabályai — többféle megfontolásból — gyakorlatilag lehetetlenné teszik azt, hogy az esetleges műtét előtt legalább az édesanya a gyermeke mellett legyen. Rendkívül fontos volna a szülő jelenléte ak­kor is, amikor a gyermek az altatásból magához tér. Azon túl, hogy mindketten megnyugodnának, minden bizonnyal kedvezőbben ala­kulna a gyermek gyógyulá. sának folyamata is. Termé­szetesen arra a szülőnek is fel kellene készülnie. A kórházak előírásai (bár vtan, ahol már „áthágják" ezeket) gátat szabnak a na­ponta történő látogatásnak is, holott a gyermek bizton­ságérzetét feltétlenül növel­né, ha szüleit minél gyak­rabban láthatná. így köny- nyebben elkerülhetővé vál­nának az oly gyakori kórter­mi érzelmi kitörésék, jelene­tek is. Szükségtelen a kis beteget mindenfélével ellhalmozni. Sóikkal fontosabb a szülők jelenléte, mint az ajándékok, amit magukkal visznek. Fe. lesleges az ajnározás, a gü­gyögés. A túláradó szánako­zásnál megnyugtatóbb az őszinte együttérzés és figye­lem, a gyógyulásba vetett bi­zalom erősítése. A szülők a látogatás ideje alatt valóban csak a gyermekkel törődje­Telitalálat Bárhol játszható, de azért egy kisebb szobánál valami­vel nagyobb tér kell hozzá. Akár ketten-hárman is össze­állíthatjátok a játékot és a hozzávaló feladatokat. Kellékek: Egy nagy rajzlap, amit be kell vonalazni négy­zethálósra. A rajzon felül betűvel jelöljetek egy-egy sort, oldalt pedig számok­kal. Ugye, már rá is jötte- ték, hogy ezt ismeritek Tor­pedó néven, amit talán még. az órák alatt is játszottatok? Az elkészített lapot kell a falra erősíteni, és a megala­kult 2—3 fős csapatok innét választanak négyzetet. Pél­dául A/4 vagy B/5, stb. A játékvezető kezében ott van ennek a nagy négyzetnek a kicsinyített mása, amibe belerajzol 1 db három négy­zetes, befeketített ábrát, va­lamint 2 db kettes és 3 db egyest; ezek lesznek a hajók. A többi négyzetbe vegyesen elrejtve kérdések kérdőjellel ellátva, illetve üres négyze­tek. A játék menete: A csapa­tok sorban, egymás után vá­lasztanak négyzetet a két koordináta segítségével. Pél­dául: A/10, vagy B/l, stb. Ha a négyzetben nincs sem­mi, a csapat 0 pontot kap. Ha a négyzetben kérdőjel van, akkor a csapat kap egy kérdést. Jó válasz esetén 2—2 pont jár érte. A kérdések lehetnek hu­morosak, érdekesek, tudomá­nyosak, stb. Néhány példa a könnyebb megérthetőség kedvéért : Hogyan készül a teveszőr- kabát? 1. Nyírással, 2. Bodo­rítással, 3. Vedlésnél fésü­léssel. (A helyes válasz a hármas.) Vagy: Melyik a leghide­gebb testrészünk: (Az or­runk.) Mennyi egy hüvelyk? (A hüvelyk ujj vastagsága.) Természetesen bármit sza­bad kérdezni, ami érdekes, és a játékosoknak illik tud­ni. (Túl nehéz, túl komoly kérdés gondot fog okozni!) Ha a négyzetben hajó (il­letve befeketített négyzet van), akkor a csoport szerez öt pontot és egy feladatot. A feladat teljesítése után újabb öt pont jár. Tehát ösz- szesen itt tíz pontot lehet szerezni. Néhány példa arra, hogy milyen feladatokat találhat­tok ki. Levélírás. Levelet kell írni haza, a mamának a nyaralásból, de a következő tíz szónak sze­repelnie kell a szövegben: pumpa, ajándék, csapágy, sátorcövek, falragasz, fityu- la, kiskacsa, lázcsillapító, nosza, penészgomba. — Ter­mészetesen más szavakat is választhattok. A legszelle­mesebb levél külön is jutal­ma ziható. Rikkancs-verseny. Valamelyik újságot (gyer­meklapot) kell eladni, de ki­talált, átalakított érdekes címekkel. Itt is jutalmazható a legszellemesebb „eladó”. Fantázia köszörűidé. Egy magnóra vegyetek föl zörejeket! A zörejek alapján kell a csapatnak egy érdekes történetet kitalálni. Nehezít­hető a feladat, ha a történet színhelyét is megszabjátok. Például: Osztályfőnöki óra, az üzletben, stb. Beugratás, találós kérdé­sek. A kérdések egy összehaj­tott és a földre állított papír­lapon találhatók, rajtuk gemkapocs. Ezt egy bot se­gítségével (amelyen spárga van, és a végén szintén egy gemkapocs) lehet kihalászni. Kérdések lehetnek: 1. Milyen színű nyakken­dőben írta Kodály Zoltán a Himnuszt? (Erkel Ferenc írta.) 2. Még milyen szavakkal lehet kifejezni azt a szót, hogy VIDÁM? (Jókedvű, ne­vetős, stb.) 3. Ha a Dunába beleesik egy gumilabda Budapesten, ki lehet-e fogni Szegednél? (Nem, mert ott a Tisza fo­lyik.) Kitalálhattok még sok egyéb, tréfás, ötletes, szelle­mes feladatot ti is! Jó játékot kívánok! HORVÁTH MIHÁLY nek. Ügyeljenek arra, ne­hogy felizgassák, megijesszék őt felesleges faggatózásukkal, helyzetének aggodalmaskodó ecsetelésével. A legnehezebb a búcsúzás. A gyermek rendkívül nehe­zen viseli el a hirtelen, vá­ratlan elszakadást. Különö­sen mély és riasztó nyomo­kat hagy benne, ha a szülő .megszökik” mellőle, példá­ul azt füllenti, hogy csak egy percre szalad ki a mos­dóba, aztán nem tér vissza. A leghelyesebb a látogatás befejezte előtt tíz perccel közölni a gyermekkel, hogy közeleg a búcsú ideje. Meg­könnyítheti az elválást, ha csak a látogatás végén adják át a szülők a magukkal ho­zott ajándékokat. Ez megör­vendezteti és megvigasztalja a kisgyermeket, érdeklődése a szülőktől kapott tárgyak felé fordul, s a távozásuk után mintegy belekapaszko­dik azokba. Miután a gyermek haza­tért a kórházból, még hosszú időn át fokozottabban igényli a gyöngédséget. Ez természe­tesen nem jelenthet kényez­tetést. Arra kell ügyelniük a szülőknek, hogy minél zök. kenőmentesebben illeszked­jék vissza a régi, -megszo­kott kerékvágásba. Ha azon­ban tartósan rendellenes magatartásformák lépnének fel — alvászavarok, szoron­gásos álmok, túlzott méretű ragaszkodás a szülőkhöz, vagy éppen fokozott ag­resszivitás —, mindenképpen forduljanak a szülők szak­emberhez. F. Zs. Számlogika A vízszintes sorokban a számok logikai sorrendben követik egymást. E logika alapján milyen szám kerül a harmadik sorban a kérdő­jel helyére? 38 4 19 42 12 7 28 7 ? ■ ! Megfejtés: '8 =L :9S = ZX8Z- 'i = ZIft8 = '61 = f -91, = Zx8£ :iwu-uiBzs síposéul e evjzso os -oj©zsjai( urezs os[a zy '8 (Piros és szürke Klára fo­nalból készült T-vonalú pu­lóver. Mintáját, fazonját, annak köszönheti, hogy ma­radékokból készíthető. Négy téglalapból és egy csípőpánt- toól áll. Lustakötéssel ké­szült. A háta egy szürke és egy piros fonal összedolgo­zása miatt fáradt piros be­nyomást tesz, elején és az ujján dupla piros fonál tü- zesíti a szint. Az elejét 38 szemre kezd­jük, a minta jobbról balra halad 80 sornyit. A nyak­oldalán 10 sor készült rizs­kötéssel, szürke-piros fonál­lal. (1. sor: egy sima, egy fordított, 2. sor: egy fordí­tott, egy sima.) A hátát 48 szemre kezdjük, 80 sor adja ki a T-alakot. Az ujja hasonló módszerrel készülhet; 24 szemre kezdjük, dupla piros szálból, és 34 sort kötünk. Az utolsó, vállhoz közeli 10 sor kötésmintája rizskötés. Az eleje mintát tetszőlege­sen beleköthetjük, de ha a szürke-piros fonálból erre nem jut, az sem baj. A csípőpánt utólag készül, 2 centi magasságban, patent­kötéssel a már összeállított pulóverhez. Bélyeggyűjtőknek Űj portóbélyegek A postai munkát bemuta­tó portósorozatot 1973-ban hozták forgalomba. Ezt két újabb értékkel egészítette ki a Magyar -Posta december 16-án. A büntetőbélyegek névértke 8 és 10 forint lesz, tehát alkalmazkodnak az időközben emelt postai dí­jakhoz. A bélyegképek le­vélirányító gépet, illetve postai motorkerékpárost áb­rázolnak. Kivitelük meg­egyezik a korábbi bélyegek­kel, noha a tervrajzot ezút­tal Kékesi László grafikus- művész készítette. Portóbé- lyeget a posta csak belkeze- lésben használ, így sem el­sőnapi boríték, sem vágott változat nem kerül forga­lomba. Fogazottak-ból szük­ség szerinti mennyiséget nyomtattak. A gyűjtők a szövetségen keresztül vásá­rolhatják meg a kiegészítő értékeket. A levél díját eleinte kéz­besítéskor, vagy feladáskor egyaránt lehetett fizetni. Ez is közrejátszott a bélyeg be­vezetésében, egy kedves történet szerint. Szerelmesek a levél sarkának hajtásával üzentek egymásnak, és az ide-oda hordott küldeményt végül sehol sem vették át. A bélyeg megjelenése kötele­zővé tette a feladáskori bér- mentesítést. A nem kielégí­tően útnak indított levélért a címzettnek kétszeres ösz- szeget kellett fizetnie. Az utólag beszedendő összeget kézírással bélyegzővel jelöl­ték a borítékon. Elszámolási célokat szolgáló, külön por­tóbélyegek elég sokára jelen­tek meg, Magyarországon először 1903-ban. A büntető bélyegek kevés filatelista tetszését, érdeklődését nyer­ték el. A gyűjtők szenvedé­lyét bizonyára mérsékelte a portóbélyegek ábrájának si­vársága, pl. hazánkban 70 évig csak számjegynajzok. Közöttük pedig sok a ritka és értékes. A 20 filléres, álló kereszt vízjelű példányt 30 ezer forintra értékeli az Ár­jegyzék. A gyűjtők mellett egyes posták is ellenérzéssel visel­tetnek a portóbélyegek iránt. Kanadában például nem is szándékoznak már büntető bélyeget kiadni anyagi okok miatt, de főleg azért, mert jogtalannak érzik a címzett büntetését a feladó hanyag­sága miatt. A most megjelent kiegé­szítő címleteket mielőbb vá­sároljuk meg. A tömeges felhasználás következtében ilyenek néha váratlanul fogynak ki, esetleg változat jön létre, és az eredetiért magas árat kell fizetni ké­sőbb. A kész pulóver

Next

/
Oldalképek
Tartalom